62002CJ0220_SUM[1]

A Bíróság (nagytanács) 2004. június 8-i ítélete. Österreichischer Gewerkschaftsbund, Gewerkschaft der Privatangestellten kontra Wirtschaftskammer Österreich. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Oberster Gerichtshof - Ausztria. A férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elve - A díjazás fogalma - A végkielégítés számításánál a katonai szolgálat keretében töltött időszakok figyelembe vétele - A katonai szolgálatot teljesítő munkavállalók és azon női munkavállalók összehasonlításának lehetősége, akik szülési szabadságuk leteltével olyan szülői szabadságot vesznek igénybe, amelynek időtartamát a végkielégítés számításánál nem veszik figyelembe. C-220/02. sz. ügy.

C-220/02. sz. ügy

Österreichischer Gewerkschaftsbund, Gewerkschaft der Privatangestellten

kontra

Wirtschaftskammer Österreich

(az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"A férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elve - A díjazás fogalma - A végkielégítés számításánál a katonai szolgálatban eltöltött időszakok figyelembe vétele - A katonai szolgálatot teljesítő munkavállalók és azon női munkavállalók összehasonlításának lehetősége, akik szülési szabadságuk leteltével olyan szülői szabadságot vesznek igénybe, amelynek időtartamát a végkielégítés számításánál nem veszik figyelembe"

Az ítélet összefoglalása

1. Szociálpolitika - Férfi és női munkavállalók - Egyenlő díjazás - A díjazás fogalma - A végkielégítés számításánál a kötelező katonai szolgálat vagy a kötelező polgári szolgálat időtartamának figyelembevételéből származó előny - Beszámítás

(EK 141. cikk)

2. Szociálpolitika - Férfi és női munkavállalók - Egyenlő díjazás - Az EK 141 cikk és a 75/117 irányelv - A végkielégítés számításánál a túlnyomórészt férfiak által teljesített katonai vagy annak megfelelő polgári szolgálat időtartamának figyelembevétele, szemben az általában nők által igénybe vett szülői szabadság időtartamának figyelmen kívül hagyásával - Megengedhetőség

(EK 141. cikk; 75/117 tanácsi irányelv)

1. Azt az előnyt, amely az önkéntesen meghosszabbítható kötelező katonai szolgálatot vagy az azt helyettesítő polgári szolgálatot teljesítő személyek esetében a későbbiekben általuk igényelhető végkielégítés számítása során ezen szolgálatok időtartamának figyelembe vételét jelenti, az EK 141. cikk szerinti díjazás részének kell tekinteni.

(vö. 39. pont, rendelkező rész 1. pont)

2. Az EK 141. cikkel, valamint a férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 75/117 irányelvvel nem ellentétes az, ha a végkielégítés számítása során a túlnyomórészt férfiak által teljesített katonai vagy - annak megfelelő - polgári szolgálatok időtartamát figyelembe veszik, míg a főként nők által igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem.

(vö. 65. pont, rendelkező rész 2. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2004. június 8. (*)

"A férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elve - A díjazás fogalma - A végkielégítés számításánál a katonai szolgálatban eltöltött időszakok figyelembe vétele - A katonai szolgálatot teljesítő munkavállalók és azon női munkavállalók összehasonlításának lehetősége, akik szülési szabadságuk leteltével olyan szülői szabadságot vesznek igénybe, amelynek időtartamát a végkielégítés számításánál nem veszik figyelembe"

A C-220/02. sz. ügyben,

a Bírósághoz az Oberster Gerichtshof (Ausztria) által az EK 234. cikk alapján benyújtott, az e bíróság előtt

az Österreichischer Gewerkschaftsbund, Gewerkschaft der Privatangestellten

és

a Wirtschaftskammer Österreich

között folyamatban lévő eljárásban az EK 141. cikknek, valamint a férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1975. február 10-i 75/117/EGK tanácsi irányelv (HL L 45., 19. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet. 179. o.) 1. cikkének értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, A. Rosas, J.-P. Puissochet (előadó) és J. N. Cunha Rodrigues tanácselnökök, R. Schintgen, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr és R. Silva de Lapuerta bírák,

főtanácsnok: J. Kokott,

hivatalvezető: H. von Holstein hivatalvezető-helyettes,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- az Österreichischer Gewerkschaftsbund, Gewerkschaft der Privatangestellten képviseletében K. Mayr, Referent der Kammer für Arbeiter und Angestellte für Oberösterreich,

- a Wirtschaftskammer Österreich képviseletében O. Körner, meghatalmazotti minőségben,

- az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében N. Yerell és H. Kreppel, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

az Österreichischer Gewerkschaftsbund, Gewerkschaft der Privatangestellten képviseletében eljáró K. Mayr, a Wirtschaftskammer Österreich képviseletében meghatalmazotti minőségben eljáró H. Aubauer és H. Kaszanits, az osztrák kormány képviseletében meghatalmazotti minőségben eljáró G. Hesse és a Bizottság képviseletében eljáró H. Kreppel szóbeli észrevételeinek a 2004. február 3-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2004. február 12-i tárgyaláson történt meghallgatását követően

meghozta a következő

Ítéletet

1 2002. május 22-i végzésével, amely 2002. június 14-én érkezett a Bírósághoz, az Oberster Gerichtshof az EK 234. cikk alapján az EK 141. cikknek, valamint a férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1975. február 10-i 75/117/EGK tanácsi irányelv (HL L 45., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet. 179. o.) 1. cikkének értelmezésére vonatkozóan három kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából.

