286/B/1995. AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 234. § (2) bekezdése "ha a hatályon kívül helyezés a 250. § II. a)-c) pontja alapján történt vagy" szövegrésze alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 234. § (2) bekezdése "ha a hatályon kívül helyezés a 250. § II. a)-c) pontja alapján történt vagy" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 234. § (2) bekezdése első fordulatát a demokratikus jogállamnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított elvével tartja ellentétesnek. Álláspontja szerint nincs alkotmányos indoka annak, hogy a megismételt eljárás során a terheltet ne védje a súlyosítási tilalom azokban az esetekben, amikor a hatályon kívül helyezés a bíróság működésében bekövetkezett törvénysértésre vezethető vissza. Hivatkozott arra is, hogy ezek az indokok a vádlott bűnösségén kívül esnek, ezért terhére semmiképp nem róhatók.
Indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó részében semmisítse meg a Be. 234. § (2) bekezdését és rendelje el a vitatott jogszabályi rendelkezés alapján jogerős határozattal már lezárt büntető eljárások utólagos felülvizsgálatát is.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítványban hivatkozott rendelkezése a következő:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
2. A Be.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezései a következők:
"234. § (1) Ha a vádlott terhére fellebbezést nem jelentettek be, a megismételt eljárásban sem lehet a felmentett vádlott bűnösségét megállapítani, illetőleg a hatályon kívül helyezett ítéletben kiszabott büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni.
(2) Az (1) bekezdés nem irányadó, ha a hatályon kívül helyezés a 250. § II. a)-c) pontja alapján történt, vagy ha a megismételt eljárásban új bizonyíték merül fel, és ennek alapján a bíróság olyan új tényt állapít meg, amelynek folytán súlyosabb minősítést kell alkalmazni, vagy jelentős mértékben súlyosabb büntetést kell kiszabni, illetőleg - feltéve, hogy az ügyész a vádat kiterjesztette - a vádlott bűnösségét más bűncselekményben is meg kell állapítani."
"241. § (1) Az első fokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét megállapítani, a vádlott büntetését súlyosítani csak akkor lehet, ha terhére fellebbezést jelentettek be.
(2) Az (1) bekezdés szempontjából a vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek azt kell tekinteni, amely bűnösségének megállapítására, cselekményének súlyosabb minősítésére, büntetésének súlyosítására irányul."
"250. § A másodfokú bíróság tanácsülésen
[...]
II. hatályon kívül helyezi az ítéletet és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha
a) a bíróság nem volt törvényesen megalakítva,
b) az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt vagy olyan bíró vett részt, aki nem volt mindvégig jelen a tárgyaláson,
c) a bíróság hatáskörét túllépte, vagy más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el,
[...]"
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése általános rendelkezésként "a köztársaság alapértékeit nyilvánítja ki: a függetlenséget, a demokráciát és a jogállamiságot. A jogállamiság elvét az alaptörvény további rendelkezései részletezik" és tartalmilag az Alkotmánybíróság határozatai bontják ki [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59., 64., 65.]. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint "a büntető hatalom gyakorlásának, a büntetőigény érvényesítésének intézmény- és eszközrendszere közvetlen alkotmányos jelentőséggel bír; a büntető felelősségre vonás szabályai alkotmányos jelentőségűek" [42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993. 300., 304.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998. 372., 376-377.].
Számos határozatában leszögezte azt is az Alkotmánybíróság, hogy az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére, a törvénysértő bírósági ítéletek kizárására. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges - és az esetek többségében alkalmas - eljárásra ad jogot [részletesen pl.: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 65.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77., 82.; 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1998. 372., 376-367.].
2. A jogállamiság egyik igen fontos, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített alapelve a jogorvoslati jog biztosítása, amelynek tartalmával az Alkotmánybíróság már több ízben, sokféle szempontból foglalkozott. Ennek során határozataiban elvi éllel mutatott rá, hogy "minden jogorvoslat lényegi eleme a 'jogorvoslás' lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát" [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998. 182., 186.; 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999. 150., 156.].
