A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.409/2010/13. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 62. §, 103. §] Bírók: Barabás László, Domján Istvánné, Hegyi Tamás

Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság

7.M.409/2010/13.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság dr. Rácz György ügyvéd által képviselt felperes neve(felperes címe) felperesnek - dr. Kernács János ügyvéd által képviselt alperes neve(alperes címe) alperes ellen munkaviszony megszüntetése tárgyában indított munkaügyi perében a 2010. december 15. napján 11.30 órakor megtartott nyilvános tárgyalásán meghozta és nyilvánosan kihirdette az alábbi

í t é l e t e t :

a keresetet elutasítja.

A kereseti illetéket az állam viseli.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 160 000 (egyszázhatvanezer) forint perköltséget.

Az ítélet ellen a kézhezvételtől számított 15 nap alatt fellebbezésnek van helye, melyet a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságon kell előterjeszteni 3 példányban írásban a Fejér Megyei Bíróságnak címezve.

A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha az I. fokú bíróság ítéletét a Pp. 251. §-ában, illetve a 252. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott okból kell hatályon kívül helyezni, ha a fellebbezés csak a perköltség viselésére, vagy összegére vonatkozik, ha a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, ha a felek a fellebbezési határidő lejárta előtt azt közösen kérik, illetve ha a II. fokú bíróság megítélése szerint az ügy eldöntése tárgyaláson kívül is lehetséges.

I n d o k o l á s :

A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes által 2010. május 25. napján kelt és részére 2010. május 31. napján kézbesített rendkívüli felmondás jogellenes, továbbá kérte eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását, ennek hiányában az Mt. 100. § szerinti jogkövetkezmények alkalmazását.

Keresetében arra hivatkozott, hogy az alperesi rendkívüli felmondásban szereplő azon tényállítás, hogy az ott felsorolt időpontokban igénybevett munkaidő kedvezmény ideje alatt üzemi tanácsi tevékenységet nem folytatott, nincs bizonyítva. Állította, hogy az alperes túl szűken értelmezi az üzemi tanácsi tag által ellátott tevékenységet, akkor amikor az kizárólag testületi ülésekre, illetve központilag szervezett oktatásokra tartja felhasználhatónak. E körben állította, hogy az üzemi tanács tagja esetenként és egyénileg is végzett tevékenységet tagságából eredően, így a kifejtett munka nem korlátozódik az ülésekre, másrészt állította, hogy az alperes tévesen értelmezi az Mt. 62. §-ban biztosított munkaidő kedvezmény fogalmát, amikor arra hivatkozik, hogy azt kizárólag üzemi tanácsi tagsági tevékenység folytatása idején lehet igénybe venni.

E körben kifejtette, hogy az Mt. 10%-os munkaidő kedvezményt általánosságban és kógensen szabályozza, amely önmagában az üzemi tanácsi tagságból adódóan mintegy alanyi jogon megilleti az üzemi tanács tagját akkor is, amennyiben az adott hónapban üzemi tanácsi tevékenységet nem fejtett ki. Hivatkozott arra, hogy több, mint 7 éve azonos módon veszi igénybe a munkaidő kedvezményt, ezalatt az idő alatt senki olyan jelzést számára nem tett, hogy ez jogellenes volna, rosszallást, ezért a munkáltatójától nem kapott, holott a munkáltatójának módja és lehetősége is lett volna a munkaidő kedvezmény felhasználása módját ellenőrizni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. E körben hivatkozott arra, hogy az Mt. 62 §-ban foglalt üzemi tanácsi tagot megillető munkaidő kedvezmény felhasználása célhoz kötött, az kizárólag abban az esetben illeti meg a tagot amennyiben üzemi tanácsi tagságával összefüggő tevékenységet folytat, és ebben az esetben is csak a tevékenység gyakorlásához szükséges mértékben. Állította, hogy az alperesnél nem volt általános gyakorlat a kedvezmény akként történő felhasználása, ahogy azt felperes tette, ez a magatartást elszigetelt és összesen három munkavállalót érintett, melyek közül az egyik a felperes volt. Állította, hogy a felmondásban megjelölt időpontokban felperes üzemi tanácsi tevékenységet nem végzett, a törvényben biztosított kedvezményt szabadidő meghosszabbítása céljából vette igénybe és használta fel, ezzel a törvényben őt megillető jogot rendeltetésellenesen használta, mely szándékos magatartásával lényeges munkaköri kötelezettségét szegte meg, így a felmondás alapos és okszerű.

Mindketten kérték pernyertességük esetén perköltségek megítélését azzal, hogy az alperes a felperesi kereset sikere esetén ellenezte az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatást.

A felperes keresete megalapozatlan.

A perben a felek között vitatott volt az Mt. 62. §-ban foglalt üzemi tanácsi tagot megillető munkaidő kedvezmény célja, ezért a bíróság először ezt vizsgálta.

E körben nem fogadta fel a felperes jogi álláspontját és az alperes értelmezésével értett egyet. A bíróság álláspontja szerint is az Mt. 62. § (1) bekezdésében foglalt munkaidő kedvezményt nyújtó rendelkezés, mint jogintézmény célja annak biztosítása, hogy a munkáltatónál üzemi tanácsi tevékenységet folytató munkavállaló számára az ezen feladatának ellátáshoz szükséges szabadidő biztosítva legyen arra az esetre, amennyiben tisztségéből eredő kötelezettségét munkaidejében kell, hogy ellássa.

A törvény ezen rendelkezése mintegy garancia arra, hogy a munkavállalói érdekek képviselete során az ehhez szükséges idő biztosított legyen, így a jogok gyakorolhatósága ne a munkáltató döntésétől, vagy jóindulatától legyen függő.

A törvény ezen szakasza teremti meg azt a lehetőséget az üzemi tanácsi tag számára, hogy feladatai ellátása esetén az ehhez szükséges szabadidő a munkáltató akaratától függetlenül, általa el nem vonhatóan, vagy felül nem bírálhatóan rendelkezésre álljon és erre az időre mentesüljön munkavégzési kötelezettsége alól.

A jogintézmény ekként nyilvánvalóan célhoz kötött és szerepe nem az, hogy mintegy jutalmazza az üzemi tanács tagját, illetőleg az általa elvégzett tevékenységnek mintegy ellentételezéseként szabadidőt biztosítson számára.

Mindezek alapján amennyiben egy üzemi tanács tagja munkaidejében munkavégzés helyett üzemi tanácsi tagsági tevékenységéből eredő kötelességeit teljesíti, igénybe is veszi a törvényben biztosított munkaidő kedvezményt, figyelemmel arra, hogy munkaidőben a munkahelyén nem munkáját végzi, hanem az alól mentesülve egyéb kötelezettségét teljesíti, melyet a munkáltatója nem akadályozhat meg, számára ezt köteles biztosítani.