A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21596/2012/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 81. §] Bírók: Hercsik Zita, Kisbán Tamás, Kizmanné dr. Oszkó Marianne

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.27795/2010/8., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.21596/2012/5.*

***********

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.21.596/2012/5.

A Fővárosi Ítélőtábla dr. Bodolai László ügyvéd (fél címe 1) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, dr. Ferenczi Mónika ügyvéd (fél címe 2) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Törvényszék 2012. május 11. napján meghozott, 31.P.27.795/2010/8. számú ítélete ellen a felperes részéről 9. és 10. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 10.000 (Tízezer) forint + áfa fellebbezési költséget.

Kötelezi a felperest, hogy külön felhívásra fizessen meg a Magyar Államnak 56.000 (Ötvenhatezer) forint fellebbezési illetéket.

Kötelezi az alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg a Magyar Államnak 24.000 (Huszonnégyezer) forint csatlakozó fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

Az elsőfokú bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy az alperes, a ... ...-ei ... műsorában a felperesről készült, beazonosítható, rejtett kamerás felvétel nyilvánosságra hozatalával megsértette a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát.

Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 300.000 forintot, és ennek 2010. november 10. napjától a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamatát.

Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 20.000 forint perköltséget.

A le nem rótt 60.000 forint kereseti illeték viseléséről úgy határozott, hogy abból a felperes 40.000 forint, az alperes pedig 20.000 forint illetéket köteles külön felhívásra megfizetni az államnak.

Az elsőfokú bíróság ismertette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.)76. §-át, 78. § (1), (2) bekezdéseit, 80. § (1), (2) bekezdéseit, 81. § (1), (2) bekezdéseit, 84. § (1) bekezdésének a)-e) pontjait, 339. § (1) bekezdését.

Az elsőfokú bíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy a felperes felismerhetővé vált-e az alperes által bemutatott felvételeken.

Kitért arra, hogy a bíróságnak sem merült fel kétsége arra nézve, hogy a felperes volt az alperesi műsor pincérszereplője, és ebben a tekintetben az alperes sem adott elő cáfolatot.

Mivel a kép és a hang is torzított volt, a felperesi hozzájárulás hiánya miatt és a rejtett kamerás felvételre tekintettel egyéb körülményeket is értékelt. Kiemelte, hogy a műsorszámban bemutatásra került az étterem környéke mint külső helyszín, az utcarészlet jellegzetességei, látható volt a felperes alakja, és a narráció is utalt arra, hogy egy kínai étteremben kérdeztek meg egy pincért. A felismerhetőséget támogatta az a közlés is, mely szerint a felvételen látható üzletben történt a beszélgetés rögzítése.

Az elsőfokú bíróság a felismerhetőség tekintetében a tanúk vallomásait is értékelte, akik úgy nyilatkoztak, hogy a felperest felismerték az alperesi műsorban. Kiemelte, hogy a meghallgatott tanú k a felperessel jó viszonyban voltak, ezért teljesen elfogulatlannak nem minősültek. A felismerhetőség körében előadottak a felvétel alapján is megállapítható körülményeket támasztották alá, ezért nem volt akadálya annak, hogy a felismerhetőség vonatkozásában az elsőfokú bíróság a tanúvallomásokat bizonyítékként értékelje. Külön jelentőséget tulajdonított annak, hogy a meghallgatott tanúk nem pontosan ugyanazokra a körülményekre hivatkoztak a felismerés okaként, és ez arra utalt, hogy a tárgyalást megelőzően nem beszéltek össze. tanú1 neve és tanú2 neve tanúk vallomásait azonban a bizonyítékok köréből kirekesztette, mivel a felperes által is hivatkozott humoros szituációra utaltak vallomásukban, ez azonban a felvételből egyáltalában nem volt következtethető. tanú3 neve, tanú4 neve és tanú5 neve tanúk nyilatkozatait azonban aggálymentesként elfogadta, és részben az ítélet alapjává tette.

Mivel azt állapította meg, hogy a felperes beazonosíthatóvá vált a sérelmezett felvételről, a képmással való visszaélés személyiségi joggal kapcsolatos igényt megalapozottnak minősítette.

A felperesi kereseti kérelemtől eltérően az elsőfokú bíróság a hangfelvételhez, jóhírnévhez, a magántitok védelméhez és az emberi méltóság megsértéséhez fűződő személyiségi jogok sérelmét nem állapította meg.

Kifejtette, hogy a felperes hangja torzítva volt, az csak a képmásához képest köthető a felpereshez, és a felperes saját hangja nem jelent meg a műsorban.

A felperessel folytatott beszélgetést nem lehetett manipuláltnak minősíteni, mert az egy kérdés-felelet formájában került bemutatásra, és a kérdések és válaszok egymásnak megfeleltethetők voltak. Ilyen körülmények miatt nem keletkezett hamis látszat a felperes mondanivalójával kapcsolatban és az alperes sem vágta meg úgy a felvételt, hogy az az eredeti értelmet torzította volna.

A felperesnek, mint pincérnek a vendégek érdeklődő kérdésére adott azon válasza, hogy már evett kutyahúst, nem tartozhat a magántitok körébe. Az egymás számára idegen vendég és pincér között nincs olyan bizalmi kapcsolat, amire tekintettel a vendég titoktartásra lenne kötelezhető, másrészt, ha a kifejezett tudakozódásra közli a tényt, akkor feltételezni kell, hogy az általa előadottak elterjedhetnek személyéről, illetve az étteremről is.

Az elsőfokú bíróság az emberi méltóság, mint általános személyiségi jog sérelmét nem állapította meg, mert a képmással való visszaélés jogsérelme már megállapítást nyert. A felperes emberi mivolta nem kérdőjeleződött meg az alperesi magatartás által, ezért indokolatlan volt az emberi méltóság sérelmének külön megállapítása.

Jogkövetkezményként az elsőfokú bíróság a jogsértéssel keletkezett dolog megsemmisítését nem rendelte el. Ezzel összefüggésben azt emelte ki, hogy a felperes nem tudta az eljárás során azt igazolni, miszerint az interneten továbbra is elérhető a kérdéses felvétel. Másrészről a megsemmisítés szükségtelen is volt, mivel a jogsértő tartalomtól a felvétel megfosztható más technikai módszerrel is.

Az elsőfokú bíróság a felperes által érvényesített nem vagyoni kártérítési igényt részben találta alaposnak. Megállapította, hogy az alperes nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, mert az arc kitakarása és a hang eltorzítása nem elegendő a teljes azonosíthatatlansághoz, különösen akkor, ha az érintettnek ebből komoly hátrányai is származhatnak. Kifejtette, hogy ilyen esetben a sajtó csak olyan képeket közölhet, amiből a külső és belső környezet sem ismerhető fel, és gondoskodnia kell arról, hogy a nyilatkozó személye semmilyen külső jegye alapján ne legyen azonosítható.