EH 2007.1731 A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia. Az olyan utólag képződött jövedelem, amely a vagyongyarapodás időpontjában még nem állt rendelkezésre, nem lehet a vagyongyarapodás fedezete, ez csak a megszerzését követően felmerült kiadásokra nyújt igazolt fedezetet [2003. évi XCII. tv. 108-109. §].

Az adóhatóság az egyéni vállalkozó felperesnél 1999-2003 évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja), 1999., 2001. július-december hónapokra, 2002 évre és 2003. januártól-szeptemberig terjedő időszakokra vonatkozóan általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben ellenőrzést végzett. A felperes adóalapjait becsléssel határozta meg.

A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes megváltoztatta, és a 8429568114 számú határozatban kötelezte a felperest összesen 19 290 749 Ft adókülönbözet, 9 562 274 Ft adóbírság, 9 250 490 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes határozatát a 2006. január 13. napján hozott 8429572874 számú határozatában - elévülésre figyelemmel - akként módosította, hogy a felperest szja és áfa-adó címén összesen 18 142 260 Ft adókülönbözet, 8 991 030 Ft adóbírság, 8 112 645 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.

A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta a becslés jogalapját és módszerét, azzal érvelt, hogy a terhére előírt adókülönbözet jogszabálysértő.

A megyei bíróság a felperes keresetét "kisebb részt", a 2003. év decemberében ingatlanértékesítésből befolyt bevétel elszámolása tekintetében találta alaposnak. Jogi álláspontja e körben a következő volt: Az alperes eljárása nem felel meg az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 4. §-ában, 11. § (1) bekezdésében, 29. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Nincs ugyanis jelentősége annak, hogy az adózó az adóév elején, avagy annak végén tesz-e szert ingatlanértékesítésből származó bevételre. Tévedett az alperes, akkor, amikor a 2003. december 12-ei ingatlanértékesítést bevételként elszámolta, de az adott évre fedezetként nem fogadta el. Az alperes nem volt jogosult arra, hogy "önkényesen az adott adóévben megszerzett jövedelmet másik - vizsgálattal nem érintett - időszaknál vegye figyelembe, ezáltal a bevételt csökkentse." Ezért az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kizárólag a felperesi keresetnek részben helyt adó érdemi döntést vitatta. Azzal érvelt, hogy e körben a jogerős ítélet nem felel meg az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. § (2) bekezdésében, 109. § (1)-(3) bekezdésében, az Szja. tv. 4. § (1) bekezdésében, 11. § (1) bekezdésében, 29. § (1) bekezdésében foglaltaknak, téves jogértelmezésen alapul.

A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amit a Legfelsőbb Bíróság a Kfv. I. 35.406/2007/10. sorszámú végzésben elutasított.

A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részének hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítja, hogy az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelre fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmek együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

Az Art. e rendelkezése értelmében az adóhatóságnak a vagyongyarapodáshoz szükséges jövedelem összegét kell megállapítania, ezért a kiadások felmerüléséhez hozzá kell rendelnie ezek forrásait is, tehát nem hagyhatja figyelmen kívül a kiadások és bevételek időrendiségét. Ha a vagyongyarapodás időben megelőzi a bevétel keletkezését, akkor a bevétel a vagyongyarapodáshoz szükséges fedezetként nem fogadható el, ilyen esetben az adózó a vagyonnövekményt más ismeretlen (ezért adózatlannak minősülő) forrásból finanszírozta. A kiadásokra egy adóéven belül később beérkező jövedelem nem nyújthat igazolt fedezetet, mivel nem lehet elkölteni egy olyan pénzösszeget, amit az adózó ténylegesen még meg sem kapott.

Nem osztja a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogértelmezését, mivel az az Art. szabályaival ellentétesen nem egy szükséges jövedelem becslését, hanem egy éves szintű pénzforgalmi egyenleg felállítását jelentené. Az elsőfokú bíróság álláspontjának elfogadása továbbá egy olyan jövedelem figyelembevételét jelentené, amelyre a felperesnek ténylegesen nem is volt szüksége, hiszen a vagyonnövekményhez kapcsolódó kiadásai korábban merültek fel. A 2003. december 12-ei ingatlanértékesítésből származó jövedelem csak a megszerzését követően felmerült kiadásokra nyújt igazolt fedezetet. Az alperes ennek megfelelően járt el, mivel az ingatlanértékesítésből származó jövedelmet a megszerzését követően felmerült kiadásokra (hiteltörlesztésre, 12. havi megélhetési költségre) fedezetet nyújtó részében elszámolta. Mivel a felperes december 12-ét követő kiadásai nem érték el az ingatlanértékesítésből származó jövedelmét, a 4,5 millió forint összegű bevételnek csak egy részét lehet forrásként elfogadni.

A becslés olyan bizonyítási módszer, amely a valós adó alapját valószínűsíti (Art. 108. §).

Az elsőfokú bíróság ítéletében a becslés jogalapját és az alperes által alkalmazott - bevételek és kiadások idősoros egybevetésén alapuló - becslési módszert nem kifogásolta, csupán a decemberben, év végén megszerzett ingatlanértékesítésből származó jövedelem elszámolását minősítette jogszabálysértőnek.

A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést azonban az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolnia [Art. 109. § (2) bekezdése]. Az olyan utólag képződött jövedelem, amely a vagyongyarapodás időpontjában még nem állt rendelkezésre nem értékelhető hitelt érdemlő adatnak. Mivel a felperes nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, ami az alperes által megállapított adóalapot hitelt érdemlően cáfolná, az elsőfokú bíróság jogi álláspontja ezen oknál fogva is téves.

Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a felperes a bevallásában a 4,5 millió Ft-tal szemben 1 082 000 Ft-ot lakáscélú felhasználásra vett figyelembe, vagyis az ingatlanértékesítésből származó bevételének ez a része - az elsőfokú ítéleti megállapítással szemben - ezért sem szolgálhatott fedezetül a korábbi vagyongyarapodásra.

Az Szja. tv. 29. § (1) bekezdése értelmében az adóalap részét képezi az adóévben megszerzett önálló és nem önálló tevékenységből származó, valamint egyéb jövedelmek összege. Ezért nem hagyható figyelmen kívül az adóévben felmerült kiadások finanszírozásához szükséges, de adózó által eltitkolt jövedelem.

Az alperes tehát jogszerűen járt el akkor, amikor az Art. 109. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdés szerinti feltárt adóalapot (fedezet nélküli kiadások együttes összegét) annak az évnek az összevonás alá eső jövedelméhez számította hozzá, amelyre nézve a jövedelem eltitkolást megállapította. Az alperes határozata teljes körűen megfelel azon Szja. tv.-beli rendelkezésnek, amely az adó megállapítását éves szinten rendeli el. Az év közben felmerült fedezetlen kiadások összege - és nem az adóévi kiadások és bevételek egyenlege - jelenti az adóév során keletkezett, be nem vallott bevételt, amelynek adóztatására az Art. 109. § (2) bekezdésének első fordulata az irányadó.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az állapította meg, hogy az alperes határozata a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben is jogszerű, nem sért sem eljárási, sem és anyagi jogszabályt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljes körűen elutasította [Pp. 275. § (4) bekezdése].

(Legf. Bír. Kfv. I. 35.304/2006.)