A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20339/2010/4. számú határozata jogdíj megfizetése (SZERZŐI jogdíj megfizetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 235. §, 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 1. §, 25. §, 92. §] Bírók: Békefiné dr. Mózsik Tímea, Lesenyei Terézia, Pullai Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla

8.Pf.20.339/2010/4.

A Magyar Köztársaság nevében!

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Princz Kornél ügyvéd (....) által képviselt felperes neve (....) felperesnek, a dr. Elek József ügyvéd (....) által képviselt alperes neve (....) alperes ellen szerzői jogdíj megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2009. december 16. napján kelt 8.P.20.638/2008/20. sorszámú ítélete ellen az alperes 21. sorszám alatti fellebbezése folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 12.500 (Tizenkettőezer-ötszáz) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 177.725 forint jogdíjat, valamint ezen összeg után 2007. május 25. napjától a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot, továbbá perköltségként 10.664 forint illetéket és 10.000 forint + 25 % áfa összegű képviseleti díjat.

Indokolásában tényként állapította meg, hogy az alperes által üzemeltetett M... nevezetű üzletben a ...12-én felvett adatlap tanúsága szerint nyilvános zeneszolgáltatást is végeztek CD lejátszó útján. A felperes jogdíjfizetési értesítőt küldött az adatszolgáltatási lap adatainak megfelelően az alperesnek, aki a felperes követelését nem teljesítette.

A felperes keresetében 177.725 forint szerzői jogdíj és ezen összeg után 2007. május 25. napjától a kifizetésig járó, a Ptk. 301/A. § (2) bekezdésében foglalt mértékű kamatának, továbbá a perköltségnek a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Jogdíj igényét a 2007. március 12-e és 2007. június 30-a közötti időszakra vonatkozóan terjesztette elő.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Következetesen állította, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóipari egységben kizárólag a hely jellegének megfelelő közép-ázsiai, azon belül azerbajdzsáni népzene szólt három CD lemezről, amelyek szerzői jogi védelemben nem részesülnek, a folklór kifejeződéseiként értékelhetők. Olyan népművészeti alkotások, amelyeket az alperes unokaöccsének Azerbajdzsánban 2006. augusztusában megtartott esküvőjén rögzítettek.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 16. §-ának (1) bekezdésére, valamint 1. §-ának (1), (2) és (7) bekezdésére történő utalással megalapozottnak találta. Hangsúlyozta, hogy a felperes, mint közös jogkezelő szervezet az Szjt. 25. § (1) bekezdése alapján érvényesítette az alperessel szemben jogdíj követelését. E rendelkezés szerint a már nyilvánosságra hozott zeneművek újabb nyilvános előadásához a szerző engedélyét megadottnak kell tekinteni, ha a felperessel, mint közös jogkezelő szervezettel a felhasználásra vonatkozóan a felhasználó megállapodást köt. Megállapodás hiányában is a felhasznált zeneművek után a felhasználás ellenében jogdíjat kell fizetni az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, amely következtetést az Szjt. 25. § (4) bekezdéséből vonta le. Megjegyezte, hogy nem került bizonyításra, hogy a peresített időszakban az alperes milyen zenét játszott a CD lejátszón, de ilyen bizonyítást már nem is lehetne sikerrel folytatni. Az alperesi védekezésre tekintettel lefolytatott bizonyítási eljárás - amelynek során szakértő tanúk is meghallgatásra kerültek - eredményeként megállapította, hogy az alperesnek nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítania, hogy az általa állítottan 3 CD lemezre rögzített és az üzletben játszott hanganyag mindegyike a folklór körébe tartozó, azaz a szerzői jogi törvény rendelkezései szerint védelem alatt nem álló mű, amely szabadon, jogdíj nélkül felhasználható.

Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte.

Azzal érvelt, hogy a felperes nem hatóság, hanem egyesületként működő társadalmi szervezet, akinek semmiféle hatósági jogköre nincs. Bár az adatszolgáltatási lap 2007. március 12-én került kiállításra, ez alapján a felperes ezen dátumtól kezdődően 2007. június 30-ig szóló jogdíjfizetési értesítőben feltüntetett összeget kíván keresetében érvényesíteni. Azt állította fellebbezésében az alperes, hogy az ellenőrzést követő időszakban zenét nem szolgáltatott, a zeneszolgáltatásra alkalmas eszközöket leszerelte, a felperes ezért legfeljebb a múltra nézve, illetve csak egy napra vonatkozóan állíthatott volna ki jogdíjfizetési értesítőt. Az adatszolgáltatási lap és a jogdíjfizetési értesítő ilyen módon legfeljebb a jövőbeni zeneszolgáltatás jogdíjára vonatkozó ajánlatnak tekinthető. Mivel a zeneszolgáltatás ténylegesen nem valósult meg, az alperes az ajánlatot nem fogadta el, így erre nézve fizetési kötelezettsége nincs. Fellebbezési hivatkozása szerint a felperes követelése idő előtti, ezért alaptalan.

Érdemben az ítélet megalapozatlanságára hivatkozott. Álláspontja szerint a meghallgatott tanúk vallomásából csakis arra lehet következtetni, hogy a tárgybeli zeneszámok a folklór kifejeződései. Ezért az elsőfokú bíróság megalapozatlanul és okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy a zeneszámok esetében nem bizonyított azok folklór jellege. Szükség esetére indítványozta a teljes zenei hanganyag meghallgatását a másodfokú eljárás keretében tartandó tárgyaláson és arról a tanúk ismételt nyilatkoztatását. Érvelése szerint lehetetlen annak bizonyítása, hogy milyen zene szólt a perbeli időben a helyiségben. Ilyen módon a törvényi vélelem megdöntésére életszerűen soha semmilyen módon nem kerülhet sor.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helyben hagyását indítványozta, annak helyes indokai alapján. Hangsúlyozta, hogy az alperesnek az Szjt 92. § (3) bekezdésében foglalt vélelmet két oldalról kellett volna megdöntenie az elsőfokú eljárás során: egyrészről bizonyítania kellett volna, hogy a perbeli időszakban kizárólag a tárgyaláson felmutatott cd lemezeket játszotta le a vendéglátóegységben, másrészről azt is bizonyítania kellett volna, hogy a cd lemezeken hallható zeneszámok valóban a folklór kifejeződései. Ezek egyikét sem sikerült a perben az alperesnek bizonyítania a meghallgatott tanúk vallomásával.

Rámutatott, hogy az Szjt. 25. § (4) bekezdése a felhasználó részére előírja, hogy a tervezett felhasználást köteles előzetesen bejelenteni a közös jogkezelő részére, tájékoztatva az általa megkezdeni kívánt zenefelhasználás jellemzőiről. Mivel ennek több felhasználó, - így az alperes sem - tesz eleget, ezért a hivatkozott jogszabályhely a felperest ellenőrzési jogkörrel ruházza fel, ennek keretében tartott ellenőrzést az alperesnél is.