62013CJ0305[1]

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2014. október 23. Haeger & Schmidt GmbH kontra Mutuelles du Mans assurances IARD (MMA IARD) és társai. A Cour de cassation (Franciaország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - A szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló Római Egyezmény - A 4. cikk (1), (2), (4) és (5) bekezdése - A felek jogválasztásának hiányában alkalmazandó jog - Szállítmányozási szerződés - Árufuvarozási szerződés. C-305/13. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2014. október 23. ( *1 )

"Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - A szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló Római Egyezmény - A 4. cikk (1), (2), (4) és (5) bekezdése - A felek jogválasztásának hiányában alkalmazandó jog - Szállítmányozási szerződés - Árufuvarozási szerződés"

A C-305/13. sz. ügyben,

a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi értelmezéséről szóló, 1988. december 19-i első jegyzőkönyve alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Cour de cassation (Franciaország) a Bírósághoz 2013. június 4-én érkezett, 2013. május 22-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Haeger & Schmidt GmbH

és

a Mutuelles du Mans assurances IARD (MMA IARD),

Jacques Lorio,

Dominique Miquel, a Safram intercontinental SARL felszámolójaként,

az Ace Insurance SA NV,

a Va Tech JST SA,

az Axa Corporate Solutions SA

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: M. Ilešič tanácselnök, A. Ó Caoimh, C. Toader (előadó), E. Jarašiūnas és C. G. Fernlund bírák,

főtanácsnok: N. Jääskinen,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Haeger & Schmidt GmbH képviseletében D. Le Prado ügyvéd,

- a francia kormány képviseletében J.-S. Pilczer és D. Colas, meghatalmazotti minőségben,

- a görög kormány képviseletében F. Dedousi, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19-én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény (HL L 266., 1. o.; magyar nyelvi változat: HL 2005. C 169., 10. o., a továbbiakban: Római Egyezmény) 4. cikke (1), (2), (4) és (5) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2 E kérelmet a német jog szerint bejegyzett Haeger & Schmidt GmbH (a továbbiakban: Haeger & Schmidt) társaság és a Mutuelles du Mans assurances IARD (MMA IARD), J. Lorio, a francia jog szerint bejegyzett Safram intercontinental SARL (a továbbiakban: Safram) társaság felszámolójaként eljáró D. Miquel, az Ace Insurance SA NV, az Axa Corporate Solutions SA, valamint a Va Tech JST SA (a továbbiakban: Va Tech) közötti, ez utóbbi számára a tevékenységéhez beszerzett transzformátor szállításából eredő kár megtérítésére vonatkozó jogvita keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

A Római Egyezmény

3 A Római Egyezménynek "A jogválasztás hiányában alkalmazandó jog" című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) Amennyiben a szerződésre alkalmazandó jogról nem született a 3. cikk szerint megállapodás, úgy a szerződésre azon ország joga az irányadó, amelyhez az a legszorosabban kapcsolódik. Azonban a szerződés olyan elkülöníthető részére, amely egy másik országgal áll szorosabb kapcsolatban, kivételesen az érintett másik ország joga lehet az irányadó.

(2) E cikk (5) bekezdésének rendelkezéseire is figyelemmel, vélelmezni kell, hogy a szerződés azon országgal áll a legszorosabb kapcsolatban, ahol a jellemző szolgáltatást nyújtó félnek a szerződés megkötésekor a szokásos tartózkodási helye található, illetve társaság, egyesület vagy egyéb jogi személy esetében központi ügyvezetésének helye található. Amennyiben azonban a szerződést az említett fél szakmai vagy üzleti tevékenységének gyakorlása körében kötik meg, úgy azt kell vélelmezni, hogy a szerződés a legszorosabb kapcsolatban azon állammal áll, amelyben e fél fő telephelye található, illetve ha a szerződési feltételek alapján a teljesítésre a tevékenység végzésének központján kívüli más telephelyen kerül sor, úgy az e telephely szerinti ország.

[...]

(4) A fuvarozási szerződésre nem vonatkozik a (2) bekezdés szerinti vélelem. Ilyen szerződés esetében, ha a szerződés megkötésekor a fuvarozó tevékenysége végzésének központja szerinti ország megegyezik a berakodás vagy a kirakodás helye vagy a feladó tevékenysége végzésének központja szerinti országgal, úgy vélelmezni kell, hogy a szerződés a legszorosabb kapcsolatban ezen országgal áll. E bekezdés alkalmazásában az egyszeri útra szóló hajóbérleti szerződéseket és más olyan szerződéseket, amelyek fő célja az árufuvarozás, fuvarozási szerződésnek kell tekinteni.

