A Zalaegerszegi Törvényszék P.20167/2015/76. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 256/A. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. §, 318. §, 339. §, 355. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §] Bíró: Adorján Csaba

helység neve1i Törvényszék

4.P.20.167/2015/76. szám

A helység neve1i Törvényszék a Kaposvári 7. sz. Ügyvédi Iroda (ügyvéd címe 1, ügyintéző: ügyvéd neve1 ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve I. rendű, és II.rendű felperes neve II. rendű felpereseknek - mindketten felperesek címe. -, a ügyvéd neve2 ügyvéd ügyvéd címe2.) által képviselt alperes neve alperes címe alperes elleni kártérítési perében - melybe a ügyvéd neve3 ügyvéd (ügyvéd címe3.) által képviselt beavatkozó neve beavatkozó címe az alperes pernyertességének előmozdítása érdekében beavatkozott -, nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

Í T É L E T E T:

A bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperesek teljes családban éléshez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az édesapjuk, néhai személy neve1 részére 2011. április 24. és 2011. május 8. között nyújtott egészségügyi ellátás során az antibiotikum váltást elmulasztotta.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek 5.255.330 (ötmillió-kétszázötvenötezer-háromszázharminc) forintot, míg a II. rendű felperesnek 3.000.000 (hárommillió) forintot.

Kötelezi az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizessen meg a felpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak 1.766.740 (egymillió-hétszázhatvanhatezer-hétszáznegyven) forint perköltséget.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy külön felhívásra, a helység neve2 Állam javára fizessen meg 132.453 (százharminckétezer-négyszázötvenhárom) forint állam által előlegezett szakértői díjat.

Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a helység neve3i Ítélőtáblához intézett, a helység neve1i Törvényszéken, írásban, jogi képviselő útján benyújtható fellebbezésnek van helye.

A felek a fellebbezési határidőn belül közösen kérhetik, hogy fellebbezésüket a helység neve3i Ítélőtábla tárgyaláson kívül bírálja el, illetve a Pp. 256/A. § (1) bekezdés b-d) pontjai esetén tárgyalás tartása kérhető.

I N D O K O L Á S

I. Tényállás

A felperesek édesapja, személy neve1 - aki 1949. szeptember 18-án született, és magas vérnyomás betegségben, cukorbetegségben, a máj zsíros elfajulásában, és kiterjedt középsúlyos verőér-elkeményedésben szenvedett -, 2011. április 21-én jelentkezett háziorvosi szakrendelésen torokfájás, étvágytalanság, hányás, lázas állapot, általános gyengeségérzés, és bal lábfejduzzanat miatt. A háziorvos a bal talp gyulladásos jeleket mutató, spontán ürülő tartalmú bulláját eltávolította, lokális sebellátást végzett, másnap változatlan státusz mellett a kötést kicserélte, azonban a beteg állapota nem javult, ezért 2011. április 24-én beutalta az alpereshez.

Az alperes még aznap felvette a felperesek édesapját az általános sebészeti osztályra, és bal lábfejgyulladás, illetve részleges elhalás miatt megkezdte kezelését. A beteget lázcsillapításban, vérhigító gyógyszeres, továbbá antibiotikumos (Avelox), infúziós és transzfúziós kezelésben részesítette, valamint az elhalt lágyrészeket műtéti úton eltávolította. A műtéti feltárásnál azonban a diabéteszes láb mélyebb rétegeiből szöveti mintát nem vett, ezért nem tudta időben megismerni, és a leghatékonyabb antibiotikummal kezelni a kórfolyamat elsődleges kórokozóját. A gyulladásos folyamat súlyosságának megítéléséhez nem végezte el a szükséges méréseket (CRP, prokalcitonin vizsgálat) sem, ezen kívül a beteg gyógyításába infektológust sem vont be, aki az említett vizsgálatok és mintavétel elvégzésének előírásával, az eredmények értelmezésével, és a megfelelő antibiotikum kiválasztásával a felperesek édesapjának ellátását segíteni tudta volna.

