23/1998. (VI. 9.) AB határozat
az Alkotmánybíróság által alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága kizárásának eljárásjogi következményeivel kapcsolatos mulsaztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány, és a Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.20.880/1996/4. számú végzésének megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Országgyűlés alkotmányellenes mulasztást követett el azzal, hogy a büntetőeljáráson kívüli eljárásokban nem szabályozta az Alkotmánybíróság által alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága kizárásának eljárásjogi következményeit. Ezért az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy erre vonatkozó jogalkotási feladatának 1998. december 31. napjáig tegyen eleget.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alkotmányellenes mulasztás hátrányos jogkövetkezményei a Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.20.880/1996/4. számú végzésével befejezett felülvizsgálati eljárásban nem alkalmazhatók. A konkrét ügyben a felülvizsgálati kérelem benyújtásának a Polgári perrendtartásban meghatározott határideje a mulasztásos alkotmányellenességet megszüntető törvényi rendelkezés hatálybalépésével kezdődik.
Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.20.880/1996/4. számú végzésének megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást 1999. július 3. napjáig felfüggeszti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó korábbi indítványa alapján az Alkotmánybíróság a 23/1995. (IV. 5.) AB határozatában megállapította, hogy a törvényes, de alaptalannak bizonyult elítélésért járó kártalanítás és a visszatérítés tárgyában a kártérítés elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező polgári bíróságnak a polgári peres eljárás szabályai szerint kell eljárnia, ezért ebben az eljárásban a büntetőbíróságnak az iratokat az eljárás lefolytatása végett a polgári bíróságnak minden esetben meg kell küldenie. Az Alkotmánybíróság e határozatával a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 385/B. § (1) bekezdésének azt a szövegrészét, amely az áttétel kérdésében a döntéshozatalt a büntetőbíróság mérlegelési jogkörébe utalta, alkotmányellenesnek ítélte, és megsemmisítette. A megsemmisítés indoka az volt, hogy a terhelt által a visszatérítési eljárásban érvényesített, lényegileg polgári jogi természetű igény más és más eljárási szabályok szerint érvényesíthető a Be. szerinti különleges eljárásban és a polgári peres eljárásban. A Be. különleges eljárásában nem érvényesülnek maradéktalanul mindazok a garanciák - ezek között például a felülvizsgálati eljárás lehetősége -, amelyek a polgári eljárásban érvényesülnek. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az azonos jellegű polgári jogi igények érvényesítési rendje között való különbségtétel az Alkotmánynak a megengedhetetlen megkülönböztetést tiltó 70/A. §-ába ütközik, így az alkotmányellenes (ABH 1995, 115.).
2. Az indítványozó ebben az ügyben jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata mellett alkotmányjogi panasszal is élt. Az Alkotmánybíróság határozata szerint "a visszatérítési ügyben a felülvizsgálat kizárt voltát sérelmező alkotmányjogi panasz alapos volt. A konkrét ügy bírósági elbírálásakor hatályos jogszabályok nem adtak lehetőséget sem a felülvizsgálati indítvány, sem a felülvizsgálati kérelem benyújtására. Az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke a konkrét esetben indokolja, hogy ügyében az Alkotmánybíróság a felülvizsgálat lehetőségét megnyissa." Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 385/B. § (1) bekezdésének alkotmányellenesnek nyilvánított, megsemmisített hatásköri és illetékességi szabálya az indítványozó konkrét ügyében nem alkalmazható. Eszerint a Fővárosi Bíróság előtt 12.B.77/1990. szám alatt visszatérítés iránt indított és a Legfelsőbb Bíróságon Bf.III.915/1992. szám alatt befejezett ügyben az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való megjelenésétől a polgári bíróság hatáskörrel rendelkezett a konkrét felülvizsgálati eljárás érdemi lefolytatására, az alkotmányjogi panasz előterjesztője pedig eljárási alanyi jogosultságot szerzett a felülvizsgálati kérelem benyújtására (ABH 1995, 120-121.).
