AVI 2016.7.53 A becslési eljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem az adózó javára, hanem terhére kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bekezdés]

Az adóhatóság a felperes férjénél 2002-2006. évekre, valamennyi adónemre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperes férjét személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben mindösszesen 7 321 760 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet megfizetésére, adóbírsággal sújtotta, késedelmi pótlékot számított fel és mulasztási bírságot szabott ki. Ez a határozat - fellebbezés hiányában - 2010. május 14-én jogerőre emelkedett.

A felperes 2003-2007. évekre - 2007. évet kivéve - szja-bevallást nem nyújtott be.

Az adóhatóság a felperesnél is bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett szja adónemben 2003-2007. évekre, a revízió 2009. április 1-jén indult meg. Az adóhatóság - mivel a jövedelem és a kiadások között ellentmondás volt - 2009. április 6-án és május 18-án nyilatkozattételre hívta fel a felperest, aki ennek nem tett eleget. Az elsőfokú adóhatóság 2009. szeptember 15-én tájékoztatta a felperest, hogy az eddig feltárt adatokra figyelemmel alaposan vélelmezhető, hogy vagyongyarapodásával, életvitelre fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, 100 909 272 Ft forráshiány mutatható ki. Felhívta a felperest, hogy bocsássa az adóhatóság rendelkezésére az adókötelezettségének megállapításához szükséges iratokat, dokumentumokat, bizonyítékokat, de ennek a felperes nem tett eleget. A revízió 2009. október 9-én tájékoztatást kért arra nézve, hogy a férj hozzájárul-e anyagi forrás átcsoportosítás révén a felperesnél mutatkozó forráshiány csökkentéséhez. A felperes meghatalmazott ügyvédje útján úgy nyilatkozott, hogy házastársával közös és a külön vagyonukból egymás költségeit fedezték, és hivatkozott egy házassági szerződésre, de ezt - az adóhatósági felhívások ellenére - csak az elsőfokú határozat elleni fellebbezésének mellékleteként, 2010. február 28-án csatolta be.

A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes terhére - 2005-2007. évekre - összesen 28 624 013 Ft szja adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, 14 312 006 Ft adóbírságot szabott ki és 12 448 976 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Az adóhatóság 2003. évre - a felperes férjének vagyonosodási vizsgálatában feltárt forráskülönbözet miatt - fedezethiányt nem tárt fel, és 2004. évre is figyelembe vette a felperes házastársánál keletkezett forrástöbbletet. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ára alapítottan 2005-2007. évekre a felperesi bevételek és kiadások különbözetét 36 604 194, 32 420 061, illetve 10 911 659 Ft-ban állapította meg, ezeket megszerzett, de eltitkolt jövedelemnek tekintette, és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. §-ára, 11. §-ára, 28. § (1) bekezdésére, 29. § (1) bekezdésére, 31. §-ára figyelemmel egyéb összevont adóalapba tartozó jövedelemnek minősítette.

A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. június 15. napján kelt 5228132144 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntésének indokolása szerint a felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal, hogy 2003. január 1-jén készpénz megtakarítással rendelkezett volna, de a házastársánál 2002. évre megállapított fedezettöbblet figyelembevételre került 2003. évi nyitó készpénzállományként. A házastársak között a fedezethiányok, illetve fedezettöbbletek egymással szemben beszámításra kerültek, ezért a felperesnél 2003-2004. években nem keletkezett adókülönbözet. Az elsőfokú adóhatóság a házastársak bankszámláit helyesen vette számba oly módon, hogy a felperes nevén lévő bankszámlaforgalma kizárólag a felperes, házastársa nevén lévő pedig kizárólag a házastárs bevételét vagy kiadását képezte, a közös néven lévő bankszámlák forgalma pedig a házastársak között 1/2-1/2 arányban került megosztásra. A bankszámlákról ingatlan vételárának, illetékének átutalásra nem került sor, ezért ezeket a kiadásokat a felperes készpénzben teljesítette. Az átutalással teljesített hiteltörlesztés kiadásként nem került figyelembevételre, a megélhetési költségek kapcsán pedig a felperes hitelt érdemlő bizonyítékok nélkül hivatkozott hitelkártyával teljesített kifizetésekre. Az adóhatóság helyesen alkalmazta a cash-flow módszert. A felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal az utólag becsatolt házassági szerződésben foglaltak megvalósulását, házastársa pedig vagyonosodási vizsgálata során még csak említést sem tett erről a szerződésről. A rendelkezésre álló adatok egyébként is ellentmondanak a házassági szerződésben foglaltaknak, illetve annak, hogy ez ténylegesen megvalósult volna a házastársak között, hiszen akként nyilatkoztak, hogy egymás költekezéseit is fedezték.

A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, a terhére előírt fizetési kötelezettség törlését, vagy az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.

Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:

Az alperes érdemi döntése a kereset által vitatott körben nem jogszabálysértő, határozatában helyes ténybeli és jogkövetkeztetéseket vont le. A felperes a peres eljárás során hitelt érdemlő bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.

Az elsőfokú határozat kiadmányozása megfelel az eljárás megindulásakor hatályos szabályozásnak.

A házastársi vagyonszerződés kapcsán tett alperesi megállapítások helytállóak, okszerű bizonyítékértékelésen alapulnak, és a perben meghallgatott tanúk sem tudtak e szerződés realizálódása tárgyában konkrét vallomást tenni, a házastársak gazdálkodásának részleteire egyikük sem bírt rálátással. Vallomásaikból kizárólag annyi állapítható meg, hogy tudomásuk szerint a felperesnek nem volt munkaviszonya és saját jövedelmének hiánya nem befolyásolta a család megélhetését. A felperes férjének tanúvallomása sem támasztja alá a házassági szerződés tényleges megvalósulását.

Az adóhatóság - ahol ez lehetséges volt - figyelembe vette a felperes férjénél keletkezett fedezettöbbletet a felperes javára. Azokban az években azonban, amelyekben a felperes házastársa is forráshiányos volt a nála ki nem mutatható bevétel a felperesnél nem szolgálhatott fedezetként.

A nyitó tételt vitató érvelését a felperes a perben hitelt érdemlő bizonyítékokkal nem támasztotta alá.

A bankszámlaforgalommal kapcsolatos okiratok tekintetében a felperes jogszabálysértést nem jelölt meg, és az sem konkretizálta, hogy az előadása szerinti hiteltörlesztések közül átutalással melyek kerültek volna megfizetésre. A saját bankszámláján lévő pénzeszköz tekintetében pedig úgy nyilatkozott, hogy az a külön vagyonát képezi, és házastársának 2010. június 10-i nyilatkozata szerint is a bankszámlán lévő pénz esetén az érvényesült, hogy ha az felesége nevére került, akkor a feleségéé volt, ezért az e körben kifejtett kereseti érvelés sem fogadható el.