1284/B/1990/5. AB határozat

a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 23., 26., 44., 62. és 68. §-ai alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó kérelem vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány tárgyában meghozta az alábbi

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 23., 26., 44., 62. és 68. §-ai alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Indítványozók a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 23., 26., 44., 62. és 68. §-ai alkotmányellenességének megállapítását kérték. Álláspontjuk szerint az 1968. évi I. törvény ezen §-ai azért alkotmányellenesek, mivel a szabálysértési eljárás minden szakaszában elkövetőnek nevezik a cselekmény végrehajtóját, ami ellentétes az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapelvével. Mivel már az eljárás megindításakor elkövetőnek minősítik a cselekmény feltételezett végrehajtóját, így egyúttal megsértik a jó hírnévhez való jogot is. Javasolták, hogy a jogalkotó tegyen különbséget a szabálysértési eljárásban az eljárás alá vont személyek elnevezésében, a büntető eljárásban használt, differenciált "terhelt" (gyanúsított, vádlott, elítélt) megjelöléshez hasonlóan.

II.

Az Alkotmánybíróság álláspontja kialakítása során a következőkre volt tekintettel.

1. Az Alkotmány az alapvető jogok és kötelességek között, az 57. § (2) bekezdésében, rendelkezik az ártatlanság vélelméről. Eszerint: "A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg." Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 3. § (1) bekezdése is. Az ártatlanság vélelmének érvényesülése a büntető eljárásban, a terhelt számára kedvező eljárási jogi helyzetet teremt, melynek lényegét a Be. a terhelt egész eljáráson végigvonuló ügyféli jellegű jogosultságaiban és a jogok tiszteletbentartására irányuló hatósági kötelezettségekben fejezi ki.

Az ártatlanság vélelmének következménye, hogy a büntető eljárásban a bizonyítási teher nem a terheltre, hanem a büntető ügyekben eljáró hatóságokra hárul. A hatóságok bizonyítási kötelezettsége nem merül ki a bűnösségre vonatkozó tények feltárásában és értékelésében. A Be. hangsúlyozza a mindenoldalú bizonyítási kötelezettséget, s előírja, hogy az eljáró hatóságok a terhelt javára szóló körülményeket is tisztázzák (Be. 5. § (1) bek.). Az ártatlanság vélelmének lényegéből következik végül az a követelmény, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségét /bűnösségét/ csak akkor állapíthatja meg jogerős bírói ítélet, ha az kétséget kizáróan bizonyítást nyert. Ezt tartalmazza a Be. 61. § (4) bekezdése: "A kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet." (in dubio pro reo elve)

2. A szabálysértési törvény által az eljárás alá vont személy megjelölésére használt elkövető kifejezés anyagi jogi szakkifejezés a cselekmény alanyának összefoglaló megjelölésére. Mint leíró, meghatározást adó anyagi jogi szakkifejezés nem tartalmaz sem ténybeli feltételezést, sem értékítéletet a bűnös (szándékos vagy gondatlan) elkövetésről. Az eljárásjogban használatos olyan szakkifejezések, mint eljárás alá vont személy, gyanúsított, terhelt, vádlott, vagy elítélt mind az anyagi jogi alapmegnevezésnek, az elkövetőnek processzuális változatai. A törvény szövegében szereplő anyagi jogi szakkifejezés alkotmányellenességének megállapítása nem lehetséges, ha az leíró szakkifejezésként nem tartalmaz minősítést. Az Alkotmánybíróságnak nem tartozik egyébként sem hatáskörébe a meglevő jogszabályok egyes szakkifejezéseinek megváltoztatása, vagy módosítása.

A büntető eljárási jog az eljárás alá vont személy általános, átfogó elnevezéseként a terhelt kifejezést használja, akire azonban az egyes eljárási szakaszokban, jogi helyzetének leginkább megfelelő megjelölést alkalmaz, így a terheltet a nyomozás során gyanúsítottnak, a vádirat benyújtása után vádlottnak, míg a jogerős ítélet meghozatala után elítéltnek nevezi. A büntető eljárásban a terheltre vonatkozó differenciált fogalomhasználat szemben a szabálysértési eljárással - nem csupán terminológiai kérdés, hanem a terhelt eljárásjogi pozíciójának, jogainak különbözőségét is kifejezésre juttatja.

