A Győri Törvényszék Mf.20520/2019/11. számú határozata munkabér (ELMARADT munkabér) tárgyában. [2012. évi I. törvény (Mt.) 14. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:108. § (1) bek., 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 220. § (1) bek.] Bírók: Bertha Andrea, Mosonyi Eleonóra, Stániczné dr. Imre Csilla

Győri Törvényszék

2.Mf.20.520/2019/11. szám

A Győri Törvényszék dr. Dányi Szilárd ügyvéd (...) által képviselt ... (...) felperesnek dr. Bródy János ügyvéd (....) által képviselt ... (....) alperes ellen elmaradt munkabér megfizetése iránt a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatba tett perében Győrött, 2019. évi szeptember hó 23. napján 4.M.167/2018/32. sorszám alatt meghozott ítélet ellen alperes részéről 34. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi alperest, hogy fizessen meg az államnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes Adóigazgatósága külön felhívására, a felhívásban megjelölt módon és határidőben 148.760 (száznegyvennyolcezer-hétszázhatvan) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Kötelezi alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg felperesnek 46.000 (negyvenhatezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

[1] Az elsőfokú bíróság ítéletével alperest 1.859.516 Ft és kamata, 118.080 perköltség, 3.684 Ft tanúdíj, 111.570 Ft illeték megfizetésére kötelezte, azzal, hogy az ezt meghaladó illeték az állam tehén marad.

Ítéletében azt rögzítette, hogy a felek között nem volt vitatott, hogy felperes részére összesen bruttó 1.859.516 Ft munkabér nem került kifizetésre A bíróságnak azt az alperesi állítást kellett vizsgálnia, hogy az Mt. 5. § (2) bekezdése, 14. §, 15. § (3) bekezdése, 31. §, 163. § (1) bekezdése és a Ptk. 6:8. § alapján a közös megegyezésben rögzített 4. pont alapján felperes lemondott-e munkabér iránti igényéről utólag jogszerűen. A csatolt megállapodás szavainak általánosan elfogadott jelentése szerint a bíróság azt állapította meg, hogy a közös jognyilatkozat alapján a felek a 2018. január 31-től február 2-ig fennálló jogviszonyt kívánták megszüntetni és az ezen időszakból eredő igényeikről mondtak le. A felek nem vitatták, hogy szándékuk arra irányult, hogy a köztük 2017. január 1-jétől fennálló munkaviszonyt megszüntessék, mert ez volt az egyik feltétele az átigazolásnak. A bíróság meghallgatta Tanú-1et, Tanú-2őt, Tanú-3-at, Tanú-4et és tanú-5öt, s a nyilatkozatok mérlegelése alapján azt állapította meg, hogy felperesnek az volt a szándéka, hogy a határozott idő (2018. december 31.) lejárta előtt szabaduljon az alperes felé fennálló rendelkezésre állási kötelezettség alól, míg alperesnek, hogy az átigazolási díjrészt megkapja. Alperes nem tudta azt bizonyítani minden kétséget kizáróan, hogy a közös megegyezés megkötését további feltételhez kötötte, így ahhoz, hogy felperes a ki nem fizetett munkabéréről lemondjon. Megállapította, hogy a felektől független tanú, Tanú-5 felperes állítását támasztotta alá.

A - felek által nem vitatott - fennálló tartozás megfizetésére vállalt kötelezettséget alperes azáltal, hogy a közös megegyezéskor mindkét fél által tudott igényt nem érintette a megállapodás. Amennyiben alperes feltételhez kötötte volna a közös megegyezés aláírását, mint a dokumentum szövegét elkészítő munkáltatónak, erősebb félnek lehetősége volt a feltétel rögzítése. A munkabérigényről felperes utólag nem egyoldalú jognyilatkozattal lemondhat, azonban a jogszabályban rögzített jogról lemondás csak kifejezett jognyilatkozat útján történhet. A jognyilatkozatot nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az akarat-kijelentések tartalmát vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A bíróság a felek ráutaló magatartása, a felek által előadott körülmények alapján a feltételhez kötöttséget nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani, melyből következően felperes keresetének helyt adott.

