A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20252/2023/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 100. §, 339. § (1) bek.] Bírók: Csóka István, Istenes Attila, Lente Sándor

A határozat elvi tartalma:

Az állam felelős az állami tulajdonban lévő ingatlan kezelője által az emberi egészségre veszélyes tevékenységgel okozott károkért, ha tudott, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett a tevékenység egészséget veszélyeztető jellegéről, de ennek ellenére tulajdonosként nem tette meg a tevékenység egészségre veszélyes jellegének megszüntetése vagy abbahagyása érdekében szükséges intézkedéseket

***********

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.20.252/2023/4-II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Igyártó Gyöngyi ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt II.r. felperes (II.r. felperes címe) II. rendű és III.r. felperes (III.r. felperes címe) III. rendű felpereseknek a dr. Papp Sándor ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt alperes (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2023. március 8. napján meghozott 39.P.22.719/2022/13. számú ítélete ellen az alperes által 14. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a II. és III. rendű felperesnek személyenként 444.500 (négyszáznegyvennégyezer-ötszáz) forint másodfokú perköltséget.

Megállapítja, hogy a le nem rótt 2.500.000 (kétmillió-ötszázezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a II. és a III. rendű felperesek jogelődje, néhai felperesi jogelőd 1959-ben született település1n, 1965-ben költözött település2ra, a település3, helyrajzi szám1ú és a település2 helyrajzi szám2ú ingatlanokon (perbeli ingatlanokon) működő azbesztcementgyártól légvonalban kb.1,5-2 km-re fekvő ingatlanba. A felperesek jogelődje 1973-76 között a iskola1be járt, amely 1-1,2 km-re volt a gyártól, 1977-ben település3be, a gyártól kb. 4-4,5 km-re költözött, majd 2004-től település4 lakott, a gyártól kb. 2-2,5 km-re. A gyár 1971-től kezdődően állított elő azbesztcement ipari termékeket. A perbeli ingatlan tulajdonosa az alperes volt 1996. június 24-ig, az ingatlanon az azbeszt cementgyárat működtető állami vállalatnak 1995. december 31-ig kezelői joga állt fenn.

[2] A felperesek jogelődje panaszai 2013. augusztusában kezdődtek köhögéssel, fulladással, mellkasi fájdalommal és légszomjjal. Az orvosi vizsgálatok eredményeként 2013. szeptember 25-én mesothelioma epitheliale maglignum (mellhártya rosszindulatú daganata) megbetegedést állapítottak meg nála. A diagnosztizálást követően folyamatos orvosi kezelés alatt állt, hat széria kemoterápiát kapott. 2014 júliusában a folyamat kiújulását állapították meg, 2014 szeptemberében kísérleti fázisban lévő gyógyszeres kezelésbe vonták, mely mellett a folyamat progrediált és 2017. május 29-én a felperesek jogelődje elhalálozott. A felperesek jogelődje megbetegedésének az volt az oka, hogy a tüdejébe az alperes ingatlanán működő gyárból származó kiporzással azbesztszálak kerültek, aminek következtében mesothelioma alakult ki nála. A megbetegedést okozó azbesztexpozíció legvalószínűbb időpontja 1976. és 1992. közé tehető, az összes adat figyelembevételével ez az időszak leszűkíthető az 1976 és 1985 közötti időszakra.

[3] Az azbesztcementgyártás során a csőgyártás és a lemezgyártás lényegében hasonló módon üzemelt 1971. és 2003., illetve a lemezüzem tekintetében 1981. és 1992. között, a következők szerint: A gyár területére iparvágányon zsákos formában érkezett az azbeszt, amelyet évekig élő erővel rakodtak le, majd ezt követően az azbesztet a gyárudvaron álló, oldalról nyitott tárolóhelyiségben tárolták, ahonnan az üzem épületébe szállítókasban vitték be targoncával és daruval az azbesztes zsákokat. Az üzemcsarnok mind a szállítás során, mind a nyári meleg időszakban több esetben nyitva állt. A gyártósor zártsága kezdetben kevésbé volt biztosított, de az 1980-as évek közepétől egyre zártabbá tették folyamatos fejlesztésekkel. 1985-ig a kiporzási pontokon mért értékek meghaladták a határértéket, ezt követően a technikai határérték alatti mennyiségeket mértek. Az azbesztes zsákokat úgy nyitották meg egészen 1992 februárjáig, az automatikus zárt zsákbontó rendszer üzembe helyezéséig, hogy azokat éles késsel felvágták, majd azt követően annak tartalmát beöntötték az adagoló garatba. Ezen a ponton helyi porelszívó berendezés is működött, amely azonban nem volt folyamatos és hatékony az elszívó rendszer 1992. évi rekonstrukciójáig. Az azbeszt felhasználás kezdetén a foszlatás szárazon történt, amely a határértékeket rendszeresen meghaladó mértékű kiporzással járt. 1985. és 1995. között pontosan nem megállapítható időponttól kezdődően a foszlatás során vízzel keverték az azbesztet. A gyártást követően a megszilárdult csöveket az összeilleszthetőség kedvéért méretre vágták, végüket esztergálták, e műveleteknél azbesztcementforgács és por képződött, melynek könnyű frakcióját részben az itt telepített elszívó berendezés elszívta, részben a munkatéri levegőt szennyezte. A végtermék csöveket portalanítást követően forgalmazták, e portalanítást nagy valószínűséggel kinn az udvaron végezték. A cementgyártás technológiája elsősorban porterhelést jelentett a környezet számára, a porleválasztásra zsákos portalanítókat használtak. A portalanító rendszerek emissziója többnyire határérték feletti volt, a porterhelés 1971-től folyamatosan fennállt, a gyártási folyamatok optimalizálása révén azonban a nyolcvanas évek végétől csökkent. Az azbesztről a fenti időszakban ismert volt annak egészségkárosító jellege és az, hogy ez a károsító jelleg az azbeszt belégzésével indul meg.

[4] Az azbeszt káros hatásai ellen a gyárban különféle környezetvédelmi intézkedések történtek. Ennek részeként egyrészről 1983. és 1985. között a szennyvízkezelési technológia bizonyos elemeit módosították, ami után a határérték feletti szennyezések átmenetileg megszűntek, az 1980-as évek második felétől átálltak a száraz foszlatásról a nedves foszlatásra, 1991. végén, 1992. elején helyezték üzembe a csőgyárban a zárt rendszerű azbeszt zsákbontó berendezést. A dolgozók munkaruhájával történő kiáramlás megakadályozása érdekében 1990-es évek közepétől mosodát alakítottak ki. A porleválasztók azbeszttartalmú porát és szennyvízkezelésből származó azbeszttartalmú iszapot magáncéllal, vezetőségi jóváhagyással az 1980-as évek közepéig szállították ki. Az 1970-es években és az 1980-as évek elején a porleválasztók porának kezelése még nyitott kocsikban történt, a port halmokban gyűjtötték az épületen kívül, vagy közvetlen a teherautókba engedték.

[5] A II. és a III. rendű felperesek a keresetükben személyenként 25.000.000-25.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Keresetüket elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. IV. törvény (régi Ptk.) 100. §-a és a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján a szomszédjogi szabályok megsértésére, másodlagosan a régi Ptk. 345. §-a alapján a veszélyes üzemi felelősség szabályaira, harmadlagosan pedig a régi Ptk. 350. § (1) bekezdése szerinti megbízotti felelősség szabályaira alapították. Hivatkoztak továbbá a régi Ptk. 76. §-ára is.