A szabálysértési jog mind anyagában, mind pedig eljárásában jelentős eltéréseket mutat a különleges garanciákkal övezett büntető eljáráshoz képest, a szabálysértéseket a hatályos jog nem tekinti bűncselekményeknek. A szabálysértési kódex alapvetően az államigazgatási jog felől közelít a szabálysértésekhez, az eljárást formailag államigazgatási eljárásnak minősíti. Az eljárás azonban tartalmilag a büntető eljárással is rokonságot mutat. A szabálysértési anyagi jog széles körben használ a büntetőjoghoz hasonló intézmény- és fogalomrendszert. Így például alkalmazza a büntetőjogban kialakult olyan megoldásokat is, mint a személyes felelősség érvényesítése vagy a bűntethetőségi akadályok rendszere. A szabálysértési eljárás a büntető eljáráshoz képest egyszerűbb, nem érvényesülnek benne maradéktalanul a büntető eljárás alapelvei sem. A szabálysértési eljárás nélkülözi a vád - védelem - ítélkezés funkciók megosztását, a tárgyalás nélküli eljárásban a kontradikciót, s nem deklarált az ártatlanság vélelme sem, noha annak bizonyos elemei, így a hatóságok bizonyítási kötelezettsége és a kétségeknek az elkövető javára való értékelési kötelezettsége érvényesül ebben az eljárásban is. A bűncselekmények és a szabálysértések súlyukat, társadalomra veszélyességüket, továbbá szankciós rendszerüket illetően sem állíthatók egymással párhuzamba. Nem kezelhetők a szabálysértések ugyanolyan igénymércével, mint a bűncselekmények, illetve a büntető eljárás során érvényesülő garanciális szabályok.

3. A szabálysértési törvény egyik fő jellemzője, hogy ugyanazon kódexben szabályozza az anyagi jogot, az eljárást és végrehajtást, a szabálysértési hatóságok fórumrendszerét, és az egyes szabálysértési tényállásokat. Ebben a szabályozási koncepcióben nem lehetséges reálisan úgy differenciálni, hogy az elkövető más és más elnevezése ne okozzon zavart a jogalkalmazás menetében. Az indítványozók által igényelt differenciált megjelölés a szabálysértési eljárás egyes szakaszaiban, nem is indokolt. Ugyanis a szabálysértési eljárásban is megtalálható garanciális szabályok - melyek az eljárás alá vont személyek jogainak védelmét hivatottak szolgálni - nem ahhoz kötődnek, hogy az elkövetőt az eljárás során milyen elnevezéssel illetik. Ezzel szemben a büntető eljárásban a terheltre alkalmazott differenciált megjelölés eljárásjogi pozíciójának különbözőségét is kifejezésre juttatja. Míg tehát az elkövető kifejezés használata nem alkotmányellenes és nem jelenti az ártatlanság vélelmének megsértését, a szabálysértési törvény számos olyan garanciális elemet tartalmaz, amely az alapvető emberi - állampolgári jogok érvényesülését és védelmét szolgálja.

III.

Indítványozók azon hivatkozása, mely szerint a szabálysértési eljárás alá vont személy elkövetőként való megjelölése sérti a jó hírnévhez való jog alkotmányos elvét, ugyancsak megalapozatlan. Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány említett rendelkezése és az "elkövető" kifejezés használata között nem állapítható meg összefüggés. A hatóságok főszabályként írásban idézik a meghallgatni kívánt személyeket. Az idézés kézbesítése rendszerint postai úton történik. Az idézésre és kézbesítésre vonatkozó előírások pedig kellő biztosítékot nyújtanak ahhoz, hogy illetéktelenek a címzett ellen folyó eljárásról tudomást ne szerezzenek.

Az Alkotmánybíróság nem állapította meg az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében, továbbá az 59. § (1) bekezdésében védett jogok sérelmét, ezért a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően határozott.

Budapest, 1991. szeptember 10.

Dr. Sólyom László s. k.

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.

előadó alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.

alkotmánybíró