A Gazdasági Versenyhivatal 69/2002/22 számú határozata erőfölény tárgyában. Eljárás alá vont: Balatoni Hajózási Rt.
Vj-69/2002/22
Vj-69/2002/22
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Balatoni Hajózási Rt (Siófok) ellen a Gazdasági Versenyhivatal által gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indított eljárásban meghozta az alábbi
határozatot
A Versenytanács az eljárást megszünteti.
A határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.
Indoklás
I.
A vizsgálat iránya
1.) A Gazdasági Versenyhivatal 2002. május 13-án a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 67. § (1) bekezdés alapján versenyfelügyeleti eljárást indított a Balatoni Hajózási Rt (a továbbiakban: BH Rt) ellen.
2.) Az eljárás keretében a Tpvt. 70. § (1) bekezdése alapján elrendelt vizsgálat arra irányult, hogy a BH Rt
- a vitorláskikötő-hely bérleti díjak és az azokhoz kapcsolódó díjak meghatározásakor; illetve
- a vitorláskikötő-hely bérleti szerződések egyéb feltételeivel
visszaél-e gazdasági erőfölényével.
II.
A feltárt tények A BH Rt tevékenysége
3.) A BH Rt jogelődje 1955-ben alakult, és 2001-ig a Magyar Hajózási Rt (MAHART) irányítása alá tartozott. Jelenlegi tulajdonosai a 2039/2001. (II.28.) Kormány határozat értelmében:
- a Magyar Fejlesztési Bank (51 százalék), valamint
- a Balaton környéki önkormányzatok (49 százalék).
4.) A BH Rt tevékenységi körébe személyhajózás, kompközlekedés, vitorláskikötői üzletág, ipari- és építőipari üzletág (hajóépítés, kotrás, strandok kialakítása), belkereskedelmi üzletág (vendéglátás, turizmus) és kiegészítő üzletágak (bérbeadás, reklámhordozók értékesítése) tartozik.
5.) A BH Rt nyereséges vállalkozás. A 4.) pont szerinti tevékenységekből származó nyeresége (üzemi tevékenység eredménye) az ezen tevékenységek költségei arányában 8 százalék körüli, a saját tőkére vetítve pedig 4-5 százalék közötti volt 2001. évben.
Vitorláskikötők a Balatonon
6.) A BH Rt 9 sport- és kedvtelési célú vitorláskikötőt (a továbbiakban: vitorláskikötő) üzemeltet a Balaton mellett, az alábbi helyiségekben:
- Badacsony
- Balatonboglár
- Balatonföldvár
- Balatonfüred
- Balatonlelle
- Balatonszemes
- Fonyód
- Siófok
- Szigliget
7.) Az utóbbi években a BH Rt beruházásainak nagyobb hányadát (2001. évben közel 90 százalékát) a vitorláskikötői üzletág fejlesztése érdekében valósította meg. Ennek is köszönhetően a BH Rt összes bevételében fokozatosan növekszik a vitorláskikötői üzletág bevételeinek aránya, mely 2001. évben megközelítőleg 15 százalék volt.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!