61994CJ0055[1]

A Bíróság november 30.-i ítélete: 1995. Reinhard Gebhard kontra Consiglio dell'Ordine degli Avvocati e Procuratori di Milano. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Consiglio Nazionale Forense - Olaszország. 77/249/EGK irányelv - Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Ügyvédek - Ügyvédi iroda nyitásának lehetősége - Az EK-Szerződés 52. és 59. cikke. C-55/94. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1995. november 30. (*)

"77/249/EGK irányelv - Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Ügyvédek - Ügyvédi iroda nyitásának lehetősége - Az EK-Szerződés 52. és 59. cikke"

A C-55/94. sz. ügyben,

a Bírósághoz a Consiglio Nazionale Forense (Olaszország) által az EK-Szerződés 177. cikke alapján benyújtott, az e bíróság előtt

Reinhard Gebhard

és

a Consiglio dell'Ordine degli Avvocati e Procuratori di Milano

között folyamatban lévő eljárásban az ügyvédi szolgáltatásnyújtás szabadsága tényleges gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1977. március 22-i 77/249/EGK tanácsi irányelv (HL L 78., 17. o.) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. N. Kakouris, D. A. O. Edward (előadó) és G. Hirsch tanácselnökök, G. F. Mancini, F. A. Schockweiler, J. C. Moitinho de Almeida, P. J. G. Kapteyn, C. Gulmann, J. L. Murray, P. Jann, H. Ragnemalm és L. Sevón bírák,

főtanácsnok: P. Léger,

hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

- Reinhard Gebhard képviseletében Reinhard Gebhard Rechtsanwalt, Massimo Burghignoli, a Milánói Ügyvédi Kamaránál bejegyzett ügyvéd, Jim Penning, a Luxembourgi Ügyvédi Kamaránál bejegyzett ügyvéd és Fabrizio Massoni, a Brüsszeli Ügyvédi Kamaránál bejegyzett ügyvéd,

- a Consiglio dell'Ordine degli Avvocati e Procuratori di Milano képviseletében Bruno Nascimbene professzor, ügyvédi minőségben,

- a görög kormány képviseletében Evi Skandalou, a Külügyminisztérium közösségi ügyekkel foglalkozó különleges jogi osztályának munkatársa és Stamatina Vodina jogász, a Külügyminisztérium közösségi ügyekkel foglalkozó különleges jogi osztályának tudományos munkatársa, meghatalmazotti minőségben,

- a spanyol kormány képviseletében Alberto José Navarro González, a közösségi intézményi és jog koordinációs osztály főigazgatója, és Miguel Bravo-Ferrer Delgado, abogado del Estado a közösségi ügyek osztályán, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében Philippe Martinet, a Külügyminisztérium jogi osztályának külügyi titkára és Catherine de Salins, a Külügyminisztérium jogi osztályának igazgatóhelyettese, meghatalmazotti minőségben,

- az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében Stephen Braviner, Treasury Solicitor's Department, meghatalmazotti minőségben, és Daniel Bethlehem barrister,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében Marie-José Jonczy jogtanácsos és M. Enrico Traversa, a jogi szolgálat munkatársa, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

