BH 1992.3.191 I. A váltófőadósok - a saját váltó kiállítója, az idegen váltó elfogadója - ellen a váltóbirtokost közvetlen kereseti jog illeti meg, ezért a velük szembeni keresetindításnak sem a váltó bemutatása, sem az óvás felvétele nem előfeltétele [1/1965. (I. 24.) IM r. 28. § (2) bek., 43. § (1) bek., 44. §, 77. § (1) bek., 78. § (1) bek.].

II. Ha a váltókezes valamelyik váltófőadósért vállalt váltókezességet, felelőssége ugyanolyan lesz, mint akiért kezességet vállalt, ezért vele szemben is közvetlen váltókereset indítható [1/1965. (I. 24.) IM r. 32. § (1) bek., 78. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesnek mint váltóbirtokosnak a keresetét - amelyben az alpereseket mint váltóadósokat egyetemlegesen 9 498 000 Ft és annak törvényes késedelmi kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni - mint alaptalant elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes a felperesnek járó tartozása fejében 1990. október 15. napján esedékessé vált saját váltót állított ki, amelyért a II. r. alperes váltókezességet vállalt. A felperes a váltót csak az esedékességet követően 1991. március 6-án mutatta be fizetésre, nem óvatoltatta, így a megtérítési igény érvényesítésének két feltételét nem teljesítette, ezért az igénye a váltójogi szabályok alapján más jogcím hiányában elutasításra került.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. Kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatásával a keresetének történő helytadást. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvénysértő, mivel a saját váltóból eredő követelés az esedékességtől számított 3 éven belül évül el. A közvetlen keresetindítási jog óvás felvétele nélkül is megillette, mivel az egyenes adósok részéről a teljesítés nem történt meg.

Az I. r. és a II. r. alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. A II. r. alperes szerint a megtérítési kereset indításának a saját váltó vonatkozásában feltétele a váltó esedékességkor történő bemutatása és óvatoltatása.

A felperes fellebbezése alapos.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyesen állapította meg a tényállást, téves azonban az arra alapított jogi álláspontja. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes a követelését az I. r. alperes által kiállított saját váltóból eredően érvényesíti. Az elsőfokú bíróság által felhívott törvényhelyek alkalmazhatóságát az érvényes váltójogi szabályok szövegét tartalmazó 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 77. §-ának (1) bekezdése azon kitétele határolja be, amely szerint az idegen váltóra vonatkozó rendelkezéseket csak akkor lehet alkalmazni, ha a saját váltó jellegével nem ellentétesek. A Vár. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a saját váltó kiállítóját ugyanolyan kötelezettségek terhelik, mint az idegen váltó elfogadóját. A Vár. 28. §-ának (2) bekezdése alapján fizetés hiányában a váltóbirtokost - még ha az maga a kibocsátó is - a váltóból eredő közvetlen kereseti jog illeti meg az elfogadóval szemben mindarra, ami a 48. és 49. § értelmében követelhető. Fizetés hiányában a váltóbirtokos a Vár. 43. §-ának (1) bekezdésében meghatározott váltóadósok ellen érvényesítheti a megtérítési igényét, amely igény érvényesítéséhez a váltóbirtokosnak a Vár. 44. §-a szerint óvással kell igazolnia, hogy az idegen váltót a címzett nem fogadja el, vagy a váltó elfogadója, illetve a saját váltó kiállítója nem fizet. A fizetés végetti bemutatás elmaradása, illetve az óvás felvételének elmulasztása csak az ún. megtérítési váltóadósokat mentesíti a fizetési kötelezettség alól.