2 Ezek a kérdések az Österreichischer Gewerkschaftsbund, Gewerkschaft der Privatangestellten (a magánszektor munkavállalóit képviselő szakszervezet, a továbbiakban: Gewerkschaftsbund) és a Witschaftskammer Österreich (osztrák gazdasági kamara) közötti perben merültek fel, a férfi és női munkavállalóknak járó egyenlő végkielégítés iránti követelés tárgyában.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3 Az EK 141. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében:

"(1) Minden állam biztosítja annak az elvnek az alkalmazását, hogy a férfiak és a nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak.

(2) E cikk alkalmazásában "díjazás" a rendes alap- vagy minimálbér, illetve illetmény, valamint minden egyéb olyan juttatás, amelyet a munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben a munkaviszonyára tekintettel kap."

4 A 75/117 irányelv 1. cikke előírja:

"A Szerződés 119. cikkében (jelenleg EK 141. cikk) felvázolt, a férfiak és a nők egyenlő díjazásának elve (a továbbiakban: egyenlő díjazás elve) azt jelenti, hogy ugyanazért a munkáért vagy azonos értékűnek tekintett munkáért járó díjazás minden vonatkozásában és minden feltételében meg kell szüntetni a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés minden fajtáját.

Különös tekintettel a díjazás meghatározásakor alkalmazott munkakör-besorolási rendszerekre, amelyeknek mind a férfiak, mind a nők számára azonos feltételeken kell nyugodniuk, kizárva a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés minden formáját."

A nemzeti szabályozás

5 A vonatkozó nemzeti szabályozás - amint az utaló végzésből kiderül - a következő.

A végkielégítés számításakor a terhes vagy szülő nőt megillető szabadság figyelembe vétele

6 Az Angestelltengesetz (a BGBl.I 2002/100 által módosított BGBl. 1921/292) (törvény a munkavállalókról, a továbbiakban: AngG.) 23. cikkének értelmében, amely az Arbeiter-Abfertigungsgesetz (törvény a fizikai dolgozóknak járó végkielégítésről) 2. cikkének (1) bekezdésének megfelelően a fizikai dolgozókra is vonatkozik, a munkavállalók bizonyos feltételek mellett jogosultak végkielégítésre. Ezen juttatás összege a munkavállaló szolgálati idejétől függ.

7 A BGBl. 2002/100 által módosított Mutterschutzgesetz 1979 (BGBl. 1979/221, az anyák védelméről szóló törvény, a továbbiakban: MSchG.) 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a terhes nők a szülés tervezett időpontját megelőző nyolcadik héttől kezdődően nem dolgozhatnak. Egyébként az MSchG. 3. cikkének (3) bekezdéséből következik, hogy a munkavégzési tilalom a szülés tervezett időpontját megelőző nyolcadik hét előtt is fennáll, ha a tevékenység folytatása veszélyeztetné az anya vagy a gyermek életét vagy egészségét.

8 Az MSchG. 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a nőknek a szülést követő nyolc hétig nem szabad dolgozniuk. Koraszülés, ikerszülés vagy császármetszéssel történő szülés esetén ez az időszak minimum tizenkét hét.

9 Az Oberster Gerichtshof a 9 ObA 199/00f. sz. ügyben úgy határozott, hogy a munkavégzési tilalom ezen időszakait a szolgálati idő számításakor figyelembe kell venni a végkielégítés meghatározásához. A bíróság azzal indokolta határozatát, hogy a jogszabályokban nincs ezzel ellentétes rendelkezés.

10 Ezen időszakokat követően - az MSchG. 15. cikkének (1) bekezdése értelmében - a munkavállaló, ha kérelmezi, a gyermek két éves koráig fizetés nélküli szabadságot kaphat, amennyiben a gyermek egy háztartásban él vele. Az MSchG. 15. cikkének (2) bekezdése értelmében e szülői szabadság minimális időtartama három hónap. Ezen szabadság időtartama alatt a munkaszerződést nem lehet felmondani, és a munkavállalót nem lehet elbocsátani. Ezen cikk (4) bekezdése értelmében a munkavállaló az említett szabadság lejártát követő négy hétig ugyanilyen védelemben részesül.

11 Az MSchG. 15f. cikkének (1) bekezdése értelmében "ellenkező megállapodás hiányában a szolgálati idő alapján a munkavállalót megillető jogosultságok tekintetében a [szülői] szabadság idejét nem lehet figyelembe venni".

