A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20012/2010/9. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 1988. évi I. törvény (Kkt.) 34. §, 35. §] Bírók: Besenyeiné dr. Varga Katalin, Havasi Péter, Udvary Katalin

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.III.20.012/2010/9.szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Telek Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Bíróságnál 26.P.25.646/2005. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.988/2009/5. számú ítéletével befejezett perében, amely perbe az alperes pernyertessége érdekében a dr.Horváth Erzsébet Veronika ügyvéd által képviselt Biztosító Zrt. beavatkozott, a jogerős ítélet ellen a felperes részéről 80. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2010. évi szeptember hó 22. napján megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő

k ö z b e n s ő í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és megállapítja az alperes kártérítő felelősségét a felperes 2003. október 25-én bekövetkezett balesetéből keletkezett káraiért.

A felperes, az alperes és a beavatkozó felülvizsgálati eljárási költségét külön-külön 20.000 (Húszezer) forintban állapítja meg.

I n d o k o l á s

A felperes a 2003. október 25-én, motorkerékpár vezetőjeként őt ért közlekedési balesetből eredő kárigényét érvényesítette az alperessel szemben, mert azt állította, hogy a baleset okozója az volt, hogy az alperes a közútkezelői kötelezettségének nem tett eleget. B.-en a III. kerületben a Sz. úton haladt a motorkerékpárjával, amikor a Z. utcai kereszteződés előtt sávlezárás miatt be kellett sorolnia a másik sávba, a közlekedési lámpa pedig tilos jelzésre váltott, a járműsor lassan haladt, és amikor sávváltás közben mintegy 15-20 kilométeres sebességgel egy úthibán áthaladt, a motor első kereke lefékeződött, elfordult, az egyensúlyát elveszítette és a motort a jobb lábának letételével sem tudta megtartani. A motorkerékpárral elesett és súlyos lábszársérülést szenvedett.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert az volt az álláspontja, hogy a felperes nem bizonyította a baleset helyét és az útburkolati hiányosságokat, így nem állapítható meg, hogy a balesetet a közútkezelői kötelezettségének elmulasztása okozta.

A beavatkozó ugyancsak a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest 12.705.373 forint és ebből eltérő összegek után, eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat, 2008. december 1-jétől különféle jogcímeken járadék megfizetésére, míg a megítélten felüli részében elutasította a keresetet. Az alperes kártérítő felelősségét érintő indokolása szerint a bizonyítékok, így a szabálysértési iratok tartalma, a tanúvallomás és a szakértői vélemény mérlegelése alapján bizonyítottnak látta, hogy a felperes balesete az úthiba miatt következett be. Az alperes nem tett eleget a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kktv.) 34. §-ának (1) bekezdése szerinti kötelezettségének, ezért az ebből eredő kárt a 35. §-a szerint, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján meg kell térítenie.

A Fővárosi Ítélőtábla részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a keresetet teljes terjedelmében elutasította, mert a baleset bekövetkezésének pontos helyét és mechanizmusát a rendelkezésre álló adatok alapján kétséget kizáróan nem látta bizonyítottnak. A felperes előadására utalt és arra, hogy a baleset bekövetkezésének pontos helyét maga sem határozta meg, a baleset bekövetkezésének módjára tett előadását pedig egyéb perbeli bizonyíték kétséget kizáró módon nem támasztotta alá. A felperes úthibára vonatkozó előadást nem tett, ezzel szemben a felelősségét elismerte. A szabálysértési eljárásban és a perben is kihallgatott D. Gy. tanú sem tudta leírni a baleset bekövetkezését, és a pontos okát sem tudta megjelölni, és ez a szabálysértési iratokból sem állapítható meg. A szakértői vélemény a felperes és a tanú előadásán alapul, és abból csak az következik, hogy a baleset oly módon is bekövetkezhetett, hogy a felperes az aszfalt felgyűrődés után kátyúba hajtott. A felperes nem bizonyította, hogy a kára az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben következett be, ezért az alperes kártérítés megfizetésére nem kötelezhető.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és az alperes 6.500.000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata, míg vagyoni kártérítésként különféle jogcímeken különféle összegek megfizetésére való kötelezését. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a baleset bekövetkezésének a helye nem állapítható meg. Nyilvánvalóan elkerülte a figyelmét a rendőrségi aktában levő helyszínrajz, amelyből a baleset helye megállapítható, de a másodfokú bíróság erről említést sem tesz, és nem adja a mellőzés indokát sem. Ezzel megsértette a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét. Rámutatott arra, hogy őt a baleset után - még a rendőrség kiérkezését megelőzően - mentő szállította el, így nem volt abban a helyzetben, hogy akkor szemügyre vegye a helyszínt. D. Gy. tanú pedig ő előtte motorozott, és a baleset után azzal foglalatoskodott, hogy a baleset helyszínéről őt mentse, valamint a forgalmas útról a sérült motort félretolja. Előadta, hogy a Sz. útnak azon a szakaszán jelentős mértékű úthibák voltak, az pedig nem róható a terhére, hogy a súlyos balesete után, nyugtatók hatása alatt, a kórházban történt kihallgatásakor milyen nyilatkozatot tett. Hivatkozott az ellene indított szabálysértési ügyben a Szentendrei Városi Bíróság végzésére, amely szerint a terhére szabálysértés elkövetése nem állapítható meg, és vezetéstechnikai hibát sem vétett. Kifejtette, hogy a szakértő a rendőrségi helyszínrajz és a fényképek alapján ismerte az úthibát, az ő elmondása, valamint a tanú vallomása alapján pedig a baleseti mechanizmust is, és mindezek alapján állapította meg, hogy a baleset az általa elmondottak szerint bekövetkezhetett. Ha a másodfokú bíróság a szakvéleményt hiányosnak ítélte, a Pp. 239. §-ára figyelemmel a 182. §-ának (3) bekezdése alapján intézkedhetett volna annak a kiegészítése iránt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértő módon alkalmazta az alperes kártérítési felelősségére irányadó Kktv. 34. §-ának, valamint a 35. §-ának a rendelkezéseit, és az eljárási szabályok megsértésével megalapozatlan döntést hozott.

A beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az okozati összefüggés hiánya miatt az alperes kártérítés fizetésére nem kötelezhető. Előadta, hogy a felperes maga sem vitatta, hogy a helyszín feltérképezése nem lehetett pontos, mert D. tanú csak korlátozott ismeretekkel rendelkezett, a felperest pedig mentő szállította el. A baleset pontos helye nem állapítható meg a helyszínrajzból, ami nem róható a felperes terhére, de az alperes terhére sem. A felperes a baleseti mechanizmust sem bizonyította. Erre a szabálysértési iratok, a tanúvallomás, de a szakértői vélemény sem alkalmas. A másodfokú bíróság a bizonyítékok értékelése alapján helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a baleset bekövetkezésének a körülményei sem bizonyítottak. Az okozati összefüggés hiánya miatt az alperes kártérítés fizetésére nem kötelezhető. A jogerős ítélet tehát nem jogszabálysértő.