BH 2002.3.114 A létszámleépítés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmazott új munkavállalót, hanem a munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalta. Ha a munkáltató a munkavállalók létszámát úgy csökkenti, hogy két munkavállaló munkakörét összevonja, és azt egy munkavállaló látja el, a létszámcsökkentés ténylegesen megvalósul, és ez a rendes felmondás jogszerű indokául szolgál [Mt. 89. § (2) bek.].

A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1979. március 23-tól állt munkaviszonyban az alperessel, legutóbb munkaügyi előadóként dolgozott. Az alperes 1999. január 4-én rendes felmondással létszámcsökkentésre hivatkozással megszüntette a felperes munkaviszonyát.

A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását kérte a jogszabályban előírt anyagi következmények alkalmazásával. Az alperes a kereset elutasítását kérte.

A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét. Tényként állapította meg, hogy a Vállalkozási Irodánál kizárólag a felperest foglalkoztatták munkaügyi előadóként. A felperes által ellátott feladatokat a Számviteli Osztály ellenőre vette át úgy, hogy emellett a korábbi munkakörének feladatait is ellátta.

Az elsőfokú bíróság szerint a munkáltatónak jogában áll létszámcsökkentést végrehajtani akként, hogy egyes munkaköröket, azok feladatait összevonja. A munkáltató gazdálkodási körébe tartozó döntés, hogy bizonyos feladatokat milyen képzettségű munkavállalóval végeztet el. Az alperes a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozóan betartotta az Mt. 94/A. §-ának előírásait. Az a körülmény, hogy az eredetileg tervezett 11 főből végül rendes felmondással csupán 6 fő munkaviszonyát szüntették meg, nem befolyásolja a felmondási ok valóságát.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú ítélet szerint a munkaügyi bíróság a tényállást megfelelően állapította meg, és helytálló az arra alapított érdemi döntése is. Az alperestől beszerzett okiratok alapján a tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperes a csoportos létszámcsökkentést megkonzultálta az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel, majd a felmondások kiadását megelőzően több mint 30 nappal tájékoztatta az illetékes munkaügyi központot is. Ezt követően a felperes munkaviszonyát 1999. január 4-én 120 nap felmondási idővel, a munkavégzés alóli mentesítéssel és 5 havi átalagkeresetnek megfelelő végkielégítés folyósításával rendes felmondással megszüntette. A felmondás szerint a döntést a folyamatban lévő létszámcsökkentés indokolta. Rámutatott arra, hogy nem szükséges a felmondási ok részletes leírása, elegendő annak összefoglaló megjelölése, amely a perbeli esetben megtörtént. A felperes munkaügyi feladatai nem szűntek meg, ezt a tevékenységet azonban más beosztáshoz csoportosították, és azokat a korábbi számviteli ellenőr munkaköri leírásában is rögzítették. A felperes munkakörében más személyt nem alkalmaztak.

A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes az ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetének megfelelő döntés hozatalát, valamint perköltségének megtérítését kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet és az általa helybenhagyott elsőfokú ítélet törvénysértő, ugyanis a felmondás nem felel meg a világos indokolás követelményének, tartalmatlan, közhelyszerű. A felmondás tényleges indoka a csoportos létszámcsökkentéssel ellentétben átszervezés lehetett, az alperes azonban a felmondásban nem ezt közölte. A bíróság nem vizsgálta, hogy ez a feltételezett felmondási ok megfelelően megvalósult-e. Álláspontja szerint vizsgálnia kellett volna, hogy miért nincs szükség a felperes munkájára.