A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.30356/2015/1. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában. [1990. évi C. törvény (Htv.) 52. §, 2000. évi C. törvény (Számviteli tv.) 16. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. §] Bíró: Hankó Ferenc

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

28.K.30.356/2015/13.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Tatár Klára ügyvéd (címe.) által képviselt felperes neve (felperes címe., V/9.) felperesnek a dr. Pataki Márta Krisztina jogtanácsos által képviselt Budapest Főváros Kormányhivata (címe., határozatszám: ....) alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő

í t é l e t e t :

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy az állami adóhatóság külön felhívására fizessen meg a Magyar Államnak 1.500.000.-Ft (egymillió-ötszázezer) forint tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illetéket.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 500.000.-Ft (ötszázezer forint) perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s:

A Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztálya, mint elsőfokú adóhatóság (a továbbiakban: első fokú hatóság) a .... számú megbízólevéllel a felperesnél bevallások utólagos vizsgálatára irányuló helyi iparűzési adó- és pénzügyi ellenőrzését rendelt el a 2007-2010-es évek vonatkozásában.

Az ellenőrzés egyrészt rögzítette, hogy a felperes fő tevékenységi köre szállítmányozás, másrészt megállapította, hogy a felperes a vizsgálat alá vont adónem adóalapját a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 39.§ (1) bekezdés alapján helytelenül számította ki, mivel olyan szolgáltatások mértékével csökkentette az iparűzési adó alapját, amelyek nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak. A revízió a megállapítását többek között a Htv. 52.§. 37. és 40. pontjaiba foglalt definíciókra, (anyagköltség, közvetített szolgáltatások értéke) illetve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3.§ (7) bekezdés 1) pontjára és a 78.§ (2) - (3) bekezdéseiben foglaltakra alapozta.

Az elsőfokú hatóság megállapítását azzal indokolta, hogy felperes egyrészt azért nem csökkentheti az adó alapját közvetített szolgáltatások jogcímén jogszerűen, mert nem rendelkezik a megrendelőitől írásos szerződéssel. E tekintetben nem fogadta el a felperes által csatolt e-mailes levélváltásokat, mert álláspontja szerint azok adójogi értelemben nem tekinthetők szerződésnek.

Másrészt az első fokú hatóság rámutatott arra, hogy a szállítmányozási tevékenység alvállalkozói teljesítményként történő elszámolása azért kizárt, mert a szállítmányozási szerződés az ügyviteli jogviszonyok közé tartozik, így az a megbízási jellegű szerződéseknek, közelebbről a megbízáson alapuló bizományi szerződéseknek az a nevesített válfaja, amelynek tárgya a fuvarozási szerződés kötése. Ezt a rendszertani szempontot juttatja kifejezésre a perbeli időszakban hatályos a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk) 521. §-ának (3) bekezdése is, amely szerint: "Amennyiben e fejezetből más nem következik, a szállítmányozó szerződéseire és más jogcselekményeire a bizomány, a küldemény kezelésére, megóvására és továbbítására pedig a fuvarozás szabályait kell megfelelően alkalmazni." Figyelemmel arra, hogy a Ptk 513. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy: "A bizományra a megbízás szabályait kell alkalmazni." Így a felperest az alvállalkozójával a fuvarozási szerződések megkötése során vállalkozási, ügyfelével (a megbízójával) pedig a szállítmányozás fenti meghatározása folytán megbízási szerződés kapcsolja össze, így az alvállalkozói teljesítmény elszámolásának Htv.-ben megkövetelt feltételei (a szerződési típusazonosság hiánya miatt) nem teljesül. Az első fokú hatóság a jogértelmezése alátámasztásaként a Legfelsőbb Bíróság Gf. III. 31. 063/1982. sz. ítéletében (BH1985. 74.) megfogalmazottakra hivatkozott.

Az első fokú hatóság megállapítása szerint a felperes a vizsgált időszakban adókötelezettségeinek (bejelentési, változásbejelentési kötelezettség, helyi iparűzési adóbevallási kötelezettség elmulasztása) nem tett eleget.

Az elsőfokú hatóság ... számú, az ellenőrzés realizálásaként hozott határozatában felperes terhére egyrészt a helyi iparűzési adóbevallási kötelezettség késedelmes teljesítése miatt mulasztási bírságot (összesen 200.000, -Ft.) szabott ki, másrészt a vizsgált időszakban a felperes terhére összesen 25.170.975, - Ft. adókülönbözetet állapított meg, melyből 8.891.177, Ft-ot adóhiánynak (esedékességig meg nem fizetett adó) minősített. A feltárt adóhiányra tekintettel szankcióként 1.978.235, -Ft adóbírságot és 3.380.851,- Ft késedelmi pótlékot szabott ki.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes .... számú határozatával az elsőfokú határozatot - egyéb rendelkezései változatlanul hagyása mellett - akként változtatta meg, hogy a felperes terhére rótt mulasztási bírság jogalapjaként a helyi iparűzési adóbevallási kötelezettség nem teljesítését állapította meg.

Az alperes álláspontja szerint az első fokú hatóság a megállapításához szükséges mértékben a tényállást feltárta, mivel azt a felperes által rendelkezésére bocsátott bizonylatok (árbevétel számla, hozzá kapcsolt költség számla, fuvar-, hajó-, rak- levelek, és minden esetben e-mail útján történő megrendelések, levelezések) alapján állapította meg. Az első fokú hatóság a feltárt tényekből helytálló jogkövetkeztetésre jutott, mert vizsgálta, hogy a felperes esetében a Htv. 52.§ 40. pontjában meghatározott feltételek együttesen teljesülnek- e. Így a felperes és a harmadik személy (megrendelő) között írásban kötött szerződés meglétét. Azt, hogy a szerződésben és a számlában a közvetítés lehetősége, ténye megállapítható-e vagy sem. Az alvállalkozói teljesítés elszámolható-e. Az alperes, az első fokú hatósággal egyezően rámutatott arra, hogy egy adott szolgáltatás tartalma többek közt akkor minősül közvetített szolgáltatásnak, ha azt az adóalany/felperes saját nevében, de más javára rendeli meg (vásárolja meg) és azt változatlan formában részben, illetőleg egészben "továbbadja", továbbszámlázza.

Ebben az esetben ugyanis az adóalany/felperes az adott szolgáltatást nem saját teljesítményéhez használja fel, mivel azt a megbízója javára rendeli meg, a szolgáltatás tényleges igénybe vevője ezért a megrendelő. Az adóalany tehát "beékelődik" a szolgáltatást ténylegesen nyújtó, illetve fogadó közé, és ez megnyilvánul a számlázási kapcsolatban is, amikor a szolgáltatás nyújtója a felperesnek számláz (jogi értelemben vele áll kapcsolatban), a felperes pedig a teljesítményt továbbszámlázza megrendelője felé. A szolgáltatás fizikai teljesítését ezért a szolgáltatás tényleges nyújtója a felperes megrendelője felé teljesíti, azonban a teljesítést a felperes ismeri el, mely okból a szolgáltatás tényleges nyújtója a felperesnek számláz. Mindez azt feltételezi, hogy a saját szolgáltatásától elválasztható, önálló szolgáltatásról van szó. E feltétel a felperes esetében azért sem teljesül, mert nem áll mind a megrendelőjével és a vállalkozójával vállalkozási szerződéses kapcsolatban.