Reinhard Gebhard (képviseli: Massimo Burghignoli), a Consiglio dell' Ordine degli Avvocati e Procuratori di Milano (képviseli: Bruno Nascimbene), a görög kormány (képviselik: Evi Skandalou és Stamatina Vodina), a spanyol kormány (képviseli: Miguel Bravo-Ferrer Delgado), a francia kormány (képviselik: Marc Perrin de Brichambaut, a Külügyminisztérium jogi osztályvezetője, meghatalmazotti minőségében és Philippe Martinet), az olasz kormány képviseli: Pier Giorgio Ferri avvocato dello Stato), az Egyesült Királyság Kormánya (képviselik: Stephen Braviner és Daniel Bethlehem), valamint az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: Marie-José Jonczy és Enrico Traversa) szóbeli észrevételeinek az 1995. május 10-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának az 1995. június 20-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 1993. december 16-i végzésével, amely 1994. február 8-án érkezett a Bírósághoz, a Consiglio Nazionale Forense az EK-Szerződés 177. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából az ügyvédi szolgáltatásnyújtás szabadsága tényleges gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1977. március 22-i 77/249/EGK tanácsi irányelv (HL L 78., 17. o.) értelmezésére vonatkozó két kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2 E kérdések a Consiglio dell'Ordine degli Avvocati e Procuratori di Milano (a milánói ügyvédek és ügyészek kamarai tanácsa, a továbbiakban: a milánói kamara tanácsa) által indított fegyelmi eljárásban merültek fel R. Gebharddal szemben, amely során azt rótták fel neki, hogy megszegte az Európai Közösségek valamely tagállamának állampolgárságával rendelkező ügyvédek szolgáltatásnyújtási szabadságáról szóló, 1982. február 9-i, 31. törvény (GURI 1982. február 12., 42. szám) rendelkezései alapján rá háruló kötelezettségeket, mivel Olaszországban, az általa alapított irodában, állandó jelleggel folytatott ügyvédi tevékenységet, és az "avvocato" címet használta.

3 Az ügy irataiból és a Bíróság által írásban feltett kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy a német állampolgársággal rendelkező R. Gebhard részére engedélyezték, hogy 1977. augusztus 3-tól Németországban "Rechtsanwalt"-ként szakmai tevékenységet folytasson. A stuttgarti ügyvédi kamara bejegyzett tagja, ahol egy ügyvédi iroda ("Bürogemeinschaft") "független munkatársa", anélkül, hogy ebben az államban saját ügyvédi irodát tartana fenn.

4 R. Gebhard 1978 márciusa óta tartózkodik Olaszországban, ahol olasz állampolgárságú feleségével és három gyermekével él. R. Gebhard jövedelme után teljes egészében tartózkodási helye szerint, Olaszországban adózik.

5 R. Gebhard 1978. március 1-je óta folytatott szakmai tevékenységet Olaszországban, kezdetben egy milánói ügyvédi iroda munkatársaként ("con un rapporto di libera collaborazione"), majd 1980. január 1-jétől 1989. elejéig ugyanezen iroda tagjaként ("associato"). Ezen ügyvédi irodában végzett tevékenységével összefüggésben soha nem merült fel ellene kifogás.

6 1989. július 30-án R. Gebhard Milánóban saját ügyvédi irodát alapított, amelyben olasz "avvocati" és "procuratori" kollégáival dolgozott együtt. R. Gebhard a Bíróság írásbeli kérdésére válaszolva előadta, hogy ez utóbbiakat időnként bízta meg olasz ügyfelek között Olaszországban zajló bírósági eljárásokban történő eljárással.

7 R. Gebhard nyilatkozata szerint Olaszországban főleg német anyanyelvű ügyfelek nem peres jogi képviseletével és jogi tanácsadásával foglalkozott (bevételének 65%-át ilyen ügyek tették ki), valamint olasz anyanyelvű ügyfeleket képviselt Németországban és Ausztriában (bevételének 30%-a származott ilyen ügyekből). A fennmaradó 5%-ot olasz kollégáinál ügyfeleikkel kapcsolatban felmerült német jogi problémákra vonatkozó tanácsadás tette ki.

8 Néhány olasz szakmabeli, köztük azon olasz "avvocati", akik 1989-ig R. Gebhard társai voltak, panaszt nyújtottak be a Milánói Ügyvédi Kamarához. Azt kifogásolták, hogy kollégájuk hivatalos levélpapírjának fejlécén az "avvocato" megjelölést tünteti fel, a Pretura és a Tribunale di Milano előtt közvetlenül "avvocato"-ként járt el, szakmai tevékenységét pedig a "Studio legale Gebhard"-ból folytatja.

