A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20476/2014/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 77. §, 78. §] Bírók: Hercsik Zita, Kisbán Tamás, Kizmanné dr. Oszkó Marianne

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.20.476/2014/5/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Czeglédy Ügyvédi Iroda (fél címe 1, ügyintéző: dr. Czeglédy Csaba ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, dr. Pálvölgyi Tamás ügyvéd (fél címe 2) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Törvényszék 2014. január 13. napján meghozott, 65.P.21.856/2013/14. számú ítélete ellen a felperes részéről 15. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000 (Huszonötezer) forint + áfa másodfokú perköltséget, valamint a Magyar Államnak külön felhívásra 80.000 (Nyolcvanezer) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s:

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy fizessen meg a Magyar Államnak külön felhívásra 39.000 forint kereseti illetéket.

Ítéletében ismertette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. § (1) bekezdését, 76. §-át, 78. § (1), (2) bekezdéseit, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 12. számú állásfoglalásának II., III. pontjait.

A közszereplők tevékenységével kapcsolatos kritikai megjegyzések tágabb tűréshatárával is foglalkozó 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban foglaltakra is hivatkozva arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes által a keresetben sérelmezett közlések, ábrázolásmód, szövegösszefüggés, a felperesnek az ún. őszödi beszédével kapcsolatban történtekre való reakciók voltak. Alperes ezekkel a történésekkel összefüggésben fogalmazta meg kritikáját, és alkotói ellenvéleményt alakított ki. Kitért arra, hogy a művésznek joga van a véleménynyilvánításra, melynek körében védelmet élvez a bírálat, jellemzés, kritika, azonban az oltalom nem vonatkozik a tények meghamisítására.

Az alperesi filmalkotás a kritika eszközével élt, amikor a 2006-os eseményekkel összefüggésben a felperes felelősségét vetette fel, megjegyezve, hogy nem tartozik a bíróság kompetenciájába az alperesi alkotás műfaji meghatározása. Azt vizsgálta, hogy túllépte-e az alperes a művész szabad véleménynyilvánításának alkotmányos korlátait, amikor az egykori miniszterelnök politikai felelősségén túl felvetette büntetőjogi felelősségének kérdését is. A film egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a felperes büntetőjogi felelősségre vonására lenne szükség, és ezzel összefüggésben egyfajta közvélekedést ragadott meg, bírálva a felperes beszédének hatására keletkező eseményekkel összefüggő felperesi szerepvállalást. Megítélése szerint az értékelés a művészi szabadság keretein belül maradt, a tevékenységének okszerűsége tekintetében pedig nem kívánt állást foglalni. A sérelmezett ábrázolást nem minősítette jogsértőnek, mivel a felperes köteles tűrni a kritikát, a miniszterelnöki hatalom gyakorlásának szabad bírálata pedig alkotmányos érdek, még a pozíció betöltésének megszűntét követően is. A filmet fikciós történetnek minősítette, mely nem állítja, hogy a felperes bűnöző, és bűncselekményt követett el, hanem egy vélekedést fogalmaz meg. Az amnesztia elintézésével, a ...-üggyel kapcsolatban a művészet eszközeivel politikai üzenetet közvetít a nyilvánosság felé. A vezetőszíjon való ábrázolás sem sértő, mert nem a felperest személyesen mutatja be, hanem egy képzeletbeli helyszínen ábrázolja a felperest. Nem a valóságról tudósított, hanem a fiktív jövőbe helyezett történettel vélekedést, elvárást, politikai véleménynyilvánítást közvetített. Ezért a felperes emberi méltóságát sem sérthették az ábrázolások. A felperes nevének használata a műfaji adottságokból adódóan nem jogsértő, mert a politikai üzenet közvetítéséhez szükséges a felperes pontos megnevezése, beazonosíthatósága. Ehhez a felperes hozzájárulását az alperesi szerzőnek nem kellett kérnie, mivel a névhasználat a megértést segíti, és nem sértő célzatú.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset szerinti döntés meghozatalát.

Másodlagosan közbenső ítélet meghozatalát indítványozta, amellyel a másodfokú bíróság állapítsa meg a jogsértés bekövetkeztét, az okozott kár körében pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára.

Kifejtette, hogy az Alaptörvényben foglaltak egyértelműen arra engednek következtetni, hogy az alkotmányozó szándéka a közszereplőkkel szembeni tág bírálhatósági teret szűkítése, és a bírálat tűrésére való jogi kényszer csökkentése. Az emberi méltóság megsértésének tilalma körülhatárolt gátat szab a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának. Az alaptörvényi változtatás abba az irányba mutat, hogy szűkíteni kell a joggyakorlat során a magánszemély és a közszereplő között kialakított jogi különbségtételt.

Megítélése szerint a felperes nem köteles az eljárás tárgyává tett sérelmezett közléseket tűrni. Tágabb tűréshatár keretei közé sem férhet a sérelmezett közlés, mert míg a korábbi gyakorlat akár becsületsértő kijelentések formájában is megengedhetőnek ítélte a kritikát, az alkotmányozó szakítva ezzel a gyakorlattal, a mások emberi méltóságának megsértésére irányuló magatartást jogsértőnek minősítette. Abban az esetben, ha valakit egy büntetőeljárás terheltjeként ábrázolnak, akkor ez a felperes emberi méltóságát sérti, és a jogsértés megállapításának van helye. Az új Ptk. rendelkezései szerint a közszereplők bírálhatóságának jogszabályi feltételei úgy módosultak, hogy az csak méltányolható közérdekből, a szükséges és arányos mértékben történhesen. Függetlenül attól, hogy az új Ptk. szabályai alkalmazhatók-e, álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak mérlegelnie kellett volna a kritika szükséges és arányos voltát. Határozott álláspontja szerint az alperesi közlés ezt a mértéket meghaladta.

Hivatkozott továbbá arra, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat sem védte a tények meghamisítását a véleménynyilvánítás kifejezésre jutásával kapcsolatosan. A perbeli esetben azonban éppen ez történt. Az alperes az alkotását maga is kordokumentumnak minősítette, melyet múltbeli valós események alapján épített fel, és a fikciósnak szánt történet középpontjában egy élő személy, vagyis a felperes áll. A tények meghamisítása azáltal történik, hogy az alperes a felperest büntetőeljárás alá vont bűnelkövetőként mutatta be. Ezen közlésével szemben a valóság az, hogy a felperes bár állt rövid ideig büntetőeljárás hatálya alatt az ún. ...-ügyben, azonban nem emeltek ellene vádat, és a 2006. évi őszi zavargások vonatkozásában jogi felelősségét büntetőeljárásban még csak nem is vizsgálták.