EH 2007.1599 Az éles kritikára reagáló, az abban foglaltakkal összefüggő, túlzó módon megfogalmazott vélemény személyiségvédelmet nem alapoz meg [Ptk. 78. §].

A felperes vezető szerkesztőként 2002 januárjáig heti két alkalommal vezette a Magyar Rádió Rt. által üzemeltetett Kossuth Rádióban elhangzó élő, telefonos (interaktív) műsort. A betelefonáló hallgatók előzetes szűrés, tartalmi vizsgálat nélkül kaptak lehetőséget arra, hogy a műsorvezető által a műsor kezdetekor ismertetett témáról kifejtsék véleményüket, emiatt a megadott témától eltérő kérdésekről is többször szó esett. Ebben az időben a Magyar Rádió elnöke az alperes volt.

Az alperes képviseletében P. K. adó-főszerkesztő 2001 novemberében arról tájékoztatta a felperest, hogy januártól változásokat terveznek a délutáni és esti időszakban, ezért a csütörtöki műsor elmarad. Egyúttal azt az elvárását is közölte, hogy politikai téma esetén vendégként hívjanak meg egy-egy kormánypárti és ellenzéki szakértőt vagy politikust, illetve politológust, akik a műsor végén az időtartam 1/3-ában reagálhatnak a hallottakra. A tervezett struktúraváltozás széles körben ismertté vált.

A 2002. január 3-ai adásban a felperes által megjelölt három témát figyelmen kívül hagyva a hallgatók közül többen a megváltozott műsorstruktúráról - elsősorban az ezt a műsort érintő kérdésekről - fejtették ki véleményüket. Ennek során az egyik betelefonáló azt mondta: "egyszerűen megakadályozzák ezek az emberek, az a két asszony megakadályozza azt, hogy szabadon elmondhassák a rádióhallgatók mindazt, amit gondolnak, amit éreznek". Egy másik telefonáló azt közölte, hogy "én is azt mondom, hogy ez a szólásszabadság sárba tiprása, és én is csak azt tudom mondani, amit a doktornő mondott, hogy nem fogom hallgatni a Kossuth Rádiót". Egy másik hallgató szerint "olyan műsor, amire ezt át akarják szervezni, már egy csomó van a Kossuth Rádióban. De azoknak nem sok értelme van … erre nincs szükség". Az egyik hallgató véleménye után a felperes úgy nyilatkozott, hogy "Nézze, azért annyiban megnyugtatom, hogy létezik szólásszabadság, létezik sajtószabadság. Az emberek meg is írhatják véleményüket újságoknak, vannak különféle rádiók, nem csak közszolgálati".

A műsorban elhangzottak miatt a főszerkesztő 2002. január 7-én írásbeli figyelmeztetésben részesítette a felperest. Indoklása szerint a felperes engedte - és meg sem kísérelte megakadályozni -, hogy a betelefonálóknak a Magyar Rádió egyes műsorairól illetve egyes vezetőiről alkotott elmarasztaló véleménye adásba kerüljön. A munkaügyi bíróság az alperes írásbeli figyelmeztetését jogerőre emelkedett ítéletével hatályon kívül helyezte. A munkaügyi bíróság kifejtette: a felek egyező előadása alapján megállapítható volt, hogy előzetes szűrés hiányában a hallgatók véleményét a felperes csak elhangzásukkor ismerhette meg, így nem volt lehetősége arra, hogy azok műsorba kerülését megakadályozza. Miután a Magyar Rádió Rt. Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzata szerint az érintett számára a műsorban elhangzó vádakkal szemben a műsorszám következő adásában a válaszadás lehetőségét biztosítani kell, lehetőség volt a válaszadásra. Az pedig nem nyert bizonyítást, hogy az érintettek ilyen igényt előterjesztettek volna. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltató intézkedése jogellenes volt.

A felek 2002. január l5-ei megállapodása alapján a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt.

