EH 2009.2025 A bizonyítás eszközéül szolgáló iratok tárgyaláson történő felolvasása nem azonos a bizonyítás befejezésével. Ezért a bizonyítás veszélyeztetése, mint előzetes letartóztatási ok az eljárás e szakaszában is fennállhat, ha a rendelkezésre álló adatok ezt a megalapozott feltevést megerősítik [Be. 129. § (2) bek. c) pont].

A bíróság a 2009. december 8. napján meghozott végzésével

- a 2007. szeptember 19. napjától őrizetben, 2007. szeptember 21. napjától pedig előzetes letartóztatásban lévő I. r. vádlott, és

- a 2007. október 2. napjától őrizetben, 2007. október 4. napjától pedig előzetes letartóztatásban lévő III. r. vádlott vádirat benyújtását követően 2008. május 20. napján fenntartott előzetes letartóztatásának indokoltságát a Be. 132. § (1) bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálta, s azt - mindkét vádlott esetében - a Be. 129. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti okból továbbra is fenntartotta.

A bíróság indokai szerint a kényszerintézkedés elrendelését, illetve fenntartását megalapozó okokban - a legutóbbi felülvizsgálat óta - változás nem történt.

Mindkét vádlott ellen több - részben nagy tárgyi súlyú, szervezetten elkövetett - bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás. A kiszabható (halmazati) büntetés felső határa az I. r. vádlott esetében 20 év, a III. r. vádlott esetében pedig 16 év.

Ehhez képest a vád szerinti bűncselekmények szervezett jellege, az elkövetés konspirációs módja és hosszú időtartama, valamint a kiszabható büntetés nagysága miatt a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerinti szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, a kedvezőnek látszó személyi körülmények ellenére.

A bizonyítás folyamatban van, s az eljárás adatai alapján változatlanul megalapozottan feltehető az is, hogy az I. r. és a III. r. vádlott, szabadlábon léte esetén - tanúk befolyásolásával, bizonyítékok manipulálásával - megkísérelné a bizonyítást veszélyeztetni, megnehezíteni, meghiúsítani.

A bíróság utalt arra, hogy 2009 novemberében a III. r. vádlott és védője egyaránt szabadlábra helyezési kérelmet terjesztett elő az elsőfokú bíróságon, amely azokat csatolta a kényszerintézkedés felülvizsgálata végett másodfokú bírósághoz felterjesztett iratokhoz. A beadványokban foglaltak kapcsán kifejtette, hogy a III. r. vádlott terhére rótt, vád szerinti bűncselekmények tényleges tárgyi súlya mellett a rendezett személyi körülményeknek nincs jelentősége. Így nem indokolt enyhébb kényszerintézkedés elrendelése.

A végzés ellen

- az I. r. vádlott megváltoztatás és elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan a Be. 129. § (2) bekezdés c) pontja szerinti ok mellőzése,

- a III. r. vádlott és védője pedig enyhébb kényszerintézkedés elrendelése

érdekében jelentett be fellebbezést.

Az I. r. vádlott fellebbezése szerint a kényszerintézkedés egyik különös oka sem áll fenn, a fenntartás indokai alaptalanok, konkrétumok nélküliek, csupán általánosságok.

Hivatkozott arra, hogy esetében a felrótt bűncselekmény súlyos törvényi fenyegetettségén túlmenően nincs konkrét indoka a szökés, elrejtőzés veszélyének. Ezenkívül ugyanilyen fenyegetettség az ügy más vádlottjai esetében is fennálló körülmény, akik azonban nincsenek előzetes letartóztatásban.

A fellebbezés szerint nehezen értelmezhető, hogy mi az összefüggés a vádban felróttak - közte a konspirációs elkövetési mód - és a szökés veszélye között. Az I. rendű vádlott szökésének, elrejtőzésének kockázata önmagában nem jelent veszélyt a társadalomra. Szabadlábon léte esetén legfeljebb annak veszélye állhat fenn, hogy folytatná vád szerinti cselekményeit. Ez az ok viszont nem szerepel a határozatban.

