A Fővárosi Ítélőtábla Bf.99/2015/24. számú határozata testi sértés bűntette (ÉLETVESZÉLYT okozó testi sértés bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 99. §, 170. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 109. §, 258. §, 296. §, 338. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 372. §, 381. §] Bírók: Borbás Virág Bernadett, Halász Irén, Máziné dr. Szepesi Erzsébet

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

5.Bf.99/2015/24. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2015. év december hó 11. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

Í T É L E T E T:

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a vádlott ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 23.B.597/2014/51. számú ítéletét megváltoztatja.

A kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által 2012. szeptember 29. napjától 2012. október 2. napjáig őrizetben, majd 2013. június 27. napjáig előzetes letartóztatásban, ezt követően 2013. október 9. napjáig házi őrizetben, 2013. október 10. napjától 2013. október 11. napjáig őrizetben, 2013. október 12. napjától 2013. október 15. napjáig ismét házi őrizetben, 2013. október 16. napjától 2013. október 18. napjáig őrizetben, ezt követően 2013. december 9. napjáig előzetes letartóztatásban töltött időt rendeli beszámítani.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a bevezető részben feltüntetett 2014. decemberi tárgyalási határnap időpontja helyesen december 9. napja.

A szabadságvesztés büntetésbe a vádlott által 2015. április 20. napjától 2015. december 11. napjáig előzetes letartóztatásban töltött időt továbbmenően beszámítja.

A másodfokú eljárásban felmerült 20.880 (húszezer-nyolcszáznyolcvan) forint bűnügyi költséget a vádlott viseli.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S:

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 25. napján kihirdetett 23.B.597/2014/51. számú ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében (1978. évi IV. törvény 170.§ (1) és (2) bekezdés, (6) bekezdés I. fordulat).

Ezért a vádlottat - mint visszaesőt - 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Beszámítani rendelte az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt, rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelekről, valamint az iratokhoz csatolt CD lemezekről és kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a büntetése súlyosítása érdekében, míg a vádlott és védője felmentés céljából jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.273/2015/1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a bizonyítékokat egyenként és összességében értékelve, mérlegelési jogkörében eljárva helyes történeti tényállást állapított meg, mely mentes a megalapozatlansági hibáktól, így felülbírálatra alkalmas.

A törvényszék indokolási kötelezettségének is részletesen eleget tett, mely során számot adott a bizonyítékok értékeléséről és logikus magyarázatát adta annak, hogy miért nem fogadta el a vádlott védekezését. A mérlegelésen alapuló megalapozott tényállás megváltoztatására törvényes ok nincs, ezért a felmentést célzó fellebbezések megalapozatlanok.

Az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és helyes a testi épség elleni bűncselekmény minősítése is az elkövetéskor hatályos büntető törvény rendelkezései szerint.

Ugyanakkor az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe kellő súllyal a vádlott visszaesői minőségen túli többszörös büntetettségét, a maradandó fogyatékosság okozását és a több büntetőeljárás hatálya alatti elkövetést, melyek alapján a középmértéktől elmaradó börtönbüntetés nem alkalmas a büntetési célok elérésére.

Az elsőfokú bíróság által alkalmazott közügyektől eltiltás és annak tartama is törvényes és a járulékos kérdésekben hozott rendelkezések is megfelelnek a törvényi előírásoknak.

Mindezek alapján indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének nyilvános ülésen történő megváltoztatását, a vádlott börtönbüntetésének középmértékhez igazodó súlyosítását, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását.

A másodfokú nyilvános ülésen a védő a fellebbezését annak irányának módosításával, elsődlegesen bizonyítottság hiányában történő felmentés, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és új eljárásra utasítása érdekében tartotta fenn.

A felmentés körében arra hivatkozott, miszerint a mérlegelés során irányadó bizonyítékok alapján nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el, figyelemmel a vádlott eljárás során előterjesztett védekezésére.

A hatályon kívül helyezést álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlansága eredményezi. E vonatkozásban lényegében a következőkkel érvelt:

tanú7 és tanú2 tanúk vallomása alapján az állapítható meg, hogy a sértett és a vádlott közötti dulakodásra álló testhelyzetben került sor, és ennek során a sértett nem csak kézzel bántalmazta a vádlottat, hanem őt rugdosta is. Tanú1 ezzel szemben azt állította, hogy többször a földre kerültek a dulakodás közben. Ebből következően vizsgálni kellett volna, hogy a sértett volt-e erőfölényben, és hogy az ő egyértelműen súlyos testi sérülés okozására irányuló magatartása pontosan a vádlott mely testrészére irányult, hogyan, minek következtében került a vádlott a földre.

Mindennek alapos vizsgálatát a bíróság is elmulasztotta, és ezért nem vette figyelembe, hogy a vádlott a vele szemben erőfölényben lévő, őt támadó sértettől félt és menekült előle. Ehhez képest az elsőfokú bíróság anélkül fogadta el a súlyosan ittas állapotban volt sértett vallomását, hogy ennek indokát adta volna.

Nem tett eleget álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének tanú1 tanú fenti vallomásának értékelése körében sem, hiszen elmulasztott számot adni arról, miért vetette el a tanúnak azon vallomását, hogy a sértett és a vádlott a dulakodásuk során a földre került. Emellett nem rögzítette szó szerint a sértett által tett sértő kijelentéseket, amelynek meglátása szerint szintén kiemelkedő jelentősége van az ügyben.

Mindezen bizonyítékok alapján pedig nem zárható ki, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett.

A vádlott a saját védelmében és az utolsó szó jogán nem tett nyilatkozatot.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a többoldalú fellebbezések folytán az azt megelőző eljárással együtt a Be. 348.§ (1) bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta.

Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok szerint folytatta le az eljárást.

Megtette a szükséges intézkedéseket a sértett és tanú2 tartózkodási helyének felkutatása érdekében.