9 Miután 1991. szeptember 19-én a milánói kamara tanácsa az "avvocato" cím használatát megtiltotta, fegyelmi eljárást indított R. Gebhard ellen, azt róva fel neki, hogy azzal, hogy állandó ügyvédi tevékenységét Olaszországban saját irodájából folytatta, és az "avvocato" címet használta, megszegte a 31/82. törvényből eredő kötelezettségeit.

10 1991. október 14-én R. Gebhard a milánói kamara tanácsánál kezdeményezte az ügyvédi névjegyzékbe történő felvételét. E kérelmét a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló, 1988. december 21-i 89/48/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 19., 16. o.) rendelkezéseire alapozta, valamint arra, hogy Olaszországban több mint tízéves szakmai gyakorlatot szerzett. Úgy tűnik, a kamara tanácsa erről a kérelemről hivatalosan nem hozott határozatot.

11 Az 1991. szeptember 19-én indított fegyelmi eljárást az 1992. november 30-án meghozott határozat zárta le, amelyben a milánói kamara tanácsa arra kötelezte R. Gebhardot, hogy ügyvédi tevékenységét hat hónapos időtartamra függessze fel ("sospensione dell'esercizio dell'attività professionale").

12 R. Gebhard e határozat ellen fellebbezést terjesztett a Consiglio Nazionale Forense elé, amelyben előadta, hogy fellebbezése az ügyvédi névjegyzékbe történő felvételi kérelmének hallgatólagos elutasítása ellen is irányul. E fellebbezésben különösen arra hivatkozott, hogy a 77/249 irányelv biztosítja számára azt a jogot, hogy Milánóban saját irodájából gyakorolja szakmai tevékenységét.

13 A 77/249 irányelv a szolgáltatásnyújtás útján gyakorolt ügyvédi tevékenységekre vonatkozik. Az irányelv úgy rendelkezik, hogy a szolgáltatást nyújtó ügyvédnek azt a szakmai megnevezést kell használnia, amely abban a tagállamban használatos, amelyből érkezik, az adott állam nyelvén vagy nyelveinek egyikén, megjelölve egyben azt a szakmai szervezetet, amelynek felhatalmazása alapján joga van a tevékenység gyakorlására, vagy azt a bírói szervet, amely előtt az adott állam jogszabályai szerint joga van eljárni (3. cikk).

14 Ezen irányelv különbséget tesz egyrészről az ügyfelek jogi eljárásban való vagy hatóságok előtti képviseletével, illetve védelmével kapcsolatos tevékenységek, másrészről az egyéb tevékenységek között.

15 A képviselettel valamint a védelemmel összefüggő tevékenységek gyakorlása során az ügyvédnek tiszteletben kell tartania a fogadó tagállam szakmai szabályait, azon tagállam szabályainak sérelme nélkül, amelyből érkezik (4. cikk, (2) bekezdés). Valamennyi egyéb tevékenység tekintetében az ügyvédre továbbra is annak a tagállamnak a feltételeit és szakmai szabályait kell alkalmazni, amelyből érkezik, de a fogadó tagállam szakmai előírásainak - bármely forrásból is származzanak -, különösen az ügyvédi tevékenység és az adott államban folytatott egyéb tevékenység összeférhetetlenségének, az ügyvédi titoktartásnak, a többi ügyvéddel való kapcsolattartásnak, az ellenérdekű felek ugyanazon ügyvéd által történő képviselete tilalmának és a nyilvánosság elvének sérelme nélkül (4. cikk (4) bekezdés).

16 A 77/249 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint: "Azok a tevékenységek, amelyek az ügyfél jogi eljárásban való vagy hatóságok előtti képviseletével kapcsolatosak, a fogadó tagállamban annak szabályai szerint gyakorolhatók, kivéve azokat a szabályokat, amelyek a letelepedés helyére vagy az említett tagállamban a szakmai szervezetnél történő bejegyzésre vonatkoznak."

17 A 77/249 irányelv Olaszországban a 31/82. sz. törvénnyel került átültetésére, amelynek 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(Az olyan tagállami állampolgárok, akik saját tagállamuk szabályai szerint jogosultak ügyvédi tevékenység folytatására,) peres és nem peres ügyekben folytathatnak ügyvédi szakmai tevékenységet ideiglenes jelleggel (»con carattere di temporaneità«), a jelen címben foglalt rendelkezéseknek megfelelően.