A jogorvoslatok konkrét rendjét az egyes eljárási törvények az adott típusú eljárás lényegét figyelembe véve szabályozzák. Az alkotmányossági vizsgálat tárgya ennek következtében jelen esetben is az lehet, hogy a Be.-ben kialakított jogorvoslati rend megfelel-e az Alkotmány előírásainak.
A hatályos büntetőeljárási törvény jogorvoslati rendszere a hazai viszonyok között történetileg kialakult perorvoslati típusok két elemét, a reformatórius jogkört (az első fokú bíróság határozatának megváltoztatását) és a kasszatórius jogkört (az első fokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezését) foglalja magában. "A Be. a következmények szempontjából az eljárási szabálysértések két csoportját különbözteti meg. Egyikbe azon eljárási hibák tartoznak, amelyek elkövetése esetén az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése kötelező. Ilyen eljárási szabálysértés esetén az ítélet megsemmisítésre okot adó hibája mintegy vélelmezett, s az ítéletet hatályon kívül kell helyezni, függetlenül az elkövetett eljárási szabálysértésnek az ítéletre gyakorolt hatásától (Be. 250. § II. pont; abszolút hatályon kívül helyező okok; abszolút eljárási hibák).
A másik csoportot azok az eljárási szabálysértések alkotják, amelyekhez az előbb említett vélelem nem fűződik, így tehát csak akkor teszik szükségessé az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatásának elrendelését, ha az ítéletre lényeges kihatást gyakoroltak (Be. 261. §; relatív hatályon kívül helyező okok; relatív eljárási hibák)." [49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998. 372., 374.]
A relatív és az abszolút hatályon kívül helyezési okokat a jogalkotó állapítja meg, s ezek egyben súlybeli különbséget is jeleznek az első fokú bíróság részéről elkövethető eljárási szabálysértések és az ezek által okozott alkotmányossági sérelmek között is [49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998. 372., 374.].
Az indítvánnyal érintett abszolút hatályon kívül helyezési okok olyan súlyú alaki hibák, amelyek következményeként tartalmi vizsgálat nélkül, magát az ítéletet és az azt megelőző eljárást is "nem létezőnek" kell tekinteni. A törvényesen megalakított és működő bíróság követelménye, valamint a hatáskörelvonás tilalma egyben alkotmányi, illetve alkotmányos követelmények is. Az Alkotmánynak a bírói szervezettel foglalkozó X. fejezete rendelkezik a bírósági szintekről, a külön bíróságokról, a bíróság összetételéről és feladataikról (45-50. §-ok), az alapvető jogok között pedig az 57. § (1) bekezdése a bíróság előtti egyenlőségről, a független és pártatlan bírósági eljáráshoz való jogról. Ezeket a szabályokat egyebek között a Be. azon rendelkezései töltik ki részletes tartalommal, amelyek a bíróságok hatásköréről és illetékességéről, továbbá a bíróság összetételéről rendelkeznek (Be. 20-21. §-ai, 24-28. §-ai, 33. §-a, 296-297. §-ai, 331. §-a, 334-336. §-ai). Csak az ezen szabályok maradéktalan betartásával működő bíróság (bírói tanács) tekinthető olyannak, amely az Alkotmány felhívott rendelkezéseinek és az eljárási szabályoknak megfelelően végzi feladatát. A Be. ezen rendelkezései önmagukban is olyan kiemelt értéknek tekintendő szabályokat fogalmaznak meg, amelyek figyelmen kívül hagyása esetén határozat csak formális értelemben születhet, ennek tartalma semmilyen vonatkozásban nem tekinthető viszonyítási és kiindulási alapnak.