A M. N. című napilap 2005. július 16-ai számának 5. oldalán "Hogyan szól a rádió? K. K.: egyetlen zsinórmérték van, az emberi értékek közvetítése" címmel jelent meg az alperessel, mint a Magyar Rádió leköszönő elnökével készített interjú. Az alperes arra a felvetésre, hogy a felperes műsora nem hallható a közrádióban, az alábbiakat válaszolta: "Oly sokszor elmondta már, hogy őt hogyan távolították el a rádiótól. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem távolította el senki, főleg nem én. P. K. munkáltatói jogú vezető megbírálta egy műsora miatt, ahol őt és - bár személy szerint hidegen hagy - engem gyalázott. Maga szerint ezt melyik intézmény tűrné el bárhol a világon? B. Gy. nem fogadta el a bírálatot, egyáltalán soha a legkisebb bírálatot sem tűrte, így kezdeményezte, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést."

Felperes álláspontja szerint az alperes valótlan tényként állította, hogy műsorában az alperest és P. K.-t "gyalázta" volna, illetve azt is, hogy emiatt bírálatot kapott. Annak a hamis látszatnak a keltésével pedig, hogy mindennek köze volt munkaviszonya megszűnéséhez, megsértette becsületét és jó hírnevét. Kérte ezért a jogsértés megállapítását, az alperes nyilvános elégtételadásra és 1 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a sérelmezett kijelentések a felperes műsorában elhangzottakról szóló véleményét jelentik, azokban a felperesre vonatkozó valótlan és sértő tényállítás nincsen, ezért a kereset alaptalan.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes azzal, hogy a M. N. c. lap 2005. július 16-ai számában megjelent, a "Hogyan szól a rádió" című, "K. K.: egyetlen zsinórmérték van, az emberi érték közvetítése" alcímű interjúban valótlanul állította, hogy a felperes

- a 2002. január 3-án adásba került műsorban a személyét "gyalázta",

- továbbá, hogy ezért a munkáltatói jogú vezető őt megbírálta,

- és mindennek köze lenne a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez, megsértette a felperes jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.

Kötelezte az alperest, hogy elégtételadásként 15 nap alatt, saját költségén tegye közzé a M. N. c. napilapban az ítélet jogsértést megállapító részét azzal, hogy a fentiek miatt a felperestől elnézést kér. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította, és rendelkezett a perköltség és a le nem rótt illeték viseléséről is. Indokolása szerint annak közlése, hogy a felperes az alperes személyét gyalázta, tényállításnak minősül. Az alperes, és az adó-főszerkesztő intézkedéseiről nem a felperes, hanem a hallgatók fogalmaztak meg negatív - és a szabad véleménynyilvánítás határain belül maradó - kritikát, azok tehát nem a felperestől származtak. Az emiatt hozott munkáltató intézkedést a munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezte, ezért alaptalanul állította az interjúban az alperes, hogy a műsorban elhangzottak miatt a felperest az adó-főszerkesztő megbírálta. Valótlanul állította továbbá az alperes azt is, hogy a bírálat következménye volt a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetése, mert az el nem követett "gyalázásért" a felperes nem részesülhetett bírálatban, és az el nem fogadott bírálat kapcsán nem kezdeményezhette munkaviszonya megszüntetését sem. Ezért állapította meg a jogsértést, és alkalmazta a felperes által kért objektív jogkövetkezményeket. A felperes nem vagyoni kártérítési igényét elutasította, mert megítélése szerint az adott körülmények között nem volt köztudomású tényként megállapítható, hogy az alperes nyilatkozata miatt a felperes nem vagyoni hátrányt szenvedett.