Az előző bekezdésben foglalt szakmai tevékenységek gyakorlása céljából a Köztársaság területén nem létesíthető sem ügyvédi iroda, sem fő- vagy fiókiroda."

18 Ilyen körülmények között a Consiglio Nazionale Forense az eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"a) összeegyeztethető-e az Európai Közösségek valamely tagállamának állampolgárságával rendelkező ügyvédek szolgáltatásnyújtási szabadságáról szóló, 1982. február 9-i 31. törvény (az 1977. március 22-i EGK irányelv végrehajtását biztosító törvény) 2. cikke - amely szerint »a Köztársaság területén nem létesíthető ügyvédi iroda, sem fő- vagy fiókiroda« - a fent említett irányelv rendelkezéseivel, tekintettel arra, hogy az irányelv nem tér ki arra, hogy az ügyvédi iroda alapítását úgy kell-e értelmezni, mint az érintett ügyvéd részéről azon szándék megnyilvánulását, hogy tevékenységét nem ideiglenesen vagy alkalomszerűen, hanem állandó jelleggel kívánja folytatni;

b) melyek azok a kritériumok, amelyeket - a fent említett irányelv rendelkezéseinek keretén belül működő ügyvéd által nyújtott szolgáltatások időtartama vagy gyakorisága alapján - a tevékenység folytatása ideiglenes vagy nem ideiglenes jellegének elbírálásánál figyelembe kell venni."

19 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megfogalmazása kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra vonatkozóan, hogy egy nemzeti intézkedés közösségi joggal való összeegyeztethetőségéről határozzon. Hatáskörrel bír ugyanakkor arra vonatkozóan, hogy a nemzeti bíróságnak a közösségi jog értelmezésével kapcsolatos valamennyi olyan tényezőt megadja, amely alapján a nemzeti bíróság az összeegyeztethetőség kérdését el tudja bírálni az előtte folyamatban lévő eljárásban hozott ítéletében (lásd a 63/94. sz. Belgapom C-ügyben 1995. augusztus 11-én hozott ítélet [az EBHT-ben még nem tették közzé] 7. pontját).

20 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy annak a közösségi tagállami állampolgárnak a helyzetére, aki azért utazik egy másik tagállamba, hogy ott gazdasági tevékenységet végezzen, a Szerződésnek vagy a munkavállalók szabad mozgására, vagy a letelepedési jogra, vagy a szolgáltatásokra vonatkozó fejezete vonatkozik, amelyek egymást kizárják.

21 Mivel a jelen esetben a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó fejezet nem releváns, azt rögtön ki lehet zárni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata szempontjából, amelyek lényegében a "letelepedés" és a "szolgáltatásnyújtás" fogalmakat érintik.

22 Ezután meg kell állapítani, hogy a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó fejezet rendelkezései annyiban másodlagosak a letelepedésre vonatkozó fejezet rendelkezéseihez képest, amennyiben egyrészt az 59. cikk első bekezdésének megfogalmazása azt feltételezi, hogy a szolgáltatás nyújtója és a szolgáltatás igénybevevője két különböző tagállamban "letelepedett", másrészt pedig a 60. cikk első bekezdése úgy rendelkezik, hogy a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó rendelkezések csak akkor alkalmazhatók, ha a letelepedésre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandóak. Így tehát szükséges megvizsgálni a "letelepedés" fogalmának hatályát.

23 A Szerződés 52-58. cikkében foglalt letelepedési jog az 58. cikk alapján ugyanúgy megilleti a jogi személyeket, mint a Közösség valamely tagállamának állampolgárságával rendelkező természetes személyeket. Meghatározott kivételekkel és feltételekkel magában foglalja a jogot az összes többi tagállam területén valamennyi tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások alapítására és irányítására, képviseletek, fióktelepek vagy leányvállalatok létrehozására.

