A Győri Ítélőtábla Bf.78/2009/12. számú határozata testi sértés bűntette (HALÁLT OKOZÓ testi sértés bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 22. §, 99. §, 170. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 371. §] Bírók: Csák Csilla, Kovács Tamás, Takácsné dr. Helyes Klára

Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

Bf.78/2009/12. szám

A Magyar Köztársaság nevében !

A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Győrött, a 2010. évi február hó 16. napján megtartott fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő

v é g z é s t :

A halált okozó testi sértés bűntette miatt vádlott ellen indult büntető ügyben a Zala Megyei Bíróság 2009. évi június hó 26. napján kihirdetett 3.B.7/2009/7. számú ítéletét helybenhagyja.

A vádlott által az első fokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja.

I n d o k o l á s :

A Zala Megyei Bíróság a 3.B.7/2009/7. szám alatti ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében (Btk. 170.§ (1) és (6) bekezdés). Ezért 4 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, elrendelve kényszergyógyítását. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést, melyet a védő a fellebbezés részletes indoklásában és a másodfokú nyilvános fellebbezési tárgyaláson módosítva tartott fenn. Elsődlegesen a megyei bíróság ítéletének megalapozatlanságára hivatkozott, melyet egyrészt abban látott, hogy az első fokú bíróság nem vette figyelembe a vádlott elmeállapotával kapcsolatosan keletkezett valamennyi bizonyítékot, és e körben a tényállást csak az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény megállapításaira alapította. Ellenkező esetben az lett volna megállapítható, hogy a vádlott a cselekmény elkövetése idején a feltárt szellemi leépülése miatt képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, vagy hogy ez állapota a fentiekben legalább is súlyos fokban korlátozta. Erre tekintettel elsődlegesen a védő a Btk. 22.§ b/ pontja szerinti büntethetőséget kizáró kóros elmeállapot okából a vádlott felmentését indítványozta. Másodlagos kérelme arra irányult, hogy a bíróság a cselekményt a Btk.170.§ /7/ bekezdése szerinti gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségeként értékelje. Ezzel kapcsolatosan az ítélet további megalapozatlanságára hivatkozott, iratellenességet vélt felfedezni az orvosszakértői vélemény megállapításai, a rendelkezésre álló tanúvallomások és az első fokú ítélet tényállása közt. Álláspontja szerint ugyanis ezen bizonyítékok azt nem támasztják alá. A beszerzett orvosszakértői vélemény azon megállapítására hivatkozott, mely szerint a sértett sérülései olyan súlyosak és az élettel össze nem egyeztethetők voltak, hogy életének megmentésére a második kórházba szállítást követően célszerű, szakszerű orvosi ellátás ellenére remény nem volt, a halált elkerülni nem lehetett. Mindebből az következik, hogy a sértett első kórházba szállításakor a sértett halála szakszerű orvosi kezelés mellett elkerülhető lett volna. Nem mutatható ki tehát a szakvélemény alapján egyértelműen a vádlotti bántalmazás és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés, nem zárható ki, hogy sértett az első kórházi ellátását követően szerzett további olyan sérüléseket más által elkövetett újabb bántalmazás, vagy fel nem derített más körülmények közt, amelyek végül a halálához vezettek. Ezt a lehetőséget tanú 20 vallomása alapján sem lehet cáfolni, sőt, ezt a verziót látszik megerősíteni tanú 2 vallomása is. Ezzel kapcsolatosan a védő hivatkozott arra, hogy tanú 20 többször tett vallomást, amely vallomások álláspontja szerint a lényeget illetően komoly eltéréseket mutatnak, ezzel szemben egyetlen alkalommal sem számolt be arról a tanú, hogy a vádlott a sértettet mellénél fogva nagy erővel megütötte, melynek következtében az zsákszerűen hanyatt esett. Ennek hiányában pedig vádlott részéről olyan mérvű erőbehatás, bántalmazás a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem igazolható, amely a sértett bekövetkezett halálában akárcsak részoki szerepet is játszhatott volna. Ezzel vág össze tanú 2 tanúvallomása is, melyben arról számolt be, hogy a sértettet második alkalommal a járdán már fekvő helyzetben találták. A halált okozó testi sértés megállapítása tehát az adott bizonyítékok mellett nem lehetséges, a vádlott felelőssége csak a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondható ki, mely az enyhébb minősülés folytán a kiszabott büntetés lényeges enyhítését, próbaidőre történő felfüggesztését teszi lehetővé.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség átiratában és képviselője a másodfokú tárgyaláson a megyei bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta nem tartva megalapozottnak a védelmi érvelést.

A másodfokú nyilvános tárgyaláson jelen lévő vádlott csatlakozott védőjéhez.

A Zala Megyei Bíróság ítéletének meghozatalát követően került elkészítésre és benyújtásra a sértett boncolása során biztosított mintákból végzett szövettani vizsgálat eredménye és az ehhez kapcsolódó kiegészítő orvosszakértői vélemény. Erre tekintettel az ítélőtábla az ügyben tárgyalást tűzött, melynek keretében ismertetésre kerültek ezek a bizonyítékok, melyek az eredeti orvosszakértői véleményben rögzítettekhez képest több, újabb adattal nem szolgáltak. A szakértők az elvégzett vizsgálatot követően sem tudták minden kétséget kizáróan kimondani, hogy a sértett élete megmenthető lett volna, amennyiben az első kórházba szállítást követően onnan önkényesen nem távozik el.

A másodfokon lefolytatott bizonyítás eredményeként ebből adódóan a tényállás kiegészítése, pontosítása nem vált szükségessé, az ítélőtábla a Be. 348.§ /1/ bekezdése szerinti felülbírálatot az első fokú bíróság által megállapított tényállásra és a megyei bíróság eljárására nézve folytatta le.

Ez utóbbival kapcsolatban nem észlelt olyan hibát, amely az érdemi felülbírálat akadályát képezhette volna. A megyei bíróság a bizonyítást a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával folytatta le. Kihallgatott minden olyan személyt, aki az ügyről tudomással bírhatott és tárgyalás anyagává tette az egyéb bizonyítékokat is, amelyek a tényállás megállapításához szükségesek voltak. A vádlott az eljárás során többféle vallomást tett, de felelősségét teljes körűen soha nem ismerte el, a bántalmazás tényét a tárgyaláson már nem vitatta, de a hiányzó lényegi részleteket illetően emlékezet kiesésre hivatkozott. Mindezekre figyelemmel az első fokú bíróság fokozott gondossággal, alapossággal vizsgálta és vetette egybe a vádlotti vallomással az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékokat, részletesen számot adva arról is, hogy a tényállást miért és mely bizonyítékokra alapította. Nem tévedett, amikor a tényállást a bántalmazás körülményeire nézve tanú 20 szemtanú vallomására alapította. Kisebb eltérések vallomásai közt nem vitathatóan felfedezhetők, olyan mérvű ellentmondások azonban a vallomások közt nem észlelhetők, amelyek az adott vallomás bizonyítékok köréből történő kirekesztését indokolnák. Azt még a vádlott sem vitatta, hogy a buszmegállóban bántalmazta élettársát, aki ennek következtében a földre került, feje megsérült, vérzett. Tanú 20 vallomását a sérülés keletkezési mechanizmusát illetően teljes mértékig alátámasztotta az ügyben beszerzett orvosszakértői vélemény is, mely szerint a tarkótájék kemény felülethez ütődése, csapódása hozhatta létre az adott koponya és agysérülést a sértettnél. Az orvosszakértők arra is határozottan nyilatkoztak, hogy egyetlen külső erőbehatás érte a koponyát, a vádlott első kórházba szállításakor észlelt zavart állapota velejárója a bántalmazás következtében elszenvedett traumának. Ez az állapota ezzel együtt nem zárta ki, hogy a kórházat saját lábán elhagyja. Tanú 1 és felesége tanúvallomásából egyértelműen megállapítható, hogy a sértett első találkozásuk alkalmával is rendkívül zavart, lényegében helyzet felismerésre, kommunikációra alkalmatlan állapotban volt. Ezek a bizonyítékok mindenben összeillenek, egyéb értékelhető bizonyíték hiányában nem hagynak a logikai láncolatban olyan hiányokat, amelyek arra engednének következtetni, hogy a sértett nem ott és nem akkor szenvedte el a halálához vezető sérüléseket.