A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20199/2014/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 177. §, 178. §, 206. §, 239. §, 252. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §, 84. §, 300. §, 345. §, 355. §, 360. §, 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) 103. §] Bírók: Bleier Judit, Hőbl Katalin, Kurucz Zsuzsánna

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.199/2014/4.

A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda (fél címe 1, ügyintéző: dr. Magyar György ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Pál és Társai Ügyvédi Iroda (fél címe 2, ügyintéző: dr. Pál András ügyvéd) által képviselt alperes neve. "f.a." (alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2013. november 21. napján meghozott 34.P.27.496/2010/53. számú ítélete ellen az alperes részéről 54. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 125.000 (százhuszonötezer) forint + áfa ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget, és térítsen meg az államnak külön felhívásra 448.000 (négyszáznegyvennyolcezer) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresete annak megállapítására irányult, hogy a vörösiszap-katasztrófa által az alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogait, testi épséghez és az egészséghez, valamint az emberi méltósághoz való jogát. Kérte, hogy kötelezze az elsőfokú bíróság az alperest 6.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és járulékai megfizetésére.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú eljárásban előadott nyilatkozata szerint azt önmagában nem vitatta, hogy a felperesnek sérült az testi épséghez, egészséghez és emberi méltósághoz való joga, azonban állította, hogy azt nem az alperes magatartása okozta. Mindezt meghaladóan vitatta a kérelem mértékét is.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes a 2010. október 4-én az ajkai gyártelepén található X. számú vörösiszap-tározó gátfalának átszakadásával összefüggésben megsértette a felperes testi épséghez, egészséghez és emberi méltósághoz való jogát. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5.000.000 forintot, ezen összeg után 2010. október 4-től - 2013. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes, míg 2013. július 1-től a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot, valamint 381.000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak külön felhívásra 420.000 forint illetéket, valamint 61.910 forint állam által előlegezett költséget.

Ítéletének indokolásában idézte a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 345. § (1) bekezdését, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvtv.) 103. § (1) bekezdését és a 102. § (1) bekezdését. Megállapítása szerint elsősorban azt kellett vizsgálnia, hogy az alperesnek a vörösiszap tárolására irányuló tevékenysége veszélyes üzemnek minősül-e. A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen pedig azt állapította meg, hogy a tevékenység veszélyes üzem. A perben előterjesztett szakvéleményt és annak kiegészítését ítélkezésének alapjául elfogadta, és érdemi döntésénél figyelembe vette a más perből beszerzett bizonyítékokat is. A bizonyítékok értékelésével azt állapította meg, hogy az alperes tevékenysége a katasztrófát megelőzően a környezetet terhelte, illetve veszélyeztette, így a felperessel szemben a veszélyes üzem szabályai szerint tartozik felelősséggel, mert a környezetkárosító eredmény bekövetkezése már önmagában is kimeríti környezetterhelés Kvtv.-ben meghatározott fogalmát.

Nem találta megalapozottnak az alperesnek azt a védekezését, hogy a kárt olyan, a veszélyes üzemi tevékenységen kívül álló ok okozta, mely az alperes részéről elháríthatatlan volt. Rögzítette, hogy a gátszakadás összetett jelenség volt, amelyet számos tényező és ezek kedvezőtlen, egyidejű összejátszása idézte elő. A szakvéleményekből megállapította, hogy a gátszakadás kialakulásának fő geotechnikai okaiként a gát alatti kövér agyagban rendelkezésre álló nyírószilárdság csökkenése, illetve a nyírófeszültség tárolt zagyszint emelkedése miatti megnövekedése, a gát alatti talajtörés bekövetkezése, a gát alatti talaj kifelé mozgása, a gátláb előtti talajfelszín megemelkedése, ezzel egyidejűleg a gát belső részének süllyedése, a csak minimális húzó igénybevétel felvételére képes, az ÉNy-i saroknál jelentős igénybevételeket elszenvedő gátanyag megrepedése jelölhető meg. Kiemelte, hogy dr. N. szakértő vélemény-nyilvánítása szerint elsősorban a kation csere miatti folyamat okozta a katasztrófát, ezért a gátszakadás később akkor is bekövetkezett volna, ha nincs más ok. A X. számú tározó gáttestének meggyengülését és a vörösiszap kiáramlását az alperes által tárolt magas lúgtartalmú anyag és az altalaj kölcsönhatásaként a gravitáció hatására kialakult kémiai folyamat okozta, melynek során a talajban lévő ásványi anyagok szerkezetét a lúgos kémhatású NaOH megváltoztatta. Az alperes környezetet terhelő tevékenysége közvetlenül kapcsolódott a káreseményhez, mert a katasztrófát eredményező kár bekövetkezése az alperes tevékenységének azzal a mozzanatával állt okozati összefüggésben, amelynek révén a tevékenység környezetet veszélyeztetőnek minősül (lúgos anyag tárolása), így nem tekinthető a környezetet terhelő tevékenység körén kívüli oknak. Az alperesnek a környezet terhelésével járó tevékenysége, valamint a bekövetkezett káreseménynek az alperes tevékenységével összefüggő kapcsolata az alperes kártérítési kötelezettségét önmagában megalapozza, amely alól nem tudja magát kimenteni. Az elsőfokú bíróság idézte a Ptk. 75. § (1) bekezdését, a 76. §-át, a 84. § (1) bekezdés a) és e) pontjait, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 163. § (2) bekezdését. Megállapította, hogy sérült a felperes személyiségi joga közül a testi épséghez, az egészséghez való jog, az emberi méltósághoz és az egészséges környezethez való jog. Miután az alperes a felelős a vörösiszap-katasztrófáért, a felperes személyiségi jogait az alperes sértette meg. Így az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 345. § (1) bekezdés, Kvt. 101. § (2) bekezdés d) pontja és a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján állapította meg. A szakértők a perben felmerült szakkérdéseket az alperes felelősségének elbírálásához szükséges mértékben megválaszolták, ezért mellőzte a szakvélemény további kiegészítésére vonatkozó alperesi indítványokat. Az elsőfokú bíróság a felperest személyesen hallgatta meg, és tanúkihallgatást is foganatosított. A perben előterjesztett orvosszakértői, illetve pszichiáter szakértői szakvéleményeket mint aggálytalanokat ítélkezésének alapjául elfogadta, és megállapította, hogy a felperes a lúgos anyagtól származó első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, amelynek külsérelmei nyomai jelenleg is láthatók. A hegek a munka elvégzésében a felperest érdemben nem gátolják, az esztétikai, negatív hatás mérsékelt, állapota végállapot. Megállapítható az is, hogy a felperesnél poszttraumás stressz-zavar diagnosztizálható, és a jelenlegi pszichés státuszában egyéb körülmény, betegség nem hatott közre. A felperest ért személyiségi jogi sérelmeket együttesen vizsgálta, és az összes bizonyíték értékelésével úgy ítélte meg, hogy a felperes nem vagyoni sérelmeit 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetése egyensúlyozza ki. Ennek mértékénél értékelte azt is, hogy a sérülések hozzájárultak ahhoz, hogy a felperes korábbi jobb kartörésének gyógytartama is elhúzódott és nála jelenleg is poszttraumás stressz-zavar áll fenn, azonban az élettere nem szűkült be, szociális kapcsolatai nem szakadtak meg. A késedelmi kamatról a Ptk. 360. § (1) bekezdése alapján döntött.