BH+ 2006.12.569 Az egészségkárosító kockázat címén járó illetménypótlékra való jogosultság feltételeinek vizsgálata során felmerülő szakkérdések nem munkabiztonsági, hanem foglalkozás-egészségügyi kérdések. Ezért az e tárgyban való döntés munkavédelmi szakértő véleményére nem alapozható [Kjt. 72. §].

A felperes keresetében 2001. március 15-étől havi 17 000 forint illetménypótlék megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között dolgozott.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2001. március 15-e óta áll az alperes alkalmazásában segédápolóként. A munkahelye a gyermekgyógyászati klinika általános gyermekosztályán volt, ahol 2004. év végéig hematológiai, onkológiai, neurológiai és kardiológiai betegségben szenvedőket kezeltek, és ennek során közös kezelő- és mellékhelyiségeket használtak. 2004. év vége felé az onkológiai részleg kivált és önálló osztályként elkülönülten helyezték el.

A felperes mint segédápoló csak nappalos műszakban dolgozhatott, többnyire a kardiológiai és neurológiai betegek ellátásában vett részt. Alkalmanként segített az onkológiai részlegen dolgozó kollégáknak is, ahol citosztatikummal kezelt betegek feküdtek. E gyógyszerrel segédápoló nem dolgozhatott, ilyen anyaggal a felperes munkaköri feladatainak végzése során kizárólag a testváladékok edényeinek ürítése, az ágynemű cseréje, illetve gyermekek tisztába tétele során kerülhetett kapcsolatba, az alperes ezekhez a műveletekhez a szükséges védőfelszerelést biztosította. A citosztatikummal való kezelésekre általában hétfőtől péntekig került sor, a gyógyszertárból készen, gumidugóval lezárt üvegben érkezett a gyógyszer az osztályra, felhasználásáig a kezelőben tárolták. Infúzión keresztül történő beadása néhány perc időt vett igénybe, és helyes alkalmazása során az anyag nem kerülhetett a levegőbe. Ritkán előfordult, hogy ilyen kezelések hétvégén is voltak, ekkor az orvos a kezelőben keverte össze a gyógyszert, amely csupán néhány másodpercig tartott.

A felperes saját előadása szerint a citosztatikumok bekötésével, mint fő veszélyforrással egy műszakban a szakápolók kb. 10 percig foglalkoztak. Állította azonban, hogy a citosztatikumos edények a közös kezelőben álltak, emellett a betegek szervezetéből a bőrön át is párologhat citosztatikum, ezért a folyosón közlekedő gyerekek maguk is veszélyforrást jelentettek a dolgozók számára, ezt az állítását azonban a tanúk nem igazolták.

A bíróság igazságügyi munkavédelmi szakértőt rendelt ki. A szakértő véleménye szerint, ha a felperes állandóan csak a hematológián dolgozott volna, a kockázatos munkaműveletek akkor sem haladták volna meg a napi munkaidejének 20-25 százalékát. Vegyes beosztás mellett addig, amíg egyáltalán a hematológiai részlegre is beosztásra került, munkaidejének 10-15 százalékát sem érte el a felperes olyan jellegű munkája, ami során egészségkárosító kockázat jelentkezhetett. Megállapította, hogy a munkavállalók védőeszközt kaptak, a védőeszközök használata csak a munkaidő kb. 30 százalékában volt szükséges, és ez nem jelentett fokozott megterhelést a dolgozóknak. A felperes általános pszichikai terheléséről akként nyilatkozott, hogy az nem minősül jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatnak.

A bíróság annak ellenére, hogy a munkáltató a felperes munkakörét nem minősítette pótlékra alapot adónak, érdemben vizsgálta a felperes pótlékra való jogosultságát, és arra következtetett, hogy sem a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontja, sem a b) pontja alapján nem jogosult kockázati pótlékra, hiszen csak a munkaideje kis százalékában végzett munkát egészségkárosító kockázatok között, egyéni védőeszközt sem kellett tartósan viselnie, és azok használata sem jelentett a számára fokozott megterhelést.

A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállást döntése alapjául elfogadta, és azt a felperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel kiegészítette a szakértői vélemény alapján azzal, hogy az osztályon a citosztatikumok jelenléte egészségkárosító kockázatot jelentett. Minthogy azonban a felperes munkaköréből adódóan nem érintkezhetett és bizonyítottan nem is érintkezett ezzel a készítménnyel, önmagában a munkavégzési helyén való jelenlét kockázati tényezőként nem értékelhető. A készítmény a légtérben bizonyítottan folyamatosan nem volt jelen, a citosztatikummal kezelt betegek jelenléte, továbbá a készítményt tartalmazó lezárt üvegek kezelőben történő tárolása nem jelentett kockázati tényezőt. Az anyag a kezelő légterébe csak helytelenül végzett légtelenítés esetén kerülhetett igen kis mennyiségben és ritkán, hétvégén, amikor az orvos a kezelőben készítette az infúziót. Ezt, mint kockázati tényezőt a szakértő ténylegesen értékelte a szakértői véleményében. A felperes által vitatott százalékos meghatározás tekintetében a szakvéleményt elfogadta a másodfokú bíróság, ennek alapján nem teljesültek az illetménypótlékra való jogosultság jogszabályi feltételei.