31/1990. (XII. 18.) AB határozat
a pénzügyminiszternek az Alkotmány értelmezése tárgyában előterjesztett indítványa tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a pénzügyminiszternek az Alkotmány értelmezése tárgyában előterjesztett indítványa alapján meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság az indítványt -, amely a kedvezményes kamatozású hosszú lejáratú lakásépítési, vásárlási kölcsönök kamatai tervezett emelése érdekében meghozandó jogszabályi rendelkezésekhez kéri az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, és a XII. fejezetében szereplő alapvető jogok elvi értelmezését - elutasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A pénzügyminiszter indítványában előadta, hogy a kormány intézkedni kíván a korábban folyósított kedvezményes kamatozású hosszúlejáratú lakáscélú kölcsönök kamatának felemeléséről. Az elgondolás megvalósításához a pénzügyi kormányzat több változatot alakított ki.
A lépés szükségességét a miniszter azzal indokolta: nem tartható fenn az a korábban bevezetett rendszer, amely szerint a lakáscélú hosszú lejáratú kölcsönök irreálisan alacsony kamata és a tényleges kamatok közötti különbözetet szociális jellegű támogatásként továbbra is az állami költségvetés vállalja magára.
"A torzulások nem számolhatók fel a költségvetés lakáscélú kiadásainak ésszerű szintre csökkentése, és a támogatási rendszernek a helyi közösséghez való közelítése nélkül. E támogatások közül a legnagyobb - ez évben közel 50 milliárd forint, a jövő évben a kamatok növekedése következtében ennél is sokkal nagyobb összegű kamatkülönbözetek megtérítése." - írja a pénzügyminiszter indítványában. Ezt követően rámutat arra is, hogy az ügy "a lakosság széles rétegeit érinti", ezért kéri az Alkotmánybíróságtól az Alkotmány értelmezését még a jogszabálytervezet elkészítése előtt. A Kormány számára ui. eldöntendő kérdés, hogy a korábban megkötött kölcsönszerződések jogszabály útján történő módosítása - amelyre a Ptk. 226. § (2) bekezdése alapján lehetőséget látnak -, összhangban lesz-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamisággal, a 7. § (2) bekezdésében szereplő jogalkotás rendjéről és a XII. Fejezetben leírt alapvető jogokról és kötelességekről szóló szabályaival.
II.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv. (a továbbiakban: AB tv.) 1. §-ának a)-h) pontja sorolja fel az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó ügyeket. E felsorolásban a g) pont alatt szerepel "az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése". Az Alkotmánybíróságról szóló törvénytervezet 51. §-ához kapcsolódó miniszteri indokolás e hatáskörrel kapcsolatban a következőkre mutatott rá: "Az Alkotmánybíróság a határozatait a konkrét esetekkel kapcsolatban az Alkotmány egyes rendelkezéseinek értelmezése alapján hozza meg. A gyakorlatban azonban az Alkotmány egyes rendelkezései absztrakt (nem konkrét esethez, pl. valamely jogszabály alkotmányosságának vizsgálatához kapcsolódó) értelmezésének szükségessége is felmerülhet.
Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány egyes rendelkezéseit értelmező hatásköre nem érinti az Országgyűlés, a Minisztertanács és a Legfelsőbb Bíróság jogszabályt értelmező hatáskörét, továbbá a jogszabály végrehajtásának fő irányára és módszerére vonatkozó irányelv kiadását sem."