24 Ebből következően a Szerződés értelmében egy személy több tagállamban is letelepedhet, nevezetesen a társaságok esetében képviseletek, fióktelepek vagy leányvállalatok alapításával (52. cikk), illetve, ahogy erre a Bíróság a szellemi szabadfoglalkozásúak esetében rávilágított, második telephely létrehozásával (lásd a 107/83. sz. Klopp-ügyben 1984. július 12-én hozott ítélet [EBHT 1984., 2971. o.] 19. pontját).

25 A letelepedés fogalma a Szerződés értelmében tehát széles jelentéssel bír, amely átfogja annak lehetőségét is, hogy egy közösségi állampolgár állandó és folyamatos jelleggel részt vegyen a saját tagállamától eltérő másik tagállam gazdasági életében, és ezáltal haszonra tegyen szert, elősegítve így az önálló vállalkozói tevékenységek területén a Közösségen belüli gazdasági és társadalmi összefonódást (ebben az értelemben lásd a 2/74. sz. Reyners-ügyben 1974. június 21-én hozott ítélet [EBHT 1974., 631. o.] 21. pontját).

26 Ezzel szemben abban az esetben, amikor a szolgáltatást nyújtó személy egy másik tagállam területére utazik, a Szerződésnek a szolgáltatásokra vonatkozó fejezete, és különösen a 60. cikk harmadik bekezdése úgy rendelkezik, hogy a szolgáltatás nyújtója ideiglenes jelleggel folytathatja tevékenységét.

27 Ahogyan erre a főtanácsnok is rámutatott, a szóban forgó tevékenységek ideiglenes jellegét nemcsak a szolgáltatás időtartama alapján, hanem annak gyakorisága, ismétlődő vagy folyamatos jellege alapján kell elbírálni. A Szerződés értelmében a szolgáltatásnyújtás ideiglenes jellege nem zárja ki a szolgáltatást nyújtó számára annak lehetőségét, hogy a fogadó tagállamban bizonyos infrastruktúrát teremtsen (akár iroda, dolgozószoba, vagy fogadóhelyiség formájában), amennyiben ez az infrastruktúra a szóban forgó szolgáltatás elvégzéséhez szükséges.

28 Ezt a helyzetet azonban meg kell különböztetni R. Gebhard esetétől, aki valamely közösségi tagállam állampolgáraként állandó és folyamatos jelleggel folytat szakmai tevékenységet egy másik tagállamban, ahol egy telephelyről nyújt többek között e másik tagállam állampolgárai számára szolgáltatást. Ezen állampolgárra a letelepedés szabadságára vonatkozó, és nem a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

29 A milánói kamara tanácsának érvelése szerint az olyan személy, mint R. Gebhard, csak akkor tekinthető a Szerződés értelmében valamely tagállamban - a jelen esetben Olaszországban - "letelepedettnek", ha az e tagállamban működő szakmai kamara tagságával rendelkezik, vagy tevékenységét legalábbis az ilyen tagsággal rendelkező személyekkel társulva vagy velük együttműködve folytatja.

30 Ez az érvelés nem fogadható el.

31 A letelepedés jogára vonatkozó rendelkezések az egyes tevékenységek megkezdését és folytatását szabályozzák (lásd különösen a fent hivatkozott Reyners-ítélet 46. és 47. pontját). Ugyanis egy szakmai szervezetben fennálló tagság az egyes tevékenységek megkezdésének és folytatásának feltétele, ebből következően nem tekinthető a letelepedés fogalma alkotóelemének.

32 Következésképpen valamely tagállami állampolgárnak a letelepedési joga gyakorlására vonatkozó lehetőségét, és e jog gyakorlásának feltételeit annak a tevékenységnek a jellegére tekintettel kell elbírálni, amelyet a fogadó tagállam területén folytatni kíván.

33 Az 52. cikk második bekezdése értelmében a letelepedés szabadsága a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint gyakorolható.