A végkielégítés számításakor a katonai szolgálat időtartamának figyelembe vétele

12 A BGBl-I 1998/30 által módosított Arbeitsplatz-Sicherungsgesetz (BGBl-I, 1991/683, a munkahelyek védelméről szóló törvény; a továbbiakban: APSG.) 8. cikke értelmében "ha a munkavállaló jogosultsága a szolgálati idő mértékéhez igazodik, akkor

1. a Wehrgesetz 27. cikke (1) bekezdésének 1-4. és 6-8. pontjai szerinti katonai szolgálat (törvény a honvédelemről; jelenleg a Wehrgesetz 2001 19. cikke (1) bekezdésének 1-4. és 6-8. pontjai),

2. a Wehrgesetz 27. cikke (1) bekezdésének 5. pontja szerinti szerződéses katonai szolgálat (jelenleg a Wehrgesetz 2001 19. cikke (1) bekezdésének 5. pontja) legfeljebb 12 hónap időtartamban,

3. a nők önkéntes katonai kiképzése és

4. a polgári szolgálat,

amelyek időtartama alatt a munkaviszony fennállt, beleszámítanak a szolgálati időbe".

13 Az APSG. 12. cikke az érintett munkavállalók részére különleges védelmet ír elő ezen időszakokra a munkaszerződésük megszüntetésével vagy elbocsátásukkal kapcsolatban. Ez a védelem az APSG. 13. cikk (1) bekezdésének 3. pontja értelmében a katonai szolgálatra, a kizárólag nőknek szervezett katonai képzésre vagy a polgári szolgálatra behívó parancs kézhezvételétől kezdődik, és általában a szolgálat végétől számított egy hónapig tart.

14 A Wehrgesetz 2001 20. cikke (1) bekezdésének megfelelően a behívottak hat hónapos katonai szolgálatot kötelesek teljesíteni. Ha katonai érdekek indokolják, akkor ez az időtartam az említett katonai érdekeknek megfelelő időtartammal meghosszabbítható, de a szolgálat összidőtartama nem haladhatja meg a nyolc hónapot.

15 Az említett szolgálat időtartamához hozzá kell adni a katonai kiképzés időtartamát, amelyen a behívottaknak a kiképzési szintjük fenntartása és a katonai beavatkozás végrehajtásának elsajátítása érdekében a Wehrgesetz 2001 19. cikke (1) bekezdésének 2. pontja értelmében részt kell venniük. Az egyes kiképzések időtartama a mindenkori katonai érdekektől függ, de főszabály szerint nem haladhatja meg az évi tizenöt napot.

16 Ezen a címen egyéb időszakokat is figyelembe lehet venni, mint például a Wehrgesetz 2001 19. cikke (1) bekezdésének 3. pontja szerinti állományba vételi képzést. Ezeket az időszakokat vagy önkéntesen, vagy - katonai érdekekkel indokolt esetben - behívó alapján kell letölteni. Az állományba vételi képzés egyrészt arra szolgál, hogy a behívottakat felkészítsék az állományba vételre, másrészt arra, hogy fenntartsák és javítsák a megszerzett képzettségi szintet. Az említett képzés kötelező időtartama a 21. cikk (1) bekezdés 1. pontjának megfelelően tisztek esetében kilencven nap, egyéb személyek állományba vétele esetén pedig - ugyanezen rendelkezés 2. pontjának megfelelően - hatvan nap. Lehetőség van önkéntes alapon folytatni ezt a képzést, mégpedig a képzés teljes időtartama kétszeresének megfelelő ideig.

17 Ezen kívül a Wehrgesetz 2001 23. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a nyolc hónapos katonai szolgálatot teljes egészében teljesített behívottakat, ha önként jelentkeztek, és ha azt katonai érdekek indokolják, "szerződéses katonai" szolgálatra hívhatják be, legfeljebb hat hónapra. Bizonyos feltételek mellett ez négy hónappal meghosszabbodhat.

18 A Wehrgesetz 2001 37. cikke (1) bekezdésének megfelelően önkéntes alapon, ha katonai érdekek indokolják, tizenkét hónapig nők is részt vehetnek az APSG 8. cikkének 3. pontja szerinti katonai kiképzésben ("Ausbildungsdienst"). Kényszerítő katonai indokok esetén ez legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható. Ugyanezen 37. cikk (4) bekezdése előírja, hogy a terhes és szoptató nők védelmét előíró MSchG. 3-9. cikkei a katonai képzésben részt vevő nőkre is vonatkoznak.

19 Az 1986-os Zivildienstgesetz (törvény az alkotmányos polgári szolgálatról) 2. cikkének (1) bekezdése értelmében azok a behívottak teljesítenek polgári szolgálatot, akik alkalmasak a katonai szolgálatra, de azt azért nem képesek ellátni, mert lelkiismereti okokból - az önvédelem és a segítségnyújtás esetét kivéve - megtagadják a másokkal szembeni fegyverhasználatot. Ezen szolgálat időtartamát a korábban munkaviszonyban töltött idő számításánál ugyanúgy veszik figyelembe, mint a katonai szolgálat idejét.