A gyulladásos folyamat súlyosbodott, és vérmérgeződésre utaló klinikai tünetek jelentek meg, ezért április 28-án a lábközépcsontok távoli harmadától személy neve1 bal lábát az alperes orvosai amputálták, ezzel együtt a szövetből mintát vettek. A műtét során kiderült, hogy az egész lábfej beteg, és a gyulladásban a csontok is érintettek, április 30-án pedig a felperesek édesapja az alkalmazott Avelox antibiotikum mellett ismét lázas lett, ezért legkésőbb ezen a napon indokolt lett volna az Avelox helyett szélesebb spektrumú antibiotikum alkalmazása. Az alperes azonban a gyulladásos folyamat súlyosságának megítéléséhez elengedhetetlen, fent megjelölt méréseket és vizsgálatokat továbbra sem végezte el, nem tartott infektológiai konzíliumot, és a bal láb szöveteinek elhalása, a vérmérgeződés előrehaladása ellenére elmulasztotta az antibiotikum váltást. Május 1. és május 4. között a beteg az Aveloxot sem kapta meg, azt az alperes orvosai május 5-től alkalmazták újra, ugyanakkor az Avelox gyógyszerleírása alapján az kellő tapasztalat hiányában súlyos, diabéteszes lábinfekció kezelésére nem is ajánlott.

Az alperes orvosai május 5-én személy neve1 bal lábát a lábszár távoli végén amputálták, ezt követően május 8-án a felperesek édesapja elhunyt. Halálának oka keringési elégtelenség volt, amit a bal láb szöveteinek elhalása, vérmérgeződés okozott. Ezt azonban a boncolás nem állapította meg, mert a boncolóorvos a vérmérgeződés gyanúja ellenére a műtéti területet nem tárta fel, onnan szövetmintát nem vett, nem tisztázta a műtéti területre vezető verőerek állapotát, hiányzik a belek leírása is, sőt, a boncolást megkezdeni sem lett volna szabad, mert a rendelkezésre álló iratok alapján hatósági boncolást kellett volna kezdeményezni.

Amennyiben a felperesek édesapja legkésőbb április 30-án az Avelox antibiotikum helyett kellően hatékony, szélesebb spektrumú antibiotikum kezelésben részesül, életben maradására esély nyílt volna, bár az kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy élete bizonyosan megmenthető lett volna. A széles spektrumú antibiotikum adásának elmulasztása ugyanakkor életben maradási esélyeit rontotta.

Az 1984. március 23-án született I. rendű felperes születésétől kezdve együtt élt édesapjával, gyermeke, felesége, élettársa nincs, személy neve1fel ketten alkottak egy családot. Az otthonukul szolgáló csurgói ingatlan tulajdonostársaiként közösen viselték a fenntartási költségeket, az I. rendű felperes édesapja vagyonőri vállalkozásában dolgozott, megélhetése ily módon, kettejük jövedelmének közös kezelése útján volt biztosított.

Az elhunyt halála miatt létfenntartása veszélyeztetetté vált, alkalmi munkákból tartja fenn magát, az édesapjához fűződő szoros kötelék miatt nem csak hirtelen halálának feldolgozása okoz számára súlyos nehézséget, de megélhetésének biztosítása is.

Az 1975. április 21-én született II. rendű felperes házasságkötését követően 2000-ben költözött el a szülői házból, ugyanakkor csak két ház távolságra. Három gyermeke született. Lányával és unokáival személy neve1 napi szinten tartotta a kapcsolatot, az ünnepeket is együtt töltötték. Édesapja halála sokkszerű hatást gyakorolt a II. rendű felperesre, melyet a mai napig nem tudott feldolgozni. Házassága megromlott, és bár férjével életközösségük nem szakadt meg, a gyász feldolgozása érdekében a szülői házba költözött.