34 Abban az esetben, ha a szóban forgó speciális tevékenységek gyakorlását a fogadó államban nem szabályozzák, így e tagállam állampolgárainak semmilyen különleges képesítéssel nem kell rendelkezniük azok gyakorlásához, bármely más tagállam állampolgára jogosult ebben a tagállamban letelepedni és ugyanezeket a tevékenységeket folytatni.

35 Ugyanakkor egyes önálló vállalkozói tevékenységek megkezdése és folytatása függhet a közérdek által igazolt bizonyos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések tiszteletben tartásától, mint amilyenek a szervezeti, a képesítési, a szakmai etikai, az ellenőrzési és a felelősségi szabályok (lásd a 71/76. sz. Thieffry-ügyben 1977. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1977., 765. o.] 12. pontját). Ezek a rendelkezések többek között előírhatják, hogy speciális tevékenységeket csak oklevél, bizonyítvány vagy egyéb tanúsítvány birtokosa, valamely szakmai szervezet tagja, vagy bizonyos fegyelmi és ellenőrzési szabályok hatálya alá tartozó személy gyakorolhat. Előírhatják azokat a feltételeket is, amelyek mellett az olyan szakmai címek használhatók, mint amilyen az "avvocato".

36 Amikor valamely speciális tevékenység megkezdését vagy folytatását a fogadó tagállamban ilyen feltételekhez kötik, a másik tagállam állampolgárának, aki ugyanazt a tevékenységet kívánja gyakorolni, főszabály szerint meg kell felelnie e feltételeknek. Az 57. cikk ezért rendelkezik úgy, hogy a Tanács a fent említett 89/48 irányelvhez hasonló irányelveket bocsát ki, egyrészt az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerése céljából, másrészt a tagállamok önálló vállalkozói tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek összehangolására.

37 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából azonban az következik, hogy azoknak a nemzeti rendelkezéseknek, amelyek a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását akadályozhatják, vagy kevésbé vonzóvá tehetik, négy feltételnek kell megfelelniük: alkalmazásuk hátrányos megkülönböztetéstől mentes, a közérdeken alapuló kényszerítő indok által igazoltak, alkalmasak az általuk elérni kívánt célok megvalósításának biztosítására, és nem lépnek túl az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéken (lásd a C-19/92. sz. Kraus-ügyben 1993. március 31-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-1663. o.] 32. pontját).

38 Ugyanígy, a tagállamok nemzeti rendelkezéseik alkalmazása során nem hagyhatják figyelmen kívül az érintett személyek másik tagállamban megszerzett tudását, illetve képesítését (lásd a C-340/89. sz. Vlassopoulou-ügyben 1991. május 7-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-2357. o.] 15. pontját). Ebből következően figyelembe kell venniük az oklevelek egyenértékűségét (lásd a fent hivatkozott Thieffry-ítélet 19. és 27. pontját), és adott esetben össze kell hasonlítaniuk az érintett személy tudását és képesítését a saját nemzeti rendelkezéseik által megkövetelt tudással és képesítéssel (lásd a fent hivatkozott Vlassopoulou-ítélet 16. pontját).

39 A fentiekben előadottak alapján a Consiglio Nazionale Forense által feltett kérdésekre az alábbi választ kell adni:

- a szolgáltatásnyújtásnak az EK-Szerződés 60. cikke harmadik bekezdésében előírt ideiglenes jellegét annak időtartama, gyakorisága, ismétlődő, illetve folyamatos jellege alapján kell elbírálni;

- a Szerződés értelmében szolgáltatást nyújtó a fogadó tagállamban megteremtheti a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges infrastruktúrát;

- valamely tagállam állampolgárára, aki állandó és folyamatos jelleggel folytat szakmai tevékenységet egy másik tagállamban, ahol egy telephelyről nyújt többek között e másik tagállam állampolgárai számára szolgáltatást, a letelepedés szabadságára, és nem a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni;

- valamely tagállami állampolgárnak a letelepedési joga gyakorlására vonatkozó lehetőségét, és e jog gyakorlásának feltételeit annak a tevékenységnek a jellegére tekintettel kell elbírálni, amelyet a fogadó tagállam területén folytatni kíván;