Mint ez a miniszteri indokolás idézett részéből is kitűnik, az Alkotmány értelmezésére nem kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Az Országgyűlést is megilleti az a jog, hogy hiteles értelmezést fűzzön az Alkotmány valamely rendelkezéséhez, s ezen túlmenően, tevékenységük ellátása során a jogalkotó és jogalkalmazó szervek is értelmezik az Alkotmányt. Az Alkotmánybíróságtól származó, az AB tv. 1. §-ának g) pontján alapuló alkotmányértelmezés annyiban különbözik az egyéb értelmezésektől, hogy az mindenkire kötelező (erga omnes) hatályú, s így adott esetben még magát az Országgyűlést is köti a törvényalkotás során.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság elvi jelentőséggel mutat rá: az AB tv. 1. §-ának g) pontja értelmezésénél is messzemenően figyelembe kell venni a hatalmi ágak megosztásának elvét, amely a magyar államszervezet legfontosabb szervezeti és működési alapelve. Ebből eredően a hivatkozott rendelkezésen alapuló alkotmányértelmezésre kizárólag akkor kerülhet sor, ha az indítvány
- az AB tv. 21. §-ának (6) bekezdésében meghatározott szervek és személyek valamelyikétől származik,
- nem általánosságban, hanem valamely konkrét alkotmányjogi probléma aspektusából kezdeményezi az Alkotmány ugyancsak konkrétan megjelölt rendelkezésének értelmezését (a törvényjavaslat miniszteri indokolásában említett "absztrakt" normakontroll ugyanis csak a konkrét ügy vagy jogszabály hiányát jelenti, nem pedig azt, lehetőség volna valamely alkotmányos rendelkezés teljesen elvont, semmiféle konkrét problémához nem kapcsolódó, s így valójában parttalan értelmezésére),
- az adott alkotmányjogi probléma közvetlenül - más jogszabály közbejötte nélkül - levezethető az Alkotmányból. (Abból eredően ugyanis, hogy az Alkotmány az ország alaptörvénye, közvetett módon bármely jogszabályértelmezési kérdés kapcsolatba hozható az Alkotmánnyal.)
A kifejtettek szerint tehát az Alkotmánybíróság hivatkozott hatáskörét megszorítván kell értelmezni. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság az AB tv. 1. §-ának g) pontjában meghatározott jogkörét kiterjesztően értelmezné, ez könnyen olyan helyzetet idézne elő, hogy az illetékes jogalkotó szervek nem csupán törvények, hanem kormányrendeletek, sőt miniszteri rendeletek megalkotása előtt is "alkotmányértelmezést" kérnének az Alkotmánybíróságtól. Ez pedig óhatatlanul oda vezetne, hogy az Alkotmánybíróság magára vállalná a törvényhozó, sőt a végrehajtó hatalom felelősségét is és - az Alkotmányban rögzített államszervezeti elvekkel szöges ellentétben - egyfajta alkotmánybírósági kormányzás alakulna ki.
Az Alkotmánybíróság mindeddig kevés alkalommal: legutóbb 21/1990. (X. 4.) AB határozatának meghozatalakor élt alkotmányértelmezési jogkörével. Akkor ugyanis a Miniszterelnök által előterjesztett indítvány maradéktalanul megfelelt az alkotmányértelmezés fentiekben megjelölt együttes előfeltételeinek.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Pénzügyminiszter indítványa nem alkalmas arra, hogy annak alapján kötelező érvényű alkotmányértelmezésre kerüljön sor.
Az Alkotmánynak az indítványban felhívott 2. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." Az Alkotmány számszerűen ugyan pontosan meg nem jelölt, de a tartalmi utalásból valószínűsíthető 7. § (2) bekezdése azt mondja ki: "A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges", az ugyancsak felhívott XII. Fejezet 28. §-ban foglalja össze az alapvető emberi és állampolgári jogokat, illetőleg kötelességeket.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány rendelkezéseire ilyen széles körben és általános jelleggel való hivatkozás nem lehet alapja az AB tv. 1. §-ának g) pontjára hivatkozással előterjesztett indítványnak. Az indítvány egyébként három, egymástól eltérő variációt vázol fel a kamatok emelésére, mintegy sugallva, hogy az Alkotmánybíróság határozatában foglaljon állást ezek valamelyike mellett. Azon túlmenően, hogy a szóbajöhető megoldási módok közül való választás nem az Alkotmánybíróság feladata, az ötletszintű variációk közötti választás már csak amiatt sem lehetséges, mivel mindegyik jogi szabályozása történhet az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban, illetőleg az Alkotmányba ütköző módon.
Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is: a testülethez érkező indítványokat nem az indítványozó által használt elnevezés, hanem az indítvány tartalma alapján minősíti. A pénzügyminiszter valójában arra kért választ az Alkotmánybíróságtól, hogy az Alkotmány "rendelkezéseit sérti-e a lakosság részére folyósított kedvezményes kamatozású hosszúlejáratú lakásépítési, vásárlási kölcsön kamatainak az alábbiakban részletezett módon és indokok alapján történő emelése."
Voltaképpen tehát az indítvány nem alkotmányértelmezésre, hanem egy még ki sem dolgozott törvényjavaslat alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára irányult. Az előzetes normakontroll az Alkotmánybíróságnak az alkotmányértelmezéstől eltérő, az AB tv. 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladata.
Előzetes normakontrollra azonban kizárólag az Országgyűléshez már benyújtott törvényjavaslat tekintetében és az AB tv. 33. § (1) bekezdésében meghatározott szervek vagy személyek indítványa alapján van törvényes lehetőség. (Ilyen indítványt - az alkotmányértelmezéstől eltérően - csak az Országgyűlés, annak bizottsága vagy 50 országgyűlési képviselő tehet.) Mivel a jelen esetben egyik előfeltétel sem áll fenn, az indítványt ez okból is el kellett utasítani.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye
1. Az indítványt el kell utasítani, mert az Alkotmány értelmezni kért rendelkezései közül egyik sem hozható érdemi összefüggésbe azokkal a szempontokkal, amelyekre tekintettel az indítványtevő az értelmezést kérte.
Az indítványozó "az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvét, a XII. Fejezetben foglalt alapvető jogokat és kötelezettségeket és a jogalkotásról szóló rendelkezéseit" kérte értelmezni abból a szempontból, hogy a kedvezményes kamatozású, hosszúlejáratú lakossági lakásépítési és -vásárlási kölcsönök - jogszabállyal meghatározott mértékű - kamatainak jogszabály általi emelése sérti-e ezeket az alkotmányos rendelkezéseket. A pénzügyminiszter az indítvány indokolásában előadta a tervezett kamatemelés technikai változatait, továbbá a kamatemelés gazdasági indokait. Szerinte "a fentiek a lakáspolitika lényeges megváltoztatását, s ehhez kapcsolódóan a már korábban megkötött kölcsönszerződések tartalmának jogszabály útján történő megváltoztatását igénylik, melyre a Polgári Törvénykönyv 226. §-ának (2) bekezdése kivételesen lehetőséget ad. Ennek a lakosság széles rétegeit érintő hatása azonban felveti azt a kérdést, hogy összhangban áll-e a tervezett intézkedés az Alkotmány" értelmezni kért rendelkezéseivel.
A fentiekből nem egyértelmű, hogy a tervezett intézkedés alkotmányossága a kamatemelés szociális hatása miatt, vagy pedig jogi technikája miatt kérdéses-e az indítványozó számára.
