A Fővárosi Ítélőtábla Bf.223/2015/11. számú határozata kényszervallatás bűntette tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 352. §, 372. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 164. §, 303. §] Bírók: Halász Etelka, Hrabovszki Zoltán, Sebe Mária

Kapcsolódó határozatok:

Budapest Környéki Törvényszék B.85/2013/34., *Fővárosi Ítélőtábla Bf.223/2015/11.*

***********

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 14.Bf.223/2015/11. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2016. május hó 30. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

ítéletet:

A kényszervallatás bűntette és más bűncselekmény miatt I. r. vádlott és társa ellen indult büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék 2015. év február hó 20. napján kelt 11.B.85/2013/34. számú ítéletét megváltoztatja.

I. r. vádlott cselekményét társtettesként, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének [1978. évi IV. törvény 226. § (1) bekezdés] és súlyos testi sértés bűntettének [1978. évi IV. törvény 170. § (1), (2) bekezdése];

II. r. vádlott cselekményét társtettesként, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének [1978. évi IV. törvény 226. § (1) bekezdés] minősíti.

I. r. vádlott büntetését 6 (hat) hónapi szabadságvesztésre enyhíti azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátásra utalást mellőzi.

II. r. vádlott büntetését 80 (nyolcvan) napi tétel pénzbüntetésre enyhíti azzal, hogy egy napi tétel összegét 2.500 (kettőezer-ötszáz) forintban, a pénzbüntetés teljes összegét 200.000 (kettő-százezer) forintban állapítja meg. A pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként 1 (egy) napi fogházra kell átváltoztatni.

E vádlott tekintetében az előzetes mentesítésre utalást, valamint a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó rendelkezést mellőzi.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét I. r. és II. r. vádlott tekintetében helybenhagyja.

I n d o k o l á s

A Budapest Környéki törvényszék a 2015. év február hó 20. napján kihirdetett 11.B.85/2013/34. számú ítéletével I. r. vádlottat társtettesként elkövetett kényszervallatás bűntette [Btk. 303. § (1) bekezdés], valamint testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) és (3) bekezdés] miatt halmazati büntetésül egy év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesztette. Az I. r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

II. r. vádlottat társtettesként elkövetett kényszervallatás bűntette [Btk. 303. § (1) bekezdés] miatt öt hónapi szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesztette. Az II. r. vádlottat is előzetes mentesítésben részesítette. Vele szemben bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) és (3) bekezdés] miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

Mindkét vádlott esetében határozott a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a végrehajtási fokozatról (börtön), valamint a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi lehetőségéről, és rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről is.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére a kiszabott büntetés súlyosítása, a vádlottak és védőik felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.758/2015/1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Kifejtette, hogy a törvényszék az ítélőtábla korábbi hatályon kívül helyező határozatában adott iránymutatásnak megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, és a tényállást megalapozottan állapította meg. Indokolásában számot adott arról, hogy a vádlottak tagadásával szemben miért alapította a terhelő tényállást a sértett következetes vallomására, valamint az azt alátámasztó tanúvallomásokra, továbbá az igazságügyi orvos-szakértői véleményekre, a sértett híváslistájának adataira, valamint az ügyvédnek küldött SMS üzenet szövegére. Mindkét vádlott esetében indokoltnak tartotta a szabadságvesztés tartamának felemelését, valamint katonai mellékbüntetésként, a Btk. 140. §-a szerinti várakozási idő meghosszabbításának alkalmazását.