A peres felek fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította, és a felperest perköltség, valamint a le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte. Álláspontja szerint annak közlése, hogy a felperes az alperest "gyalázta" az alperes véleménye volt. A kérdéses műsor anyagát tartalmazó irat alapján megállapította, hogy az alperesről megfogalmazott kritikáktól a műsorvezető felperes nem határolódott el, a hallgatók álláspontjával azonosult, azzal egyetértett, amelyet még azzal is nyomatékosított, hogy "vannak más rádiók is, ahol a hallgatók elmondhatják véleményüket". Az alperes e nyilatkozat alapján okszerűen következtetett arra, hogy a felperes a betelefonáló véleményével egyetértve, maga is kritizálta az alperest. A felperes megnyilvánulását az alperes túlzó módon megfogalmazott minősítéssel illette, amely, mint vélemény azonban nem tekinthető indokolatlanul bántónak, vagy lealázónak, ezért személyiségvédelemre nem adott alapot. A jogerős ítélet szerint nem valótlan tényállítás annak közlése, hogy a felperest a munkáltatói jogkör gyakorlója megbírálta. Az alperes nyilatkozata ugyanis nem a munkaügyi szankcióról, hanem csak arról szólt, hogy a felperest bírálat érte. Ezt pedig az írásbeli figyelmeztetés önmagában alátámasztotta. Az események egymás utáni sorrendjéből (a műsor elhangzása: január 3., írásbeli figyelmeztetés: január 7; munkaviszony megszüntetéséről a közös megegyezés január 15. napján - a munkavégzés alóli felmentéssel - jött létre, azzal, hogy a felperes munkaviszonya 2002. szeptember 30. napján szűnik meg) a jogerős ítélet szerint az alperes alappal következtethetett arra, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez a munkahelyi vezető bírálata vezetett. Ezért nem tekinthető minden ténybeli alap nélküli, a valóságtól elrugaszkodott véleménynek annak közlése, hogy a munkaviszony megszűnése okozati összefüggésben van a bírálattal. Ezért álláspontja szerint az újságcikkben megjelent nyilatkozatával az alperes nem sértette meg a felperes Ptk. 78. §-ában védett személyhez fűződő jogát.

A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása és a keresetnek történő teljes helyt adás érdekében a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet tévesen állapította meg a tényállást, ezért a Ptk. 78. § (1) és (2) bekezdésében írt rendelkezést sértve utasította el a keresetét. A műsorbeli hozzászólásaiból nem vonható le az a következtetés, hogy az alperes a rádióhallgatók bírálatával egyetértett volna. Az nem minősülhet egyetértésnek, hogy megköszönte a hallgatóknak, hogy műsorát továbbra is a korábbi gyakorisággal szeretnék hallgatni. Nem minősülhet a bírálattal történő egyetértésnek annak kinyilvánítása sem, hogy a szólás és sajtószabadság révén különféle vélemények is elhangozhatnak a rádióban. A gyalázni szó köznapi értelemben durva szidalmazást, becsmérlést jelent, amely a perben érintett rádióműsorban nem valósult meg. Az alperes részéről elhangzott ilyen minősítés ezért a feltárt körülmények mellett még akkor is személyhez fűződő jogot sért, ha véleménynek minősül, mert az alperes minden ténybeli alapot nélkülözve vont le indokolatlan következtetést az elhangzott műsorról. Az indokolatlan és becsmérlő vélemény tűrésére pedig senki sem köteles. A logika alapvető szabályaival ellentétes a jogerős ítéletnek a bírálattal kapcsolatos okfejtése is. A fegyelmi ügyben a munkaügyi bíróság a felperesnek adott igazat, a fegyelmi büntetést hatályon kívül helyezte. A "bírálat" tehát nem létezett, ezért munkaviszonya megszűnésének ehhez a "bírálathoz" nem lehetett köze. Tévedett az elsőfokú bíróság is akkor, amikor nem vagyoni kártérítés iránti keresetét elutasította. A bírói gyakorlat ugyanis a nagy nyilvánosság előtt elkövetett jogsértések miatt - amelyek maguk után vonják a károkozás bekövetkezésének objektív lehetőségét - az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában lefektetett elvek alapján és bizonyítás nélkül minden esetben nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezi a jogsértőt.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.

A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt indokok alapján nem jogszabálysértő.

A Ptk. 75. § (1) bekezdés értelmében a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.

A Ptk. 78. § (1) bekezdés szerint a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is, a (2) bekezdés értelmében a jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

E rendelkezések alapján a jó hírnév sérelmének megállapítására az olyan valótlan, a személy hátrányos megítélését kiváltó közlés alkalmas, amely valamely tényt határozottan vagy burkoltan tartalmaz. A vélemény, bírálat akkor minősül jogsértőnek, ha aránytalanul túlzó, vagy kifejezésmódjában indokolatlanul sértő, bántó illetve lealázó.