Az indítvány fent idézett, erre vonatkoztatható részéből, valamint abból, hogy a jogi megoldás alkotmányossága szempontjából szóbajövő alkotmányi szakaszok értelmezését - a nem speciálisan erre vonatkozó jogállamiság elve kivételével - az indítványozó nem kérte, arra lehet következtetni, hogy a kamatemelésnek "a lakosság széles rétegeit érintő", nyilvánvalóan hátrányos hatása az, ami miatt a pénzügyminiszter az Alkotmány értelmezését indítványozta. Erre utal, hogy amikor abban kér döntést, sérti-e az Alkotmány rendelkezéseit a "kölcsönök kamatainak az alábbiakban részletezett módon és indokok alapján történő emelése", az indítvány indokolásában előadott variációk csakis a lakosság (és a költségvetés) különböző mértékű terhelésében térnek el egymástól, és a jogi megoldásra az indítvány csak a fent szintén idézett félmondattal tér ki. Véleményem szerint önálló kérdés az, hogy egy, széles tömegeket érintő szociális kedvezmény megvonása Alkotmányba ütközik-e; tehát a megvonás jogi technikájától függetlenül döntendő el. Ugyanígy a szociális tartalomtól függetlenül alkotmányos vagy alkotmányellenes magánfelek megkötött szerződéseinek utólagos, jogszabály általi megváltoztatása.
2. Az állam szociális intézkedései természetesen felvethetnek alkotmányossági kérdéseket, mind az Alkotmányban foglalt szociális jogok, mindpedig más alkotmányos jogok szempontjából. A jelen esetben a kérdés az, hogy az indítványozó a releváns jogok értelmezését kéri-e.
Az indítványban értelmezni kért alkotmányos jogok közül az alapul fekvő kamatemelési probléma szociális hatása szempontjából teljesen irreleváns az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, valamint a 7. § (2) bekezdése és a 8. § (2) bekezdése. Az Alkotmány XII. Fejezetében foglalt összes jog és kötelezettség értelmezését kérte az indítványozó. Ezek: az élethez és az emberi méltósághoz való jog; a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog; a jogképesség; az igazságszolgáltatással kapcsolatos jogok; a szabad mozgás és letelepedés joga; a magánszféra védelme; a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága; a véleménynyilvánítás, a sajtó, a gyülekezés, az egyesülés szabadsága; a panaszjog; a férfiak és nők egyenjogúsága; az anya-, gyermek- és ifjúságvédelem; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai; az állampolgárság; a választójog; a hátrányos megkülönböztetés tilalma; a munkához való jog; az érdekvédelmi szervezkedés és a sztrájk joga; az egyezséghez való jog; a szociális biztonsághoz való jog; a művelődéshez való jog, valamint a tudományos, művészeti és tanszabadság; továbbá a honvédelmi kötelezettség, a közterhekhez való hozzájárulás és a gyermekek taníttatásának kötelessége. Nyilvánvaló, hogy ezek közül az értelmezés adott szempontjából csak a 70/E. §-ban foglalt szociális biztonsághoz való jog relevanciája vizsgálható.
a) A jogállamiság elve az adott szociális probléma szempontjából az alábbiak miatt nem értelmezhető: az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint Magyarország független, demokratikus jogállam. A magyar Alkotmány tehát - sok ország alkotmányától eltérően, pl. NSZK, Franciaország, Spanyolország - nem minősíti az államot szociális jogállamnak. A jogállamiság deklarálása Magyarországon tehát kizárólag formális joguralomként értelmezendő, s tartalmi kérdésekben továbbutal az egyéb, nevesített alkotmányos jogokra. Csak abban az esetben lehet közvetlenül a jogállamiság elvét felhívni, ha adott kérdésben ilyen jogokat az Alkotmány nem ismer.
A jogállamiság az indítványban megjelölt szociális kérdésben tehát annyit jelent, hogy az Alkotmányban biztosított szociális jogoknak érvényesülniök kell. Ezek közül az indítványozó a szociális biztonsághoz való jogot kérte értelmezni.
b) A 70/E. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság az ellátásra való jogot a társadalombiztosítás útján és szociális intézmények rendszerével valósítja meg.
Az adott kérdésben - nem a felsorolt esetekben járó ellátásról lévén szó - csakis az (1) bekezdésben írott szociális biztonsághoz való jog esetleges relevanciája vizsgálható.