20 Hozzá kell tenni, hogy a nemzeti szabályozás a végkielégítés számítása során egyéb szabadságok esetében is lehetővé teszi azok időtartamának figyelembe vételét. Ilyen például az Arbeitsverfassungsgesetz (szövetségi törvény a munkaviszonyokról és a vállalkozások szociális szervezetéről; a továbbiakban: ArbVG.) 119. cikkének (1) bekezdése szerint az üzemi tanács tagjai számára biztosított képzésési szabadságok időtartama.

21 Egyéb szabadságok időtartamát azonban nem veszik figyelembe. Ez vonatkozik az Arbeitsvertragsrechts - Anpassungsgesetz (törvény a munkaszerződésekre vonatkozó szabályozás kiigazításáról; a továbbiakban: AVRAG.) 11. cikkének (1) bekezdése szerint a munkavállaló és a munkáltató közötti megegyezés alapján biztosított tanulmányi szabadságra vagy a munkáltató és a munkavállaló közötti megegyezés alapján fennálló fizetés nélküli rendelkezésre állás időtartamára, amely alatt ez utóbbi munkanélküli-biztosítási vagy a munkaerőpiaci hatóság által folyósított juttatásban részesül az AVRAG. 12. cikkének megfelelően.

Az alapeljárás

22 Az alapeljárás felperese, a Gewerkschaftsbund keresetet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz annak megállapítását kérve, hogy a munkaviszonyban álló munkavállalók első szülői szabadságát a végkielégítés számításánál szolgálati idő címén figyelembe kell venni, mégpedig a katonai vagy a polgári szolgálathoz hasonlóan nyolc hónapos időtartammal.

23 A Gewerkschaftsbund szerint az a tény, hogy az MSchG. 15f. cikk (1) bekezdésének megfelelően a szülői szabadságok időtartamát - a katonai vagy polgári szolgálatban töltött időszakokkal ellentétben - az AngG. 23. cikke szerinti végkielégítés számításánál nem veszik figyelembe, az EK 141. cikk szerinti közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

24 A szülői szabadságon lévő munkavállalók ugyanis az esetek 98,253%-ában nők, és csak az esetek 1,747%-ában férfiak. Kevés kollektív szerződés írja elő ezen szülői szabadságok időtartamának szolgálati idő címén történő figyelembe vételét.

25 Ugyanakkor a férfiak számára kötelező katonai - vagy az azt helyettesítő polgári - szolgálat időtartamát a szolgálati idő szempontjából meglévő jogosultságok számításánál teljes egészében figyelembe veszik. Ezek a szolgálatok tehát kizárólag a férfiakat érintik. 2000-ben például csak mintegy száz nő teljesített nők számára szervezett katonai képzéssel töltött szolgálatot.

26 A szakszervezet ebből arra következtet, hogy a szülői szabadságot igénybe vevő, többségében női munkavállalók és a katonai vagy polgári szolgálatot teljesítő, többségében férfi munkavállalók közötti eltérő bánásmód közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

27 Az Oberster Gerichtshof álláspontja szerint a végkielégítés számításánál a fizetés nélküli szabadság időtartamának figyelembe vétele - ha a szabadságot a munkavállaló kéri - általában törvény által kizárt, kivéve, ha a munkavállaló kérésének indokai olyan súlyos okoknak minősülnek, amelyek feljogosítják őt arra, hogy - a nemzeti törvény által előírt feltételek esetén - a végkielégítés megőrzése mellett megszüntesse a munkaviszonyát.

28 A kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik arra, hogy a munkavállaló azon döntésére vonatkozóan, miszerint a szülési szabadság tizenhatodik hetét követően maga neveli a gyermeket, a Bíróság a C-249/97 sz. Gruber-ügyben 1999. szeptember 14-én hozott ítéletben (EBHT 1999., I-5259. o., 32. pont és az azt követő pontok) kimondta, hogy az AngG. 26. cikke és a Gewerbeordnung 1859 (a továbbiakban: GewO. 1859) 82a. cikke szerinti, a munkavállaló munkaviszonyának idő előtti megszüntetéséhez vezető súlyos indokok körébe a gyermeknevelés nem tartozik bele. A Bíróság pontosítása alapján ez olyan indok, amely nincs összefüggésben a vállalkozásbeli munkakörülményekkel vagy a munkáltató magatartásával, és nem teszi lehetetlenné a munkavégzést.

29 Az Oberster Gerichtshof ebből arra következtet, hogy össze kell hasonlítani azon szülők helyzetét, akik saját érdekükben és saját akaratukból gyermeknevelés céljából vettek igénybe további szabadságot, valamint azon munkavállalókét, akik olyan egyéb, egyéni indok miatt - például a beteg hozzátartozó gondozása címén - függesztik fel hosszú időre a munkavégzést, amely nem akadályozná őket a munkában.