Az Alkotmánybíróság e határozatában tehát az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alkalmazásával az "eljárást kezdeményező különösen fontos érdekére" tekintettel "a panaszos ügyében a polgári bíróság elbírálására tartozó felülvizsgálati kérelem benyújtásának lehetőségét megnyitotta" (ABH 1995, 121.). Az eljárást az indítványozó kezdeményezte is, azt azonban a Legfelsőbb Bíróság ismét büntetőeljárásban benyújtott felülvizsgálati indítványként bírálta el, és 1995. október 19-én kelt Bfv.X.1255/1995/6. számú végzésével - ezúttal mint ismételten előterjesztett indítványt - a Be. 284/A. § (5) bekezdése alapján újra érdemi vizsgálat nélkül utasította el. A Legfelsőbb Bíróság az eljárás lefolytatása során nem hivatkozott az Alkotmánybíróság 23/1995. (IV. 5.) AB határozatában foglaltakra, és arra sem, hogy az Alkotmánybíróság e határozatával a konkrét panasz tárgyában az érdemi felülvizsgálati eljárás lehetőségét megnyitotta.
3. Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság hivatalbóli elutasítást tartalmazó Bfv.X.1255/1995/6. számú végzése ellen ismételten alkotmányjogi panaszt nyújtott be, melyet az Alkotmánybíróság 1317/D/1995/12. számú végzésével hatáskör hiányában visszautasított, azonban az Abtv. 23. § (2) bekezdésének alkalmazásával "a beadványnak a felülvizsgálati kérelem elintézésére vonatkozó részét a polgári peres eljárás szabályai szerint való elbírálás végett a Fővárosi Bírósághoz" tette át (ABH 1996, 820.).
A Fővárosi Bíróság a beadványt a Legfelsőbb Bíróságnak küldte meg. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - ezúttal a polgári eljárás szabályaira hivatkozva - hivatalból elutasította. A Pfv.V.20.880/1996/4. számú végzés szerint a Pp. tételesen meghatározza azokat a végzéseket, amelyek ellen felülvizsgálati kérelemmel lehet élni. A felsorolás a büntetőbíróságnak a kártalanításról, visszatérítésről szóló végzését nem tartalmazza és nincs más olyan külön jogszabály sem, amely e végzésének a felülvizsgálatát lehetővé tenné. A Legfelsőbb Bíróság végzésében az Alkotmánybíróság 23/1995. (IV. 5.) AB határozatában foglaltaknak, azaz nem jutott érdemben elbírált jogorvoslathoz annak ellenére, hogy alkotmányjogi panasza folytán az Alkotmánybíróság határozatával az eljárásban a felülvizsgálatot megnyitotta.
4. Időközben a panaszos ügyében a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is kérelemmel fordult. A Bizottság által 23.209/94. számon nyilvántartásba vett kérelemre a magyar Kormány indítványozta, hogy a Bizottság az Egyezmény 26. cikkére hivatkozással nyilvánítsa a kérelmet - időelőttiség miatt - elfogadhatatlannak, figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság 23/1995. (IV. 5.) AB határozata alapján a kifogásolt hazai eljárásban a kérelmező részére még rendelkezésre áll jogorvoslati lehetőség.
5. A Legfelsőbb Bíróság indítvánnyal sérelmezett Pfv.V.20.880/1996/4. számú végzésével ezt a jogorvoslati utat zárta el, amely végzéssel "szemben" az indítványozó ezért újabb alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Panaszában kérte a kifogásolt bírósági határozat megsemmisítését, továbbá az Alkotmány 70/K. §-ára és más alkotmányi rendelkezésekre hivatkozással annak megállapítását, hogy az Országgyűlés alkotmányellenes törvényalkotási mulasztásban van annak folytán, mert nem szabályozta a bírósági eljárásban alkalmazott alkotmányellenes jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát kizáró alkotmánybírósági határozat "eljárási és anyagi jogi következményeit". Az indítvány szerint e jogalkotói mulasztás miatt a panaszos jogsérelme még akkor sem orvosolható, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabály alkalmazását a konkrét ügyben kizárta.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta.
1. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére.
Az Alkotmánybíróság már a 22/1990. (X. 16.) AB határozatban elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy a jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha a jogi szabályozás iránti igény annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének gyakorlati lehetőségétől (ABH 1990, 83, 86.). Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata továbbá, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204-205., 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.].
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el." Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy: "A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
2. Az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslatnak minősül, melynek eredményessége jogkövetkezményekkel jár. E jogkövetkezményeknek ki kell terjedniük a jogerősen lezárt ügy érdemi vizsgálatára is. Az Abtv. 43. §-ának (2) bekezdése főszabályként ugyan akként rendelkezik, hogy az Alkotmánybíróság jogszabályt megsemmisítő határozata nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat, továbbá a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket; e főszabály alól azonban a 43. § (3) bekezdése a büntetőeljárások tekintetében kifejezett kivételt állapít meg, a 43. § (4) bekezdése pedig - ugyancsak kivételként - felhatalmazza az Alkotmánybíróságot - egyebek között - arra, hogy az alkotmányellenes jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságát kizárja, ha ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.
Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt bárki [Abtv. 21. § (4) bekezdése] alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában már rámutatott arra (ABH 1991, 281-282.), hogy a törvény e rendelkezése szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat. Ez következik egyrészt abból, hogy a törvény a jogintézményt "panasz"-nak nevezi, másrészt, hogy azt az "egyéb jogorvoslati lehetőségek" kimerítése után vagy "más jogorvoslati lehetőség hiányában", vagyis további, illetőleg végső jogorvoslatként biztosítja a jogosult számára. Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a "jogorvoslás" lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát.
Az alkotmányjogi panasz előterjesztőjének alanyi joga van arra, hogy az Alkotmánybíróság konkrét ügyében eljárjon, és határozatot hozzon. E jogorvoslathoz való alanyi jogosultság ugyanakkor nem minősül általános jogorvoslatnak, mert az csak kivételesen, a jogerő beállta után, továbbá alkotmányellenes jogszabály alkalmazása esetén vehető igénybe, az Alkotmánybíróság jogköre pedig csak az Alkotmányt sértő jogszabály megsemmisítésére terjed ki, továbbá annak kimondására, hogy az alkotmányellenes jogszabály a panaszos konkrét ügyében nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában azt is kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz intézményét ez a jogorvoslati funkció különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. Az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatti konkrét jogsérelem orvosolhatóságának a hiányában ugyanis az alkotmányjogi panasz nemcsak funkcióját vesztené el, de azt a sajátosságát is, amely az Abtv. 20. § (2) bekezdése alapján bárki által indítványozható utólagos normakontrollhoz képest magában a jogintézményben megnyilvánul. Az indítványozó szempontjából is egyedül csak akkor van értelme az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatti panasznak, ha az Alkotmánybíróság eljárása folytán jogsérelme orvosolhatóvá válik.
3. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Abtv. 48. § alapján az alkotmányjogi panaszt a jelen ügyben is jogorvoslati kérelemként bírálta el. Ennek során az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a megfelelő törvényi szabályozás hiánya az ilyen ügyekben nem jelentheti az alkotmányellenes jogszabály alkalmazásából eredő jogsérelem orvosolhatóságának a hiányát. Az alkotmányjogi panasz - mint az utólagos normakontrolltól különböző jogintézmény - létjogosultságát ugyanis a fentiek szerint éppen az adja, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdésében biztosított jogkörével élve az indítványozót ért jogsérelemre akkor is biztosítson jogorvoslást, ha egyébként a sérelmezett rendelkezést az alkotmánybírósági határozat közzétételének napjával, vagy a jövőre nézve semmisíti meg.