Előzetesen eldöntendő, hogy a kedvezményes lakáskamat szociális intézkedésnek minősül-e csupán azért, mert az esetek nagy részében történetesen rászorulóknak nyújtott lakáshozjutási lehetőséget. Formálisan tekintve ugyanis sem az eredeti rendelkezések, sem a tervezett módosítások nem függnek a kedvezményezett szociális helyzetétől, s különösen nem rászorultságától.
A nagy számok törvényére hagyatkozva az Alkotmánybíróság elfogadhatja azt, hogy a lakáskamatok esetében szociális juttatásról van szó, amely tehát a szociális biztonságot szolgálja. Ennek a juttatásnak a mérve, mikéntje, vagy technikai megoldása azonban a 70/E. § értelmezésével nem hozható érdemi összefüggésbe.
Egyetértve a teljes ülés azon álláspontjával, hogy alkotmányértelmezési indítványnak kizárólag az Alkotmány valamely rendelkezéséből közvetlenül - más jogszabály közbejötte nélkül - levezethető alkotmányjogi probléma esetén van helye, ezt az alábbiakkal tartom szükségesnek kiegészíteni: nem ez - az indítványt irrelevanciája miatt elutasító határozat - az alkalmas hely az Alkotmánybíróság szociális jogokról való felfogásának teljes kifejtésére. Ugyanakkor a döntés indokolásához nélkülözhetetlen annak leszögezése, hogy a 70/E. §-nak az a rendelkezése, amely szerint az állampolgároknak joguk van a szociális biztonsághoz, nem ad senkinek alanyi jogot "a szociális biztonságra", minthogy jogi igények ilyen általánosságban nem is definiálhatók. A vonatkozó alanyi jogokat a törvényhozásnak (és a bírói gyakorlatnak) kell meghatároznia.
A 70/E. §-t a 17. §-sal együtt vizsgálva, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik, megállapítható, hogy a szociális jogok vonatkozásában nem alanyi jogról, hanem állami feladatról van szó. A szociális gondoskodásnak semmilyen mértékét, és semmilyen ismérvét az Alkotmány nem állapítja meg, mindezek megállapítása és megvalósítása a törvényhozás és a Kormány felelőssége és kötelessége. (Az Alkotmány nem garantálja a létminimumot sem, az egyetlen nevesített állami feladat az öregek, munkanélküliek, és más megnevezett rétegek megélhetéséhez szükséges ellátás biztosítása.)
A 70/E. §-ról tehát az Alkotmánybíróság ennél továbbmenő értelmezést nem adhat, mert annak megállapítása, hogy a szociális biztonságot szolgáló állami intézkedések mennyiben alkotmányosak, nem a 70/E. § kérdése.
A 70/E. §-sal kapcsolatban a szociális jogok természetének tisztázásán kívül csak a mulasztás megállapítása merülhet fel. Ez természetesen alkalmat ad az Alkotmánybíróságnak arra, hogy a maga minimális követelményeit a szociális biztonsággal kapcsolatban megfogalmazza és érvényesítse.
De erre csakis határesetekben kerülhet sor. E határon belül tehát önmagában minden koncepció alkotmányos, amely a szociális biztonságot szolgálja, s a felmerülő alkotmányossági problémák más alkotmányos rendelkezésekkel lehetnek csak kapcsolatosak, mint pl. a diszkrimináció tilalma (pl. egyes rétegek túlzott megterhelése esetén), vagy a szerzett jogok problémája.
Feltételezhető, hogy a lakáskölcsönök kamatának felemelése esetében nem a szociális biztonság határkérdéséről van szó, de ezt nem a 70/E. § absztrakt értelmezése keretében lehet eldönteni, hanem csakis a konkrét jogszabály alkotmányosságának esetleges vizsgálata során. Az indítványban feltett kérdés tehát az Alkotmány 70/E. §-át tekintve is irreleváns.
c) Az indítvány nem nevesítette az Alkotmány értelmezni kért "jogalkotásról szóló rendelkezéseit". Az Alkotmány 7. §-a kimondja, hogy a jogalkotás rendjét törvény határozza meg. A 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. A 7. § az adott kérdéssel semmilyen összefüggésben nincs, az indítványban megadott szempont szerint értelmezhetetlen; az pedig, hogy a kamatemelés sértette-e az alapvető jog lényeges tartalmát, csakis a törvény alkotmányossági vizsgálatában vethető fel.
