2008. március 3-án megalakult a HENT, azaz a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, amelyet a feketegazdaság - és az annak részét képező termékhamisítás, illetve kalóztermékek - elleni határozott és hatékony fellépés érdekében a Kormány hozott létre, különböző állami szervek tisztségviselőiből, független szakértőkből, illetve a szellemi tulajdon védelmével érintett társadalmi és gazdasági érdekképviseleti szervezetek képviselőiből. A testület a hamisítás ellen folytatott küzdelem jegyében célzott lépéseket kezdeményez és tesz a szellemi tulajdonjogok megsértésének visszaszorítása érdekében, valamint közreműködik a 2008-2010. évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégia (továbbiakban HENS)2 végrehajtásában, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogérvényesítés hatékonyabbá válását célozza, ami együtt járhat a hamisításból származó illegális jövedelmek bűncselekményekbe való visszaforgatásának megakadályozásával. A HENT tevékenysége következtében - legalábbis a testület önmeghatározása szerint - a jogérvényesítés erősödik, ami biztosíthatja a fogyasztók fokozottabb védelmét, s így elősegíti, hogy a fogyasztók egészségét és testi épségét is veszélyeztető hamis termékek kiszoruljanak a piacról.
A HENS definíciója szerint "hamisítás" alatt a szellemi tulajdonjogok megsértésének valamennyi formáját érteni kell, függetlenül attól, hogy a szerzői jogi védelem, illetve az iparjogvédelmi oltalom melyik formájáról, illetve, hogy polgári jogi vagy büntetőjogi jogsértésről van-e szó. A szellemi tulajdonnal összefüggő jogsértések által leginkább érintett ágazatok a következők: kreatív és informatikai iparágak: zeneipar, filmipar, könyvkiadás, videogyártás, szoftveripar; a védjegy- és földrajzi árujelző-bitorlással fenyegetett iparágak: dohányipar, kozmetikai ipar, ruha- és cipőipar, óraipar, bőripar, szeszesital-ipar; fogyasztói elektronika, játékipar; gyógyszeripar; alkatrészgyártás.
A büntetőjogot érintő cselekvési irányokat (10-12) a HENS a következők szerint határozza meg: a Btk. vonatkozó tényállásainak, illetve a szabálysértési tényállásoknak, valamint a büntetőjogi és a szabálysértési joggyakorlatnak, azok polgári jogi jogérvényesítéshez való viszonyának, valamint a nyomozási gyakorlatnak az áttekintése a jogalkalmazó szervek tapasztalataira tekintettel. A HENS fogalomkörébe a Btk. tényállásai közül az áru hamis megjelölése (Btk. 296. §), a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (Btk. 329/A. §), a bitorlás (Btk. 329. §), a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok védelmét biztosító műszaki intézkedés kijátszása (Btk. 329/B. §), a jogkezelési adat meghamisítása (Btk. 329/C. §) és az iparjogvédelmi jogok megsértése (Btk. 329/D. §) tartozik.
Ebben a tanulmányban az áru hamis megjelölése bűncselekmény3 jogtárgyát veszem górcső alá, valamint célul tűzöm ki a tényállás jogtárgyharmonikus analízisét, s mindezek alapján igyekszem véleményt alkotni a tényállás jövőbeni fenntarthatóságáról - jogtárgyvédelmi szempontból.