30 A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint az a tény, hogy a jogalkotó a szülőket előnyben részesíti azáltal, hogy lehetővé teszi számukra a nevelési szabadság egyoldalú igénybe vételét ahelyett, hogy erre az esetre előírná a munkaviszony megszüntetésének kötelezettségét, valamint felmondás esetére különleges védelmet biztosít számukra, nem minősül a női munkavállalók hátrányos megkülönböztetésének.

31 Az Oberster Gerichtshof ugyanakkor megállapítja, hogy az alapeljárás felperese nem ezt az álláspontot képviseli, mivel ő azt a hátrányos megkülönböztetést vizsgálja, amely egyfelől a szülői szabadságon lévő személyek - akik esetében a végkielégítés számításakor nem veszik figyelembe azt az időtartamot, amikor nem végeztek munkát -, másfelől azon személyek között van, akik esetében a katonai vagy polgári szolgálat időtartamát figyelembe veszik.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

32 Mivel ezen körülmények között az Oberster Gerichtshof úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő ügy megítélése közösségi jogi rendelkezések értelmezésétől függ, felfüggesztette eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"1) Az EK 141. cikk és a 75/117 irányelv 1. cikke szerinti díjazás fogalmát úgy kell-e értelmezni, hogy olyan általános érvényű törvényi rendelkezésekre is vonatkozik, mint [az APSG] 8. §-a, amelyek értelmében közérdekű indokok alapján az e szöveg által meghatározott ágazatokban teljesített olyan közszolgálatnak tekintendő szolgálat időtartamát, amely során általában nem lehet magánjogi jogcímen munkát végezni, figyelembe kell venni a magánjogi munkaviszonyok időtartama alapján számított, a munkajogi szabályozás által előírt jogosultságok számításakor?

2) Az EK 141. cikket és a 75/117 irányelv 1. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy - az egyenlő díjazás szempontjából - az APSG. 8. §-ának hatálya alá tartozó női és férfi munkavállalók csoportja (A csoport) egy olyan díjazási rendszerben, amely a munkavállalók részére a munkaviszony tényleges megszüntetése esetén - kivéve, ha a munkaviszony megszüntetését a munkavállaló súlyos ok nélkül maga kezdeményezte, vagy ha a munkaviszony a munkavállalónak felróható okból szűnt meg - lényegében a vállalkozáshoz való múltbeli hűség alapján az új munkaviszony létesítéséig tartó átmeneti időszak megkönnyítésére - a munkaviszony időtartama alapján számított végkielégítést biztosít úgy, hogy a munkaviszony egyes időszakai jellegük szerint elkülönülnek egymástól, és ez lehetővé teszi a fizetés nélküli szabadságok időtartamának figyelmen kívül hagyását abban az esetben, ha a fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló kezdeményezésére, a munkavállaló érdekében álló olyan okok miatt engedélyezték, amelyek nem elég súlyosak ahhoz, hogy feljogosítanák a munkavállalót a munkaviszony végkielégítéssel járó megszüntetésére, összehasonlítható-e azon női munkavállalók csoportjával, akik a Mutterschutzgesetz 15. §-ának rendelkezései alapján úgy határoznak, hogy a szokásosan tizenhat hetes szülési szabadság végén - legfeljebb a gyermek kétéves koráig - gyermeknevelés céljából szülői szabadságot vesznek igénybe (nevelési szabadság), amely a rendszeres díjazás megszűnésével jár (B csoport)?

3) Az EK 141. cikket és a 75/117 irányelv 1. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy a második kérdésben meghatározott női és férfi munkavállalók csoportjai közötti különbségek, amelyek főként abban nyilvánulnak meg, hogy az A csoportba tartozó "katonai szolgálatot teljesítő személyek" esetében

- a "szolgálatba lépés" általában kötelezettséget jelent, de - még az önkéntes szolgálat esetében is -

- ez a szolgálatba lépés alá van rendelve az erre vonatkozó közérdeknek, és

- általában nincs lehetőség - még más munkaviszony keretében sem - magánjogi munkaviszony keretén belül munkát vállalni;

míg a B csoportba tartozó, "szülői szabadságon" lévő női és férfi munkavállalók esetében

- kizárólag a munkavállaló dönti el, hogy egy meghatározott munkaviszony keretében a gyermeknevelés érdekében kivesz-e szülői szabadságot,

- ugyanakkor ez alatt a szülői szabadság alatt a gyermeknevelésen kívüli időben, korlátozott mértékben magánjogi munkaviszony keretén belül folytathatja tevékenységét,

objektív módon igazolják-e azt, hogy a kérdéses időszakokat a szolgálati idő alapján járó jogosultságok esetében másként vegyék figyelembe?"

Az első kérdésről

33 A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével tulajdonképpen arra vár választ, hogy azt az előnyt, amely az önkéntesen meghosszabbítható kötelező katonai szolgálatot vagy azt helyettesítő polgári szolgálatot teljesítő személyek esetében az általuk a későbbiekben igényelhető, a végkielégítés számítása során ezen szolgálatok időtartamának figyelembe vételét jelenti, az EK 141. cikk szerinti díjazás részének kell-e tekinteni.

