BH 2009.3.77 I. A bíróság a kiskorú gyermek elhelyezése, tartása, a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás tárgyában akkor is elrendelhet hivatalból bizonyítást, ha azokról nem házassági perben kell döntenie.

II. A kapcsolattartás korlátozásának és módosításának elhatárolása [Pp. 164. és 286. §; Csjt. 1. és 92. §; 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 31. §].

A peres felek házasságát a városi bíróság jogerős ítéletével felbontotta, a felek 1999. július 29-én született A. utónevű gyermekét a felperesnél helyezte el, szabályozta az alperes és a gyermek közötti kapcsolattartást oly módon, hogy a folyamatos kapcsolattartás során az alperes minden páros hétvégén pénteken 17 órától az azt követő vasárnap 18 óráig, páratlan héten szerdán délután 16 órától 18 óráig, az időszakos kapcsolattartás keretében a nyári időszakban július 1-jétől 14-éig, valamint augusztus 1-jétől 14-éig és az őszi, téli, tavaszi szünetek első felében jogosult a gyermekeket magával vinni. Ezen túlmenően a bíróság feljogosította az alperest a kapcsolattartás gyakorlására karácsony másnapján és húsvét, valamint pünkösd hétfőjén is.

A jogerős döntést követően több alkalommal alakult ki nézeteltérés a szülők között a kapcsolattartás ideje, időtartama pótolhatósága kérdésében. 2005 decemberében az alperest a gyermek óvodája - kérdésére - arról tájékoztatta, hogy az óvodában nincsen téli szünet. Ennek ellenére, amikor az alperes 2005. december 21-én, az ítéletben rögzített szerdai kapcsolattartásra a gyermeket magával vitte, őt csak december 28-án vitte vissza az édesanyjához, ezért a kislány a karácsonyi ünnepeket nem tölthette a felperessel. Emiatt az alperest a gyámhivatal jogerős határozatával figyelmeztetésben részesítette, tekintettel arra, hogy az alperes megsértette a december 21-ei, illetve a téli szünetre vonatkozó kapcsolattartás szabályait. Hasonló eset történt, amikor az alperes hétvégi kapcsolattartás keretében a kislányt 2006. június 2-án magával vitte, és meghiúsította, hogy a felperes a pünkösd vasárnapját gyermekével tölthesse. A gyámhivatal jogerős határozatával megállapította, hogy az alperes nem volt jogosult pünkösd vasárnapján az apai kapcsolattartásra, megsértette a kapcsolattartás szabályait, emiatt őt figyelmeztetésben részesítette.

A felperes elsődleges kereseti kérelme az alperes kapcsolattartási joga hat hónapos időtartamra történő szünetelésének elrendelésére irányult, a szünetelés időtartamának lejártát követően pedig a kapcsolattartás korlátozására akként, hogy az alperes a gyermeket a hétközbeni kapcsolattartásra ne vihesse magával, illetve a nyári időszakban csak július 1-jétől július 14-éig legyen jogosult a kapcsolattartásra. Másodlagos kereseti kérelme csak a kapcsolattartás korlátozására irányult, a fentiek szerint. A későbbiekben a felperes a kereseti kérelmét akként módosította, hogy a kapcsolattartási jog szünetelésére irányuló kérelmétől elállt. A kapcsolattartás korlátozására irányuló kereseti kérelmét a felperes azzal indokolta, hogy az alperes a kapcsolattartási jogával mind a gyermek, mind a felperes sérelmére súlyosan visszaélt.

Az alperes ellenkérelme a felperesi kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint a gyámhatóság őt elmarasztaló határozatai téves jogértelmezésen alapultak.

Az elsőfokú eljárás során a felek a kapcsolattartást a téli időszakos kapcsolattartásra vonatkozóan egyezséggel módosították, megállapodtak abban, hogy az alperest a kapcsolattartás a téli szünidőnek nem az első, hanem a második felében illeti meg.