(5) A (2) bekezdés nem alkalmazható, ha nem állapítható meg a jellemző szolgáltatás. A (2), (3) és (4) bekezdés szerinti vélelmek nem alkalmazhatóak, ha a körülmények összessége arra utal, hogy a szerződés egy másik országgal szorosabb kapcsolatban áll."

Az 593/2008/EK rendelet

4 A Római Egyezményt a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I. rendelet) (HL L 177., 6. o.; helyesbítés: HL L 309., 2009.11.24., 87. o.) váltotta fel. Ezt a rendeletet a 28. cikke értelmében a 2009. december 17-től kötött szerződésekre kell alkalmazni.

5 Az említett rendelet (20) preambulumbekezdése kimondja:

"Ha a szerződés bizonyítottan szorosabban kapcsolódik egy másik országhoz, mint amit a 4. cikk (1) vagy (2) bekezdése meghatároz, egy, az e rendelkezésekben található mentő záradék rendelkezik arról, hogy ennek az országnak a jogát kell alkalmazni. Ezen ország meghatározása érdekében többek között figyelembe kell venni, hogy a kérdéses szerződés nagyon szoros kapcsolatban áll-e más szerződéssel vagy szerződésekkel."

6 Ugyanezen rendelet (22) preambulumbekezdése értelmében:

"A fuvarozási szerződések értelmezése vonatkozásában nem cél a Római Egyezmény 4. cikk (4) bekezdése harmadik mondatának megváltoztatása. Következésképpen az egyszeri útra szóló hajóbérleti szerződéseket és más olyan szerződéseket, amelyek fő célja az árufuvarozás, fuvarozási szerződésnek kell tekinteni. [...]"

7 Az 593/2008/EK rendelet "Fuvarozási szerződések" című 5. cikke szerint:

"(1) Ha az árufuvarozási szerződésre alkalmazandó jogot nem a 3. cikkel összhangban választották meg, az ilyen szerződésekre alkalmazandó jog a fuvarozó szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga, feltéve, hogy az átvétel helye vagy az átadás helye vagy a feladó szokásos tartózkodási helye szintén abban az országban van. Ha ezek a követelmények nem teljesülnek, azon ország jogát kell alkalmazni, ahol a fuvarozó szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

[...]

(3) Ha az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy a szerződés jogválasztás hiányában nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy, az (1) és (2) bekezdésben említettektől eltérő országhoz, akkor e másik ország jogát kell alkalmazni."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8 A 2002. december 24-én kötött szerződés értelmében a francia jog szerint bejegyzett, lyoni (Franciaország) székhelyű Va Tech társaság megbízta a Dechyben (Franciaország) székhellyel rendelkező Saframot, hogy elsődleges szállítmányozóként szervezze meg az Egyesült Államokból származó transzformátornak az antwerpeni (Belgium) kikötőből Lyonba való szállítását.

9 A Safram saját nevében, de a Va Tech javára egy második szállítmányozási szerződést kötött a duisburgi (Németország) székhelyű Haeger & Schmidttel annak érdekében, hogy a szállítást folyami úton végeztesse el. A Haeger & Schmidt e célból a Douaiban (Franciaország) letelepedett J. Lorio szállítási vállalkozót, a Belgiumban lajstromozott El-Diablo uszály tulajdonosát választotta ki.

10 A 2003. január 23-án Antwerpenben zajló berakodás során a transzformátor a hajóűrben megcsúszott, a hajó így felborult, és rakományával együtt elsüllyedt.

11 A Va Tech a tribunal de commerce de Douai (douai-i kereskedelmi törvényszék, Franciaország) előtt követelte kárának megtérítését a Safram és a Haeger & Schmidt társaságtól. Ez utóbbi perbe hívta J. Loriót mint szállítót, valamint biztosítóját, a Mutuelles du Mans assurances IARD-t (MMA IARD), amely Franciaországban rendelkezik székhellyel.