A Bírósághoz benyújtott észrevételek

34 A Gewerkschaftsbund, az osztrák kormány és az Európai Közösségek Bizottsága úgy véli, hogy a végkielégítés összegének az APSG 8. cikke alapján történő felemelését azon személyek esetében, akik katonai vagy annak megfelelő szolgálatot teljesítenek, végkielégítésként a díjazás alkotóelemének kell tekinteni (lásd a fent hivatkozott Gruber-ítélet 22. pontját, és a C-190/98. sz. Graf-ügyben 2000. január 27-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-493. o.] 14. pontját).

35 A Wirtschaftskammer Österreich ezzel ellentétes álláspontja szerint a magánjogi munkaadó azon kötelezettsége, hogy a végkielégítés számításakor vegye figyelembe a munkaviszony felfüggesztésének időtartamát, nem tekinthető az EK 141. cikk vagy a 75/117 irányelv szerinti díjazásnak.

A Bíróság mérlegelése

36 Sem az alapeljárás felei, sem az osztrák kormány, sem a Bizottság nem vitatja, hogy az alapeljárás a munkáltatóval fennálló munkaviszony időtartamára vonatkozik, és hogy ezt az időtartamot a végkielégítés összegének számításakor figyelembe kell venni, mivel ez a díjazás fogalmába tartozik (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Gruber-ítélet 22. pontját).

37 Az a tény, hogy ezt az időtartamot jogszabály szerint az általános érdek alapján teljesített katonai vagy polgári szolgálat időtartamára figyelemmel és a végkielégítés nyújtásának jogcímét képező állástól függetlenül meg lehet hosszabbítani, nincs hatással az említett végkielégítés kifizetésének formájára.

38 A végkielégítési rendszer az EK 141. cikk hatálya alá tartozik, és az egyes munkavállalók egyedi helyzetét - e rendszerre figyelemmel - ezen cikk rendelkezéseire alapozva lehet megvizsgálni.

39 Az első kérdésre tehát az a válasz, hogy azt az előnyt, amely az önkéntesen meghosszabbítható kötelező katonai szolgálatot vagy azt helyettesítő polgári szolgálatot teljesítő személyek esetében az általuk a későbbiekben igényelhető, a végkielégítés számítása során ezen szolgálatok időtartamának figyelembe vételét jelenti, az EK 141. cikke szerinti díjazás részének kell tekinteni.

A második és a harmadik kérdésről

40 Második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság tulajdonképpen arra vár választ, hogy az EK 141. cikkel és a 75/117 irányelvvel ellentétes-e az, ha a végkielégítés számítása során a túlnyomórészt férfiak által teljesített katonai vagy annak megfelelő polgári szolgálatok időtartamát figyelembe veszik, míg a főként nők által igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem.

A Bírósághoz benyújtott észrevételek

41 A Gewerkschaftsbund érvelése szerint az Oberster Gerichtshof állandó joggyakorlata alapján a végkielégítés számításánál - amíg a munkaviszony fennáll - főszabály szerint figyelembe kell venni a fizetés nélküli szabadságok időtartamát.

42 Az alapeljárás felperese úgy véli, hogy nincs tényleges különbség a második és harmadik előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésben meghatározott, a katonai vagy polgári szolgálatot teljesítő munkavállalók alkotta A csoport, és a szülői szabadságon lévő munkavállalókból álló B csoport között.

43 Nem lenne helytálló azt feltételezni, hogy az közérdeken alapuló kötelezettségnek minősülő katonai szolgálat teljesítéséhez képest a szülői szabadság, amely a "gyermeknevelés folytatásának igényét" jelenti, önkéntes alapon nyugszik, és ezért kizárólag az érintett személy akaratán múlik.

44 Egyrészt a katonai szolgálat önkéntes időszakokkal meghosszabbítható. Másrészt a szülői szabadság igénybe vétele a nőknél egyfajta szükségszerűség, mivel a fogadó intézményekben biztosított férőhelyek száma kevés, a férfiak nem szívesen veszik igénybe ezt a szabadságot, továbbá a gyermek gondozása és nevelése kötelezettségének elmulasztása büntetőjogi szankciót von maga után.

45 Ezen kívül az alapeljárás felperese szerint a két csoport az érintett időszak alatti munkavégzési lehetőség szempontjából azonos helyzetben van.

46 A Gewerkschaftsbund ebből azt a következtetést vonja le, hogy az EK 141. cikk és a 75/117 irányelv 1. cikke szerinti egyenlő díjazás tekintetében az APSG. 8. cikke szerinti munkavállalók csoportja összehasonlítható az MSchG. 15. cikkének hatálya alá tartozó női munkavállalók csoportjával, és hogy megállapítható, hogy az elsőhöz képest a második csoportot nem igazolható, hátrányos módon különböztetik meg.

