A Debreceni Ítélőtábla Pf.20409/2017/8. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. Bírók: Bakó Pál, Csikiné dr. Gyuranecz Márta, Molnár Tibor Tamás

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.I.20.409/2017/8. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Szűcs Péter Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Szűcs Péter ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (címe) I. rendű, II.rendű felperes neve (címe) II. rendű és III.rendű felperes neve (címe) III. rendű felpereseknek - a dr. Méhes László ügyvéd (címe) és Dr. L. J. jogtanácsos által képviselt alperes neve (címe) alperessel szemben - akinek pernyertessége érdekében a Dr. Papp Dezső Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Papp Dezső ügyvéd) által képviselt Alperesi beavatkozó () beavatkozott - személyhez fűződő jog megsértése és kártérítés megfizetése iránt indított perében a Miskolci Törvényszék 10.P.21.852/2013/80. számú rész- és közbenső ítélete ellen az alperes részéről 84. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

r é s z k ö z b e n s ő í t é l e t e t:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét részközbenső ítéletnek tekinti és helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesek, mint egyetemleges jogosultak részére 12 700 (Tizenkétezer-hétszáz) forint másodfokú perköltséget.

Megállapítja, hogy 48 000 (Negyvennyolcezer) forint le nem rótt fellebbezési illetéket az állam visel.

A részközbenső ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Néhai K. A. 1952-ben született. Nős családi állapotú volt, a feleségével, az I. rendű felperessel a házassági életközössége a halálakor fennállt. A házasságukból két, jelenleg már nagykorú gyermek született: a II. és a III. rendű felperesek.

A néhai 1987-ben súlyos, akut hasnyálmirigy-gyulladáson esett át, azóta cukorbeteg volt, ezen felül magasvérnyomás betegségben szenvedett. 2003 novemberében hasi CT-vizsgálaton vett részt, amely egy 17 x 6 cm nagyságú, a magyar sebészeti gyakorlatban extrém méretű álcisztát mutatott ki a hasnyálmirigyében, az feltehetően az 1987-ben lezajlott hasnyálmirigy-gyulladás miatt alakult ki. Bár az álciszta, vagy annak nyomó hatása miatt az álciszta környéke több alkalommal bevérzett, az nem okozott panaszt K-A-nak.

A néhai 2010 decemberében hasi görcsök, sárgaság és láz miatt a alperes (a továbbiakban: az alperes jogelődje) gasztroenterológiai osztályára került, ahol epehólyagkövességet diagnosztizáltak nála. A tünetek közül a hasi görcsök és a sárgaság az epehólyagkövesség kórjelzője, a láz azonban, amely csak rövid ideig állt fenn, feltehetően, de nem biztosan az álcisztával vagy a korábbi akut gyulladás talaján kialakult hasnyálmirigy-gyulladással állhatott összefüggésben. Az ekkor elvégzett hasi CT-vizsgálat - nagyrészt változatlan mérettel - 16 x 8 cm-es nagyságban ismét kimutatta az extrém méretű álcisztát, és rögzítette azt is, hogy annak meszes fala van.

Az alperes jogelődje az álciszta és az epehólyagkövesség egyidejű műtéti megoldását tervezte, mindkettőt laparoszkópos-endoszkópos úton. Az álcisztát úgynevezett Juras-módszerrel kívánta megszüntetni, oly módon, hogy a gyomor hátsó fala és az álciszta fala között összeköttetést létesít, amelyen keresztül az álciszta váladékát elvezeti, így az összeesik. E műtétre vonatkozóan néhai K. A. 2010. december 11. napján beleegyező nyilatkozatot írt alá, amely tartalmazta a kórismét és az elvégezni kívánt beavatkozás mibenlétét, azt azonban nem, hogy mik a beavatkozás lehetséges kockázatai.

