BH 1995.7.414 Az ellenérték (díj) fejében vállalt bankgarancia a felek között polgári jogviszonyt keletkeztet, ezért mind a szerződés megkötésére, mind annak módosítására a Ptk. szabályai az irányadók. A szerződés egyoldalú módosítására vonatkozó szerződési kikötés csak akkor nem jelent indokolatlan egyoldalú előnyt a bankgaranciát vállaló fél javára, ha a díj egyoldalú emelésének okát, ennek körülményeit és lehetséges mértékét a felek a szerződésben előre rögzítik [Ptk. 240. § (1) bek., 249. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 98 307 Ft tőkét, ebből 35 837 Ft után 1991. június 10-től, a fennmaradó 62 475 Ft után pedig 1991. október 10-től a kifizetés napjáig járó évi 44% kamatot és 11 898 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felek között 1990. november 12-én bankgarancia vállalására vonatkozó megállapodás jött létre, amelyben a felperes megbízta az alperest, hogy a közötte és a D. Takarékszövetkezet között 1990. november 5-én létrejött kölcsönszerződés alapján a felperest terhelő 6 750 000 Ft kölcsön visszafizetéséért a D. Takarékszövetkezettel szemben vállaljon bankgaranciát. Az alperes a bankgaranciát 1990. november 28-tól 1991. november 27-ig terjedő időtartamra vállalta. Az alperest megillető garanciadíj mértékét a felek a szerződés 3. pontjában évi 1%-ban határozták meg. A garancia vállalásáról és annak feltételeiről az alperes a D. Takarékszövetkezetet az 1990. november 12-i keltezésű levelében értesítette.

Az alperes az 1991. március 26-án kelt levelében a szerződés módosítására tett ajánlatot, amelyben kérte hogy a garanciadíj mértékét 1991. április 1-jétől kezdődően a felperessel közösen a korábbi évi 1% helyett, évi 3%-ra emeljék fel. A felperes a szerződés módosításához nem járult hozzá, az alperes ennek ellenére 1991. június 10-én 51 188 Ft-ot, 1991. október 10-én pedig 78 000 Ft-ot emelt le a felperes számlájáról, első esetben 35 837 Ft-tal, a második esetben 62 475 Ft-tal többet, mint amennyi garanciadíj címén ténylegesen megillette volna.

Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperesnek az összesen 98 307 Ft jogalap nélkül leemelt garanciadíj visszafizetése iránt indított keresetét. Álláspontja szerint a garanciadíj mértékének egyoldalú nyilatkozattal történő felemelésére az alperesnek nem volt törvényes lehetősége, a díj mértékét csupán közös megegyezéssel változtathatták volna meg. Úgy ítélte meg, hogy bár a szerződés 3. pontja tartalmazta, miszerint a díjat az alperes egyoldalú nyilatkozattal módosíthatja, ennek viszont ellentmond a szerződés 4. pontja, amely csak a közös szerződésmódosítást ismeri el hatályosnak. Az alperes maga is ez utóbbi értelmezést tette magáévá, tekintve hogy 1991. március 26-án a garanciadíj közös módosítására tett javaslatot a felperesnek. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az alperes egyoldalú nyilatkozattal nem változtathatta meg a szerződésnek a garanciadíjra vonatkozó rendelkezését, ezért az általa leemelt - az évi 1%-ot meghaladó - garanciadíjat, annak évi 44% kamatával együtt köteles a felperesnek visszafizetni.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a bankgarancia vállalására vonatkozó szerződés a Ptk. 249. §-ában szabályozott önálló polgári jogi jogügylet, bár az kétségtelenül tartalmaz megbízási elemeket is. Az alperes a bankgarancia vállalására vonatkozó szerződésben - annak harmadik pontjában - kikötötte a garanciadíj egyoldalú változtatásának a jogát, ezért annak egyoldalúan történő felemelését a felperes alappal nem sérelmezhette. A díj változtatásának az volt az indoka, hogy a felperes az 1990. I. negyedévi gazdálkodásának eredményeit figyelembe véve első osztályú adósból másodosztályú adóssá vált. A felperes gazdasági helyzetének romlásával a pénzintézetnek a bankgarancia vállalásával kapcsolatos kockázata megnövekedett, és ez a kockázatnövekedés tette indokolttá a garanciadíjnak évi 1%-ról 3, illetőleg 5%-ra történő emelését. A felperes az egyoldalú változtatás jogáról tudott, ahhoz hozzájárult. A felpereshez az 1991. március 26-án intézett levele csupán a díj felemelésére vonatkozó értesítésként értékelhető, a díj felemeléséhez azonban a felperes hozzájárulására nem volt szükség, azt az alperes a szerződés szerint egyoldalú nyilatkozattal módosíthatta.

A fellebbezésében az alperes kizárólag a követelés jogalapját vitatta, az összegszerűséget nem kifogásolta. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.

A fellebbezés nem alapos.