1636/D/1991. AB határozat
a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (3) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 233. § (3) bekezdés b) pontjával kapcsolatos alkotmányjogi panaszt elutasítja, a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt pedig visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó az 1952. évi III. törvény (Pp.) 233. § (3) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. A kifogásolt rendelkezés szerint általában nincs helye fellebbezésnek az eljárás folyamán hozott végzések ellen, ez pedig - álláspontja szerint - ellentétes a jogorvoslathoz való jogot biztosító, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezéssel. Újabb beadványában indítványát a Fővárosi Bíróság 3. Pk. 24104/1991/2. számú határozatával kapcsolatban alkotmányjogi panaszként terjesztette elő.
Az indítványozó az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével összefüggésben utalt arra is, hogy e rendelkezés az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (PPJNkE) a jogorvoslati jogra vonatkozó szabályaiba (2. cikk 3. pont) is ütközik.
II.
Az alkotmányjogi panasz alaptalan.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.
Az a szabály, hogy a jogorvoslati jogot mindenki a törvényekben meghatározottak szerint gyakorolhatja, utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre; arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet.
A polgári peres eljárásban használt perorvoslatok szabályait a Pp. Harmadik része tartalmazza. A XII. fejezet rendelkezései a bíróság határozata elleni jogorvoslat általános formájáról, a fellebbezésről szólnak.
A Pp. 233. § (1) bekezdése főszabályként kimondja, hogy az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. A (3) bekezdés szerint fellebbezésnek nincs helye az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi.
Ilyen külön fellebbezés lehetséges pl. a beavatkozást, az igazolási kérelmet elutasító [Pp. 56. § (3) bek., 110. § (1) bek.], a felfüggesztést rendelő [Pp. 155. § (3) bek.], a félbeszakadást megállapító [Pp. 112. § (3) bek.], szakértői díjat megállapító végzés [Pp. 187. § (2) bek.] ellen. Ezzel a Pp. biztosítja az eljárás folyamán hozott és a fél perbeli jogait lényegesen befolyásoló, közvetlenül érintő határozatok elleni külön fellebbezést. A Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja nem zárja ki az eljárást befejező (pl. áttételt elrendelő, a pert megszüntető) végzések ellen benyújtható külön fellebbezést sem.
Az eljárás folyamán hozott, az eljárás menetének irányítását célzó, lényegében pervezető jellegű egyéb végzések (tárgyalás kitűzése, elhalasztása, idézés stb.) ellen a külön fellebbezés kizárása sem jelenti azonban szükségszerűen az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetőségének hiányát.
A polgári (peres) eljárásban igénybe vehető jogorvoslatnak (perorvoslatnak) nem egyedüli formája a fellebbezés. Nem azonosak az alkotmányossági követelmények az érdemi, ügydöntő vagy a fél helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló bírósági döntések illetőleg a nem ilyen jellegű bírósági döntések elleni jogorvoslati formával szemben. A nem érdemi, nem ügydöntő döntések tekintetében a külön fellebbezésnek, mint a jogorvoslat egyik formájának kizárása nem feltétlenül alkotmányellenes.
A Pp. 114. §-a szerint a fél az eljárás szabálytalanságát a per folyamán bármikor kifogásolhatja. Ha a kifogást szóval adja elő, azt jegyzőkönyvbe kell venni. Ha a bíróság a kifogást figyelmen kívül hagyja, ezt lehetőleg nyomban, de legkésőbb az eljárást befejező határozatban megindokolni köteles, ezáltal az eljárást befejező határozat ellen benyújtható külön fellebbezésben orvoslást lehet keresni az olyan döntések [Pp. 233. § (3) bek. b) pont] ellen is, amelyekkel szemben a törvény a külön fellebbezést nem engedi meg. Ezzel kellően biztosítva van az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetősége; a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja nem csorbítja a jogorvoslathoz való alapjogot.
Az Alkotmánybíróság ezért az előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasította.
Az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálta azt, hogy a kifogásolt rendelkezés a nemzetközi szerződésbe ütközik-e [1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv.) 1. § c) pontja], mert ezt az eljárást csak az ABtv. 21. § (3) bekezdésében felsoroltak indítványozhatják. E tekintetben az indítványt visszautasította.
Budapest, 1992. október 6.
Dr. Herczegh Géza s. k.,
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró