EH 1999.3 I. Ha az emberrablásnál alkalmazott erőszak a sértettnek könnyű testi sértést okoz, az utóbbi bűncselekmény az emberrablással halmazatban nem állapítható meg [Btk. 12. § (1) bek., 170. § (1) bek., 175/A. § (1) bek.].

II. Ha az emberrablást akként valósítják meg, hogy a sértettet a saját gépjárművével szállítják el, az emberrablással halmazatban a jármű önkényes elvétele nem állapítható meg [Btk. 327. § (1) bek.].

III. Nem valósítja meg a közokirattal visszaélés vétségét a közokiratnak a pillanatnyi, rövid ideig tartó megszerzése [Btk. 277. § (1) bek.].

IV. Aki a sértett személyi szabadságától megfosztása érdekében az erőszak alkalmazásában tevőleges magatartást tanúsított, nem bűnsegéde, hanem társtettese az emberrablás bűntettének [Btk. 20. § (2) bek.].

V. Az emberrablásnál alkalmazott erőszak hatása alatt levő, és emellett még a testi épsége ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel a pénze átadására kényszerített sértett sérelmére elkövetett cselekmény nem zsarolás bűntettének, hanem - és az elkövetők számára tekintettel - csoportosan elkövetett rablás bűntettének minősül, ha a pénz átadása nem függ össze az emberrablás törvényi tényállásába tartozó követelés teljesítésével [Btk. 321. § (1) bek., (3) bek. c) pont, 323. § (1) bek.].

VI. Nem állapítható meg az - a korlátlan enyhítést lehetővé tevő - önkéntes abbahagyás, ha az elkövetők a sértettet azzal a feltétellel bocsátották szabadon, hogy a megállapodás szerinti összegű követelést meghatározott időben teljesíti [Btk. 175/A. § (6) bek.].

Az elsőfokú bíróság az I. és II. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében, társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének vétségében, bűnsegédként elkövetett közokirattal visszaélés vétségében, társtettesként elkövetett zsarolás bűntettében és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében, míg a III. r. vádlott bűnösségét bűnsegédként elkövetett emberrablás bűntettében, bűnsegédként elkövetett jármű önkényes elvételének vétségében és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében állapította meg.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:

Az I. r. vádlott 1996 elején elhatározta, hogy a barátainak a segítségével elrabolja M. Cs. sértettet és a szabadon bocsátása ellenében pénzt követel tőle.

Az előzetes megbeszéléseket követően 1996. február 11-én az esti órákban az I., II. és a III. r. vádlott, valamint az eljárás során fel nem derített kilétű, A. keresztnevű férfi a III. r. vádlott által vezetett gépkocsival K. felé mentek, és útközben az I. r. vádlott telefonon találkozót beszélt meg a sértettel. A találkozóra a vádlottak előbb érkeztek meg. Az I. r. vádlott és "A." a gépkocsijuk mellett álltak, amikor a sértett megérkezett és kiszállt a gépkocsijából. Ezt követően a II. és III. r. vádlott is kiszállt a gépkocsijukból. Amikor a sértett kiszállt a gépkocsiból, az I. r. vádlott és "A." ütlegelni kezdték, a bántalmazásba bekapcsolódott a II. és a III. r. vádlott is. Mind a négyen körbefogták a sértettet, kézzel, ököllel ütlegelték a fejét, a testének különböző részeit, és térddel rugdosták. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ezután a III. r. vádlott beült az általa vezetett gépkocsiba, és a helyszínen várakozott, amíg az I., II. r. vádlott és "A." betuszkolták a sértettet a saját autójába, annak hátsó bal oldali ülésére. "A." vezette a sértett gépkocsiját, az I. r. vádlott a jobb oldali első ülésen, míg a II. r. vádlott a jobb oldali hátsó ülésen foglalt helyet, a III. r. vádlott pedig gépkocsijával követte a sértett gépkocsiját Kecskemét irányába, Budapest felé.

