BH 2004.3.114 Gyermekelhelyezési jogvitában a gyermekek hosszabb távlatú érdekei nagyobb súllyal értékelendők, mint a kialakult helyzetből adódóan várható, átmeneti és leküzdhető nehézségek [Csjt. 72/A. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1992. december 5-én kötött házasságát felbontotta, a felek házasságából az 1993-ban született P. és az 1994-ben született I. G. utónevű közös kiskorú gyermekeket az alperes apánál helyezte el, megállapította a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét és - egyéb rendelkezések mellett - részletesen szabályozta a felperes anya és a gyermekek közötti kapcsolattartást.

A közös kiskorú gyermekek elhelyezésére irányuló kereseti és viszontkereseti kérelmek mikénti elbírálása során az elsőfokú bíróság arra volt figyelemmel, hogy a gyermekek elhelyezéséhez szükséges objektív feltételek mindkét szülőnél egyaránt adottak, hiszen mindketten munkaviszonnyal és megfelelő jövedelemmel rendelkeznek, és a lakáskörülményeik is egyformán rendezettek, a szubjektív feltételek (személyiség, erkölcsi felfogás, az élethelyzetben tanúsított magatartás) tekintetében pedig közöttük számottevő különbség nincs. A felperes hanyag, gondatlan anyai magatartása a perben nem nyert bizonyítást, az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye szerint pedig a felek kölcsönösen elmulasztották ugyan az általában elvárható szülői magatartás tanúsítását, hiszen mindketten beletörődtek abba, hogy az alperesi szülők a gyermekek gondozását és nevelését olyan mértékben magukra vállalják, amely már a szülő-gyermek, de különösen az anya-gyermek kapcsolat meglazulásához vezethet, és ennélfogva a gyermekek fejlődésére nézve - különösen hosszú távon - káros lehet, a közös kiskorú gyermekek egyedüli nevelésére azonban a személyiségét tekintve mindkét szülő egyaránt alkalmas. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a gyermekek elhelyezése körében annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a gyermekek a jelenlegi környezetükhöz és a velük együtt élő személyekhez - különösen az alperesi nagyszülőkhöz és az alperes apához is - erősebben kötődnek érzelmileg, mint a felperes anyához, a jelenlegi környezetükben megfelelő fejlődnek, a környezetük és az őket körülvevő személyek állandósága biztonságérzetet nyújt a számukra, az abból való kiemelésük pedig szorongást, félelemérzetet kelthet.

A gyermekek alperesnél történő elhelyezése folytán rendelkezett az elsőfokú bíróság a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének megállapításáról, valamint a felperes és a gyermekek közötti kapcsolattartás szabályozásáról.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, annak megváltoztatása és a gyermekek nála történő elhelyezése, a gyermektartásdíjban való marasztalásának és a kapcsolattartási joga szabályozásának a mellőzése, valamint az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének a megállapítása iránt.

Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta és a felek házasságából született P. és I. G. utónevű gyermekeket a felperes anyánál helyezte el, kötelezte az alperest, hogy a gyermekeket 2001. június 1. napjáig adja ki a felperesnek, 2000. június 1. napjától mellőzte a felperes gyermektartásdíj fizetésére vonatkozó marasztalását, és - egyéb rendelkezések mellett - részletesen szabályozta az alperes és a gyermekek közötti kapcsolattartást.

A döntésének indokolása szerint kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alperesi szülők kizárólagosságra törekedtek, meghatározó szerepet kívántak játszani a felek, de legfőképp a felek gyermekeinek életében, és a feleket a szülői szerepből kiszorítva magukhoz ragadták unokáik gondozását és nevelését. A felperes gyermekekkel való átmeneti elköltözését a gyermekek "ellopásának" minősítették, kifejezésre juttatva, hogy a gyermekeket sajátjuknak tekintik, és a gyermekek életébeni fontosságukat a felperes nevelésre való alkalmatlanságának hangoztatásával hangsúlyozták, a gyermekek egészségi és pszichés problémáinak okaként pedig a felperest jelölik meg és ezt a gyermekek előtt is hangoztatják. Az alperesi szülők a felperest az önálló főzés lehetőségétől elzárták, elvárták ugyan, hogy segítsen, de bármit tett, azzal elégedetlenek voltak és ezt mások előtt is szóvá tették. Az alperes a maga részéről egyetértett a szüleinek álláspontjával, a magatartásukat eltűrte, sőt támogatta is: amikor a felperes kiharcolta, hogy főzhessen, az általa készített ételt ehetetlennek minősítette és azt nem volt hajlandó megenni, az önálló tetőtéri lakrészbe a felperes többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó beköltözni, eltűrte, hogy a szülei - az édesanyja és a felperes közötti vita miatt - a feleségét a közös étkezésből kizárják, a felperes gyermeknevelésre való alkalmatlansága tekintetében pedig az alperes nyilatkozatai szinte szó szerint a szüleiét visszhangozzák. Az életközösség megszakadása óta az alperes változatlanul a szüleivel él, akik a gyermekek gondozásában és nevelésében továbbra is intenzíven részt vesznek, és állásfoglalásaikkal, véleményükkel a gyermekeket az anya ellen hangolják. Ez a nagyszülői befolyás pedig - a pszichológus szakértői vélemény szerint - hosszú távon nem csupán az anya-gyermek közötti kapcsolatot rombolja, hanem a gyermekek későbbi párkapcsolataiban és majdani szülői működésében is valószínűsíthetően zavarokat okozhat.

Téves tehát az elsőfokú bíróságnak az a ténymegállapítása, hogy a hátrányos körülményekre nem csupán az alperes, hanem a felperes is beletörődéssel, passzivitással reagált, hiszen a családja önálló, a nagyszülőktől független életvitelének kialakítását célzó törekvései az alperes és a szülei ellenállásán rendre elbuktak, az pedig nem róható a terhére, hogy amíg csak reményt látott rá, a gyermekeivel és férjével együtt kívánt az alperesi szülőktől függetlenedni.

Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor nem tulajdonított jelentőséget a jövőbeli pozitív vagy negatív változások - szakértő által felvetett - lehetőségének. Az alperesnek a nevelésre valamivel alkalmasabb személyiségjegyei ugyanis a per adatai szerint nem olyan súlyúak, hogy a nagyszülők erőteljes és hátrányos befolyását ellensúlyozni lennének képesek. Az alperesi szülők az ideiglenes intézkedéssel alperesnél elhelyezett gyermekek nevelésében továbbra is intenzíven részt vesznek, és ennek során a gyermekek anya-képét rombolják, az anya- gyermek kapcsolat további lazításán munkálkodnak, amely a szakértői vélemény szerint a gyermekek hosszú távú fejlődését veszélyezteti. Ezt a hosszú távú, a gyermekek egész életét hátrányosan érintő lehetőséget kell tehát összemérni azzal az átmeneti zavarral, amelyet az elköltözés, az iskolaváltás, a jelenleg gondozó személyektől való elszakadás okozhat. Míg az első zavar végleges és meghatározó, addig a másik időleges és leküzdhető. A felperes eddig is a gyermekek érdekeinek messzemenő figyelembevételével járt el, a szülei befogadták és a gyermekek nevelésében támogatni kívánják őt, a gyermekek nevelésére pedig nem vitásan alkalmas, ezért a gyermekek fejlődése az ő gondozásában biztosítottabb.