3. A súlyosítás (reformatio in peius) tilalma mindenekelőtt a másodfokú eljárás sajátja, a megismételt eljárásban áttételesen és részlegesen érvényesül. Ez az eljárásjogi intézmény az első fokú bíróság döntése ellen a terhelt és a védő kockázatmentes fellebbezési jogát biztosítja. A magyar büntető eljárási jog a relatív súlyo-sítási tilalom elvét követi: azokban az esetekben, amikor a vádlott terhére fellebbezést nem jelentettek be, a felmentett vádlott bűnösségnek megállapítását, illetve a kiszabott büntetés súlyosítását zárja ki. A súlyosítási tilalom tehát nem jelenti az első fokú határozat érinthetetlenségét, hanem pusztán azt foglalja magában, hogy erre irányuló jogorvoslat hiányában felmentés vagy az eljárás megszüntetése esetén a vádlott büntetőjogi felelőssége a másodfokú eljárásban nem állapítható meg, illetve a reá kiszabott büntetés nem súlyosbítható.
A súlyosításra irányuló fellebbezés hiánya kétség kívül behatárolja a másodfokú bíróság döntési jogkörét, korlátokat szab a reformatórius (megváltoztató) jogkör gyakorlásának. A reformatórius jogkörhöz kapcsolódó relatív súlyosítási tilalom azonban kizárólag érvényes eljárásban és az alapvető garanciák megtartása mellett meghozott ítélettel (végzéssel) összefüggésben értelmezhető, mert a másodfokú eljárásban kizárólag az ilyen határozatoknak lehet tartalmi kötőereje.
A másodfokú bíróságnak valamely fellebbezés elbírálása során ezért mindenek előtt azt kell vizsgálnia, hogy a fellebbezéssel megtámadott határozatot az eljárási szabályoknak megfelelő eljárásban hozta-e meg az első fokú bíróság. Ezen határozat érdemi vizsgálatára csak akkor kerülhet sor, ha a törvény szerint feltétlenül hatályon kívül helyezésre vezető eljárási hibát az első fokú bíróság nem követett el, s csak ebben az esetben korrigálhatja a fellebbezési fórum az első fokú határozat hibáit, helyesbítheti a tényállást, javíthatja ki az anyagi jogi tévedést, illetőleg mérlegelheti, hogy megfelelő szankciót szabott-e ki az első fokú bíróság.
A súlyosítási tilalom lényegében a felmentett terhelt bűnösségének megállapítását illetőleg a terhelt büntetésének súlyosítását zárja ki. A "súlyosítás" azonban csupán valamely formailag elismerhető határozathoz viszonyítva értelmezhető: ennek hiányában jogi értelemben sem felmentésről, sem pedig bűnösség megállapításáról és büntetés kiszabásáról nem lehet szó, ehhez képest nem lehet szó súlyo-sításról sem. A Be. 250. § II. a) - c) pontjai éppen olyan eseteket nevesítenek, amelyek - annál fogva, hogy alkotmányi követelmények sérelmét valósítják meg - az első fokú bíróság határozatát érdemi felülbírálatra alkalmatlanná teszik.
A megismételt eljárás lefolytatására az indítvánnyal érintett esetekben akkor kerül sor, amikor alapvető, az első fokú bíróság működési zavaraira visszavezethető eljárási szabályszegések folytán a másodfokú bíróság nincs abban a helyzetben, hogy a megelőző eljárásban hozott döntés érdeméről véleményt mondjon, mert nem áll rendelkezésre sem eljárásjogi, sem alkotmányos értelemben felülbírálhatónak tekinthető határozat. Ilyenkor a hatályon kívül helyezéssel szankcionált eljárási hibák olyan súlyú eljárási sérelmeket eredményeznek, hogy a döntést végső soron "nem jogosulttól", nem törvényesen eljárt bíróságtól származónak kell tekinteni.
A súlyosítási tilalom szempontjából az abszolút eljárási hibában szenvedő határozat "létezőként" történő elismerése akár oda is vezethetne, hogy a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában ténylegesen lehetetlenné vagy tartalom nélkülivé tenné az új eljárás lefolytatását. Az ilyen ügyekben a megismételt eljárásnak a terheltre kiható hatálya semmilyen értelemben nem lehetne, mert - a támadott kivételes szabály hiányában - a sűlyosítási tilalom folytán felmentés és az eljárás megszüntetése esetén mind a bűnösség megállapítása és a büntetés kiszabása, mind pedig a büntetés súlyosítása vele szemben kizárt volna. Ilyen körülmények között az eljárás megismétlésének elrendelése és lefolytatása fölösleges lenne, miközben azonban nyilvánvaló, hogy az abszolút eljárási hibában szenvedő határozat sem eljárásjogi értelemben, sem tartalmilag nem legitimálható. A másodfokú bíróságnak az eljárása során az ilyen hibákat "hivatalból" észlelnie kell és kasszatórius (megsemmisítő) döntést kell hoznia.
