A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.30724/2015/14. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. §, 97. §, 143. §, 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 55. §, 259. §] Bíró: Bacsa Andrea

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

30.K.30.724/2015/14.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Csiki Károly (cím.) ügyvéd által képviselt felperes neve (cím.) a dr. Zámboriné dr. Királdi Klára jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága (alperes címe) alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő

í t é l e t e t :

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000 (azaz kettőszázezer) forint perköltséget, valamint az államnak - az illetékügyekben eljáró hatóság külön felhívására - 654.300 (azaz hatszázötvennégyezer-háromszáz) forint kereseti illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes az egyik alapítójának minősülő I. Kft.-től jelentős összegű áfatartalmú számlákat fogadott be. Ezeket a 2011. július - szeptemberi időszaki (a továbbiakban: vizsgált időszak) áfabevallásában visszaigényelhető adóként állította be. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adóigazgatóság Áfa Ellenőrzési Főosztály (továbbiakban: elsőfokú hatóság) a vizsgált időszakra irányuló ellenőrzés eredményeként meghozott 1864866881 iktatószámú határozatában hiteltelen bizonylatnak minősített hét számla áfa tartalmát 10.905.000 forint összegben teljes egészében jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő adókülönbözetként állapította meg, mely után 8.178.000 forint adóbírságot szabott ki.

A felperes fellebbezésében nem fogadta el a határozati megállapításokat, az Európai Bírósági gyakorlatra, hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy nincsenek érvényes eszközei a számlakibocsátó érdekkörében elkövetett szabálytalanságok ellenőrzésére, ugyanis erre csak az adóhatóság jogosult, így emiatt nem tagadható meg a levonási jog gyakorlása.

Az alperesi jogelőd a 2014. november 21. napján kelt 2928639245 iktatószámú döntésében az elsőfokú határozatot helyben hagyta azzal, hogy helyesen került megállapításra, miszerint a felperes tevékenysége az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes. A 7 darab számla nem felel meg az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. (a továbbiakban: áfa törvény) 120. §-ban, valamint a 127. § (1) bekezdésében foglalt, továbbá a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésében, valamint az Sztv. 166. § (2) bekezdésében foglaltaknak így azokra adólevonási jog nem alapozható. Így az Art. 178.§ 3) pontja, a 170. § (1) bekezdése és (2) bekezdései szerint az adókülönbözet, adóhiány összege után megállapításra került 75%-os mértékű adóbírság kiszabása megalapozottan történt. Rögzítette, hogy elsőfokú adóhatóság eleget tett az Art. 97. § (4) bekezdésében foglaltaknak, az ügy eldöntése szempontjából helyesen nyert megállapítást, hogy a felperes az alkalmazandó jogszabályi előírásokkal ellentétes módon helyezett levonásba általános forgalmi adót.

A felperes a keresetlevelében és az azt kiegészítő érdemi előkészítő iratában, valamint a per első tárgyalásán előadottak szerint az adóhatóság eljárási és anyagi jogszabály sértései miatt kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, az elsőfokú határozatra is kiterjedően azzal, hogy a bíróság kötelezze új eljárásra az elsőfokú adóhatóságot. Álláspontja szerint nem megfelelő a tényállás feltárása, ugyanis csak az került bizonyításra, hogy tulajdonosa volt a I. Kft.-nek és a levonási jog megtagadásakor csak olyan szabálytalanságok lettek bemutatva, amelyről nem tudott és nem is tudhatott. Hangsúlyozta, hogy teljesítette a megrendelőivel szembeni elvárásokat, míg a vállalkozók elvégezték azt a munkát, amire leszerződtek. Ezt a perben csatolt számlák és azok adatai, valamint a benyújtott dokumentumok, szerződések egyértelműen alátámasztják, hogy azok nem fiktív ügyletek voltak. A II. Kft.-t és a III. Kft.-t pedig a felperes nem ismerte. A benyújtott bírósági döntésekből egyértelműen kitűnik, hogy az adóhatóságnak objektív körülményeket kell feltárnia és igazolnia, adó levonási jog megtagadásához azonban ez nem történt meg az adóhatóság részéről. A bírság megállapítást kifogásolva hivatkozott a 7006/2008 számú APEH irányelv, valamint a 3015/2012. számú NAV útmutatóra és az Art 1. § (3) bekezdésének, a 97.§ (4), a 170. § (1) bekezdésének megsértését jelölte meg, mert szerinte az adóbírság mértéke 50% - ban lehetett volna meghatározni helyesen. Perköltség igényt előterjesztett.

Az alperes az adóhatósági határozatokban foglaltak fenntartásával perköltség igény mellett a felperesi kereset elutasítását kérte azzal, hogy részletes megfelelő indokolással alátámasztottak a döntések, amelyek megfelelnek a hatályos és vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a magyar és uniós bírósági gyakorlatnak és azok az ügy érdemére kihatóan nem jogszabálysértőek. Kifejtette és kiemelte érdemi nyilatkozataiban, hogy az adóhatósági eljárásban beszerzett adatok alapulvételével a tényállást a szükséges körben feltárta. A döntésekben logikusan számot adott a megállapításairól, amelyek cáfolatára nem elegendő a felperes perben tett előadása, illetőleg az ahhoz mellékelt dokumentumok sem. A bírság 75%-os mértékben való meghatározása jogszerű volt, ennek körében az alperesi határozat egyértelmű indokolást tartalmaz. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 335/A. § (1) bekezdésében utalással hangsúlyozta az alperes, hogy a felperes keresetlevelében eljárási jogszabálysértések miatt támadta az adóhatósági döntéseket, így az már nem terjeszthető ki a perindítási határidőn túl az anyagi jogszabálysértéseknek a vizsgálatára.

A kereset - az alábbiak szerint - nem alapos.

A bíróság az alperesi közigazgatási határozatot az Art. 143. § (1) bekezdése, valamint a Pp. 324. § (2) bekezdés a) pontja alapján, a Pp. XX. fejezete szerinti eljárásban, a Pp. 339/A. §-a értelmében a meghozatalakor fennálló tények és alkalmazandó jogszabályok figyelembevételével, a Pp. 213. § (1) bekezdése és 215. §-a szerint a kereset és az ellenkérelem keretei között vizsgálta felül. A tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel a rendelkezésre álló közigazgatási iratok, valamint a felek előadása alapján állapította meg.

Hangsúlyozza a bíróság, hogy eljárási jogszabálysértés miatt a határozat hatályon kívül helyezésére a Pp. 339. § (1) bekezdésére figyelemmel csak abban az esetben kerülhet sor, ha a jogszabálysértés súlyos, az ügy érdemére is kiható, és a bírósági eljárásban sem orvosolható. A közigazgatási szervek határozatai felülvizsgálatának egyes kérdéseiről szóló 1/2011. (V. 9.) KK vélemény szerint a fél a közigazgatási szerv határozatának felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozva kérheti; keresetében anyagi és eljárási jogszabálysértésre hivatkozhat, és arra is, hogy a határozat meghozatalakor az alkalmazott jogszabályt tévesen értelmezték.