BH 2007.4.142 A vagyonosodási vizsgálat során is a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal lehet igazolni [2003. évi XC. tv. 97. §, 108. § és 109. §-a].

Az adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos ellenőrzését és vagyonosodási vizsgálatot folytatott le 1999-2003-as adóévek tekintetében. Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben összesen 3 415 858 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 707 929 Ft adóbírság, 1 658 324 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-aiba, az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (1) bekezdésébe, 11. § (1) bekezdése, 28. §-aiba foglaltakra alapította. Az alperes határozatát azzal indokolta, hogy a felperes vizsgált időszakban szerzett jövedelmeinek együttes összege nem biztosított fedezetet a revízió által feltárt nagy összegű kiadásokra, ezért becslést alkalmazott. Jogi álláspontja szerint a felperes a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni.

A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének. Álláspontja szerint az alperesnek el kellett volna fogadnia a gázolaj felvásárlásából és értékesítéséből, apósa készpénz ajándékozásából és 3 db gépkocsi eladásából származó bevételeit jövedelemként és terhére adókülönbözetet nem állapíthatott volna meg.

Az elsőfokú bíróság a felperes által felajánlott bizonyítást mellőzte, keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt: A becslés alkalmazásának tételes jogi feltételei fennálltak. A felperes terhelte az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség, melynek a perben nem tett eleget. A felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a gázolajmennyiség vásárlását, értékesítését. "Önmagában - egyéb adatok (az ellenőrzött időszakot megelőző időszak valamennyi bevétele és kiadása ismerete hiányában/híján még valóságuk esetén sem alkalmasak - a felperes 1998. december 31-ei vagyoni helyzetének az igazolásához az általa állított készpénz ajándék, illetőleg autók értékesítéséből származó jövedelem", ezért az alperes határozata nem jogszabálysértő.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Jogi álláspontja szerint az alperes eljárása nem felelt meg az Áe. 26. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az alperes tényállításainak igazolására bizonyítást nem folytatott le, a javára szóló tényeket nem tárta fel, döntésének indokolása az iratoknak ellentmondó megállapításokat rögzít. A jogerős ítélet sérti a Pp. 196. §-ában és 221. § (1) bekezdésében foglaltakat. Sérelmezte bizonyítási indítványának elutasítását, ebből eredően a tényállás jogszabálysértő voltára és téves ténybeli és jogkövetkeztetések levonására hivatkozott.

Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Az Art. 5. § (1) bekezdése alapján az adóigazgatási eljárásra főszabályként nem az Áe., hanem az Art. rendelkezései az irányadóak. Az Art. 97. § (4) bekezdése szerint az ellenőrzés során az adóhatóság köteles a tényállást tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Ezért és az Art. 108-109. §-ai szerinti rendelkezések miatt az adóhatóságnak a becslési eljárás során nincs teljes körű tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettsége. A becslés az Art. 108. § (1) bekezdése szerint olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó alapját valószínűsíti. Ez - mint ahogy arra az alperes határozatában helyesen utalt - azt jelenti, hogy az ellenkező bizonyításáig a becslés alapján kidolgozott adóalapot úgy kell tekinteni, mintha az ténylegesen a becsült összeggel merült volna fel. A valószínűsítés a bizonyításnál alacsonyabb követelményeket támaszt, kevesebb, szűkebb körű bizonyítási terhet ró az adóhatóságra. Az Art. 108. § (2) bekezdéséből következően az adóhatóságnak azt kell bizonyítania, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennálltak, továbbá, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények és a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.

Az Art. 109. § (1) bekezdésébe értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ebben az esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. A kifejtettekből következően téves a felperesnek az Áe. 26. § (1) bekezdésére és bizonyítási teherre alapított érvelése.