Az Alkotmánybíróság az idézett határozatában már 1991-ben kifejtette - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség kifejezett megállapítása nélkül -, hogy a törvényhozó elmulasztotta azoknak az eljárásjogi módozatoknak a szabályozását, amelyek az alkotmányjogi panasz intézményét általánosságban és minden estben alkalmassá tehetnék arra, hogy az alkotmányjogi panasz intézménye a lényegét adó jogorvoslati funkcióját betöltse. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában - a törvényi feltételek fennállása esetén - az ügyek sajátosságaihoz igazodó jogorvoslást nyújtott ugyan az alkotmányjogi panasz megalapozott előterjesztőjének, azonban éppen az 57/1991. (XI. 8.) AB határozattal elbírált esetben hívta fel a figyelmet arra, hogy hiányzik a megfelelő törvényi szabályozás a jogorvoslás biztosítására akkor, amikor az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságának kizárását olyan ügyben mondja ki, amely nem büntetőeljárásban hozott jogerős bírósági ítélettel befejezést nyert. Az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy mindaddig, amíg a törvényalkotó ennek az esetkörnek az eljárásjogi módozatait nem szabályozza, az egyes ügyekben a jogsérelem orvoslásának módját magának az Alkotmánybíróságnak kell meghatároznia (ABH 1991, 283.).
III.
1. A jelen ügyben az indítványozó - a konkrét bírósági határozatot és az alapjául fekvő alkotmányellenes helyzetet sérelmező alkotmányjogi panaszán túlmenően - annak megállapítását is kérte, hogy a törvényhozó alkotmányellenes mulasztásban van azért, mert mind a mai napig nem szabályozta az Alkotmánybíróság ilyen tárgyú határozatai alapján a perbeli jogerő feloldásának eljárásjogi módját, azaz azokat az eljárásjogi szabályokat és garanciákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság határozatában elrendelt alkotmányos jogállapot a bírósági eljárás keretében helyreállhasson.
Mivel az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz és az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerinti jogkövetkezmények alkalmazhatósága körében - figyelemmel az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában kifejtettekre - a jogalkotó jogalkotási feladata - és mulasztása - kétségkívül fennáll, az Alkotmánybíróság az Abtv. 49. § (1) bekezdése körében a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a jogalkotói feladat elmulasztása idézett-e elő alkotmányellenességet.
Tekintve, hogy az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat, az alkotmányellenesség az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alapján pusztán már azon az alapon megállapítható, hogy a törvényhozó elmulasztotta e jogorvoslati alapjog érvényesüléséhez szükséges eljárásjogi szabályok és garanciák megalkotását, vagyis azáltal, hogy az alkotmányellenes jogszabályt alkalmazó jogerős bírósági ítélettel befejezett büntetőeljáráson kívüli esetekben az alkotmányjogi panasszal megnyitott jogorvoslat érvényesítését megfelelő eljárási szabályok törvénybe foglalásával nem tette teljessé. Az alkotmányjogi panasz rendkívüli jogorvoslatkénti szabályozása az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdéséből kényszerítően ugyan nem következik; ám ha a törvényhozó az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán a jogerősen befejezett ügyekben bekövetkezett jogsérelemre e rendkívüli jogorvoslat lehetőségét megnyitotta, alkotmányos kötelessége olyan eljárásjogi szabályok megalkotása, amelyek alkalmazásával a jogsérelem valóságosan orvosolhatóvá válik. Ha nem így lenne, az alkotmányjogi panasz - merőben formális és tartalom nélküli jogintézményként - nem tudná betölteni az alapjogsérelmek orvoslására vonatkozó lényegi funkcióját.
A továbbiakban rámutat az Alkotmánybíróság arra is, hogy az Abtv. 27. §-ának (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező. Az alkotmányjogi panasszal sérelmezett konkrét ügyben azonban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának sem a büntető, sem a polgári tanácsa - megfelelő törvényi szabályozás hiányában - nem alkalmazhatta az Alkotmánybíróság határozatában foglalt azt a rendelkezést, amellyel a konkrét ügyben az alkotmányjogi panasz előterjesztője javára a felülvizsgálati eljárást megnyitotta. Az Alkotmánybíróság határozatának mindenkire nézve kötelező volta alkotmányosan ellentmondásban áll annak a megfelelő jogi szabályozás hiánya miatti bírósági alkalmazhatatlanságával, az veszélyt jelent a jogállamiságra és annak lényegi elemét kitevő, ahhoz szorosan kapcsolódó jogbiztonságra, miáltal sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, így a szabályozatlanság ez okból is alkotmányellenességet idéz elő.
