BH 2007.10.358 Az illeték tárgyának ismerete nélkül illetékkiszabás kérdésében dönteni nem lehetséges - Ugyanazon szerződéssel szerzett jogot nem lehet eltérően értékelni az illetékkiszabás és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés során [1990. évi XCIII. tv. 18. §; 1997. évi CXLI. tv. 11. §, 12. §]

A felperes a 2003. január 17. napján megkötött ingatlan adásvételi szerződés szerint a b.-i kerületi ingatlan-nyilvántartásban jegyzett, B., IV. emelet 4. szám alatt található társasházi öröklakást 45/1308 tulajdoni hányaddal együtt 15 995 300 Ft vételár ellenében, továbbá az épület pinceszintjén található, a társasház alapító okiratának mellékletét képező alaprajzon P1 számmal jelölt, a társasház közös tulajdonában maradó, 298,90 m˛ alapterületű gépkocsitároló helyiségben a G07 számmal jelölt, 12,36 m˛ alapterületű helyiségrész kizárólagos használati jogát 2 700 000 Ft (2 160 000 Ft + 540 000 Ft áfa) vételárért megvásárolta.

A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Illetékhivatal a 2004. január 13. napján kelt fizetési meghagyásával a lakásingatlan vételéhez kapcsolódóan 799 718 Ft illetéket állapított meg, amelyet a felperesnek a 30 000 000 Ft-nál nem nagyobb új lakás utáni kedvezmény miatt megfizetnie nem kell, a garázsingatlan szerzése után 10%-os illetékkulcs alkalmazásával 270 000 Ft illetéket, és 3000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket szabott ki.

A felperes a garázsingatlanhoz kapcsolódó 273 000 Ft vagyonszerzési illeték törlése iránt az elsőfokú hatósághoz kérelmet terjesztett elő.

Az elsőfokú hatóság a 2004. november 30. napján kelt határozatával a kérelmet elutasította. Indokolásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 26. §-ának (1) bekezdés f) pontja, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Ptk.) a közös tulajdont szabályozó 139. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperesnek, mivel a teremgarázs 45/1308-ad részének a tulajdonjogát is megszerezte, és illetékmentesség csak lakásra adható, a garázs után az illetéket meg kell fizetni.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) a 2005. március 22. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az ügyben eldöntendő kérdés az volt, hogy az adózó a vagyonszerzési illetékkötelezettség alól mentesül-e, ha a garázs a társasház közös tulajdonába tartozó helyiség, továbbá a garázson megvásárolt használati jog, mint vagyonértékű jog bejegyeztetését az ingatlan-nyilvántartásba a vevő nem kérte.

Az alperes idézte az Itv. 1. §-át, 18. §-ának (1) bekezdését, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ának (7) bekezdését, a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdését, és megállapította, hogy a szerződés 7., illetve 8. pontjai elkülönítve tartalmazzák a lakásra és a garázsra eső telekhányad, valamint a felépítmények (helyiségek) vételárát, és a helyiségekre eső áfát, amelyek értelmében a felek szándéka garázs megvásárlására is irányult. Az alperes álláspontja szerint az a körülmény, hogy a társasházi alapító okirat szerint a garázs nem lesz önálló ingatlan-nyilvántartási egység, azaz nem kerül önálló albetétbe, nem befolyásolja az illetékkötelezettséget. A tulajdonközösség ugyanis nem a dolog (ingatlan), hanem a rajta fennálló tulajdonjog megosztottságát jelenti. A lakóépületen belüli teremgarázs az Itv. 102. §-ának (1) bekezdés f) pontjában meghatározott lakástulajdon definíciójába nem tartozik bele, tehát reá a lakáshoz kapcsolódó illetékmentesség nem vonatkozik, a felperes ezért az Itv. 19. §-ának (1) bekezdése szerinti általános mértékű illetéket köteles fizetni.

A felperes keresetében a határozatok megváltoztatásával kérelme teljesítését kérte. Előadta, hogy a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény (a továbbiakban: Th.tv.) 2. §-a alapján lakásával együtt a társasház 45/1308-ad arányú eszmei tulajdoni hányadrészét is megvásárolta. A gépkocsitároló a társasház közös tulajdonának a része, önálló ingatlannak nem minősült, ezért önállóan adásvétel tárgya sem lehetett. Egy tulajdonszerzés történt tehát, amely után csak egyszer lehet illetéket megállapítani, méghozzá az illetékkedvezményre figyelemmel 0 Ft összegben. Az adásvételi szerződés 8. pontjában foglaltaknak megfelelően a gépkocsitároló vonatkozásában nem tulajdonjogot, hanem használati jogot szerzett, amely nem a Ptk. 165. §-ában szabályozott használati jog, hanem a Th.tv. 17. §-a szerinti rendelkezési jogosultság. Az Itv. 18. §-ának (2) bekezdése, valamint 102. §-ának (1) bekezdés d) pontja alapján pedig e kizárólagos használati jog megszerzése esetén nincs helye illetékfizetésnek.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az első- és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alkalmazásával azt jogsértő módon állapította meg, hogy az adásvételi szerződésben a felek ügyleti szándéka ténylegesen a garázsrész tulajdonjogának az átruházására irányult, ugyanis a szerződés tárgya egyértelműen a gépkocsi-beállóhely kizárólagos használati jogának a megvásárlása volt. Miután az illetékfizetési kötelezettség az Itv. 1. §-a alapján vagyonszerzéshez és nem a használat módjához kapcsolódik, és a felek abban egyet értettek, hogy a felperes kizárólagos használati joga az Itv. 102. §-ának (1) bekezdésé d) pontjában definiált vagyoni értékű jogok körébe nem tartozik, következésképpen az illeték alapja nem a használati jog ellenértékéül megfizetett 2 700 000 Ft, hanem a gépkocsitároló egészének forgalmi értékéből az egyes tulajdonosok eszmei hányadrészének arányával számított értéke. Az új eljárásban a hatóságnak a társasház közös tulajdonában lévő gépkocsi-tárolóhely felperest megillető eszmei hányadrészének forgalmi értéke alapján kell az illetéket meghatároznia.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 215. §-át megsértve a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, ugyanis nem képezte a felek között vita tárgyát az, hogy a gépkocsi-beállóhely forgalmi értéke, így a visszterhes vagyonszerzési illeték alapja 2 700 000 Ft. A felperes ebben az értékben az eladóval megállapodott, ezt a hatóság elfogadta, az elsőfokú bíróság a garázs forgalmi értéke, mint illetékalap meghatározásakor kereseti kérelem hiányában döntött, mert az Itv. 69. és 70. §-át sértette a felek által nem vitatott forgalmi érték vizsgálatára az új eljárás elrendelése.

A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Itv. 18. §-ának (1) bekezdését, 19. §-ának (1) bekezdését, 26. §-ának (1) bekezdés f) pontját, 102. §-ának (1) bekezdés e)-f) pontjait, a Th.tv. 2. §-ának (1) és (2) bekezdéseit, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 12. §-ának d) pontját, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áhtv.) 10. §-ának (3) bekezdését, továbbá a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését. A felperes lényegében fenntartotta és megismételte a kereseti kérelmében foglaltakat.