A jogtárgy funkciójával kapcsolatosan nem jutott nyugvópontra a tudományos vita, hogy vajon arra mint jogdogmatikai kategóriára, az értelmezés eszközére, mint a "bűncselekményi tényállások sokaságában szükséges rendteremtés puszta taxonómiai segítőjére"4 van-e szükség, avagy feladata inkább a jogalkotó büntetőhatalmának korlátozása.5 E feladat-meghatározás a jogtárgy "materiális" dimenzióját helyezi előtérbe, azaz azt, hogy a jogtárgyak meghatározott értékekhez kötődnek, s ezen értékek elfogadásán (vagy el nem fogadásán) keresztül az adott jogtárgy az adott értéket érintő társadalmi viszonyra vonatkozó büntető jogalkotás határait is kijelöli. Különösen a német jogtudomány képviselői foglalnak nagy előszeretettel állást e kérdéskörben: a jogi tárgy értelmezéséhez fűzött, a fenti vitában állást foglaló, önálló közleményt minden valamirevaló büntetőjogász megjelentet. A két nézet összebékítését példázzák azok a vélemények, amelyek szerint a jogi tárgy természete kettős, s így mind a rendszerimmanens dogmatikai, mind a rendszerkritikai jogpolitikai funkciója érvényesülhet.6 Ha elfogadjuk e kétféle, egyébként igencsak különböző funkció érvényesülésének lehetőségét, a büntetőjogi tényállások (a büntetőjogi jogalkotás7) jogtárgy-szempontú vizsgálata szükségképpen kétféle megközelítési módszert von maga után, e kettőt nem lehet összemosni. El kell fogadni ugyanakkor annak lehetőségét is, hogy e két megközelítés eltérő eredményre is vezethet, így ilyenkor a jogtárgy-szempontú tudományos vizsgálódásnak e diszkrepanciát is fel kell oldania (vagy arra minimum kísérletet kell tenni). Ebben a közegben Pokol Béla a jogi tárgy és a materiális bűncselekmény fogalom összefüggését érintően kimondja, hogy "a formális bűncselekmény fogalom és a büntetőjog fölé egy "materiális" büntetőjog megkonstruálására törekvés a jogdogmatika szintjén reménytelen vállalkozás, mert ami politikai értékválasztás függvénye, azt nem lehet logikai természetű semleges döntéssé tenni".8 Ebből az is következik, hogy nem lehet a jogi tárgyat csakis materiális alapon meghatározni - de ettől még a büntetőjog legitimációját a jogtárgyak fejezik ki.9 Az adott jogtárgyat nem a társadalom hozza létre (közvetlenül), hanem a jogalkotó, amikor eldönti, hogy valamely védendő célkitűzést (védendő érdeket) sértő magatartásokat büntetőjogilag üldözni fog.10 A büntetőnormák tárgyát képező magatartások inkriminálása (büntetendővé tétele) tehát jogalkotói döntés: döntés arról, hogy mennyiben lehet a büntetőjog eszközével legitim módon a szabadságjogokon alapuló alkotmányos rendszerekben az emberek szabadságát korlátozni.11 Ez egyben a büntetőjog politikai csapdája is. A társadalom ugyanis számos jogtárgy- és érdeksérelmet tolerál vagy épp ezek ellen nem a büntetőjog eszközével lép fel, mert a büntetendőségük összeegyeztethetetlen lenne a társadalom alapvető rendezőelveivel, azaz azzal, hogy az alkotmányos rend alapját az emberi szabadság képezi.12 Az pedig, hogy mi az emberi szabadság tartalma, az a történelmi kontextustól függ, így attól, hogy épp a társadalom fejlődése (értsd például emberi jogok érvényesülésének foka) milyen tartalommal tölti meg azt.
A jogi tárgy funkciójával kapcsolatos elméleti vitákat még az is mélyíti, hogy végső soron a jogi tárgy tartalmilag nem is írható körül,13 az előbbiek alapján legfeljebb a funkcióból következtetünk tartalmi jellemzőire. Nagy szerint formailag jogi tárgy az a jelenség, amit a büntetőjog véd és amit a bűncselekmény támad. Tartalmilag pedig a társadalom elemi fontosságú érdekei képezhetnek jogi tárgyat: ezen érdek tulajdonképpeni szubsztrátuma egy sérthető állapot vagy jelenség, aminek megsértése esetén védekezni kell és lehet is,14 ami végső soron tartalmilag fogja igazolni a büntetőjogi beavatkozást. Ezzel szemben Gössel és Stratenwerth azon az állásponton van, hogy a jogi tárgy nem is egy elvont érdek, hanem az érdek tárgya, mivel a bűncselekmények az érdeket nem csorbítják:15 ugyanis a bűncselekmény elkövetésétől független az adott érdek létezése, ha az elvont érdeket veszélyeztető kriminális magatartás realizálódik is, nem változik. Az értékek a maguk ideális létükben sohasem, hanem csak a társadalmi valóságban való kifejeződésükben sérthetők.16 Attól, hogy megölnek egy embert, az élet védelméhez fűződő társadalmi érdek továbbra is fennáll, viszont az érdek konkrét tárgya, azaz az adott ember - mint jogtárgyhordozó - éppen a jogtárgy sértéséből következően nem képes az értéket képviselni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
