PK 39. szám

[1]Ha olyan személy, akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett kárát elháríthatatlan külső okként minősülő magatartásával maga idézte elő, a veszélyes tevékenység folytatója mentesül a kártérítési felelősség alól. Ha azonban elhárítható közrehatás esete áll fenn, akkor a veszélyes tevékenység folytatóját teljes felelősség terheli. Ilyen esetben a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése alapján kármegosztásnak akkor sincs helye, ha a károsult személy gondozója a felügyelet ellátása érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerint: aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. A felelősség alól akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ha ez az eset nem is áll fenn, a (2) bekezdés szerint nem kell megtérítenie a kárt annyiban, amennyiben az a károsult felróható magatartásából származik.

E § (1) és (2) bekezdésének egybevetése alapján nyilvánvaló, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatóját a (2) bekezdés szerint fennálló felelőssége alól teljesen mentesítő külső elháríthatatlanság független a vétkességtől, kármegosztásra viszont már csak felróható magatartás (közrehatás) adhat alapot.

Az elháríthatatlan külső okot természeti esemény, állat váratlan felbukkanása vagy emberi magatartás egyaránt megvalósíthatja; a felróható közrehatás viszont szükségképpen emberi magatartást tételez fel. (Emberi magatartás áll a felróható közrehatás mögött akkor is, ha a károsodást közvetlenül állatnak az elhárítható megjelenése idézte elő.)

Ha tehát pl. a gépkocsi a váratlanul eléje szaladt óvodás gyermeket elüti, s a gyermek az elütés következtében jövőbeli munkaképességét csökkentő sérülést szenved, az üzembentartó a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyermek olyan hirtelen került a szabályosan haladó gépkocsi elé, hogy a balesetet a rövid távolság miatt sem fékezéssel, sem a haladási irány megváltoztatásával nem lehetett elkerülni. Az elháríthatatlanság ebben az esetben annak ellenére megállapítható, hogy a gyermeknek nincs belátási képessége.

Ha azonban a gyalogjárón haladó gyermek ugrándozásából, gyermektársaival való hancúrozásából kellő előrelátás esetén számítani lehetett arra, hogy a gyermek vigyázatlanul a gépkocsi elé kerülhet, akkor az ilyen baleset nem tekinthető feltétlenül elháríthatatlannak, mert az óvatosság fokozása és a sebesség csökkentése mellett elkerülhető lett volna. A balesetnek azonban a gyermek is okozója, mert a gyalogjáróról szabálytalanul a járművek számára fenntartott úttestre szaladt.

Az együttes károkozásnak ebben az esetében - tehát amikor a gyermek közrehatása még az elháríthatóság keretén belül maradt - kármegosztás azért nem alkalmazható, mert ennek a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése szerint csak felróható magatartás esetén lehet helye, a gyermek magatartása viszont nem felróható.

A Ptk. felelősségi rendszerében ugyanis a felróhatóság a vétkességgel azonos fogalmat jelent, a vétőképtelen gyermek magatartása (közrehatása) azonban nem lehet vétkes.

Kitűnik ez a Ptk. 347. §-a (1) bekezdésének abból a rendelkezéséből, amely szerint: akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, felelősségre nem vonható. Az óvodás gyermeket kétségkívül ilyen személynek kell tekinteni.

Ha tehát a gyermek a másnak okozott kárért nem tehető felelőssé, mert károkozó magatartásának felróhatósága mint a felelősség mellőzhetetlen feltétele hiányzik, akkor a saját kára bekövetkezésénél való közrehatása sem tekinthető felróhatónak márpedig a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatóját e tevékenységgel összefüggésben keletkezett kár részbeni viselése alól csak a felróható közrehatás mentesítheti.

Ennélfogva, ha az óvodás gyermek gépkocsibalesete nem volt elháríthatatlan, egyedül a balesetben való közrehatása a Ptk. 345. §-a (2) bekezdésének alkalmazására nem ad alapot, s a gépkocsi üzembentartójának felelőssége a gyermek teljes kárára kiterjed.