Az elektronikus médiában sugárzott interaktív műsor vezetője a betelefonálókkal (vagy a műsorban részt vevő más személyekkel) beszélgetve, nem eszköztelen annak kinyilvánításában, hogy egyetért-e a betelefonáló álláspontjával, vagy azt csak tudomásul veszi, eltűri, illetve a véleménye azzal ellentétes. Ezzel a lehetőséggel az interaktív műsorok vezetői rendszeresen élnek, és a betelefonáló vagy a műsorban egyéb módon részt vevő szereplők álláspontjával kapcsolatos véleményüket kommunikációs eszközökkel érzékeltetik.

A kérdéses 2002. január 3-ai műsorban a betelefonálók részéről a rádió vezetőivel szemben megfogalmazott éles hangú kritikákra a felperes maga is reagált. Az alperes és az adófőszerkesztő intézkedéseit elmarasztaló egyik véleményre a felperes azt válaszolta, hogy "nézze, annyiban megnyugtatom, hogy létezik szólásszabadság, sajtószabadság. Az emberek meg is írhatják véleményüket újságoknak, vannak különféle rádiók, nem csak közszolgálati …" "Hát köszönöm szépen, hogy elmondta, ...nekem jólesett, minden jót." A felperesnek az elhangzott kritikákkal kapcsolatos reakciója azt fejezte ki, hogy a betelefonáló véleményével mindenben egyetért. Nem határolódott el a kritika tartalmától és hangvételétől, nem is azt fejezte ki, hogy csupán eltűri a hallgató véleményét, hanem azzal azonosulva a szólás- és sajtószabadság más sajtóorgánumokban való érvényesülésére hívta fel a figyelmet.

Az alperes a vele készült interjúban a felperes műsorvezetői magatartásáról alkotott véleményt, amikor azt közölte, hogy a felperes őt "gyalázta". Ezzel kétségtelenül túlzó módon fejezte ki a műsorban elhangzottakról a véleményét, ez azonban személyiségvédelmet nem alapoz meg, mert véleménye nem volt önkényes, szorosan összefüggött az előzményekkel és kifejezésmódjában sem minősül indokolatlanul bántónak vagy lealázónak.

Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a munkáltató írásbeli figyelmeztetése - tartalmát tekintve - a felperes műsorának bírálatát is jelentette. Ezért az alperes nem állított valótlan tényt az interjúban, amikor kijelentette, hogy a felperes műsorában elhangzottak miatt a felperest a munkáltatói jogkör gyakorlója, az adó-főszerkesztő megbírálta. Ennek kapcsán nem volt ügydöntő jelentősége annak, hogy az írásbeli figyelmeztetéssel kapcsolatos munkaügyi jogvitának mi lett a kimenetele. Az alperes ugyanis nem a bírálat munkajogi következményeiről számolt be.

Azt a felperes keresetében maga is elismerte, hogy a munkaviszonya megszüntetését ő maga kezdeményezte. Helyesen jutott a jogerős ítélet arra a következtetésre, hogy miután a felperes munkaviszonyának - közös megegyezéssel történő - megszüntetését az írásbeli figyelmeztetést követően igen rövid időn belül, néhány nap múlva a felperes kezdeményezte, az alperes alappal következtethetett arra, hogy a bírálat és a munkaviszony megszüntetésének kezdeményezése egymással összefügg. Az a feltételezés, hogy mi késztette a felperest arra, hogy munkaviszonya megszüntetését kezdeményezze, egyébként is az alperesnek az eseményekről alkotott véleményét jelenti, amely ezért személyiségvédelmet nem alapoz meg.

A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja értelmében, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A Ptk. 339. § (1) bekezdés értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

E rendelkezések alapján a felperesnek kellett volna bizonyítania a jogellenes magatartást, a kárt és a kettő között fennálló releváns okozati összefüggést. A felperes azonban nem bizonyította, hogy az alperes személyiségi jogot sértő, tehát jogellenes magatartást tanúsított, ezért a nem vagyoni kárigényének nem volt jogalapja.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt indokok alapján nem jogszabálysértő. Ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdés alkalmazásával hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv. IV. 22.048/2006.)