A Fővárosi Törvényszék K.32028/2011/19. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (HELYI ADÓ ügyében hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1990. évi C. törvény (Htv.) 11. §, 17. §, 19. §, 52. §, 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet 1. §] Bíró: Hajdú Ágnes
Fővárosi Törvényszék
24.K.32.028/2011/19.
A Fővárosi Törvényszék
a dr. Török Ferenc ügyvéd (cím.) által képviselt felperes neve (felperes címe.) felperesnek a dr. Almási Győző jogtanácsos által képviselt Budapest Főváros Kormányhivatala (alperes címe.) alperes ellen helyi adó ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a következő
í t é l e t e t :
A bíróság az alperes BP-1106/2-5/2011. számú határozatát - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezi.
A kereseti illeték a magyar állam terhén marad.
Kötelezi a bíróság az alperest, hogy az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 2.000.000.- (kettőmillió) forint perköltséget.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
I n d o k o l á s :
A felperes tulajdonában áll a .............. helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 40619 m² kivett telephelyből 29370 m², a ........... helyrajzi számú, összesen 98465 m² kivett üzemből 42918 m², a .............. helyrajzi számon nyilvántartott 89669 m² kivett üzem, valamint a ............ helyrajzi számon nyilvántartott 253629 m² összterületű kivett beépítetlen területből 82431 m² belterületi földrészlet.
Az ingatlanok - melyeket ............... agyagbányaként tart nyilván a Bányakapitányság - bányatelekként, illetve bányászati tevékenységgel érintett területként üzemeltek, majd az üzemeltetés felhagyása után a Szolnoki Bányakapitányság 2000. április 26. napján kelt 11000/1999/2. számú határozatában a területre kidolgozott tájrendezési tervet jóváhagyta.
A Budapesti Bányakapitányság a 2010. április 15-én kelt BBK/1811/1/2010. számú határozatával igazolta, hogy a hivatkozott határozat alapján előírt tájrendezési munka elvégzésre került.
A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Adóhatóság 2010. június 1-én és június 27-én felhívást intézett a felpereshez, miszerint a felperes tulajdonában álló belterületi földrészletek adókötelesek. Az adóhatósági nyilvántartás alapján megállapította, hogy a felperes a bevallási kötelezettségének nem tett eleget, ezért e mulasztásra tekintettel felhívta a felperest, hogy a mellékelt adóbevallást 8 napon belül juttassa vissza. Figyelmeztette arra is, hogy a felperes mulasztási bírsággal sújtható, ha bevallását késedelmesen, vagy nem teljesíti.
A felperes 2010. július 5-én és 2010. augusztus 4-én kérelmet terjesztett elő az elsőfokú adóhatóságnál, melyben előadta, hogy a tárgybeli területek bányászott, majd a 80-as évektől kommunális hulladékkal és egyéb tömedékelő anyaggal feltöltött területek, melyek vonatkozásában a rekultivációs terv készítése folyamatban van. A feltöltés és az állandó süllyedés lehetetlenné teszi az építkezést és a területek hasznosítását, a folyamatosan keletkező egyenlőtlen süllyedések kezelése évekig tartó tereprendezést tesz szükségessé. A felperes a környezetvédelmi hatóság előírásai alapján környezetvédelmi kármentesítési monitoring vizsgálatokat végeztet évek óta, jelenleg is folyik az új figyelőkutak kiépítése. A Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (47/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet és a területre érvényben lévő kerületi szabályozási terv szerint a fenti ingatlanok E-TG turisztikai erdő besorolásúak. Mindezek alapján kérte, hogy az adóhatóság állapítsa meg az ingatlanok adómentességét, illetőleg személyes egyeztetést kért az ügyben.