12 A tribunal de commerce de Douai 2010. június 23-i ítéletében helyt adott az elé terjesztett kártérítési kérelemnek. E bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy kizárólag a francia jog alkalmazandó a szóban forgó szerződésekre, továbbá megállapította a Safram és a Haeger & Schmidt társaságok mint szállítmányozók felelősségét a 2003. január 23-i káreseményért.

13 A Haeger & Schmidt fellebbezést nyújtott be ezen ítélet ellen.

14 A cour d'appel de Douai (douai-i fellebbviteli bíróság) 2011. október 2-án hozott ítéletében helybenhagyta az említett ítéletet, és kötelezte a Haeger & Schmidtet, hogy kártérítés címén fizessen meg a biztosítóként a Va Tech helyébe lépő Axa corporate solutions és Ace Insurance SA NV társaságok részére 285659,64 euró összeget, valamint annak kamatait. A bíróság ugyanilyen kötelezettséget állapított meg a Safram terhére is, amelynek időközben elrendelték a felszámolását. E tekintetben e bíróság úgy döntött, hogy a francia jog alkalmazandó a különböző, szóban forgó társaságok közötti szerződéses viszonyra, és így a Saframot és a Haeger & Schmidtet illetően megállapította, hogy a német jog a fent hivatkozott Római Egyezmény 4. cikkének (4) bekezdése szerint semmiképpen sem alkalmazható egy francia társaság által egy másik franciaországi székhelyű társaság közvetítésével kötött árufuvarozási szerződésre, ha a kirakodás helye szintén Franciaországban található.

15 A Haeger & Schmidt felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Cour de cassation (semmítőszék) elé, amelyben a jogvitára alkalmazandó jog pontatlan meghatározására alapított egyetlen jogalapra hivatkozott. E tekintetben úgy érvelt, hogy a felek közötti szállítmányozási szerződésre jellemző szolgáltatást nyújtott, továbbá Németországban rendelkezik székhellyel. Ebből kifolyólag szerinte a cour d'appel de Douai a Római Egyezmény 4. cikkének (5) bekezdése alapján a francia jogot csak azt követően alkalmazhatta volna, hogy megvizsgálja a szerződést, és egyrészt a Németországi Szövetségi Köztársaság - amelynek joga ezen egyezmény 4. cikk (2) bekezdése szerinti, joghatóságra vonatkozó általános vélelem alapján alkalmazandónak tűnik -, másrészt a Francia Köztársaság közötti kapcsolatokat annak érdekében, hogy az e bíróság elé terjesztett jogvita összes körülményének függvényében beazonosítsa azt az országot, amellyel a szerződés az említett egyezmény 4. cikkének (5) bekezdése értelmében a legszorosabb kapcsolatban áll.

16 E körülmények között a Cour de cassation felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"1) A szállítmányozási szerződésnek, amellyel a megbízó valamely saját nevében és felelősségére eljáró szállítmányozót bíz meg az árufuvarozás megszervezésével, amelyet egy vagy több fuvarozó révén a megbízó javára végeztet el, lehet-e - és milyen feltételek mellett - fő célja a [Római Egyezmény] 4. cikke (4) bekezdésének utolsó mondata értelmében vett árufuvarozás teljesítése?

2) Amennyiben a szállítmányozási szerződés [az említett egyezmény] 4. cikk[ének] (4) bekezdése szerinti árufuvarozási szerződésnek tekinthető, de az e rendelkezés által a jog meghatározása érdekében előírt különleges vélelem nem alkalmazható, az általa előírt egyezés hiányában az első mondat feltételeit, amelyek szerint az árufuvarozási szerződésre nem vonatkozik a (2) bekezdésben szereplő általános vélelem, úgy kell-e értelmezni, hogy a bíróságnak nem ezen, véglegesen elvetett vélelem alapján kell meghatároznia az alkalmazandó jogot, hanem a 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott általános meghatározási elv alapján, vagyis oly módon, hogy megállapítja, hogy a szerződés mely országgal áll a legszorosabb kapcsolatban, anélkül hogy különös figyelmet szentelne a szerződés jellemző szolgáltatását nyújtó fél tevékenysége végzésének központja szerinti országnak?

