BH 2004.2.74 A váltóbirtokost fizetés hiányában közvetlen kereseti jog illeti meg a saját váltó kiállítójával és az idegen váltó elfogadójával, mint egyenes adóssal szemben. Az óvás elmulasztása nem jár a közvetlen kereseti jog elvesztésével [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 28. § (1) bek., 32. § (1) bek., 38. § (1) bek., 43. § (1) bek., 44. § (3) bek., 47. §, 48. §, 53. § (1) bek., 75. §, 78. § (1) bek., Ptk. 240. § (1) bek., Pp. 164. §].

Az I. r. alperes 2001. szeptember 30-án 2 500 000 Ftról a II. r. felperes rendelvényes javára, 2001. október 10én 32 500 000 Ft-ról az I. r. felperes rendelvényes javára saját váltókat állított ki, mindkét váltó esedékessége 2002. szeptember 30-a volt. A váltókra a II-III-IV. r. alperesek rávezették, hogy kezességet vállalnak. A váltókat a felperesek 2002. szeptember 30-án fizetésre bemutatták, de a váltókötelezett I. r. alperes kijelentette, hogy "a mai nap folyamán" a váltókat nem tudja kifizetni, erről közjegyzői okirat felvételére került sor.

A felperesek keresete arra irányult, hogy a váltók alapján kötelezze az alpereseket az I. r. felperes javára 32 500 000 Ft, a II. r. felperes javára 2 500 000 Ft váltótartozás és ezeknek a kamata megfizetésére.

Az alperesek nem vitatták a váltótartozás fennállását, váltóval szemben alaki kifogást nem terjesztettek elő, arra hivatkoztak, hogy megállapodtak a felperesekkel a váltók kifizetéséről.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az I-II-III-IV. r. alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen az I. r. felperesnek 32 500 000 Ft-ot, a II. r. felperesnek 2 500 000 Ft-ot és ezeknek a 2002. szeptember 30-ától a kifizetésig járó évi 6%-os váltókamatát, 3 ezrelék váltódíjat és összesen 52 000 Ft (40 000 + 12 000 Ft) óvási költséget. Döntését azzal indokolta, hogy az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (továbbiakban: Vár.) 48. § (1) bekezdése alapján az alperesek mint váltókötelezettek kötelesek a felperesek felé helytállni.

Az ítélet ellen az I-IV. r. alperesek fellebbeztek és annak megváltoztatását, a felperesek keresetének az elutasítását kérték. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy a felperesek a fizetést megtagadó óvást nem a Vár. 44. § (3) bekezdésében meghatározott határidőben vetették fel, így annak alapján a váltóbirtokos megtérítési igényt nem érvényesíthet, függően attól, hogy a szabálytalanul felvett óvás a váltó kiállítójára és a kezesekre hogyan hat ki. Ezen kívül - álláspontjuk szerint - az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az I. r. alperes és a felperesek között létrejött alapügyletet. A követelés fennállását az alperesek továbbra sem vitatták, de arra hivatkoztak, hogy a felperesekkel a szerződést módosították és olyan megállapodást kötöttek, amely szerint akkor fizetnek, ha az alperes társaságoknak harmadik személlyel szemben folyamatban lévő perében az alperesek javára ítélet születik és a követelésük befolyt.

A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontjuk szerint a saját váltó kiállítója nem hivatkozhat arra, hogy az óvás felvétele szabályosan történt-e, mert vele szemben a felperesek nem megtérítési igényt érvényesítenek, s utaltak a Vár. 15. § (1) bekezdésében foglaltakra. A váltó kezese is maga ígér kifizetést, így ő sem tekinthető megtérítési adósnak. Nem ismerték el, hogy az I. r. alperessel megállapodtak volna abban, hogy az alperesek egy később részükre befolyó összegből fizetnek.

A fellebbezések alaptalanok.

Az alperesek alaptalanul hivatkoztak arra a fellebbezésükben, hogy a felperesek az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett váltójogi szabályok (továbbiakban: Vár.) 44. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel az 53. § (1) bekezdése értelmében elvesztették az igényüket, mert a fizetés elmulasztása miatt az óvást nem az elmulasztott fizetés napját követő két munkanap valamelyikén vették fel.