BH 1997.1.20 Az ingatlan jelzáloggal való megterhelése a tulajdonos rendelkezési joga körébe tartozó olyan tevékenység, amely az elbirtoklás megszakadását eredményezi [Ptk. 112. §, 124. § (1) bek. b) pont].
Az elsőfokú bíróság az alapügyben eljárt bíróság által hozott jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság határozatának indokolásában helyesnek fogadta el az elsőfokú bíróság álláspontját, amelyet azzal egészített ki, hogy az alperesi jogelődök 1941. évi birtokba lépésétől az akkor hatályban volt rendelkezések értelmében szükséges 32 év nem telt el; a Ptk. hatálybalépésekor folyamatban lévő elbirtoklás esetében pedig a jogszerzéshez további 10 év szükséges, kivéve, ha ennél kevesebb van hátra. Az alperesek tekintetében ehhez képest az elbirtoklás legkorábban 1970. május 1. napján következhetett volna be. Az elbirtoklást azonban megszakította 1963-ban az ingatlannak a felperes által jelzálogjoggal való megterhelése, ezt követően 1973-ban a telekalakításra irányuló intézkedése, majd 1976-ban az osztályos egyezség, amelyre figyelemmel hiányzik a perindításig az elbirtokláshoz szükséges idő.
A jogerős ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogszabálysértés okaként a birtokba lépés időpontjának megállapítását és a jelzáloggal való terhelés elbirtoklási időt megszakító körülményként való értékelését jelölték meg.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!