3) Feltételezve, hogy a szállítmányozási szerződés a 4. cikk (2) bekezdése szerinti általános vélelem hatálya alá tartozik, akkor - amennyiben az eredeti megrendelő az első szállítmányozóval szerződött, amelynek helyébe később egy második lépett - elfogadható-e az, ha a megbízó és e második [szállítmányozó] közötti szerződéses viszonyra alkalmazandó jogot az első szállítmányozó tevékenysége végzésének központja szerint határozzák meg, azzal, hogy az így megjelölt ország jogát tekintik általánosan alkalmazandónak a szállítmányozás egészének lebonyolítására?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

17 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy az a szállítmányozási szerződésre is alkalmazandó, és amennyiben ez a helyzet, a szállítmányozási szerződés milyen körülmények esetén tekinthető árufuvarozási szerződésnek.

18 Elöljáróban rögtön emlékeztetni kell arra, hogy az említett egyezmény 4. cikke kapcsolóelveket ír elő, amelyek alapján a felek jogválasztásának hiányában a bíróságnak kell meghatároznia a mindenkori szerződésre vonatkozó jogot (lásd: ICF-ítélet, C-133/08, EU:C:2009:617, 25. pont).

19 E 4. cikk az (1) bekezdésében előírt azon általános elven alapszik, mely szerint a szerződésre irányadó nemzeti jog megállapításához meg kell határozni azt az országot, amelyhez a szerződés a "legszorosabban kapcsolódik" (lásd: ICF-ítélet, EU:C:2009:617, 26. pont).

20 Mindenesetre ezen általános elv alkalmazását fellazítják a Római Egyezmény 4. cikkének (2)-(4) bekezdésében előírt vélelmek.

21 Különösen az említett 4. cikk (2) bekezdése fogalmaz meg általános vélelmet, miszerint a jellemző szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helyét kell kapcsolóelvként alkalmazni.

22 A Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének e két első mondata tükrözi az árufuvarozási szerződés különös jellegét, amely - legalábbis határon átnyúló vonatkozásban - nehezen kapcsolható a jellemző szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye szerinti országhoz, mivel az ilyen szerződés elsődleges tárgya az áru továbbítása, a fuvarozó szokásos tartózkodási helye pedig nem kapcsolódik objektív módon az említett szerződéshez. Így e (4) bekezdés második mondata kimerítően felsorolja a fuvarozási szerződések terén alkalmazandó jogot illetően érvényesülő különös kapcsolóelveket.

23 Az egyezmény 4. cikkének (5) bekezdése az említett vélelmek alkalmazásától való eltérést lehetővé tévő kivételt állapít meg, ha a körülmények összessége arra utal, hogy a szerződés egy másik országgal szorosabb kapcsolatban áll (lásd ebben az értelemben: ICF-ítélet, EU:C:2009:617, 27. pont).

24 E megfontolások alapján és a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni a Római Egyezmény 4. cikkének (4) bekezdését, amely kimondja, hogy "az egyszeri útra szóló hajóbérleti szerződéseket és más olyan szerződéseket, amelyek fő célja az árufuvarozás, fuvarozási szerződésnek kell tekinteni".

25 A "fuvarozási szerződésnek kell tekinteni" kifejezést, valamint azon feltételeket illetően, amelyek alapján valamely más szerződés fuvarozási szerződésnek tekinthető, emlékeztetni kell arra, hogy az egyezmény teljes hatékonyságának biztosítása céljából, az abban foglalt célkitűzésekre tekintettel egységes és önálló szempontokra van szükség (lásd analógia útján: Koelzsch-ítélet, C-29/10, EU:C:2011:151, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26 Szintén emlékeztetni kell arra, hogy az ICF-ítélet (EU:C:2009:617) 32-34. pontjában a Bíróság már úgy értelmezte az említett 4. cikk (4) bekezdésének ezen utolsó mondatát, hogy az alapján egyéb szerződések is fuvarozási szerződésnek tekinthetők, mivel az említett rendelkezés egyik célja, hogy e (4) bekezdés második mondatának hatályát kiterjessze olyan szerződésekre, amelyeknek elsődleges tárgya árufuvarozás, noha a nemzeti jog szerint árufuvarozási célú bérleti szerződésnek minősülnek. E tárgy megállapítása érdekében tekintetbe kell venni a szerződéses jogviszony célját, következésképpen a jellemző szolgáltatást nyújtó szerződő fél kötelezettségeinek összességét.