A bizonyítási eljárás veszélyeztetése szintén nem valószínűsíthető. Feltételezése megalapozatlan, tekintettel arra is, hogy már iratismertetés történik.

A III. r. vádlott és védője (2009. novemberben kelt beadványaikkal egyező tartalmú) fellebbezésének lényege szerint a vádlott terhére kiszabható (halmazati) büntetés súlyosságán kívül a szökés, elrejtőzés veszélyére utaló konkrét adat, tény nem merült fel, az eljárás jelen szakaszában pedig a Be. 129. § (2) bekezdés c) pontja szerinti okra való hivatkozás elfogadhatatlan.

Utóbbit eddig sem támasztotta alá semmi, csupán feltételezés volt. A III. r. vádlott részletes vallomást tett, ügyével kapcsolatos tanúk kihallgatása megtörtént, büntetlen, egy nagykorú és három kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia, családi állapota rendezett, lakhatása biztosított. Ehhez képest előzetes letartóztatásának további fenntartása méltánytalan hátrányt jelent. A III. r. vádlott hivatkozott továbbá a kényszerintézkedés tartamának hosszúságára is.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezéseket alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat I. r. és III. r. vádlottra vonatkozó részének helybenhagyását indítványozta.

Az I. r. vádlott, valamint a III. r. vádlott és a védőjének fellebbezése nem alapos.

Törvényesen járt el a bíróság, amikor az I. r. és a III. r. vádlott előzetes letartóztatása indokoltságát felülvizsgálta, s azt továbbra is fenntartotta.

A Legfelsőbb Bíróság - a Be. 382. § értelmében eljárva - a Be. 352. § (1) bekezdésének a) pontja, illetve az iratok tartalma alapján a végzés indokolásának az adott vádlottakra vonatkozó részét a következők szerint pontosítja.

Az elsőfokú határozat 3. oldalának első bekezdését helyesbíti akként, hogy a III. r. vádlottal szemben (a többi, váddal egyezően megnevezett bűncselekménye mellett)

- 1 rb. a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő nagyobb kárt okozó, társtettesként, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette

miatt folyik a büntetőeljárás.

Az elsőfokú határozat 3. oldalának második bekezdését helyesbíti akként, hogy az I. és III. rendű vádlott esetében jelenleg a Be. 132. § (2) bekezdése alapján vált szükségessé a kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálata.

A fellebbezésekben foglaltak kapcsán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Be. az előzetes letartóztatás törvényi alapjaként meghatározza annak okait és céljait.

Az előzetes letartóztatás (mint kényszerintézkedés) törvényi céljai:

- a szökés, elrejtőzés (tartózkodási hely eltitkolásának) kiküszöbölése,

- az eljárási cselekményen való jelenlét biztosítása;

- a bizonyítás zavartalanságának biztosítása; és

- a (folyamatban lévő büntetőeljárás alatti) bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az előzetes letartóztatásnak célhoz kötöttnek, ekként az adott törvényi cél veszélyeztetettségével arányban állónak is kell lennie. Önmagában valamely törvényi ok megállapítása nem elégséges.

Az előzetes letartóztatás törvényi oka egyrészt olyan múltbeli esemény bekövetkezte, melyet a törvény kifejezetten meghatároz (ilyen a szökés, elrejtőzés, illetve megkísérlésének, valamint újabb büntetőeljárás megindulásának ténye; Be. 129. § (2) bek. a) pont).

Másik okcsoportba tartozik valamely jövőbeli nemkívánatos esemény veszélye [így a kötelező jelenlét ellenére távolmaradás, a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének, veszélyeztetésének, a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés kockázata; Be. 129. § (2) bek. b), c), d) pont, 327. § (2) bek.]. Ez utóbbi okok esetében a törvény csupán példálózóan sorol fel olyan körülményeket, melyekből következtetés vonható valamely veszélyre.

