BK 68. szám

Nincs helye elkobzásnak, ha a vámbűncselekmény elkövetése után a bűncselekmény tárgyául szolgáló árut a tulajdonos úgy szerzi meg, hogy még vámszabálysértést sem követ el. Ilyenkor az elkövetőt az elkobzás alá eső érték megfizetésére kell kötelezni [Btk. 77. §].

A Btk.-nak az elkobzásra vonatkozó rendelkezéseinél alapelv, hogy azt a dolgot lehet elkobozni, amely az elkövető tulajdona [Btk. 77. § (1) bek. a) pont, 314. § (1) bek.].

Ez alól az általános szabály alól a Btk. kivételeket állapít meg, többek között a vámbűncselekmények esetében is [Btk. 314. § (3) bek.]. E szerint: "Csempészet és vámorgazdaság esetén el kell kobozni azt az árut, amelyre a bűncselekményt elkövetik, kivéve ha állami szerv vagy szövetkezet tulajdona".

A Btk. 312. §-ának és 314. §-a (3) bekezdésének egybevetése alapján megállapítható: el kell kobozni azt az árut, amelyet a vámellenőrzés alól elvontak, ínég akkor is, ha az nem az elkövető tulajdona.

A tv. nem tesz különbséget abból a szempontból, hogy ebben az esetben a tulajdonos jóhiszemű vagy rosszhiszemű. A rendelkezés egyértelmű, a csempészett árut el kell kobozni. Kivétel az az eset, ha az áru állami szerv vagy szövetkezet tulajdonában van, avagy az áru a tulajdonos sérelmeire elkövetett vagyon elleni bűncselekménnyel került az elkövetőhöz.

Más a helyzet a vámorgazdaság esetében. A tv rendelkezése szerint itt a csempészett vámárut kell elkobozni, amelyet valaki vámorgazdaság útján szerez meg. Az elkobzási rendelkezés kifejezetten csak a vámorgazdaság útján megszerzett csempészett árura vonatkozik. Ebből arra kell következtetni, hogy ha valaki az ilyen árut úgy szerzi meg, hogy vámszabálysértést sem követ el, attól a vámárut nem lehet elkobozni. Mivel ez esetben az elkobzásnak akadálya van, a Btk. 77. §-ának (4) bekezdése értelmében az elkövetőt az elkobzás alá eső érték megfizetésére kell kötelezni.

A tv ilyen értelmezésének a helyességét támasztja alá a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. tv. 114. §-ának (3) bekezdésében, illetőleg 115. §-ának (3) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint a csempészet és vámorgazdaság szabálysértési eseteiben az említett árut el lehet kobozni. Míg a vámbűncselekmények esetében a fent kifejtettek szerint a vámárut el kell kobozni, addig a vámszabálysértés eseteiben - amelynek tényállásai a vámbűncselekménnyel lényegében egyezők, csupán kisebb értékekről vagy gondatlan elkövetésről van szó - az elkobzás nem kötelező, hanem csak lehetséges. Ebből is következik, hogy olyan személytől, aki a vámáru vonatkozásában még szabálysértést sem követett el, elkobzásnak helye nem lehet.

Erre kell következtetni a Btk. 314. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezésből is. E törvényhely lehetővé teszi az elkobzás, illetve az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés mellőzését akkor, ha az az elkövetőre méltánytalan hátrányt jelentene. Abból, hogy a tv még az elkövetővel szemben is lehetővé teszi a méltányosság elvének érvényesülését, következik, hogy nem lehet az elkobzás szankciójával sújtani olyan személyt, aki sem vámbűncselekményt, sem vámszabálysértést nem követett el.

De ezeken túlmenően a kereskedelmi élet biztonságával és a jóhiszeműen szerzett tulajdon törvényi védelmének elvével kerülne szembe az olyan értelmezés, amely szerint a csempészet útján forgalomba került árut a jóhiszemű harmadik személytől is el lehetne kobozni.