27 Ugyanez a helyzet a szállítmányozási szerződés esetében, amely ettől eltérő szerződés és a jellemző szolgáltatása az áru szállításának megszervezése. A szállítmányozási szerződés - mivel elsődleges tárgya nem maga az árutovábbítás - nem tekinthető fuvarozási szerződésnek.

28 Mindenesetre, figyelembe véve a szerződéses jogviszony célját, a ténylegesen nyújtott szolgáltatást, és azon fél kötelmeinek összességét, akinek a jellemző szolgáltatást nyújtania kell, és nem azt, ahogy a szerződést a felek minősítik, a szállítmányozási szerződésnek akkor lehet köze a fuvarozási szerződés ezen ítélet 22. pontjában említett különös jellegéhez, ha annak elsődleges tárgya maga az árutovábbítás lebonyolítása.

29 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az alapügyben a kérdést előterjesztő bíróság az első két szerződést, amelyet egyrészt a Va Tech és a Safram, másrészt a Safram és a Haeger & Schmidt kötött, szállítmányozási szerződésnek minősítette. A Haeger & Schmidt a transzformátor folyami szállítása érdekében fuvarozási szerződést kötött J. Lorióval, az El-Diablo uszály tulajdonosával, amely az áru berakodása közben felborult.

30 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból szintén kitűnik, hogy a Safram és a Haeger & Schmidt között létrejött szerződés elsődleges tárgya "a fuvarozás általános megszervezése, nem pedig a megrendelő puszta bírósági képviselete" volt, mivel a Haeger & Schmidt közvetítőként saját felelősségére és saját nevében, azonban a megrendelő érdekében járt el a szóban forgó transzformátor szállításához szükséges intézkedések megtétele céljából.

31 A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapeljárás összes körülményének, azaz a felek közötti jogviszonyok valós gazdasági és kereskedelmi tartalmát tükröző szerződéses kikötések, valamint a Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdése céljának elemzése során vizsgálja, hogy az érintett áru szoros értelemben vett szállítása képezi-e a szóban forgó szállítmányozási szerződés elsődleges tárgyát, és ha igen, milyen mértékben.

32 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatát úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés kizárólag akkor alkalmazandó a szállítmányozási szerződésre, ha a szerződés elsődleges tárgya az érintett áru szoros értelemben vett szállítása, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálni.

A második kérdésről

33 A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével lényegében arra keres választ, hogy az árufuvarozási szerződésre alkalmazandó jogot - amennyiben az a Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének második mondata alapján nem állapítható meg - az e cikk (1) bekezdése által előírt főszabály vagy az ugyanezen cikk (2) bekezdésében kimondott általános vélelem alapján kell-e meghatározni.

34 A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a nemzeti bíróságnak először az alkalmazandó jog meghatározását az említett egyezmény 4. cikke (2)-(4) bekezdésében szereplő vélelmek alapján kell elvégeznie, amelyek a szerződéses viszonyokban megfelelnek a jog előreláthatósága, és így a jogbiztonság általános követelményének (lásd ebben az értelemben: ICF-ítélet, EU:C:2009:617, 62. pont).

35 Meg kell vizsgálni következésképpen, hogy az esetlegesen megállapított, a Római Egyezmény 4. cikkének (4) bekezdése szerinti vélelem alkalmazhatóságának hiánya azt eredményezi-e, hogy nem lehet hivatkozni az említett cikk (2) bekezdése szerinti általános vélelemre, és ezáltal annak (1) bekezdése szerinti főszabály szükségszerű alkalmazására sem.

36 Az említett egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének első mondata ételmében az árufuvarozási szerződésre nem vonatkozik az ugyanezen cikk (2) bekezdése szerinti vélelem. E cikk (4) bekezdésének második mondata értelmében az árufuvarozási szerződésre annak az országnak a joga vonatkozik, ahol a szerződés megkötésekor a fuvarozó tevékenysége végzésének központja található, ha a berakodás vagy a kirakodás helye vagy a feladó tevékenysége végzésének központja ugyanezen országban van.

37 Így az említett 4. cikk kifejezetten előírja egyrészt, hogy a (2) bekezdése szerinti vélelem nem alkalmazható az árufuvarozási szerződésre. Másrészt több különös kapcsolóelvet rögzít, amely alapján meghatározható az ilyen típusú szerződésre alkalmazandó jog, mivel a fuvarozó szokásos tartózkodási helye e szempontból önmagában nem tekintendő elégségesnek.