Útközben a II. r. vádlott egy nyitott borotvakést élével a sértett nyakához tett és arra kényszerítette a sértettet, hogy hajtsa le a fejét, mert ellenkező esetben elvágja a nyakát. Az I. r. vádlott és "A." azzal fenyegették meg a sértettet, hogy ne próbáljon meg semmilyen trükköt, mert lelövik, kézigránátot dobnak a lakására, emellett a családja kiirtásával is fenyegették. Újabb fenyegetés és követelés hatására a sértett elővette a zsebéből a forgalmi engedélyét, majd átadta "Attilá"-nak, aki azt a kesztyűtartóba tette. Mivel a sértett gépjárművében kevés volt az üzemanyag, a K.-i Totál benzinkúthoz álltak be, előzetesen azonban az I. r. vádlott és "A." figyelmeztették a sértettet, hogy ha megpróbál jelt adni, menekülni, kézigránátot dobnak a házára, a családját kiirtják és az udvarában levő kamiont felrobbantják. A benzinkútnál az I. r. vádlott pénzt követelt a sértettől tankolásra, és amikor a sértett azt válaszolta, hogy nincs nála pénz, ismét megfenyegették, hogy megmotozzák, ha pénzt találnak nála, azt elveszik és meg is verik. A további bántalmazás elkerülése végett a sértett kivette a zsebéből a 12000 néhány száz forintját, amelyet az I. r. vádlott kivett a kezéből. A sértett pénzéből az I. r. vádlott 3000 forintért benzint, ezenkívül maguknak cigarettát, csokoládéféleséget vásárolt, és miután visszaült a gépjárműbe, a megmaradt pénzt hátranyújtotta, de azt a II. r. vádlott vette ki az I. r. vádlott kezéből és abból 2000 forintot visszaadott a sértettnek.

A tankolás után a gépjárművel a benzinkút mellett levő parkolóba álltak be és itt kb. fél-egy órát tartózkodtak, eközben a sértettel egyezkedtek, hogy milyen összegű pénzért bocsátanák szabadon és az autóját is visszaadnák. Felvetették, hogy a sértett gépkocsiját fogják értékesíteni, majd közölték a sértettel, hogy 10000000 forintra gondoltak. Amikor a sértett azt mondta, hogy ennyit nem tud fizetni, az I. r. vádlott javasolta, hogy adja zálogba a gépkocsiját és az érte kapott pénzt adja oda nekik.

Miután beérkeztek B.-re, az Ü.-i útnál levő Aral benzinkút parkolójában álltak meg, és hosszas alkudozás után abban állapodtak meg, hogy a sértett pénteken este 23 órára 1000000 forintot visz az Aral benzinkút mellett levő parkolóba. A vádlottak a sértettet megfenyegették, hogy ha az ígéretét nem teljesíti, akkor kézigránátot dobnak a lakására, felrobbantják a házát és a bátyját, valamint annak a családját is kivégzik.

Miután a sértett megígérte, hogy teljesíti a vádlottak követelését, beült a gépkocsijába és hazament a lakására, majd február 16-án a déli órákban a rendőrségen feljelentést tett. Az 1000000 forintot nem vitte el a vádlottak által kért időpontban a megjelölt helyre.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést.

A Legfőbb Ügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását, a III. r. vádlott bűnsegédként elkövetett emberrablás bűntettének értékelt cselekménye társtettesként elkövetettkénti minősítését, a zsarolás bűntette és a könnyű testi sértés vétsége megállapításának a mellőzését, az I. és II. r. vádlottnak az ellenük közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vád alól történő felmentését, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletének mindhárom vádlott tekintetében történő helybenhagyását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során - annak megállapítása mellett, hogy az elsőfokú bíróság a megállapított

tényállás alapján okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére - az elsőfokú bíróság ítéletét a következők szerint változtatta meg:

Tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor a vádlottakat bűnösnek mondta ki könnyű testi sértés vétségében, a jármű önkényes elvételének vétségében, valamint az I. és II. r. vádlottakat közokirattal visszaélés vétségében is.

Töretlen ugyanis az ítélkezési gyakorlat abban, hogy ha valamely súlyosabb bűncselekmény törvényi tényállási eleme a személy ellen alkalmazott erőszak, ezzel a súlyosabb bűncselekménnyel halmazatban a könnyű testi sértés általában nem állapítható meg.

A személy ellen alkalmazott erőszak ugyanis rendszerint együtt jár a sértettnek könnyű testi sértés okozásával. Ezért a súlyosabb bűncselekmény csupán látszólagos alaki halmazatban áll a könnyű testi sértés vétségével, melynek következtében a súlyosabb bűncselekménnyel az enyhébb könnyű testi sértés vétsége halmazatban nem állapítható meg.

A Btk. 175/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott emberrablás bűntettének törvényi tényállási eleme a személy ellen alkalmazott erőszak.

Adott esetben a vádlottak a személyi szabadságától történő megfosztása érdekében bántalmazták a sértettet. Ennek során a sértettnek könnyű testi sérüléseket okoztak. Így pedig a vádlottak bűnösségének a megállapítása az emberrablás bűncselekményével halmazatban a könnyű testi sértés vétségében is téves. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak bűnösségének a megállapítását a könnyű testi sértés vétségében mellőzte.

Hasonlóképpen téves a vádlottak bűnösségének megállapítása a jármű önkényes elvételének vétségében is.

A Btk. 327. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jármű önkényes elvételének vétségét az követi el, aki idegen gépi meghajtású járművet mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul használja, vagy az így elvett, illetve rábízott járművet jogtalanul használja.

A törvényi szabályozásból következően a jármű önkényes elvételének bűncselekménye célzatos bűncselekmény. Az adott bűncselekmény esetében az elvétel célja a jogtalan használat.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból következően vitathatatlan, hogy a vádlottak a sértett személygépkocsiját elvették, az afölötti rendelkezési jogtól, birtoklástól és használattól a sértettet megfosztották. Ennek célja azonban nem a jármű használata, hanem a súlyosabb bűncselekmény, az emberrablás bűncselekményének megvalósítása volt. Emellett megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vádlottak a sértettet a gépkocsi feletti rendelkezési, birtoklási és használati jogától nem azáltal fosztották meg, hogy a gépkocsit elvették, hanem azáltal, hogy az emberrablás bűncselekménye keretében személyi szabadságától jogtalanul, erőszakkal megfosztották.

Ezt meghaladóan - az irányadó tényállásból következően - a vádlottak a sértett szabadon bocsátását részben a sértett gépkocsijának értékesítéséből, illetve zálogba adásából befolyó összeg átadásától tették függővé. Tehát a sértett gépkocsija közvetve része volt annak a követelésnek, amelytől a sértett szabadon bocsátása függött.

Mindezekből pedig az következik, hogy a vádlottak által megvalósított emberrablás bűncselekménye a jármű önkényes elvételének vétségével csupán látszólagos alaki halmazatban áll. Így az emberrablás bűntette és a jármű önkényes elvételének vétsége halmazatban a vádlottak terhére nem állapítható meg.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak bűnösségének megállapítását a jármű önkényes elvételének vétségében szintén mellőzte.

Továbbmenően, a Btk. 277. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közokirattal visszaélés vétségét az követi el, aki az olyan közokiratot, amely nem, vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, annak beleegyezése nélkül jogtalanul megszerez vagy azt megsemmisíti, megrongálja, vagy eltitkolja.

Az ítéleti tényállás szerint kétségtelen, hogy az I. és a II. r. vádlott, valamint az A. nevű személy a sértett közokiratát, a gépjármű forgalmi engedélyét személy ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, tehát jogtalanul szerezték meg.

A törvényi tényállásban használt megszerzés fogalom azonban nem csupán a pillanatnyi elvételt, a rövid ideig tartó birtokbavételt, hanem a tartós, a hosszabb ideig tartó visszaélésszerű, a közokiratok iránti bizalom megingatása is alkalmas birtokbavételt jelenti.

Az adott esetben a tényállásból kitűnően a vádlottak a sértett közokiratát az átvételt követően nyomban a sértett személygépkocsijának kesztyűtartójába helyezték, annak tartós birtokába tehát nem helyezkedtek. Azt csupán azért vették el jogtalanul a sértettől, hogy az útközbeni esetleges igazoltatások esetén felmutatható legyen. A sértett elbocsátásakor azt a gépkocsiban hagyták.

Emiatt az I. és II. r. vádlott magatartása a közokirattal visszaélés bűncselekményét nem valósítja meg.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság az I. és II. r. vádlottat a közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a III. r. vádlott védője által előterjesztett, a vádlott felmentését célzó fellebbezéssel a következők miatt:

A megállapított tényállás értelmében a III. r. vádlott tudomással bírt arról, hogy a vádlott-társai, valamint az A. nevű személy a sértett elrablása és szabadon bocsátása érdekében vagyoni követelés teljesítéséért kívánnak a sértett lakhelye közelébe utazni. A III. r. vádlott társaival ebben egyetértett és őket a helyszínre szállította. A sértett megjelenését követően annak bántalmazásában részt vett annak érdekében, hogy személyi szabadságától megfosztható legyen.

Tehát a sértett személyi szabadságától megfosztása érdekében az erőszak alkalmazásában tevőleges magatartást tanúsított, így tényállási elemet is megvalósított.

Ekként pedig bűncselekmény hiányában történő felmentésére nem kerülhetett sor, sőt magatartása az emberrablás bűncselekménye tekintetében nem csupán bűnsegédi tevékenység, hanem a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesi magatartás. A III. r. vádlott ugyanis a vádlott-társai tevékenységéről tudva, azzal egyetértve, az erőszak alkalmazásában tevőlegesen részt vett.

Tévedett akkor is az elsőfokú bíróság, amikor az I. és II. r. vádlott azon magatartását, mely szerint a sértettet a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel arra kényszerítették, hogy a pénzét nekik átadja, zsarolás bűntetteként értékelte.

A megállapított ítéleti tényállás szerint ugyanis az I. r. vádlott és az A. nevű társa bántalmazással fenyegették meg a sértettet annak érdekében, hogy a nála levő pénzt a gépjármű megtankolása érdekében adja át. Figyelemmel arra a körülményre is, hogy a vádlottak és az A. nevű személy korábban már bántalmazták a sértettet és a II. r. vádlott borotvát is tartott a sértett nyakához, a sértett a nála levő 12000 forintot meghaladó összeget az I. r. vádlottnak átadta. Az I. r. vádlott az átadott összegből a gépkocsit megtankoltatta, ezt meghaladóan a saját részükre cigarettát és csokoládéféleségeket is vásárolt. A megmaradt összegből a II. r. vádlott csupán 2000 forintot adott vissza a sértettnek, a fennmaradó összeget magának megtartotta.

Az ítélkezési gyakorlat következetes abban, hogy az elkövető cselekménye nem zsarolásként, hanem rablásként értékelendő, ha a sértett a pénze elvételének érdekében a testi épsége ellen irányuló közvetlen fenyegetés hatására a pénzt önként, nyomban átadja.

A sértett testi épsége ellen irányuló közvetlen fenyegetésben az I. és II. r. vádlott is részt vett, majd a megmaradt pénz egy részét a II. r. vádlott el is tulajdonította. Ezért az I. és II. r. vádlott a Btk. 321. §-a (1) bekezdésében meghatározott - és az elkövetők számára tekintettel -, a (3) bekezdésének c) pontja szerint minősülő csoportosan elkövetett rablás bűntettének a Btk. 22. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesei.

Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak védői által előterjesztett azzal az érveléssel, mely szerint a vádlottak büntetése korlátlanul enyhíthető a Btk. 175/A. §-ának (6) bekezdése értelmében azért, mert az emberrablást - mielőtt abból súlyos következmény származott volna - önként abbahagyták.

A megállapított ítéleti tényállásból kitűnően a vádlottak a sértett szabadon bocsátását követelés, anyagi követelés, meghatározott pénzösszeg kifizetésétől tették függővé. A sértettet személyi szabadságától erőszakkal megfosztották. Ezzel az emberrablás bűncselekményét befejezték.

Annak a ténynek, hogy a követelés teljesítése megtör-tént-e, a bűncselekmény befejezettsége tekintetében nincs jelentősége.

A tényállásból következően a vádlottak a sértettet azzal a feltétellel bocsátották szabadon, hogy a megállapodás szerinti összegű követelést meghatározott időben és helyen teljesíti.

A követelés teljesítését egyébként a sértett szabadon bocsátást követően az A. nevű személy, a vádlottak társa a tényállásban írt módon még utóbb is szorgalmazta.

Ezért a vádlottak javára a Btk. 175/A. §-ának (6) bekezdésében írt önkéntes abbahagyás nem állapítható meg. Ennek következtében a büntetés korlátlan enyhítésére sem kerülhetett sor.

(Legf. Bír. Bf.I.2.217/1997/4. sz.)