- abban az esetben, ha valamely speciális tevékenység megkezdését a fogadó államban nem szabályozzák, bármely más tagállam állampolgára jogosult ebben a tagállamban letelepedni és e tevékenységet ott gyakorolni. Ezzel szemben, amikor valamely speciális tevékenység megkezdését vagy folytatását a fogadó tagállamban bizonyos feltételekhez kötik, a másik tagállam állampolgárának, aki e tevékenységet kívánja gyakorolni, főszabály szerint meg kell felelnie e feltételeknek;

- azoknak a nemzeti rendelkezéseknek azonban, amelyek a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását akadályozhatják, vagy kevésbé vonzóvá tehetik, négy feltételnek kell megfelelniük: alkalmazásuk hátrányos megkülönböztetéstől mentes, a közérdeken alapuló kényszerítő indok által igazoltak, alkalmasak az általuk elérni kívánt célok megvalósításának biztosítására, és nem lépnek túl az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéken;

- ugyanígy, a tagállamoknak figyelembe kell venniük az oklevelek egyenértékűségét, és adott esetben össze kell hasonlítaniuk az érintett személy tudását és képesítését a saját nemzeti rendelkezéseik által megkövetelt tudással és képesítéssel.

A költségekről

40 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő olasz, görög és francia kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Consiglio Nazionale Forense 1993. december 16-i végzésével hozzá intézett kérdésre válaszolva a következőképpen határozott:

1) A szolgáltatásnyújtásnak az EK-Szerződés 60. cikke harmadik bekezdésében előírt ideiglenes jellegét annak időtartama, gyakorisága, ismétlődő, illetve folyamatos jellege alapján kell elbírálni.

2) A Szerződés értelmében szolgáltatást nyújtó a fogadó tagállamban megteremtheti a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges infrastruktúrát.

3) Valamely tagállam állampolgárára, aki állandó és folyamatos jelleggel folytat szakmai tevékenységet egy másik tagállamban, ahol egy telephelyről nyújt többek között e másik tagállam állampolgárai számára szolgáltatást, a letelepedés szabadságára, és nem a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

4) Valamely tagállami állampolgárnak a letelepedési joga gyakorlására vonatkozó lehetőségét, és e jog gyakorlásának feltételeit annak a tevékenységnek a jellegére tekintettel kell elbírálni, amelyet a fogadó tagállam területén folytatni kíván.

5) Abban az esetben, ha valamely speciális tevékenység megkezdését a fogadó államban nem szabályozzák, bármely más tagállam állampolgára jogosult ebben a tagállamban letelepedni és e tevékenységet ott gyakorolni. Ezzel szemben, amikor valamely speciális tevékenység megkezdését vagy folytatását a fogadó tagállamban bizonyos feltételekhez kötik, a másik tagállam állampolgárának, aki e tevékenységet kívánja gyakorolni, főszabály szerint meg kell felelnie e feltételeknek.

6) Azoknak a nemzeti rendelkezéseknek, amelyek a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását akadályozhatják, vagy kevésbé vonzóvá tehetik, négy feltételnek kell megfelelniük: alkalmazásuk hátrányos megkülönböztetéstől mentes, a közérdeken alapuló kényszerítő indok által igazoltak, alkalmasak az általuk elérni kívánt célok megvalósításának biztosítására, és nem lépnek túl az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéken.

7) A tagállamoknak figyelembe kell venniük az oklevelek egyenértékűségét, és adott esetben össze kell hasonlítaniuk az érintett személy tudását és képesítését a saját nemzeti rendelkezéseik által megkövetelt tudással és képesítéssel.

Rodríguez Iglesias Kakouris Edward

Hirsch Mancini Schockweiler

Moitinho de Almeida Kapteyn Gulmann

Murray Jann Ragnemalm

Sevón

Kihirdetve Luxembourgban az 1995. november 30-i nyilvános ülésen.

R. Grass G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: olasz.