38 Ilyen feltételek mellett mind a Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdése szövegének, mind e rendelkezés logikájának ellentmondana az e cikk (2) bekezdése szerinti vélelem alkalmazása olyan szerződésekre, mint az alapügybeli, ha - e (4) bekezdés második mondatában szereplő feltételek közötti egyezés hiányában - megállapítást nyer, hogy az e bekezdés szerinti vélelem nem alkalmazható.

39 Egyébként az előző pontból következő értelmezés szintén összeegyeztethető az - alapeljárásra mindenestre az időbeli hatálya miatt nem alkalmazandó - 593/2008 rendeletben lefektetetett, árufuvarozási szerződésekkel kapcsolatos kollíziós szabályok szövegével. E rendelet 5. cikke ugyanis az ilyen jellegű szerződések esetén - az ott szereplő kapcsolóelvek közötti egyezés hiányában - kizárja azon ország jogának alkalmazását, amelyben a fuvarozó szokásos tartózkodási helye található, és kifejezetten úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a felek által megállapított átadás helye szerinti ország jogát kell alkalmazni.

40 Így, ha a Római Egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének második mondatában szereplő feltételek nem teljesülnek, a nemzeti bíróság a szerződésre alkalmazandó jogot nem az ugyanezen cikk (2) bekezdése szerinti, véglegesen elvetett vélelem alapján határozza meg, hanem a 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott általános meghatározási elv alapján, vagyis oly módon, hogy megállapítja, hogy a szerződés mely országgal áll a legszorosabb kapcsolatban.

41 Mivel ugyanis - amint azt a francia kormány írásbeli észrevételeiben helyesen hangsúlyozta - a nemzeti bíróságnak az említett egyezmény 4. cikkének (5) bekezdése értelmében azon ország jogát kell alkalmaznia, amellyel a szerződés a legszorosabb kapcsolatban áll, továbbá figyelmen kívül kell hagynia az ugyanezen cikk (2)-(4) bekezdése szerinti vélelmek alapján meghatározott alkalmazandó jogot, ugyanezen bíróságnak még inkább azon ország jogát kell alkalmaznia, amellyel a szóban forgó szerződés a legszorosabb kapcsolatban áll, akkor, ha a (4) bekezdés alapján nem határozható meg az árufuvarozási szerződésre alkalmazandó jog, amint azt e 4. cikk (1) bekezdése is előírja (lásd ebben az értelemben: ICF-ítélet, EU:C:2009:617, 63 és 64. pont).

42 A fentiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Római Egyezmény 4. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az árufuvarozási szerződésre alkalmazandó jogot - amennyiben az e rendelkezés második mondata alapján nem állapítható meg - az e cikk (1) bekezdése által előírt főszabály alapján kell meghatározni, vagyis e szerződésre irányadó jog azon ország joga, amellyel a szerződés a legszorosabb kapcsolatban áll.

A harmadik kérdésről

43 Előzetesen és figyelemmel az első kérdésre adott válaszra, pontosítani kell, hogy a harmadik kérdést a kérdést előterjesztő bíróság csupán arra az esetre tette fel, ha az ügy körülményeire tekintettel azt állapítaná meg, hogy az alapügybeli szerződés nem feleltethető meg a fuvarozási szerződésnek, és így vonatkozik rá a Római Egyezmény 4. cikkének (2) bekezdése szerinti általános vélelem.

44 A kérdést előterjesztő bíróság ezzel a kérdéssel lényegében arra keres választ, hogy a Római Egyezmény 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy kizárólag az elsődleges szállítmányozó székhelye alapján határozza meg az olyan szerződéses viszonyokra alkalmazandó jogot, mint az alapügybeliek, amelyeknél az első szállítmányozó helyébe egy, valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező második szállítmányozó lépett.

45 Amint arra a jelen ítélet 22. pontja is emlékeztetett, az említett 4. cikk (2) bekezdése értelmében vélelmezni kell, hogy a szerződés azon országgal áll a legszorosabb kapcsolatban, ahol a jellemző szolgáltatást nyújtó félnek a szerződés megkötésekor a szokásos tartózkodási helye, illetve központi ügyvezetésének helye, fő telephelye vagy a szolgáltatás teljesítésére kötelezett telephelye található.