Ehhez képest a bíróságnak minden esetben egyfelől konkrét, az eljárásban felmerült adatot, tényt kell rögzítenie, másfelől abból megalapozott és az adott vádlott személyére konkretizált következtetést kell vonnia valamely veszély meglétére.

A Be. 129. § (2) bekezdés b)-d) pontja esetében a bíróság - értelemszerűen - nem csak olyan körülményre, okra alapozhatja az előzetes letartóztatást indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható.

Elvárás azonban, hogy döntése ne csupán feltételezésen, hanem olyan adaton alapuljon, melynek megléte (tényszerűsége) a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, ésszerű érvvel indokolt, igazolt, s ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében - és az adott vádlott személyi szabadsága ellenében - szükséges, célszerű.

Ehhez képest az I. r. és a III. r. vádlott kényszerintézkedése esetében is az vizsgálandó, hogy annak indokoltsága tényszerű alapon áll-e, amely ésszerűen alátámasztott-e, az abból vont következtetés okszerű-e, s ekként a kényszerintézkedés alkalmazása célszerű-e.

Kétségtelen, hogy

- az I. r. vádlottnak felrótt felbujtóként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének [Btk. 318. § (1) bek., (7) bek. b) pont], és

- a III. r. vádlottnak felrótt társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének [Btk. 318. § (1) bek., (6) bek. b) pont]

tárgyi súlya egyaránt és már magában (a többi felrótt bűncselekménnyel való halmazat nélkül is) kiemelkedő.

Mindemellett az eljárás adatai szerint a cselekmények bűnszervezetben elkövetettként minősülhetnek, amely az ügy olyan speciális körülménye, hogy a törvényben kilátásba helyezett büntetés nagyságán túlmenően megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.

A bűnszervezetben elkövetés valójában a bűnözés megszervezését takarja, amely veszélyességén túlmenően a benne résztvevők személyében rejlő, konspirációban megnyilvánuló - más társas bűnelkövetésekhez képest is nagyobb - kockázatot jelent a büntetőeljárás számára. Olyan körülmény, mely egyébként nem csupán a Be. 129. § (2) bekezdés b), hanem a c), valamint a d) pontja szerinti veszélyre következtetésre is alkalmas alapot ad.

Helyesen és megalapozottan döntött tehát a bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy ez a körülmény a vádban felrótt bűncselekmények tárgyi súlyával együtt, az eljárás jelen szakaszában - és mindkét vádlott esetében - megalapozza a kényszerintézkedés Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerinti okát.

Kétségtelen, hogy a Be. 129. § (2) bekezdés c) pontja szerinti veszély jelentősége általában a bizonyítási eljárás kezdetén a legnagyobb. Ezért kiváltképp fontos annak vizsgálata, hogy az eljárás későbbi - így jelen - szakaszában az erre való következtetés továbbra is okszerű-e és célszerű-e.

Az iratok alapján adat van arra, hogy az I. r. vádlott a nyomozás során

- tanúkihallgatások előtt az adott személyt eligazította, instruálta, tanúk vallomását koordinálta;

- mások előtt konkrétan megnevezett állami vezetőkkel meglévő kapcsolatára hivatkozva a nyomozás, számára kedvező lezárásáról, az ügy "eltussolásáról", a nyomozóhatóság által különleges eszközzel szerzett információikról való tudomásáról nyilatkozott;

- társának javasolta, hogy vonja ki magát az eljárás alól és menjen külföldre.

A III. r. vádlott esetében pedig - a vádirat XIV. pontjában felrótt, iratok megsemmisítésével járó cselekménye mellett - adat van arra, hogy az I. r. vádlottal intenzív kapcsolatban állt, annak ügyeibe beavatott volt.

Ezen adatok konkrétsága, tartalma egyértelmű; nem csupán feltételezések, hanem mások észlelésén alapulnak, némely esetben maga a vádlott által sem vitatott. Tényszerű adatok, melyek ésszerűen igazoltak.