A Ptk. 347. §-ának (1) bekezdése szerint ha a kárt olyan személy okozta, akinek a belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, helyette gondozója felel. A Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének megfelelően a vétkesség vélelme itt is érvényesül, mert a gondozó a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az a gondozó (rendszerint szülő), aki az óvodából társaival hancúrozva eltávozó gyermeket annyira fegyelmezetlenül engedi az úton közlekedni, hogy váratlanul a gépkocsi elé szaladhat, nem hivatkozhat arra, hogy a gyermek feletti felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Az ilyen gondozó tehát a gyermeket ért baleset bekövetkeztében vétkes.

A gondozónak a felügyelet ellátása körében fennálló vétkessége azonban nem lehet alap arra, hogy a gépkocsi üzembentartója a gyermek kárának viselése alól mentesüljön, mert ez a gondozó vétkességének a károsult gyermek terhére való beszámítását eredményezné, márpedig ez a felelősségi rendszer céljával és alapgondolatával szemben állna.

Elhárítható közrehatás esetén tehát a gyermeket ért kár tekintetében a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdését akkor sem lehet alkalmazni, ha a gyermek közrehatása a gyermeknek ugyan nem, gondozójának azonban felróható.

A vétőképtelen személynek a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben bekövetkezett károsodásával kapcsolatban további kérdés, hogy a veszélyes tevékenység folytatója - az említett példában a gépkocsi üzembentartója - megtérítési igény útján átháríthatja-e a gondozóra annak a kárnak viselését, amelyet a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján - elháríthatatlanság hiányában - a gyermek részére kellett (vagy kell) megtérítenie.

Minthogy a gondozó a balesetet szenvedett gyermek felügyeletét nem úgy látta el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt, s e felróható magatartása a balesetre kétségkívül közrehatott, a Ptk. 339. §-ában és 347. §-ának (1) bekezdésében foglaltak mellett elvileg nem lehet kizárni, hogy a gépkocsi üzembentartója a gyermek kártalanítása fejében megtérítést követelhessen a gondozótól mint kárának egyik okozójától. Ebben a viszonylatban a 345. § (2) bekezdésében foglaltak alapulvételével már kármegosztás is alkalmazásra kerülhet.

Megtörténhet továbbá, hogy a szóban levő gépkocsibalesetnél nemcsak a gyermek, hanem gondozója (szülője) is károsodik.

Ha a gondozó a gépkocsi üzembentartójától e károk megtérítését követeli, az üzembentartó ebben a viszonylatban védekezésül már nemcsak a felelősség alól mentesíthető elháríthatatlanságra, hanem arra is hivatkozhat, hogy a gondozó felróható közrehatása folytán vele szemben kármegosztás alkalmazásának van helye.

Minthogy a gondozó a balesetet szenvedett gyermek felügyelete tekintetében fennálló mulasztását nem tudja kimenteni, és felróható magatartása nemcsak a gyermeket, hanem az őt ért kár bekövetkezésére is közrehatott, vele szemben a Ptk. 345. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának már nincs elvi akadálya.

Felmerülhet végül az az eset is, hogy a baleset következtében nemcsak a gyermek és esetleg a gondozója, hanem a gépkocsi megrongálódása folytán az üzembentartó is károsodik:

Ezért a kárért a gyermeket - vétőképesség hiányában - a Ptk. 347. §-ának (1) bekezdése értelmében sem elháríthatatlanság, sem közrehatás esetén nem lehet felelőssé tenni.

Az üzembentartó kárát azonban a felügyelet ellátása körében fennálló vétkes mulasztásával - elháríthatatlanság esetén teljesen, közrehatás esetén pedig részben a gyermek gondozója is okozta.

Ez a felróható okozás a Ptk. 339. §-ában és 347. §-ának (1) bekezdésében foglaltak mellett alapul szolgálhat arra, hogy a gondozót a gépkocsi üzembentartójának káráért felelőssé tegyék.

A Ptk. 344. §-ának (1) bekezdésén, illetőleg a 345. §-ának (2) bekezdésén alapuló kármegosztás ebben a viszonylatban is alkalmazásra kerülhet.