47 A Wirtschaftskammer Österreich szerint nem lehet összehasonlítani a katonai szolgálatot teljesítő személyek alkotta A csoportot és a szülői szabadságon lévő személyekből álló B csoportot, mivel a jogalkotó szándéka a két csoport vonatkozásában annyira eltérő, hogy nem lehet helyzetüket összehasonlíthatónak tekinteni.

48 Az Oberster Gerichtshof a kérdést előzetes döntéshozatalra utaló végzésében kifejtette: a végkielégítéshez való jog osztrák rendszere lehetővé teszi, hogy a szülői szabadság időtartamát ne vegyék figyelembe arra hivatkozva, hogy ezt a szabadságot a munkavállaló saját érdekében és kezdeményezésére veszi igénybe.

49 Ugyanakkor a munkavállaló érdekeitől független az APSG. 8. cikke szerinti kötelező szolgálat. Az önkéntes alapon teljesített szolgálatokat, amelynek egyébként a nőknek szervezett katonai képzés is része, kizárólag az állam katonai érdekei alapján engedélyezhetik. Ebben az esetben a munkaszerződés megszakítása általános - és főként katonai - érdekeket szolgál.

50 Ezen körülmények között az A és B csoport eltérő kezelése összhangban lenne az EK 141. cikkel és a 75/117 irányelv 1. cikkével.

51 A Wirtschaftskammer Österreich hozzáteszi, hogy az elsődleges ok, amiért nem lehet az A és a B csoportot összehasonlítani, ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy a katonai szolgálatot teljesítő személyek közvetlenül a nemen alapuló egyenlőtlen elbánásban részesülnek. Ez az egyenlőtlenség abból ered, hogy ezeket a személyeket a katonai vagy polgári szolgálat ideje alatt nemcsak az állás megszerzésétől, hanem a szakmai képzés és előmenetel lehetőségétől is megfosztják, amely miatt ők a nőkhöz képest hátrányos helyzetbe kerülnek. Ezen egyenlőtlenség ellensúlyozása érdekében a férfiak számára biztosított juttatásoknak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét mondta ki a Bíróság a C-79/99. sz. Schnorbus-ügyben 2000. december 7-én (EBHT 2000., I-10997. o.), valamint a C-186/01. sz. Dory-ügyben 2003. március 11-én (EBHT 2003., I-2479. o.) hozott ítéletében.

52 Az osztrák kormány véleménye szerint sincsenek összehasonlítható helyzetben az MSchG. értelmében szülői szabadságon lévő női munkavállalók és a katonai szolgálatot teljesítő személyek.

53 Véleménye szerint objektív indokok támasztják alá azt, hogy ezeket az időszakokat, amelyek alatt a munkaszerződésből eredő kötelezettségeket felfüggesztik, ne ugyanolyan módon vegyék figyelembe a végkielégítés számításakor, és hogy ez a különbség ne minősüljön az EK 141. cikk által tiltott nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek.

54 A Bizottság véleménye szerint nincs szükség a fent vizsgált kétfajta végkielégítési rendszer összehasonlítására. A Bizottság fenntartja, hogy az Oberster Gerichtshof egyszerűen azt szeretné megtudni, hogy az EK 141. cikket és a 75/117 irányelv első cikkét a közvetett hátrányos megkülönböztetés fényében úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan nemzeti rendelkezés, mint az MSchG. 15f. cikke.

55 A Bizottság álláspontja szerint egyébként megállapítható lenne a nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetés ténye abban az esetben, ha az alapeljárás tárgya olyan szabadság figyelemen kívül hagyása, amelyet valójában főként női munkavállalók vesznek igénybe, mivel az MSchG. 15f. cikkének (1) bekezdéséből eredő kizárás csak a nőkre vonatkozik. A Bizottság annak vizsgálatát, hogy fennáll-e a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a kérdést előterjesztő bíróság által választott területre korlátozza.

56 A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével kapcsolatban a Bizottság fenntartja, hogy a végkielégítés szempontjából továbbra is fennáll a szülői szabadság és a katonai vagy polgári szolgálat időtartamának eltérő rendszeréből eredő közvetett hátrányos megkülönböztetés kérdése. Ezen két rendszer összehasonlítása egyrészt nem tartalmaz semmilyen új elemet az MSchG. 15f. cikkének (1) bekezdése alapján már megállapított hátrányos megkülönböztetés szempontjából, másrészt ez alapján semmilyen, a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést igazoló objektív indokra nem lehet következtetni.

57 Mindenesetre a Bizottság úgy véli, hogy nincs olyan objektív tényező, amelynek köze lenne a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéshez, és amely igazolná az MSchG. 15f. cikke szerinti nőkkel való egyenlőtlen elbánást.