3. Mivel az Alkotmánybíróság nem hívta fel az indítványozót annak tisztázására, hogy a kamatemelés "módja" alatt annak jogi megvalósítását is érti-e, az Alkotmánybíróságnak foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, hogy az értelmezni kért rendelkezések ebből a szempontból értelmezhetőek-e.
Az indítvány szerint a Kormány a Ptk. 226. § (2) bekezdésében foglalt lehetőséggel kíván élni, mely szerint "jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg". Véleményem szerint a "kivételesség" megállapításának az Alkotmányban meghatározott korlátai vannak, s ezért az alkotmányértelmezési probléma is lehet. (Eredményét tekintve ez áll összhangban az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatával is. Lásd a 110/B/1990/9. számú határozatot.) A szerződésbe való ilyen durva állami beavatkozás határait viszont a tulajdonhoz való jogban [13. § (1) bekezdés és a szerződés szabadságának elvében (melyet az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata a 9. § (1) bekezdésében írott piacgazdaság részének tekint)] kell keresni.
Az indítvány nem ezeket, vagyis nem az Alkotmánynak a tulajdonra vonatkozó 13. §-át, és nem a szerződési szabadságot tartalmazó 9. §-át kérte értelmezni, hanem a 2. § (1) bekezdést, illetve a XII. Fejezet összes jogát és kötelezettségét. Ezek között és az értelmezés alapjául szolgáló szerződésmódosítási probléma között azonban nincs összefüggés.
Dr. Sólyom László s. k., alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos véleménye
A pénzügyminiszter elgondolásait azért terjesztette az Alkotmánybíróság elé, mert azok "széles tömegeket érintenek", így ez ügyben nyilván minden változtatás tiltakozási hullámot vált ki, és ennek legalábbis az alkotmányosság vonalán elejét kívánja venni. Ugyanakkor a három alternatíva, amelynek koncepcióját előterjeszti, alkotmányosság szempontjából nem tartalmaz határozott irányvonalakat és egyaránt lehetne akár alkotmányos, akár alkotmányellenes, a kidolgozástól függően.
A felvázolt megoldások egyike sem különböztet alkotmányos szempontok szerint. A piacsemlegesség elve azt kívánná, hogy ne csak a hitelezők egy csoportjával foglalkozzék a koncepció, vagy kellően alkotmányos alapon indokolja, ha mégis ezt teszi.
Az arányos közteherviselés elvét a megoldásnak abban is közelíteni kell, amit továbbra is közteherként oszt el, nemcsak abban, amit a kedvezményezettekre terhel, s ennek indokolását ugyancsak adni kellene. Végül a szociális biztonság szempontja azt igényli, hogy a nem feltétlenül és nem egyenlő mértékben szociális támogatást nyújtó hitelek kihatásának megfelelő mérlegelésére az ellentételezésnél mód nyíljék. Az állampolgárok közötti diszkrimináció tilalma miatt pedig megfontolandó, hogy az ellentételezések nem diszkriminatív módon szorítanak-e hátrányos helyzetbe egyes lakossági rétegeket. Más alkotmányos szempontok is felmerülhetnek a megoldás kidolgozása során.
Mindezek vonatkozásában a benyújtott elképzelések semmit sem tartalmaznak, azt mutatják, hogy alkotmányosság szempontjából az előterjesztő azokat egyáltalán nem gondolta át, ezért az Alkotmánybíróság a közölt koncepcióvázlatokkal nem tud érdemben foglalkozni.
Dr. Zlinszky János s. k., alkotmánybíró