BH 1994.3.120 A testi sértésnek aljas indokból elkövetettként minősítése szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az indítóokként jelentkező bosszúérzetet mi váltotta ki [Btk. 170. § (3) bek.].

A városi bíróság az I. r. és a II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében, ezért az I. r. vádlottat mint többszörös visszaesőt 4 hónapi, a II. r. vádlottat pedig mint visszaesőt 3 hónapi börtönbüntetésre ítélte.

A tényállás szerint a vádbeli napot megelőzően az I. r. vádlott egy ismerősétől olyan értesülést szerzett, mely szerint a sértett rá akart venni egy harmadik személyt, hogy egy betöréssel kapcsolatban jelentse föl őt mint elkövetőt. Ez az információ jutott eszébe az I. r. vádlottnak 1992. november 2-án a délutáni órákban, amikor a II. r. vádlottal együtt italozott, ahol jelen volt a sértett is. Ezt az értesülését az I. r. vádlott az eszpresszóban szórakozó további személyek számára is jól hallhatóan a sértett tudomására hozta, miközben őt puszta kézzel szemközti helyzetből több esetben a fején megütötte. Ebbe a bántalmazásba avatkozott be az I. r. vádlott oldalán a II. r. vádlott is, aki szintén puszta kézzel ütötte meg, majd pedig a bántalmazás következtében a földre került sértettet mindkét vádlott testszerte megrugdosta.

A sértett a történtek következményeként az arctájék többrendbeli zúzódásos sérülését, valamint az alsó ajak repesztett sebzéses sérülését szenvedte el, melyek gyógytartama külön-külön és összességében is 8 napon belüli volt.

A sértett az őt ért bántalmazás miatt mindkét vádlottal szemben 1992. november 5. napján joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlottak terhére, bűnösségüknek aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében és garázdaság vétségében való megállapítása és halmazati büntetés kiszabása végett.