A Székesfehérvári Törvényszék Mf.20454/2011/9. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 100. §, 174. §] Bírók: Gothárdi Enikő, Kaló Zsuzsanna, Kozma Tamás

Kapcsolódó határozatok:

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.409/2010/13., *Székesfehérvári Törvényszék Mf.20454/2011/9.*, Kúria Mfv.10839/2011/5.

***********

Fejér Megyei Bíróság

3.Mf.20.454/2011/9. szám

A Magyar Köztársaság nevében!

A Fejér Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság a Dr. Rácz György ügyvéd (cím) által képviselt felperes neve (cím) lakos felperesnek - a Dr. Kernács János ügyvéd (cím) által képviselt alperes neve (cím) alperes ellen munkaviszony megszüntetése miatt indított perében a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság 7. M. 409/2010/13. sz. ítélete ellen az alperes által 14. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán az alulírott helyen és napon, nyilvános tárgyaláson meghozta és kihirdette az alábbi

ítéletet:

Az elsőfokú ítéletet megváltoztatja, és megállapítja, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.

Kötelezi az alperest, hogy 8 napon belül állítsa helyre a felperes munkaviszonyát, és elmaradt munkabér címén fizessen meg részére a törvényes levonásokkal terhelten 3.340.160.- (hárommillió-háromszáznegyvenezer-százhatvan) forintot és ennek 2010. december 1.-től a kifizetésig járó mindenkori törvényes késedelmi kamatát, valamint - levonástól mentesen - béren kívüli juttatás címén 12.000.- (tizenkettőezer) forintot és ennek 2010. szeptember 1-től a kifizetésig járó mindenkori törvényes késedelmi kamatát, s ezen felül kártérítés címén 170.000.- (százhetvenezer) forintot.

Fizessen meg továbbá 8 napon belül a felperesnek 250.000.- (kettőszázötvenezer) forint első- és másodfokú perköltséget, valamint - külön felhívásra - az államnak 251.600.- (kettőszázötvenegyezer-hatszáz) forint kereseti, és 251.600.- (kettőszázötvenegyezer-hatszáz) forint fellebbezési illetéket.

Ezen ítélet ellen nincs helye további fellebbezésnek.

Indokolás:

Az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, mert nézete szerint a felperes, mint a Szállítómű (gyáregység) üzemi tanácsának tagja hosszú időn át súlyosan visszaélt azzal a törvény adta lehetőségével, hogy a havi munkaideje 10 %-a erejéig távolléti díjazás mellett közösségi munkát végezhetett: ilyen címen hosszú időn át havi egy-egy pénteki szabadnapot íratott ki magának, melyeken egyáltalán nem végzett üzemi tanácsi tevékenységet.

Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes visszahelyezés iránti keresetét. Ítéletét - az alperes jogi álláspontját elfogadva - lényegében azzal indokolta, hogy a kérdéses munkaidő kedvezmény (Mt. 62. §.) csak célhoz kötötten használható fel, az ezzel ellentétes magatartás a felperesnek súlyosan felróható.

A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a keresete teljesítését kérte.

Elsősorban a munkaviszonya helyreállítására, és az elbocsátása óta kiesett munkabére (bruttó 3.340.160.- forint) megfizetésére tartott igényt (a munkanélküli ellátásból és az újabban létesített munkaviszonyából származó időközi megtérülések figyelembe vételével), továbbá elvesztett béren kívüli juttatás címén a 2010. évre, szeptemberi esedékességgel követelt még 12.000.- forint beiskolázási segélyt, valamint kártérítésként 170.000.- forintot. Utóbbit azzal indokolta, hogy az alperes intézkedése folytán családja megélhetése veszélybe került, ezért 2010. júniusában, augusztusában, majd novemberében egy ismerősétől kénytelen volt fölvenni összesen 800.000.- forint, egy éves futamidejű áthidaló kölcsönt, melynek a lejáratkor ennyi lesz az ügyleti kamata.

Másodlagosan - visszahelyezésének mellőzése esetére - az elmaradt munkabérét az ítélet jogerőre emelkedéséig kérte elszámolni, s azon felül (az egyéb követeléseit fenntartva) még kérte a 6 havi átlagkeresettel egyező végkielégítése, valamint 12 havi átlagkeresetének megfelelő sérelmi díja megfizetését is.

Az elsőfokú ítéletet azért találta sérelmesnek, mert szerinte a bíróság nem vette figyelembe az ügy sajátos körülményeit. Azt elismerte ugyan, hogy a vizsgált pénteki napokon üzemi tanácsi feladatai történetesen nem voltak, állította viszont, hogy az üzem folyamatos, többműszakos jellege miatt a közösségi munkát jellemzően csak a szabadideje terhére tudta elvégezni. Hangsúlyozta, hogy az üzemi tanácstag tevékenysége nem szűkíthető le a rendszerint délelőtt tartott formális tanácsüléseken való részvételre, ennél sokkal több időt és energiát igényel az érdemi döntések előkészítése és magyarázata, a megfelelő tájékozódás, a dolgozók igényeinek felmérése, a közvetítés, az élő kapcsolat felvétele és fenntartása. Ehhez képest - szerinte - a kompenzációs jelleggel átalányszerűen és egyben kivett, a havi munkaidő 10 %-át meg nem haladó szabadidőt oktalanul minősítették munkakerülésnek, a törvény kijátszásának, illetéktelen előnyök megszerzésének. A visszahelyezéséhez (elsődlegesen) azért ragaszkodott, mert az eddigi, mintegy 20 éves aktív munkás életét, tanuló korától kezdve az alperesnél töltötte, munkáját és magatartását közmegbecsülés övezte. Úgy vélte, hogy a teljes anyagi és erkölcsi jóvátétel csak az eredeti állapot helyreállításával érhető el.