Az elsőfokú adóhatóság a 2010. július 20. napján kelt válaszlevelében arról tájékoztatta a felperest, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 17. §-a alapján az ingatlanok adókötelesek, mint beépítetlen belterületi földrészletek, továbbá az ingatlan-nyilvántartás értelmében az ingatlanok nem erdő besorolásúak. A felperes által felsorolt tények a Htv. 19. § b)-f) pontja szerinti, valamint a telekadóról szóló 58/2003. (XII. 18.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet 4. §-a szerinti mentességeket sem merítik ki. Mindezek alapján az érintett telkek nem mentesek a telekadó hatálya alól.
A felperes a tájékoztatást követően 2010. október 27. napján adóbevallást nyújtott be a perbeli ingatlanok vonatkozásában. A bevallásában törvényi vagy rendeleti mentességre nem hivatkozott.
A felperes a bevallást követően benyújtotta az adóhatóság részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal által 2010. december 6. napján kiállított K/65946/2010/III. számon kiállított hatósági bizonyítványát, melyben a kiállító a Budapest Kőbányai Önkormányzat módosított 23/2002. (IX. 17.) számú rendeletével jóváhagyott TRT/X/39 tt. számú Kerületi Építésügyi Szabályzata és Szabályozási Terve (KSZT) alapján igazolta, hogy a ............ ............, .......... és .............. helyrajzi szám alatti ingatlanok beépítésre nem szánt, 1500 m²-nél nagyobb, parkerdei szolgáltatást nyújtó, túlnyomórészt erdei fákkal és cserjékkel borított, E-TG-X jelű erdőgazdasági terület övezetekbe tartoznak. A 23/2002. (IX. 17.) számú önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdés d) pont 1. és 2. sora alapján megállapította, hogy az övezet teljes területét rekultivációs kötelezettség terheli, az övezetbe tartozó telkeken erdő terület létesítése épületek elhelyezése, a különböző parkerdei funkciókra történő területek kialakítása csak a teljes rekultiváció után történhet meg.
Az elsőfokú adóhatóságként eljárt Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Adóhatóság 2010. december 20. napján négy határozatot hozott:
A K/49670-1/2010/V. számú határozatában a felperest a tulajdonában lévő ........... helyrajzi számon nyilvántartott belterületi földrészlet után a 2005-2010. évekre összesen 58.282.644.- Ft telekadó megfizetésére kötelezte.
A K/49670-2/2010-V. számú határozatában a felperest a tulajdonában lévő .............. helyrajzi számon nyilvántartott belterületi földrészlet után a 2005-2010. évekre összesen 121.770.502.- Ft telekadó megfizetésére kötelezte.
A K/49670-3/2010/V. számú határozatában a felperest a tulajdonában lévő .......... helyrajzi számon nyilvántartott belterületi földrészlet után a 2005-2010. évekre összesen 39.889.892.- Ft telekadó megfizetésére kötelezte.
A K/49670-4/2010/V. számú határozatában a felperest a tulajdonában lévő ............ helyrajzi számon nyilvántartott belterületi földrészlet után a 2005-2010. évekre összesen 111.941.298.- Ft telekadó megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú hatóság a határozatok indoklásában megegyezően arra hivatkozott, hogy a felperes bevallásából és a földhivatali nyilvántartásából megállapította, hogy 2003. április 10. napjától a felperes tulajdonát képezi a határozatokban meghatározott ingatlan. A felperes az adóhatóság rendelkezésére bocsátott egy 2010. december 6-án kelt hatósági bizonyítványt, mely szerint a tárgybani ingatlanokat a feltöltés vastagsága miatt nem javasolt beépíteni. A területeken jelenleg építési tilalom nincs. Mivel az adóalanyok kizárólag az elrendelt tilalom esetén hivatkozhatnak erre a mentességi esetre, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. Az elsőfokú adóhatóság hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 19. § (1) és (3) bekezdésére, az Art. 23. § (1) bekezdésére, valamint a 25. § (1) bekezdés c) pontjára, továbbá a Htv. 18. §-ára és a 6. § c) pontjára. Az elsőfokú határozatot a jegyző megbízásából ............. osztályvezető írta alá.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!