[2] Az ítélet ellen alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen kérte a Pp. 369. § (3) bekezdésben meghatározott felülbírálati jogkörben eljárva az ítélet anyagi jognak való megfelelősége vizsgálatát, a Pp. 383. § (1) bekezdése szerinti érdemi döntés meghozatalát, az ítélet egészben történő megváltoztatását. Másodlagosan a Pp.369.§ (1) bekezdésében meghatározott felülbírálati jogkörben eljárva, felülbírálva az elsőfokú bíróság eljárása szabályszerűségét, a Pp. 381. § alapján kérte az ítélet hatályon kívül helyezését.

Álláspontja szerint az ítélet megalapozatlan, tény- és iratellenes, a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelte, a tényállást helytelenül állapította meg, abból téves következtetésre jutott. A perben nem volt vitatott, hogy felperes és alperes között 2017. január 1. napjától állt fenn munkaviszony, 2017. január 1. és 2018. február 2. közötti időszakban alperes felperest megszakítás nélkül bejelentett munkavállalóként kezelte. A felek között csupán egyetlen munkaviszony állt fenn. Kizárólag adminisztrációs okból 2018. január 31. napján munkaszerződést kötöttek a felek, melyre egyező nyilatkozatuk alapján kizárólag azért volt szükség, hogy a jogviszony bejelentésre kerülhessen az MLSZ-hez, amely bejelentést követően a munkaviszony megszüntetésére tekintettel a mindkét fél akaratát tükröző átigazolás létrejöhetett. Az újabb munkaszerződés a felek között nem eredményezte sem a 2017. január 1. napjával létrejött munkaviszony megszűnését, sem a felek között új jogviszony létrejöttét. Ennek ellenére az elsőfokú ítélet azt állapította meg, hogy a per tárgyát képező közös megegyezés szavainak általánosan elfogadott jelentése szerint a közös jognyilatkozat alapján a felek a 2018. január 31-től február 2-ig fennálló jogviszonyt kívánták megszüntetni és az ezen időszakból eredő igényekről mondtak le. Az ítélet azt is megállapította, hogy a felek nem vitatták, hogy szándékuk arra irányult, hogy a köztük 2017. január 1-jétől fennálló munkaviszonyt megszüntessék. Az ítélet ezen kiindulópontja téves, jog- és iratellenes. Az ítélet logikája szerint a felek között két jogviszony állt fenn. A perben azonban sem okirati bizonyíték, sem tanúbizonyítás nem merült fel, hogy a felek között akár a 2017. január 1. napjától létesült jogviszony megszüntetésre került, akár közöttük több munkaszerződés, ezáltal több jogviszony létesült. Az ítéleti ellentmondások alperes álláspontja szerint azon hivatkozást erősítik, hogy a per kiindulópontját akként kell megállapítani, hogy a felek között egyetlen munkaviszony állt fenn. A felek egybehangzóan állították, hogy a közös megegyezés aláírásakor szerződési akaratuk arra terjedt ki, hogy a közöttük hatályban volt egyetlen munkaviszonyt megszüntessék. Nyilvánvaló, hogy a felek az egyetlen közöttök a munkaviszony megszüntetése tárgyában keletkezett megállapodásban kívánták rögzíteni a jogviszonyukból eredő igényeiket. Mindkét fél tisztában volt azzal, hogy az MLSZ-hez történő bejelentés nélkül a felek szerződési akarata sem a jogviszony megszüntetése, sem a felperes átigazolása tárgyában nem érvényesülhet. Az inkriminált 1. pontban szereplő dátum kizárólag felperes érdekkörében került szerepeltetésre, annak érdekében, hogy az átigazolása zavartalan legyen. Ezen dátum szerepeltetésének okát tehát a felek, így felperes is ismerte, a perben mégis ezen kitételre alapozza keresetét.