A szindikátusi szerződés (HVG-ORAC, 292 B/5 oldal, 2020)

Kiadással kapcsolatos információk

Copyright

© Veress Emőd, 2020

© HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2020

© Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2020

A Mádl Ferenc Intézet Tudományos Közleményei 1.

Szakmai lektor: Menyhárd Attila

A kézirat lezárva: 2020. május 15.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve

részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy módon -

a kiadó engedélye nélkül közölni

ISBN 978-963-258-499-7

Budapest, 2020

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Internet: www.hvgorac.hu

E-mail: info@hvgorac.hu

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője

Felelős szerkesztő: Bodnár Kriszta

Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Köszöntő

Örömmel és nagy reményekkel telve indítjuk útjára a Mádl Ferenc Intézet Tudományos Közleményei sorozatot, amely terveink szerint többé-kevésbé rendszeresen adna számot az intézetünk berkein belül folyó kutatási munkáról monográfiák és tanulmánykötetek formájában. Az intézet kutatói alkalmazott összehasonlító jogi kutatásaikkal számos jogszabály-előkészítési feladatban vesznek részt, amelyek értékeiről a munkák bizalmassága okán nem szerezhet tudomást a tudományos olvasóközönség. Jelen sorozat viszont arra ad lehetőséget számunkra, hogy munkánk a nyilvánosság számára is elérhető szegletébe adjon betekintést. Legalábbis annak egyik fórumaként szolgálna a nagyobb lélegzetvételű kutatások megjelentetésén keresztül. Azt reméljük, hogy mind a sorozat elnevezését, mind a benne megjelenő munkák értékeit tekintve illő módon tiszteleghetünk intézetünk névadója, Mádl Ferenc néhai jogászprofesszor és köztársasági elnök előtt.

Terveink szerint a kötetek a jogtudomány legkülönbözőbb területeit jelenítik majd meg, kifejezve azt a tudományos gazdagságot, amelyet az intézet munkatársai képviselnek. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a sorozat első darabja a Magánjogi Kutatási Főosztály vezetője, Veress Emőd jogászprofesszor úr tollából születhetett, s azt hisszük, hogy méltó sarokköve lesz szellemi építkezésünknek.

Szilágyi János Ede

a Mádl Ferenc Intézet vezetője

- 11/12-13 -

Indokolás

"Az ismeretlen [...] a tudományok határvidékén található, ott, ahol a professzorok »egymást eszik«, mint Goethe mondja (én úgy mondom, eszik, de Goethe nem volt ilyen udvarias). A sürgős problémák rendszerint ezeken a rosszul fölosztott területeken lapulnak. E szűzföldek ezenkívül magukon viselnek egy szégyenfoltot is. A [...] tudományokban, úgy, ahogy vannak, mindig akad egy rút rovat. Mindig van egy olyan pillanat, amikor a fogalmakká nem kristályosodott, sőt szervesen nem is csoportosított tények tudománya a kupac tetejére kitűzi a tudatlanság lobogóját: »különfélék«. Ide kell behatolni. Az ember bizonyos benne, hogy itt vannak föltárandó igazságok: először is, mert tudjuk, hogy nem tudunk, meg azért is, mert élénken átérezzük, milyen sok tény van."[1]

Marcel Mauss (1872-1950)

Egyetemi oktatóként és kutatóként is két jogterülethez tartozó problémák vizsgálatát vállaltam fel: egyik a kötelmi jog, elsősorban a kötelmi jog általános része, a másik pedig a társasági jog. E két, egyébként világosan elkülöníthető és sajátos jegyeket hordozó jogi alrendszer és tudományos kutatási cél vizsgálata e kötetben mégis szerves egységet képez. E könyv keretei között a két jogterület - a társasági jog és a kötelmi jog - határvidékén, "átfedési" zónájában elhelyezkedő jogintézményt vizsgálom: a társaság alapítására és működtetésére vonatkozó kötelmi jogviszonyt, vagyis a szindikátusi szerződést, alapvetően a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában.