4. Az Alkotmánybíróság már több ízben utalt rá, hogy a hatóságok hibáinak kijavítására nyitva álló és alkotmányos garanciákkal ellátott jogorvoslatok - előre ismert - következményeivel a terheltnek is számolnia kell [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 66.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999. 75., 83.]. A jogbiztonság jogállami elve azt követeli meg, hogy a "jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is" [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 65.].
A jogorvoslati jogosultság keretei a büntetőeljárási törvényben a vád és a védelem oldaláról egyaránt előre rögzítettek, a jogorvoslatok lehetséges következményei előre behatároltak. A terhelt előtt előzetesen ismertek lehetnek a jogszabályban abszolút hatályon kívül helyezési okként feltüntetett eljárási szabálysértések és azok következményei, mint ahogyan a súlyosítási tilalom tartalma és hatóköre is. Mindebből azt is előre számításba veheti, hogy a súlyosításra irányuló fellebbezés hiánya sem jelenti feltétlenül a másodfokú eljárás során az ügy - számára kedvező - végleges lezárását, illetve az első fokú bíróság esetleges hibái nem esnek automatikusan és abszolút mértékben az ő javára.
A jogállamiság elvével az anyagi igazság érvényre juttatását védelmező, a jogorvoslati rendnek működőképes tartalmat biztosító perjogi szabályok állnak összhangban. A 9/1992. (I. 30.) AB határozatban kifejtette az Alkotmánybíróság azt is, hogy "a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási korlátok és feltételek között kell folynia, [...]. A jogerős ítélet az eljárásnak azt az eredményét teszi a jogerő végső szakaszában megtámadhatatlanná és mindenki számára irányadóvá, amelyet az ártatlanság vélelmével szemben, az összes eljárási garancia betartásával a bűnüldöző hatóságoknak és a bíróságnak sikerült elérniük" (ABH 1992. 59., 70.).
A jogállam büntető hatalmát jellemző azon elvnek, mely szerint a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viseli, nem tulajdonítható olyan értelmezés, hogy az eljáró hatóságok esetleges működési zavarai szükségképpen, feltétlenül és kizárólag a terhelt javára értelmezendők. Az Alkotmánybíróság - már hivatkozott - határozataiból is kitűnik, hogy a jogállam értékrendje szerint a bűnüldözés sikertelenségének az állam oldalán jelentkező kockázata az elkövető kézrekerítése tekintetében a hatóságok oldalán megnyilvánuló mulasztást, a bizonyítási eljárásnak a sikertelenségét, az e tekintetben az eljárás során a hatóságok részéről akár szándékosan, akár véletlenül elkövetett hibák következményeinek a terheltre történő áthárítása kizártságát, az előzetesen a törvényben megállapított büntethetőségi akadályok utólagos feloldhatatlanságát, a véglegesen lezárt jogviszonyok - a jogerő - feltétlen tiszteletben tartását jelentik [részletesen: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77.]. A büntetőeljárás sikertelensége kockázatának viselését az államra hárító elv azonban nem fogható fel úgy, hogy az eljárás során elkövetett alapvető hibák - köztük azok, amelyek végső soron "nem létezőnek" tekintendő határozatokat eredményeznek - az erre megállapított rendben is csak akkor orvosolhatók, ha ez a terhelt helyzetére nem gyakorol kedvezőtlen hatást.
A fentiekre figyelemmel az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
5. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a vitatott rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította, okafogyottá vált az indítványozónak -az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (3) bekezdésére alapított - azon kérelme, hogy a jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát rendelje el.
Budapest, 2001. május 29.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró