EH 2010.2118 Aki a hivatalos személy által hivatali eljárásban készített valótlan tartalmú jegyzőkönyvet ügyfélként - annak valótlanságáról tudva - aláírja, bűnsegéde a közokirat-hamisítás bűntettének [Btk. 21. § (1) bek., 275. § (1) bek. b) pont].

A megyei bíróság a 2007. augusztus 31. napján kihirdetett ítéletével a III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. gondatlanságból elkövetett közokirat-hamisítás vétségében. Ezért őt 50 napi tétel, napi tételenként 4000 forint, összesen 200 000 forint összegű pénzbüntetésre ítélte. Egyben őt az ellene - 2 rb. folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt - emelt vád alól, bizonyítottság hiányában felmentette.

Az elsőfokú ítélet ellen a III. r. vádlott és védője felmentés érdekében, az ügyész a III. r. vádlott terhére - a felmentés miatt bűnösség, téves jogi minősítés miatt súlyosabb minősítés megállapítása érdekében, továbbá a büntetés súlyosítása végett - jelentett be fellebbezést.

Az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2008. november 11. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú határozatot a III. r. vádlott tekintetében megváltoztatta, és a III. r. vádlottat az ellene - 2 rb. bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt - emelt vád alól, bűncselekmény hiányában felmentette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet - a III. r. vádlott tekintetében - helybenhagyta.

A másodfokú ítélet ellen a főügyészség a III. r. vádlott terhére - a felmentés miatt, 2 rb. bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében való bűnösség megállapítása [Btk. 275. § (1) bek. b) pont] és büntetés kiszabása érdekében - jelentett be fellebbezést.

A fellebbezés szerint a másodfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy a valótlan tartalmú jegyzőkönyveket készítő I. r. és II. r. vádlott magatartása szándékos.

Ugyanakkor arra vonható következtetés, hogy a III. r. vádlott tisztában volt a jegyzőkönyvek tartalmának valótlanságával, azokat a nyomatékosítás végett írta alá, ekként a hamis okiratok készítésében - az I. r. és a II. r. vádlottal - szándékegységben cselekedett.

A másodfokú bíróság a III. r. vádlott tudattartalma kapcsán - elfogadva a III. r. vádlott vallomását - egyoldalúan csupán a jegyzőkönyvek elkészítési körülményeit vizsgálta, s figyelmen kívül hagyta a kétségtelenül valótlan tartalmú közokiratoknak a cselekménysor egészéhez, s a III. r. vádlotthoz kötődő kapcsolatát.

A jegyzőkönyvek tartalma megegyezik a III. r. vádlott által megelőzően készíttetett levelekével. Ehhez képest elmaradt annak magyarázata, hogy mi motiválta az I. r. és a II. r. vádlottat, miért nem a szemle helyszínén, hanem a III. r. vádlott irodájában készültek a jegyzőkönyvek.

A III. r. vádlott maga is észlelhette a helyszíni szemlén, hogy mind a két épület esetében az általa készíttetett, megelőző levelek szerinti tájékoztatás valótlan. Ehhez képest életszerűtlen, hogy a III. r. vádlott olvasatlanul aláírta az általa tapasztaltakkal ellentétes tartalmú jegyzőkönyveket.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezést - annak jogi érvelését kiegészítve - fenntartotta. A tényállás kiegészítését és a másodfokú ítélet megváltoztatását, a III. rendű vádlott, 2 rb. bűnsegédként elkövetett, a Btk. 275. § (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntette miatti bűnösségének megállapítását, s vele szemben - a Btk. 87. § (2) bekezdés a) pontja alkalmazásával - pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség az I. r. vádlottnak az elsőfokú bíróság tárgyalásán, a II. r. vádlottnak a nyomozás során és a III. r. vádlottnak az elsőfokú bíróság tárgyalásán tett vallomásai, illetve a Be. 388. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítélet tényállás kiegészítését indítványozta azzal, hogy a III. r. vádlott az első helyszíni szemlén is részt vett.

A Legfőbb Ügyészség szerint a másodfokú bíróság tévesen következtetett arra, hogy a III. r. vádlott nem követett el bűncselekményt.

A helyszíni szemlék megtartását a III. r. vádlott által íratott levelek indokolták; azoknak a III. r. vádlott nem csupán résztvevője, hanem aktív közreműködője volt. A jegyzőkönyvek aláírásával épp azt erősítette meg, hogy a hatósági megállapításokat az építő cég képviselője is elfogadja.