A hivatkozott adatokból - valamint a vádirat egyes (XIV., XV/2-3., XVII.) pontjaiból - az a következtetés is leszűrhető, hogy a büntetőeljárást veszélyeztető magatartások nem eseti jellegűek, elszigeteltek, hanem mind időben, mind térben, mind pedig az abban szerepet játszó személyek számát illetően kiterjedtek, ekként magas szervezettségűek voltak, középpontjában az I. rendű vádlott állt.

Ehhez képest az ügy speciális körülménye nem csupán a felrótt vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének szervezettsége (bűnszervezetben elkövetése), hanem ezen bűncselekmény miatt indult büntetőeljárással szembeni fellépés szervezettsége is. Utóbbi következménye, hogy az ügyészség további bűncselekmények miatt, illetve vádlottak ellen is vádat emelt.

Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy - értelemszerűen - a Be. 129. § (2) bekezdés c) pontja szerinti veszélyt előidéző körülmények alkalmassága kapcsán sem elvárás, hogy az a büntetőtörvénybe ütköző, tényállásszerű magatartás legyen. Jelentősége van azonban annak, ha - mint jelen esetben - a büntetőeljárás ellenében kifejtett magatartás bűnelkövetésbe is torkollik.

Az iratokból megállapítható, hogy a bizonyítási eljárás az elsőfokú bíróság előtt folyamatban van, a bíróság több, további tárgyalási napot is kitűzött. Az iratismertetés valóban azt jelzi, hogy a bizonyítási eljárás a végéhez közeledik, azonban nem azonos annak a Be. 313. §-a szerinti befejezésével.

Ezen - az eljárás jelen szakaszában nyilvánvalóan figyelmen kívül nem hagyható - adatok és körülmények alapján pedig okszerű következtetés vonható arra, hogy szabadlábon léte esetén az I. r. és a III. r. vádlott a bizonyítás hátralévő részét ismét érdemben veszélyeztetné. Ezért esetükben a kényszerintézkedés további fenntartása a Be. 129. § (2) bekezdés c) pontja szerinti okból is megalapozott.

Mindezek ellenében sem a személyi körülmények, sem pedig a kényszerintézkedés tartama nem ad alapot az előzetes letartóztatás megszüntetésére, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére. Ugyancsak nem alapos az I. r. vádlottnak a szabadlábon lévő társai helyzetével való összevetésen alapuló kifogása. Előzetes letartóztatás esetében "a belső arányosság" kérdése nem merül fel.

Végül megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy miután az elsőfokú bíróság a felülvizsgálatot célzó 2009. november 20. napján kelt átiratával felterjesztette a másodfokú bírósághoz a III. r. vádlott (2009. november 10. napján kelt), valamint védőjének (2009. november 16. napján kelt) szabadlábra helyezési indítványait is, így azok elbírálatlanul maradtak. Az ítélőtábla határozatában utalt ezen beadványok tényére és tartalmára, azonban ugyancsak nem rendelkezett róluk.

Ebben az eljárásjogi helyzetben - alapvetően a szabadlábra helyezési kérelmek benyújtásának és a felülvizsgálat esedékességének egyidejűsége miatt - a Legfelsőbb Bíróság azt látta célszerűnek, hogy a másodfokú határozat elleni fellebbezések indokaként tekinti a kérelmekben foglaltakat is.

Észlelte továbbá a Legfelsőbb Bíróság, hogy a bíróság végzése ellen a II. r. vádlott és védője a számára nyitva álló határidőben nem jelentett be fellebbezést. Következésképpen (miután a végzést az ügyész is tudomásul vette) a határozat e részében első fokon jogerőre emelkedett; amiről azonban nincs rendelkezés.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot az I. r. és a III. r. vádlottra vonatkozó részében - a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva - a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 371. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Legf. Bír. Bkf. III. 43/2010. sz.)