46 Következésképpen, amennyiben olyan szerződésről van szó, amely a Római Egyezmény 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, és meghatározható az az alapján teljesítendő jellemző szolgáltatás, a bíróságnak először az e (2) bekezdésben szereplő meghatározott különös kapcsolóelvek alapján kell elvégeznie az alkalmazandó jog meghatározását, amint az a jelen ítélet 35. pontjában is megállapításra került (lásd ebben az értelemben: ICF-ítélet, EU:C:2009:617, 62. pont).

47 Amint az a Római Egyezmény 4. cikkének (2) bekezdésének szövegéből - amelyben kifejezetten szerepel e cikk (5) bekezdése alkalmazásának esete -, továbbá a Bíróság ítélkezési gyakorlatából is kitűnik, ezen (5) bekezdésben foglalt feltételek teljesülése esetén e vélelem elvethető (lásd ebben az értelemben: ICF-ítélet, EU:C:2009:617, 63. és 64. pont).

48 A fentiekből következik, hogy a bíróságnak másodszor azt kell vizsgálnia, hogy azon jogvita körülményeinek összessége tekintetében, amelyben neki kell eljárnia, figyelembe kell-e vennie vagy sem azt a megoldást, amelyre az említett (2) bekezdés alkalmazásával jutott. E célból össze kell hasonlítania egyrészről a szerződés és azon ország közötti kapcsolatot, ahol a jellemző szolgáltatást nyújtó fél a szerződés megkötésének időpontjában szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, másrészt a szerződés és azon másik ország közötti kapcsolatot, amellyel a szerződés szoros kapcsolatban áll.

49 A kérdést előterjesztő bíróságnak ugyanis átfogóan kell megítélnie a szerződéses jogviszonyt jellemző objektív körülmények összességét, valamint azt a körülményt vagy körülményeket kell értékelnie, amely, illetve amelyek véleménye szerint a legjelentősebbek (lásd analógia útján: Schlecker-ítélet, C-64/12, EU:C:2013:551, 40. pont). A jelentős kapcsolóelemek között - amint arra a Bizottság is rámutatott - figyelembe kell venni a szóban forgó szerződés, illetve az adott esetben a szerződések ugyanazon láncolatába tartozó több egyéb szerződés, valamint az áru átadásának helye közötti szoros kapcsolat fennállását.

50 Ezt az értelmezést szintén megerősíti az 593/2008 rendelet (20) preambulumbekezdése, amely releváns kapcsolóelvként kifejezetten előírja a szóban forgó szerződéshez kapcsolódó szerződéses láncolat fennállását.

51 Az előző megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kel adni, hogy a Római Egyezmény 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha a felek állítása szerint a szerződés szorosabban kapcsolódik valamely olyan országhoz, amely eltér attól, amelynek jogát kijelöli az említett bekezdésben szereplő vélelem, a nemzeti bíróságnak e szerződés és azon ország között fennálló kapcsolatot, amelynek jogát a vélelem kijelöli, össze kell hasonlítania e szerződés és a másik érintett ország közötti kapcsolattal. E tekintetben a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a körülmények összességét, ideértve a szóban forgó szerződéshez kapcsolódó egyéb szerződések fennállását is.

A költségekről

52 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) A szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19-én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény 4. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatát úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés kizárólag akkor alkalmazandó a szállítmányozási szerződésre, ha a szerződés elsődleges tárgya az érintett áru szoros értelemben vett szállítása, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálni.

2) Az említett egyezmény 4. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az árufuvarozási szerződésre alkalmazandó jogot - amennyiben az e rendelkezés második mondata alapján nem állapítható meg - az e cikk (1) bekezdése által előírt főszabály alapján kell meghatározni, vagyis e szerződésre irányadó jog azon ország joga, amellyel a szerződés a legszorosabb kapcsolatban áll.

3) Ugyanezen egyezmény 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha a felek állítása szerint a szerződés szorosabban kapcsolódik valamely olyan országhoz, amely eltér attól, amelynek jogát kijelöli az említett bekezdésben szereplő vélelem, a nemzeti bíróságnak e szerződés és azon ország között fennálló kapcsolatot, amelynek jogát a vélelem kijelöli, össze kell hasonlítania e szerződés és a másik érintett ország közötti kapcsolattal. E tekintetben a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a körülmények összességét, ideértve a szóban forgó szerződéshez kapcsolódó egyéb szerződések fennállását is.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.