A jegyzőkönyvek tartalmi valótlanságának nem vitatott ténye, a jegyzőkönyvek terjedelme, áttekinthetősége, készítésének körülményei alapján pedig arra vonható következtetés, hogy a szakirányú felsőfokú végzettségű, hosszú szakmai tapasztalattal és nagy rutinnal rendelkező III. r. vádlott tudata - egyenes szándékkal - átfogta a jegyzőkönyvek valótlan tartalmát.

Annak a körülménynek pedig, hogy a V. úti épületben nem is történt meg a vakolat leverése, amiatt kell jelentőséget tulajdonítani, mert a valós tények jegyzőkönyvezése esetén lehetett volna megállapítani azt, hogy ezen épület esetében a bírság kiszabására megalapozatlanul került sor. Az adott jegyzőkönyv valótlan - a hatóság hibáját leplező - tartalma alapján viszont az ügyfél kizárólag a bírság mérséklésére, illetve elengedésére tarthatott igényt, nem pedig a jogalap nélkül kiszabott bírság visszavonására.

A III. r. vádlott - védője útján tett - észrevételében a fellebbezést, illetőleg a Legfőbb Ügyészség indítványát alaptalannak tartotta, és a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

Hivatkozott arra, hogy a III. r. vádlott nem volt aktív résztvevője az I. r. és II. r. vádlott által elkövetett bűncselekménynek, csupán a jegyzőkönyvek elkészítésének helyét biztosította, a jegyzőkönyvek szerkesztésében, tartalmának megfogalmazásában, leírásában nem vett részt.

A jegyzőkönyvekre a hatósági eljáráshoz volt szükség, azokat a hivatalos személyek készítették. Eközben a III. r. vádlott egyéb teendőit végezte, fel sem merült benne, hogy a jegyzőkönyvek ténybeli tévedéseket tartalmazhatnak.

A jegyzőkönyveket olvasatlanul, annak tudatában írta alá, hogy ezzel csupán a szemle megtartását igazolja. A jegyzőkönyvek pedig arra vonatkozó megállapítást nem tartalmaznak, hogy tartalmukat a III. r. vádlott megismerte és valónak fogadta el. Ennek hiányában pedig az ügyészi fellebbezés okfejtése sem foghat helyt.

Álláspontja szerint az ügyészi fellebbezés szerinti, bűnösségre vont logikai következtetést bizonyíték nem támasztja alá; az ellentétes az I. r. és a II. r. vádlott vallomásával, és a másodfokú bíróság mérlegelését támadja.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 391. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbezést fenntartotta és az írásbeli nyilatkozatában, a III. r. vádlott védője az észrevételben foglaltakkal egyező, a III. r. vádlott a védőjéhez csatlakozó tartalommal szólalt fel; s az ügyész a másodfokú ítélet - átiratában foglaltak szerinti - megváltoztatását, a III. r. vádlott és védője pedig helybenhagyását indítványozta.

Az ügyész fellebbezése alapos.

A III. r. vádlott vonatkozásában harmadfokú eljárásnak van helye, mert bűnössége kérdésében a másodfokú bíróság - az elsőfokú bírósághoz képest - eltérő döntést hozott, az első fokon elítélt III. r. vádlottat felmentette, és ezzel szemben az ügyész fellebbezést jelentett be. [Be. 386. § (1) bek. b) pont I. ford.; 367. § (1) bek. b) pont, (2) bek.].

Jelen ügyben a Be. 397. § III. fordulata szerinti, súlyosítási tilalomra vonatkozó - a döntési jogkör korlátját képező - rendelkezés értelemszerűen közömbös, mivel az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a III. r. vádlott terhére fellebbezett [Be. 386. § (3) bek.].

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezéssel érintett III. r. vádlott vonatkozásában - a Be. 387. § (1) bekezdés alapján, illetve a (2) bekezdés szerinti terjedelemben - felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.

Ennek során nem észlelt olyan - a Be. 399. § (1)-(4) bekezdése szerinti - eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárja. Ilyenre a felek sem hivatkoztak. Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le; indokolási kötelezettségének a szükséges mértékben eleget tett, mérlegelő tevékenységéről, illetve annak eredményéről, ellenőrizhető módon számot adott.

A másodfokú ítélet helyesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az ügy érdemi megítéléséhez, a vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat beszerezte és tárgyaláson megvizsgálta. A másodfokú bíróság is észlelte, hogy az elsőfokú bíróság ténymegállapító tevékenysége nem teljes, ezért a tényállás III. r. vádlottra vonatkozó részét - a személyi körülmények tekintetében - kiegészítette.

Ehhez képest a másodfokú bíróság által, a III. r. vádlott magatartása kapcsán alapul vett, irányadónak tartott tényállás túlnyomórészt megalapozott. Ugyanakkor azt a Legfelsőbb Bíróság - egyetértve az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal is - részben megalapozatlannak találta. A helyes tényállás azonban az iratok tartalma alapján megállapítható volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a tényállást a Be. 388. §-ának (2) bekezdése alapján kiegészítette.

Az így kiegészített tényállás mentes a Be. 351. § (2) bekezdése szerinti hibáktól és hiányosságoktól, tehát megalapozott és a harmadfokú eljárásban irányadó.

A másodfokú bíróság (és valójában az elsőfokú bíróság is) tévesen következtetett arra, hogy a III. r. vádlott közokirat aláírásában megnyilvánuló magatartása csupán gondatlan, s ennek eredményeként a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével mentette fel - bűncselekmény hiányában - az ellene emelt vád alól.

Itt jegyzi meg a védői álláspont kapcsán a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elkövető tudattartalma nem ténybeli, hanem jogi következtetés tárgya. Ekként kívül esik a tényállás megállapítása körén; s e jogi természetű következtetés megváltoztatása nem jelenti a tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok felülmérlegelését.

Az irányadó tényállás alapján nem vonható következtetés arra, hogy a III. r. vádlott tudattartalma nem szándékos, hanem gondatlan volt. Utóbbira egyébként a másodfokú ítélet alapját képező - a Legfelsőbb Bíróság általi kiegészítés nélküli - tényállás alapján sem lehet jutni.

Ennek - így az első- és másodfokú ítélet, valamint a védői észrevétel szerinti "olvasatlanságra", figyelmetlenségre, az aláírás formaiságának tekintetére vonatkozó okfejtésnek, illetve következtetésnek - ugyanis ténybeli, tényállásban rögzített alapja nincs.

Az irányadó tényállás alapján a III. r. vádlott ügyfélként részt vett mindkét közigazgatási hatósági (tények tisztázását célzó) eljárási cselekményen, szemlén és az észleltek megállapítását rögzítő jegyzőkönyveket, mint ügyfél írta alá.

Az akkor hatályos 1957. évi IV. törvény (Áe.) 17. § (1)-(2) bekezdése alapján - figyelemmel az Áe. 3. § (1) és (8) bekezdésére - az adott hatósági ügyben az Áe. 31. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti szemle megtartásáról, ha az ügyfél kéri, vagy az eljárás érdekében egyébként szükséges jegyzőkönyvet kellett készíteni, melynek az eljáró hatóság és az ügyfél részéről jelen lévő személyek aláírását tartalmaznia kellett. Kétségtelen, hogy mindkét jegyzőkönyv a Pp. 195. § (1) bekezdése értelmében közokirat.

A jegyzőkönyvek a III. r. vádlott részéről való aláírása tehát nem közömbös, a hatóság eljárási cselekményétől független, kívülálló személy általi, hanem törvényben megkívánt volt.

Ehhez képest a III. r. vádlott aláírása nem csupán - az egyébként kezdeményezése folytán szükségessé vált szemlén való - jelenléte igazolását, nyugtázását szolgálta. Ez következik abból is, hogy a jegyzőkönyvi nyomtatvány a jelenlévők (értelemszerűen az ügyfelek) jogaira, kötelezettségeire vonatkozó kioktatást, valamint a megállapítások jóváhagyó aláírására vonatkozó szöveget is tartalmazta.

Kétségtelen, hogy mindhárom aláírás a jegyzőkönyvek első oldalán történt, míg az elolvasásra, egyetértésre, észrevétel nélküliségre, jóváhagyólag való aláírásra vonatkozó szöveg a jegyzőkönyvi nyomtatvány hátsó oldalán van.

E körülmény azonban közömbös, mert a jegyzőkönyvek első oldalán található a jogokra és kötelezettségekre való figyelmeztetés, s annak tudomásulvételére vonatkozó megállapítás, ez alatt közvetlen - a "megállapítások, nyilatkozatok" nyomtatványi szöveg közvetlen környezetében - a megállapított tények vannak; s mindezt szintén közvetlen követik az aláírások.

Ehhez képest pedig a III. r. vádlottnak az aláíráskor tisztában kellett lennie azzal, hogy milyen tartalmú megállapításokat ír alá, s ebben - amint azt a Legfőbb Ügyészség is kifejtette - terjedelmi, áttekinthetőségi problémák sem merülhettek fel.

A III. r. vádlott jelen volt a helyszíni szemléken és a jegyzőkönyvek elkészítésekor; így közvetlenül észlelnie kellett a tényleges állapotot.

A III. r. vádlott - nyilvánvalóan - választhatta volna, hogy nem ír alá; ez esetben a jegyzőkönyveknek ezt kellett volna rögzítenie. Választhatta volna, hogy észrevételezi a jegyzőkönyvi megállapítások tartalmát; ez esetben a jegyzőkönyveknek a nyilatkozatát kellett volna rögzítenie. Ehelyett - a tényleges állapot ismeretében - aláírta az észlelésével ellentétes, nem valós tartalmú megállapításokat rögzítő jegyzőkönyveket.

A Btk. (elkövetéskor hatályos) 275. § b) pontja alapján a közokirat-hamisítás bűntettét követi el az a hivatalos személy, aki hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglal közokiratba. [A rendelkezés 2005. november 23. napjától 275. § (1) bekezdés b) pontja szerinti számozással, de változatlan szöveggel hatályos.]

A Btk. 21. § (2) bekezdése szerint bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.

Nem vitatott, hogy az eljáró két hivatalos személy mindkét jegyzőkönyvben - önmagában éppen a tények tisztázását, valóságnak megfelelő megállapítását célzó szemle, de egyben a mögöttes hatósági (bírságolási) ügy szempontjából is - jelentős tényeket valótlanul, hamisan rögzített, foglalt közokiratba.

Az irányadó tényállás (illetve a kifejtettek) alapján a III. r. vádlott mindezzel tisztában volt, s azzal a magatartásával, hogy a két - általa tudottan - valótlan tartalmú közokiratot, az eljárásban részt vevő ügyfélként aláírta, egyenes szándékkal, fizikai segítséget nyújtott. E magatartása ugyanis a szemlét tartó - ekként arról jegyzőkönyv készítésére is köteles - hivatalos személyek általi, s a hamis tartalmú jegyzőkönyvek elkészítésével megvalósuló bűncselekmény elkövetése szempontjából sem volt közömbös, azt nyilvánvalóan előmozdította.

A fellebbezésben foglaltak kapcsán megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy az irányadó tényállásból kitűnően egyik jegyzőkönyv sem a benne feltüntetett helyszínen, hanem a III. r. vádlott irodájában készült. Ennek azonban nincs jelentősége, mivel ezen tartalom nyilvánvalóan nem tekintendő lényegesnek.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a törvénynek megfelelően, a Be. 385. §, illetve 345. § értelmében a Be. 330. § (1) bekezdése alapján a III. rendű vádlottat bűnösnek mondta 2 rb., a Btk. 275. § b) pontjába ütköző, bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a III. r. vádlott büntetlen előéletét, az önhibáján kívüli időmúlás tényét és a részesi elkövetést, míg súlyosítóként értékelhető körülmény nem merült fel.

E körülményeket mérlegelve - figyelemmel a Btk. 83. § (1) bekezdésére és 37. §-ára - a III. r. vádlott esetében a törvény szerinti főbüntetés legkisebb mértéke is túl szigorú lenne.

Ezért a III. r. vádlottal szemben a Btk. 87. § (1) bekezdése, illetve (2) bekezdés e) pontja alkalmazásával, a Btk. 85. §

(1) bekezdése alapján halmazati büntetésként, a Btk. 51. § (1)-(2) bekezdése alapján meghatározott napi tételszámú pénzbüntetést szabott ki, míg az egy napi tétel összegét az irányadó tényállás szerinti vagyoni, jövedelmi és személyi viszonyaihoz mérten állapította meg. A pénzbüntetés meg nem fizetése esetére pedig a Btk. 52. §-a alapján rendelkezett.

Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét - figyelemmel a Be. 397. § zárófordulatára - helybenhagyta.

(Legf. Bír. B. har. III. 5/2009.)