Megállapítható tehát, hogy a jogalkotó az alkotmányjogi panasz és az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerinti jogkövetkezmények büntetőeljáráson kívül bírósági eljárásban való alkalmazhatóságának szabályozatlanul hagyásával jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel az Alkotmány több rendelkezését is megsértette, ezért az Alkotmánybíróság a mulasztás miatti alkotmányellenesség megállapítása mellett felhívta az Országgyűlést törvényhozói feladatának teljesítésére.
A törvényhozó szabadságában áll - és egyben felelőssége is - annak meghatározása, hogy milyen módon, milyen eljárási szabályok és garanciák megalkotásával biztosítja a büntetőeljáráson kívüli bírósági eljárásban alkalmazott, majd az Alkotmánybíróság határozatával alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága kizárását. Az Alkotmánybíróság többször felhívott 1991. évi határozata óta e tárgykörben már történtek kodifikációs kísérletek. Ennek során az Alkotmánybíróság és a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága - a törvényalkotóhoz is eljuttatott - következő együttes állásfoglalást alakította ki, és fogalmazta meg: "A megfelelő eljárásjogokban rendelkezni kell arról, hogy megalapozott alkotmányjogi panasz esetében az Alkotmánybíróság határozata következtében a félnek az eljárás újrafelvételére van alanyi joga. Az új eljárásban az alkotmányellenes jogszabályt nem, vagy részbeni alkotmányellenessége esetén csak alkotmányos tartalma szerint lehet alkalmazni." E közös állásfoglalásra és a kodifikációs törekvésekre is figyelemmel az Alkotmánybíróság 1998. december 31-i határidővel hívta fel az Országgyűlést elmulasztott jogalkotói feladatának az Abtv. 49. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti teljesítésére.
2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a jelen eljárásban kérte a sérelmezett legfelsőbb bírósági határozat - végzés - megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint - lehetőség van az alkotmányellenes mulasztás kiküszöbölésére megállapított határidőig az eljárás felfüggesztésére [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227.]. Az Alkotmánybíróság ebben az ügyben a felfüggesztés határidejét hosszabban állapította meg, figyelemmel arra, hogy a konkrét ügyben a panaszos felülvizsgálati kérelmének a Polgári Perrendtartásban meghatározott határideje a mulasztásos alkotmányellenességet megszüntető törvényi rendelkezés hatálybalépésével veszi kezdetét. Az Alkotmánybíróság határozatában ennek megállapítása mellett kimondta egyúttal azt is, hogy az alkotmányellenes jogalkotói mulasztás hátrányos jogkövetkezményei az alkotmányjogi panasz előterjesztőjével szemben a konkrét ügyben nem alkalmazhatók. Ennek folytán - függetlenül attól, hogy az Országgyűlés az alkotmányellenes mulasztást milyen módon, milyen eljárási szabályok megalkotásával küszöböli ki -, a konkrét ügyben az Alkotmánybíróság korábbi határozatával megnyitott felülvizsgálati eljárást a Legfelsőbb Bíróságnak a megalkotásra kerülő törvényi szabályok megfelelő alkalmazásával érdemben le kell folytatnia. Ennek során már a Legfelsőbb Bíróság feladata lesz, hogy hatáskörében eljárva a megalapozott indítvánnyal támadott jogerős határozata sorsáról döntsön. Az Alkotmánybíróság a felfüggesztés határidejének leteltével az el nem bírált indítvány kérdésében az eljárást folytatja.
3. A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapul.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 788/D/1997/12.