BH 2000.11.488 Az ajándékozási szerződés megtámadásának és az ajándék visszakövetelésének együttes érvényesítése esetén előbb a megtámadási igényt kell elbírálni [Ptk. 210. § (1) bek. 236. § (1) és (3) bek., 582. § (3) bek.].

Az önkormányzat felperes az 1994. május 26-án kelt szerződéssel ajándékozás címén a református egyházközség alperes tulajdonába adta a perbeli telekingatlant. A szerződés 3. pontja szerint az ajándékozás református imaház, parókia építése és a hitéletet szolgáló közösségi tér lésítése érdekében történt.

A bíróság jogerős ítéletével a felperes módosított keresetét, amely az ajándék visszakövetelésére és az ajándékozási szerződés részbeni érvénytelenségének megállapítására irányult, elutasította.

A megállapított tényállás szerint a Római úttal közvetlenül határos perbeli ingatlan mögött található az a házas ingatlan, melyben korábban a felperes kezelésében állott lakások vannak, időközben ezeknek a lakásoknak a többsége a bentlakók tulajdonába került. A perben nem álló ingatlanhasználók a perbeli kitaposott úton keresztül közelítették meg a Római útról lakásaikat. Az úttal párhuzamosan található az "út" elnevezésű terület, amely magánszemély tulajdonában áll, és a perben érintett egyik ingatlan javára sem szolgáltat átjárási jogot. A két út között drótfonatos kerítés húzódik, és az ingatlant teljes szélességében a Római úttól egy betonbástyára emelt kerítés választja el.

A felperes számára az 1994. október 12-én elkészült vázrajzból vált ismertté, hogy a természetben meglévő és kitaposott út nem azonos a külön helyrajzi számon jelölt úttal, hanem valójában az odaajándékozott telekingatlan része. Ezt a tévedést az alperes is a felperes értesítése nyomán fedezhette fel.

Az ajándékozás után az alperes a református templom és parókia terveit elkészíttette. A tervek szerint a földszinten helyezkedne el a templom és a lelkészi hivatal, az emeleten pedig négy fürdőszobás lakószoba épülne, kiegészítő helyiségekkel. Az önkormányzat az építési engedélyezési eljárást a jelen per jogerős befejezéséig felfüggesztette.

1995. június 12-én egyeztetés folyt a peres felek között, melyben rögzítették azt a szándékukat, hogy az ingatlanhoz 4 m szélességű bejáratot biztosítanak. A felperes ennek megoldása céljából fenntartotta az 1994. november

3-i képviselő-testületi ülésen hozott határozatát, mely szerint az ingatlan területét nyeles telek kialakításával növelni kell a kitaposott úttal, de erre vonatkozó megállapodás a felek közt nem jött létre, mert az alperes az egész ingatlan tulajdonjogához ragaszkodott, és az ingatlan megközelítése céljából az ajándékozott telek ellentétes oldalán szolgalmi jogot ajánlott fel.

A felperes az 1996. május 21-én előterjesztett és 1997. január 22-én módosított keresetét elsődlegesen az ajándék visszakövetelése iránt terjesztette elő, melyben arra hivatkozott, hogy az alperes részére tervezett épület nem a felperes elképzelése szerinti hitéleti célokat szolgálná, így a beépítéssel a szerződés 3. pontjában rögzített feltevés véglegesen meghiúsulna. Másodlagos kereseti kérelme a Ptk. 210. §-ának (1) és (5) bekezdésére alapítottan a szerződés részleges érvénytelenségének megállapítására irányult.

A jogerős ítélet indokolása szerint ajándék Ptk. 582. §-ának (3) bekezdésére alapított visszakövetelésének két együttes feltétele van: az ajándékozó feltevése, amelyre figyelemmel az ajándékozás történt, és amely nélkül az ajándékozásra nem került volna sor, valamint ennek a feltevésnek a végleges meghiúsulása. A becsatolt engedélyezési tervek szerint a tervezett épületegyüttes földszintje templomból, lelkészi hivatalból és gépkocsitárolóból áll, míg a tetőtérben négy lakószoba, valamint fürdőszobák kerülnének kialakításra. Ez utóbbiak felépítése nem minősíti az épületet vendégházzá, és használatuk valójában a hitéleti célokhoz kapcsolódik, hiszen az egyházközség meghívott vendégeinek és tagjainak elhelyezését célozza. A felperes által hivatkozott tényállás tehát a perben nem valósult meg, az pedig, hogy milyen ki nem mondott reményei vagy negatív elvárásai voltak a felperesnek az építkezéssel kapcsolatban, nem szolgálhat alapul a visszakövetelésre, sőt a jelen esetben még idő előtti is bármely feltevés végleges meghiúsulásáról beszélni.

Minthogy a felperes a szerződést tévedés címén is megtámadta, a bíróságnak az érdemi vizsgálatot megelőzően abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes megtámadási jogát kellő határidőben érvényesítette-e. Ezzel kapcsolatban a jogerős ítélet utalt a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésére és arra, hogy a felperes tévedését legkésőbb 1994. október 12-én a vázrajzból felismerhette, kötelezettsége tehát az volt, hogy az alpereshez intézett nyilatkozatában kifejezésre juttassa a szerződés megtámadását. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a megtámadás joghatásának kiváltására alkalmas nyilatkozatot nem tett, az a szóbeli közlés ugyanis, amellyel a felperes testületi ülésén jelen lévő alperesi képviselővel a tárgyalásra vonatkozó határozatot közölték, ilyen jognyilatkozatnak nem tekinthető. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése az elévülés nyugvásának szabályait a megtámadási határidőre megfelelő módon rendeli alkalmazni. A felek közti tárgyalásoknak azonban csak annyiban van jelentősége, hogy a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése szerinti, bíróság előtti haladéktalan igényérvényesítést abban az esetben nem lehet elmulasztottnak tekinteni, ha az ellenérdekű fél nem elutasítással válaszol, és a felek egyeztetése hosz-