BH 1996.4.182 I. Nem valósítja meg a foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségét az az orvos, aki "formális" szabályszegéseivel nem veszélyeztette közvetlenül a beteg életét, testi épségét vagy egészségét, illetve a közvetlen veszély nem a foglalkozási szabályszegése folytán következett be [Btk. 171. § (2) bek. b) pont, 11/1987. (VIII. 19.) EüM r. 6. § (2) bek., 8. §].

II. A "diagnosztikus tévedés" esetén csak akkor állapítható meg az orvos büntetőjogi felelőssége, ha a tévedés egyben foglalkozási szabályszegésnek is tekintendő, mert sérti az orvosi tevékenységre irányadó objektív gondossági kötelezettséget [Btk. 14. §, 27. §, 171. § (1) bek., (2) bek. b) pont].

A megyei bíróság a vádlottat a 2 rb. foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól felmentette. A megállapított tényállás szerint a vádlott 1964-ben szerzett orvosi diplomát. Ezt követően 1968-ban sebészeti, 1972-ben urológiai szakvizsgát tett. 1980-ban az orvostudományok kandidátusa, 1991-ben az orvostudományok doktora címet szerezte meg. 1988 januárjától a megyei kórház urológiai osztályának a vezetője volt.

A vádlott 1984-től - Magyarországon elsőként - végzett ún. percután veseműtéteket (bőrön át végzett műtéti beavatkozás), 1989 októberétől pedig percután epeműtéteket is végzett. Ilyen műtétek elvégzésére az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) - az Országos Sebészeti Intézet és az Országos Urológiai Intézet szakmai véleményének beszerzése után - 1990. május 7-én adott engedélyt. Tekintettel arra, hogy a percután epeműtét klinikai kísérleti gyógyeljárásnak minősül, elvégzésére a sebészeti szakmai kollégium körültekintő feltételrendszert írt elő.

A vádlott összesen 164 percután epeműtétet végzett az urológiai osztályon, ebből nyolc esetben szövődmény lépett fel, de ezeket jórészt sikerült megszüntetni és hat beteg gyógyultan távozott, két beteg azonban meghalt.

1. A megyei kórház ellátási körzetéhez nem tartozó 32 éves sértett 1990. november 7-én kereste fel a vádlottat a kórház urológiai osztályán, és 1990. november 8-án került felvételre. A sértettet a kórházban a belgyógyász nem vizsgálta meg, a vádlott elfogadta a magával hozott, húsz hónappal korábban kelt orvosi véleményeket. A műtét előtt egy nyilatkozatot íratott alá a sértettel, amely szerint a percután műtéthez hozzájárul. A percután műtétet a vádlott 1990. november 9-én helyi érzéstelenítéssel elvégezte. A következő napokon a sértett rosszullétre panaszkodott, oldalszúrása és hányingere volt, ezért november 12-én a vádlott ultrahangos vizsgálatot végeztetett, de epecsorgást nem tapasztalt. Ezután izotópos vizsgálat is történt, utána a sértett hirtelen sokkos állapotba került. Sokktalanítás után az altatóorvos gyomortükrözés elvégzését tartotta szükségesnek, ez megtörtént, és negatív eredménnyel járt. A vádlott november 12-én feltáró műtétet végzett, majd braunol oldattal fertőtlenített. A műtét után a sértettet az intenzív osztályon helyezték el, ahol hashártyagyulladás és ehhez társult következményes légzési és keringési elégtelenség következtében, 1990. november 25-én meghalt. A vádlott azáltal, hogy az epekő eltávolítása előtt belgyógyásszal nem konzultált, az ETT sebészeti szakmai kollégiumi állásfoglalásában írt kutatásetikai előírásokat megszegte, az említett előírások figyelmen kívül hagyása azonban nem játszott szerepet a sértett sorsának az alakulásában. A vádlott a sértett nem megfelelő formában történt felvilágosításával ugyancsak kutatásetikai előírásokat szegett meg. A sértett állapotát a vádlott folyamatosan figyelemmel kísérte, a helyes diagnózis korábbi felismerése és a néhány órával előbb végzett feltáró műtét növelhette volna a sértett életben maradásának az esélyét. A sebésszel való konzílium elmaradása formai szabályszegés, mivel a vádlott sokéves sebészeti gyakorlattal rendelkező sebész szakorvos.