A hatályos Polgári törvénykönyv (2013. évi V. törvény; Ptk.) svájci, olasz vagy holland megoldással a társasági jogot beépítette saját szövegtestébe és teljesen sajátos módon, alapvetően diszpozitív megközelítésben szabályozza azt (legalábbis a tagok egymás közötti viszonyában, a tagok és a gazdasági társaság közötti viszonyokban, valamint a gazdasági társaság szervezetének és működésének szabályozása körében a diszpozitivitás érvényesül főszabályként). Ezzel a megközelítéssel a Ptk. a társuló tagok számára soha nem látott (sok szempontból a társasági jogi, elsősorban a részvénytársasági jogi megközelítésmódtól idegen) szabadságot és rugalmasságot biztosít. A Ptk. szerint a törvénytől el lehet térni, a felek akarata meghatározó a társaság strukturálása során és működési szabályainak meghatározásakor.

Ennek az irányváltásnak a felvállalt célja többek között a szindikátusi szerződések használatának visszaszorítása volt: a jogalkotó (illetve a jogalkotást előkészítő szakmai és politikai testületek) azt feltételezte, hogy ha a társasági szerződést nem

- 13/14 -

kógens normák határozzák meg, a tagok nem kényszerülnek arra, hogy a társasági szerződéssel párhuzamosan külön megállapodást tartsanak fenn. E koncepció szerint ennek a külön megállapodásnak, vagyis a szindikátusi szerződésnek a rendelkezéseit egyszerűen bele lehet foglalni a társasági szerződésbe, ugyanis az új jogszabályi környezetben ez utóbbi is alapvetően diszpozitív jogszabályi keretek között formálható. A szindikátusi szerződés használata e szándék szerint okafogyottá fog válni a hatályos Ptk. által meghatározott rendben.

Ennek a megközelítésnek, amely a szindikátusi szerződések visszaszorítását tűzte ki célul, kétségtelenül az az alapgondolata, hogy a szindikátusi megállapodások elsősorban a kógens társasági jogi normák kijátszására, kikerülésére, a tagi érdekek szerinti átformálására szolgáltak. Ilyen értelemben írták már az első világháborút követő időszakban, hogy "a nagyközönség tudatában e szerződések mint valami rejtett, titkos, a köz érdekét veszélyeztető, ez ellen kötött megállapodások szerepelnek".[2]

Ez az álláspont alapvetően helytelen: a szindikátusi szerződés a legtöbb esetben legitim célokat és érdekeket követ, sőt, az egyéni és a társasági érdekek összehangolásának megkerülhetetlen jogi eszköze. A korábban hivatkozott szerző is a szindikátusi szerződés legitimitása mellett érvelt:

a szerződések e fajai természetszerű velejárói a mindig nagyobb tőkeerősséget, koncentrációt igénylő gazdasági életnek […] A közgazdaság az utóbbi évtizedekben oly fejlődési irányt mutatott, melynek követelményeit a részvényjog nem elégítheti ki, szűkké lettek számára a régi kereskedelmi jog határai. Mamut-konszernek és óriási társasági csoportok alakultak, melyek olykor nagy pénzintézetek, máskor az állam vagy ezek által alkotott többség, vagy a többség egy szerve által ellenőriztetnek, mely ellenőrzés természetszerűleg a többségi akarat szabad kialakulásának gátat vetve, az ügyletek többé-kevésbé diktatórikus elintézését kívánja, mely ténykedés jogi alapját a szindikátusi szerződésben találja meg.[3]

A szindikátusi szerződés egyébként jóval több, mint hatékonyságnövelő ("diktatórikus") módszer, sokkal inkább a részvényesi érdekegyeztetés kompromisszumos, a szindikátusi szerződő felek mindegyikének előnyöket is biztosító technikája, sőt, a többség "diktatúráját" tompító, a kisebbségi részvényesek/tagok érdekeit védő eszköz.

- 14/15 -

Az, hogy a szindikátusi szerződésekre szükség van, mutatja, hogy a Ptk. hatálybalépése sem szorította vissza a szindikátusi szerződéseket, azokat továbbra is nagy számban kötik meg. Ez a tény is azt jelzi, hogy a szindikátusi szerződések alapvető célja nem a kógens normáktól való (tiltott) eltérés, törvényen kívüli sajátos társasági jogi normák lefektetése, a társasági jog elferdítése. A szindikátusi szerződések megkötésének oka ettől alapvetően eltér.

A szindikátusi szerződés gyakorlati haszna sokrétű, és ez indokolja létét és elterjedését. Bevezetőként csak néhány olyan helyzetet emelek ki, amelyek miatt a Ptk. diszpozitív megközelítése nem is vezethetett a szindikátusi szerződés visszaszorulásához. Ezeket az érveket később részletesen is kibontom.