Az elsőfokú bíróság a perben azt vizsgálta, hogy az alperes a kapcsolattartások gyakorlása során felróható magatartást tanúsított-e, illetőleg a gyermek érdekében áll-e a kapcsolattartás korlátozása. A bizonyítási eljárás során a tanúmeghallgatások mellett a bíróság igazságügyi pszichológus szakértőt is kirendelt. A szakértői vélemény értelmében a gyermek mindkét szülőjéhez kötődik, a felpereshez azonban jelen életszakaszában valamivel erősebben. A gyermek az anyai környezethez, lakóhelyhez alkalmazkodott, ugyanakkor szereti az apai életteret is. A szakértői vélemény értelmében a gyermek és az alperes közötti kapcsolattartási időszakok a kiskorúra nem terhelőek, mivel a gyermek kötődik az alpereshez, szereti édesapját és az apai nagyszülőket, a velük való kapcsolattartást örömteli eseményként éli meg. A szakértő véleménye szerint ugyanakkor a hétközbeni kapcsolattartás nem indokolt, figyelemmel arra, hogy az alperesi környezetre a gyermek épp csak ráhangolódik, és attól - az idő rövidsége miatt - már el is kell válnia.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes kapcsolattartási jogát oly módon korlátozta, hogy a továbbiakban az alperest már nem illeti meg kapcsolattartás a szerdai napokon.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes kapcsolattartási jogával két alkalommal bizonyíthatóan visszaélt, nem tartotta be a jogerős ítélet rendelkezéseit, ezzel az alperes a gyermek, illetve a felperes érdekeit megsértette. Ezért az elsőfokú bíróság - figyelemmel a szakértői véleményben foglaltakra - korlátozta az alperes kapcsolattartási jogát, mellőzve a szerdánkénti kapcsolattartás lehetőségét. Nem találta ugyanakkor alaposnak a felperes igényét a nyári kapcsolattartás korlátozására, ezért e tekintetben a felperes keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, fellebbezett részét ugyanakkor megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság ítéletében rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság eljárásjogi szabályt sértett, amikor a perben igazságügyi pszichológus szakértői bizonyítást foganatosított. A kapcsolattartás iránti perekben ugyanis hivatalbóli bizonyításnak nincs helye. Szakértői bizonyítás elrendelésére egyébként is csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság nem rendelkezik kellő szakértelemmel. A jelen per tárgyát ugyanakkor annak eldöntése képezte, hogy az alperes részéről megvalósult-e jogszabálysértés a kapcsolattartás gyakorlása során, ez pedig nem szakértői kérdés, hanem jogkérdés. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor szakértőt rendelt ki és véleményét a jogvita elbírálásakor figyelembe vette. A másodfokú bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság fenti eljárási szabálysértése nem volt olyan súlyú, mely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését tette volna szükségessé.

A másodfokú bíróság érdemben azt vizsgálta, hogy az alperes magatartása okot szolgáltatott-e a kapcsolattartás korlátozására, szűkítésére, figyelemmel arra, hogy a kapcsolattartás célja, hogy a gyermek minél több időt tölthessen a különélő szülőjével. A másodfokú bíróság ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy noha a közigazgatási eljárások során a hatóságok részéről megállapítást és szankcionálást nyert, hogy az alperes a kapcsolattartás szabályait megsértette, e szabálysértések azonban nem olyan súlyúak, amelyek alapul szolgálnának a kapcsolattartás bármilyen mértékben és módon történő korlátozására, az alperes részéről nem valósult meg a gyermekek érdekét veszélyeztető felróható magatartást. A konfliktust minden esetben a folyamatos és időszakos kapcsolattartás véletlenszerű egybeesése okozta, az alperes abban a hiszemben gyakorolta kapcsolattartási jogát, hogy a bírósági ítéletnek megfelelően, jogszerűen jár el. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (továbbiakban: Gyer.) 27. §-ának (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gyermek érdekét veszélyeztető felróható magatartás vagy körülmény hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel jogát is magában foglaló kapcsolattartás nem vonható meg. Minderre tekintettel a másodfokú bíróság az alperes fellebbezésének helyt adva a felperes keresetét elutasította.