A kialakult szövődmény a beavatkozás kockázati körébe esik, a sértett gyógykezelése során az említett előírások megszegése nem áll okozati összefüggésben a kórlefolyás alakulásával és a halálos eredmény bekövetkezésével.

2. A 32 éves sértett 1990 nyarán kereste fel epekőpanaszaival a vádlottat a kórház urológiai osztályán, és 1990. november 12-én nyert felvételt. Felvételekor átadta a körzeti orvosa által 1990. november 9-én kiállított orvosi igazolást, mely szerint "műtéti kontraindikáció nincs, műthető". A vádlott 1990. november 13-án elvégezte helyi érzéstelenítéssel a percután műtétet. Előtte a sértettel aláíratta az előre elkészített, a percután műtétek elvégzéséhez szükséges beleegyező nyilatkozatot. November 14-én a sértett megszédült, másnap haspuffadás és hányinger lépett fel nála. Ezután a vádlott ultrahangos vizsgálatot végeztetett, majd pungálással epés váladékot távolított el. Az esti órákban feltáró hasi műtétet végzett. A hasi műtét során észlelte, hogy az endoszkópos epekő-eltávolítás alkalmával megsérült az epehólyag, és a nyíláson át epe csorgott a hasüregbe. A feltáró műtét során a vádlott az epehólyagot eltávolította, és fertőtlenítette a hasüreget. Az altatás után a sértett légzését nem találta megfelelőnek, ezért az intenzív osztályon helyezte el. November 16-án és november 17-én az intenzív osztályon vizsgálta a sértettet, akinek az állapotát megfelelőnek találta. A sértett tudata december 2-ig éber volt, december 15-től azonban kontaktusképtelenné vált, és 1991. január 3-án meghalt. A sértett halálát kiterjedt epés hashártyagyulladáshoz, felfekvéses hámelhalásokhoz társuló súlyos fokú vérmérgezés okozta.

A vádlott kutatásetikai előírásokat szegett meg, amikor a műtéti javallat felállításakor belgyógyász és sebész együttes bevonását elmulasztotta. Ugyanez vonatkozik a sértett felvilágosítására is, amely formálisnak tekinthető. Az állapotát viszont folyamatosan figyelemmel kísérte, november 13-án és 14-én kereste az észlelt tünetek okát. November 15-én ultrahangos vizsgálatokkal és punkcióval kereste a feltételezett szövődmény lényegét, majd hasi feltárást végzett. Kedvezőbb lehetett volna a második műtét, ha az korábban történik. Az elvégzésével azonban szakmai szabályszegés nem történt, a feltáró műtétek végzésében egyébként a vádlott kellő jártassággal rendelkezett, így a sebész konzulens igénybevétele mellőzhető volt. A kialakult szövődmény, az epés hashártyagyulladás a műtéti beavatkozás kockázatába tartozik.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a bűnösség megállapítása és az elítélése végett jelentett be fellebbezést. Az ügyész a másodfokú tárgyaláson a vádlott terhére bejelentett fellebbezést megalapozatlanság miatt tartotta fenn, és az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.

A hatályon kívül helyezésre irányuló fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság értékelési körébe vonta és elemezte a részben ellentétes tartalmú orvos szakértői véleményeket. Kellő indokát adta annak, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleményét - amely a bizonyítás egyéb adataival is összhangban állt - miért találta elfogadhatónak. A tárgyaláson megvizsgált bizonyítékokon alapuló tényállás túlnyomórészt megalapozott.