A Bíróság álláspontja

58 A Bizottság által említett közvetlen hátrányos megkülönböztetés abból ered, hogy a férfi munkavállalók esetében nincs utalás az MSchG. 15f. cikkének (1) bekezdésére, amely a szülői szabadság időtartamának figyelemen kívül hagyását tartalmazza. Ugyanakkor sem az alapeljárás felei, sem az osztrák kormány, sem a Bizottság nem vitatja, hogy a hatályos szabályozás elegendő a nők és a férfiak által igénybe vett szülői szabadság esetén fennálló azonos elbánás biztosítására.

59 A kérdést előterjesztő bíróság által a szülői szabadságot igénybe vevő és a katonai vagy polgári szolgálatot teljesítő munkavállalók esetén a végkielégítés szempontjából meglévő eltérő elbánással kapcsolatban feltett kérdés kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy az EK 141. cikk és a 75/117 irányelv szerinti - a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének részét képező - egyenlő díjazás elve feltételezi, hogy az abban részesülő női és férfi munkavállalók hasonló helyzetben vannak (lásd a C-218/98. sz. Abdoulaye és társai ügyben 1999. szeptember 16-án hozott [EBHT 1999., I-5723. o. 16. pont] ítéletet és a C-366/99. sz. Griesmar-ügyben 2001. szeptember 29-én hozott [EBHT 2001., I-9383. o., 39. pont] ítéletet).

60 Jelen esetben tehát a szülői szabadság a munkavállaló által gyermeknevelés céljából önkéntesen igénybe vett szabadság. Az önkéntes jelleg nem szűnik meg azért, mert a nagyon fiatal gyermek felügyeletét biztosító megfelelő létesítmény megtalálása nehézségekbe ütközik - bármennyire is sajnálatos egy ilyen helyzet. Ezen szabadság célja nem azonos a szülési szabadságéval; más a jogi szabályozása és - a szülési szabadságot követő időszaktól eltérően - más időszakban is igénybe lehet venni.

61 Ugyanakkor a katonai szolgálat kötelezettsége a törvény által előírt állampolgári kötelesség, és nem rendelhető alá a munkavállaló egyéni érdekeinek. A munkaviszonyt közérdekből terhelő kényszer általános jellegű, amelyet nem befolyásol sem a vállalkozás mérete, sem a munkavállaló szolgálati ideje.

62 A katonai szolgálat keretében a behívott a fegyveres erők rendelkezésére áll egy olyan időszakban, amelyet nem ő választ meg. A katonai szolgálat kötelezettségének sajátos jellege miatt a Bíróság kimondta, hogy a közösségi jog nem tiltja, hogy ez a kötelezettség bármely tagállamban férfiakat terhelő kötelezettség legyen (a fent hivatkozott Dory-ítélet).

63 Ez a szolgálat - attól, hogy önkéntesen meghosszabbítható - nem veszíti el sajátos jellegét, és nem változik a célja sem. Valójában, még ha a katonai szolgálat meghosszabbítása önkéntes alapokon nyugszik is, az APSG. alapján egy közjogi jellegű szükségletnek tesz továbbra is eleget, amely kényszerítő katonai indokoknak rendeli alá a hosszabbítás lehetőségét (APSG. 8. cikke, Wehrgesetz 19., 20., 23. és 37. cikke).

64 Minden egyes esetben a munkaszerződés felfüggesztését saját indokokkal támasztják alá, a szülői szabadság esetében a munkavállaló és családja érdekével, a katonai szolgálat esetében pedig a közérdekkel. Mivel ezek az indokok eltérő jellegűek, az azokra hivatkozó munkavállalók helyzete nem összehasonlítható.

65 A fentiek figyelembevételével a második és harmadik kérdésre az a válasz, hogy az EK 141. cikkel és a 75/117 irányelvvel nem ellentétes az, ha a végkielégítés számítása során a túlnyomórészt férfiak által teljesített katonai - vagy annak megfelelő polgári - szolgálatok időtartamát figyelembe veszik, míg a főként nők által igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem.

A költségekről

66 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő osztrák kormány, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeket nem kell megtéríteni. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG (nagytanács)

az Oberster Gerichtshof 2002. május 22-i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1) Azt az előnyt, amely az önkéntesen meghosszabbítható kötelező katonai szolgálatot vagy az azt helyettesítő polgári szolgálatot teljesítő személyek esetében a későbbiekben általuk igényelhető végkielégítés számítása során ezen szolgálatok időtartamának figyelembe vételét jelenti, az EK 141. cikk szerinti díjazás részének kell tekinteni.

2) Az EK 141. cikkel, valamint a férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1975. február 10-i 75/1176/EGK irányelvvel nem ellentétes az, ha a végkielégítés számítása során a túlnyomórészt férfiak által teljesített katonai vagy - annak megfelelő - polgári szolgálatok időtartamát figyelembe veszik, míg a főként nők által igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem.

Skouris Jann Timmermans

Rosas Puissochet Cunha Rodrigues

Schintgen Macken Colneric

von Bahr Silva de Lapuerta

Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. június 8-i nyilvános ülésen.

R. Grass V. Skouris

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: német.