I. r. vádlott védője fellebbezésének írásban benyújtott részletes indokolásában fellebbezését elsődlegesen felmentésre, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, harmadsorban a kiszabott büntetés enyhítésére irányulóan tartotta fenn. Álláspontja szerint a sértett által előadottakkal szemben a közvetlen bizonyítékok figyelembevétele, illetve a közvetett bizonyítékok figyelmen kívül hagyása indokolt. Részletesen kifejtette, hogy melyek voltak a közvetlen bizonyítékok; ilyennek tartotta a vádlottak vallomását, a sértett, 1. és 2. számú tanúk vallomásait, illetve az orvos szakértői véleményt. Aláhúzta, hogy a vádlottak konzekvensen tagadták a sértett bántalmazását. Hangsúlyozta, hogy mivel az ügy megkeresés körében történő kihallgatásra irányult, a vádlottaknak nem fűződött érdekük a sértett vallomás tételéhez, illetve vallomásának tartalmához. A sértett vallomásait több részlet tekintetében önellentmondásosnak tartotta. Aláhúzta, hogy a sértett előadása ellentétben állt a közvetlen bizonyítékokkal is, nevezetesen az 1. és 2. számú tanú előadásával, akik sem a bántalmazással összefüggésbe hozható hangokat, sem a sértett sérüléseit nem észlelték. Kifejtette, hogy az orvos szakértői vélemény alapján nem állapítható meg, hogy mikor, hol és milyen behatás következtében keletkezett a sértett bordatörése, végül azt ki idézte elő. A látlelet ugyanis arra nézve nem tartalmazott adatot, hogy a sérülések 12 óra 09 percet megelőzően pontosan mikor, hogyan, milyen körülmények között és ki által keletkeztek. A bordatörés tekintetében kiemelte, hogy a szakértő szerint sem határozható meg annak direkt, avagy indirekt behatásra történt keletkezése. Álláspontja szerint a közvetlen bizonyítékok a vádirati tényállást nem igazolták. Az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékok is legfeljebb azt támasztották alá, hogy 12 óra 09 perckor a sértettnek a leírt sérülései már létrejöttek.

A közvetett bizonyítékokat, köztük az orvosi látleletet és egyéb dokumentumokat, 3., 4. és 5. számú tanúk vallomását alkalmatlannak találta a vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapítására. Az említett tanúk a sértettel részben munka-, részben érzelmi kapcsolatban álltak, így nem tekinthetők elfogulatlannak. Erre figyelemmel nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy az említett tanúk vallomását aggálytalannak, míg az 1. és 2. számú tanú vallomását aggályosnak tekintette. Ugyanígy elfogadhatatlannak tartotta a sértett vallomásának kételymentesként, koherensként történő értékelését. Hiányolta, hogy az elsőfokú bíróság nem folytatott le arra nézve bizonyítást, hogy mi történt a sértettel a rendőrkapitányság elhagyása és a rendelőintézetbe való felvétele közötti másfél órában, amikor a szakértői vélemény által is igazoltan sérülései ekkor is keletkezhettek.

II. r. vádlott védője fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában elsődlegesen védence felmentésére, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, harmadsorban a kiszabott joghátrány enyhítésére tett előterjesztést. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság iratellenesen állapított meg tényeket, a megállapított tényekből helytelen következtetést vont le, ezért az első fokú ítéletet megalapozatlannak találta. Kifejtette, hogy a sértett vallomásán túlmenően közvetlen bizonyíték nem állt rendelkezésre, a közvetett bizonyítékok pedig nem alkottak olyan zárt láncolatot, amely minden más lehetőséget kizáró módon mutattak volna a vádlottak bűnösségének irányába. Az elsőfokú bíróság ténybeli következtetéssel állapította meg védence bűnösségét. Nézete szerint kizárólag a sértett vallomására nem lehetett volna az ítéleti tényállást alapozni. A vádhatóság - álláspontja szerint - nem tudta bizonyítani, hogy a sértett sérülései a kihallgatás időpontjában keletkeztek volna. Feltételezéseken alapulónak vélte azt a megállapítást, hogy a sértett sérülései a Rendőrkapitányságon a gyanúsítottként való kihallgatás során keletkeztek. Alaptalannak ítélte a rendőrségen dolgozó tanúk vallomásának elvetését. A rendőrségen dolgozó és tanúként kihallgatott személyek, kiabálás, dulakodás hangját nem hallották. Meglátása szerint a sérülés pontos keletkezésének idejét sem sikerült kétséget kizáróan megállapítani. A sértettet nem tartotta az ügyben érdektelennek, hiszen egy büntetőeljárás volt vele szemben folyamatban, így alapvető érdeke fűződött az eljárás kimeneteléhez.