A műtétre 2011. január 28. napján alperes jogelődjének sebészeti osztályán került sor. A beavatkozás valóban laparoszkópos műtétként indult, azonban az operatőr észlelte, hogy az álciszta falán ellenállásba ütközik, az meszes, ezért nyitott hasi műtétre tért át. Ekkor már látta az operatőr, hogy az álciszta fala annyira meszes és elcsontosodott, hogy az nem varrható, így a tervezett beavatkozás, valamint az ilyen helyzetek megoldására bevett egyéb műtéti technikák nem alkalmazhatóak. Ekkor még lehetőség volt arra, hogy a beteg életének veszélyeztetése nélkül az epehólyagkövesség megoldását követően egyéb beavatkozást ne végezzenek, és a műtétet befejezzék. Erre azonban nem került sor, ehelyett a műtét nagymértékű kiterjesztése történt, amelyhez néhai K. A. beleegyezését nem kérték. A közel 8 órás műtét eredményeként az álciszta kivételre került, ennek szövődményeként azonban - annak környezetéből - jelentős, keringést megingató vérzés indult meg, amit csak a gyomor, valamint a hasnyálmirigy jelentős részének eltávolítása útján tudtak orvosolni. A műtétet szakszerűen, az alkalmazott műtéti megoldásnak megfelelően végezték el, néhai K. A. az operációt túlélte, állapota stabilizálása céljából a kórház intenzív terápiás osztályára került, ahonnan a 2011. február 1. napján a sebészeti osztályra szállították át.

2011. február 6. napján epecsorgást észleltek a néhainál, amely miatt újabb műtétre került sor, ennek eredményeként az epeszivárgás megszűnt. 2011. február 24. napján a hasi drain cső rövidítését követően epés váladékozás, vérzés majd hirtelen vérnyomásesés lépett fel. A vérzéses sokk tünetei miatt 2011. február 25. napján újabb műtétre került sor, amelynek során eltávolították a hasnyálmirigy megmaradt részét, valamint a patkóbél egy részét is. Mivel azonban a vérzés továbbra is folytatódott a behelyezett drainen keresztül, néhai K. A. 2011. február 25. napján elhunyt, halálának közvetlen oka szívmegállás, amelyet komplex véralvadási zavar és a többszörös hasi műtétet követően fellépett kiterjedt belszervi vérzés okozott.

A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes megsértette a családban éléshez fűződő személyiségi jogukat. Ezen felül az I. rendű felperes 6 000 000 Ft nem vagyoni és 2 000 000 Ft vagyoni kártérítésre, továbbá 2013. december 1. napjától kezdődően havi 50 000 Ft kártérítési járadékra, a II. és a III. rendű felperesek pedig személyenként 3 000 000 Ft nem vagyoni kártérítésre is igényt tartottak. Arra hivatkoztak, hogy az alperes jogelődje nem tájékoztatta néhai K. A.t a primer műtét lehetséges kockázatairól, nem kérte a beleegyezését a primer műtét jelentős mértékű, a tervezettnél jóval nagyobb kockázatú kiterjesztéséhez és nem vette figyelembe a kockázat-haszon elvét akkor, amikor a műtét kiterjesztése és az álciszta eltávolítása mellett döntött.

Az alperes és a beavatkozó a kereset elutasítását kérték, állították, hogy a néhai a szakma szabályainak megfelelő kezelést kapott, a műtéti indikáció helyes és az egyetlen szóba jöhető megoldás volt.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott rész- és közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik néhai K. A. 2011. február 25. napján bekövetkezett halálával összefüggésben a felpereseknek okozott károkért.

A határozatának indokolásában kifejtette, hogy az alperes jogelődje a primer műtétet megelőzően nem tett eleget az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 13. §-a (2) bekezdésének c) pontjában írt tájékoztatási kötelezettségének, a néhai által aláírt belegyező nyilatkozat ugyanis nem tartalmazza, hogy mik a beavatkozás kockázatai. A boncolási jegyzőkönyv sem igazolja, hogy a tájékoztatás megtörtént, hiszen az a teljes körű tájékoztatást tartalmazó és a néhai által alá is írt beleegyező nyilatkozat, amit a boncolási jegyzőkönyv rögzít, nem lelhető fel az egészségügyi dokumentációban. Utalt arra, hogy az alperes részéről e körben felajánlott tanúbizonyítás nem volt foganatosítható, hiszen a felperesek az ehhez szükséges orvosi titoktartás alóli felmentést nem adták meg. Rámutatott ugyanakkor, hogy az alperes a tanúvallomásokkal egyébként sem tudta volna teljesíteni a bizonyítási kötelezettségét, hiszen az Eütv. írásbeli tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amelyet szóban nem lehet pótolni. Kifejtette, hogy a néhai kezelőorvosaitól ennyi idő elteltével amúgy sem volt várható pontos tanúvallomás, továbbá e tanúk nem tekinthetőek érdektelennek, ugyanis esetleges mulasztásuk felvethette volna a munkajogi felelősségüket.