A Gyulai Törvényszék Pf.25718/2017/9. számú határozata végrendelet érvényességének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 51. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:20. §, 7:21. §, 7:78. §] Bírók: Hajnal Beatrix, Orbánné dr. Papp Éva, Pusztai-Sznyida Barbara

A Gyulai Törvényszék a dr. Ulics Erika ügyvéd által képviselt felperesnek - a dr. Rostás Laura ügyvéd által képviselt I. rendű és II. rendű alperesek ellen, végrendelet érvényességének megállapítása és egyéb iránt a Battonyai Járásbíróság előtt folyamatba tett perében a 2017. évi június hó 13. napján 7.P.20.168/2017/4. szám alatt hozott ítélet ellen a felperes részéről 5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t.

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest 15 nap alatt az alperesek részére személyenként 40.000,- (negyvenezer) forint fellebbezési perköltség megfizetésére.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét - amelyben annak megállapítását kérte, hogy néhai Aa örökhagyó 2015. február 17. napján érvényes szóbeli végrendeletet tett illetve, hogy az örökhagyó hagyatékából a felperes örökölte a Bb, 1103 helyrajzi számú ingatlan egészét, valamint a Bb 1104 helyrajzi számú ingatlan 1/6 tulajdoni hányadát és az OTP Bank Nyrt.-nél az örökhagyó nevén nyilvántartott összeget, továbbá, hogy az örökhagyó élettársával egyenlő arányban örökölte az örökhagyó tulajdonát képező 7 db szántó ingatlant valamint, hogy az alpereseket az örökhagyó érvényesen kitagadta, ezért alperesek az öröklésből kiestek ismételten elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak felhívásra 444.700,- forint le nem rótt eljárási illetéket, valamint az alpereseknek személyenként 120.000,- forint perköltséget.

A megismételt eljárást követően hozott ítéletében kifejtette, hogy az a körülmény, hogy az örökhagyó a nyilatkozat megtételét követő másfél nap múlva az életveszélyes állapotot előidéző betegsége következtében meghalt, szakértői bizonyítás nélkül is kétségtelenné teszi, hogy az örökhagyó életét fenyegető helyzetben volt. Ezt a tényt az alperesek sem vitatták, ezért az elsőfokú bíróság e körben szakértői bizonyítás lefolytatását nem találta szükségesnek. Azt vizsgálta, hogy az életveszélyes állapot olyan rendkívüli volt-e, amely írásbeli végrendelet tételét nem tette lehetővé. Álláspontja szerint ez a feltétel előre nem látható, hirtelen bekövetkező helyzetet követel meg, ami a perbeli esetben nem állt fenn. A peradatok alapján ugyanis szakértői bizonyítás nélkül is megállapítható, hogy az örökhagyó életveszélyes állapota nem akkor alakult ki hirtelen, amikor megtette a szóbeli nyilatkozatát, hiszen gyógyíthatatlan betegsége a végrendelkezést megelőző napon is végső stádiumban volt. A néhai az ügyvéd látogatását követő napon is tudatánál volt, végig beszámítható állapotban, tehát nem lett volna lehetetlen közvégrendelet formájában végrendelkeznie oly módon, hogy közjegyzőt hívnak hozzá. Az új Ptk. a korábbi szabályozásnál szigorúbb feltételként az írásbeli végrendelet tételének objektív lehetetlenségét követeli meg, amely nem állapítható meg. Utalt arra is, hogy a szóbeli végrendelet érvényes létrejötte fogalmilag feltételezné az örökhagyó oldalán azt, hogy a nyilatkozatát annak tudatában teszi meg, hogy szóbeli végrendeletet tesz, a szándékának erre kell irányulnia, a kijelentésével ezt ki is kell fejeznie és tudnia kell arról is, hogy két tanú jelen van, akik a végrendelete tartalmáról együttesen és közvetlenül tőle szereznek tudomást, a végrendeleti tanúk oldalán pedig annak a kétségtelen tudatát, hogy az örökhagyó az együttes jelenlétükben megtett szóbeli nyilatkozatát végrendeletnek tekinti. A tanúknak ismerniük kell a végrendelet teljes tartalmát és kölcsönösen tudniuk kell egymás jelenlétéről, valamint végrendeleti tanúi minőségükről is. Ezzel szemben az eljárás adatai alapján azt állapította meg, hogy az örökhagyó szándéka nem szóbeli végrendelet megtételére hanem arra irányult, hogy ügyvéd közreműködésével írásbeli magánvégrendeletet tegyen. Jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek is, hogy a tanúkat ügyvéd által elkészítendő írásbeli végrendelet tanúkénti aláírása végett hívták oda, míg a szóbeli végrendelet tanújának feladata az örökhagyó teljes terjedelmében előadott és végrendeletként megjelölt nyilatkozata tartalmának az igazolása. Álláspontja szerint a favor testamenti elve nem írhatja felül az alaki hiányosságokat, azaz a nem megfelelő formában tett végrendelet akkor is érvénytelen, ha egyébként tudható, hogy mi volt az örökhagyó akarata.

Nem osztotta a felperesnek az alperesek kitagadására vonatkozó álláspontját sem. Álláspontja szerint a kitagadás megalapozottságához a Ptk. rendelkezései olyan szigorú feltételeket szabnak, amelyek az alperesek vonatkozásában a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem állnak fenn. Az nem volt vitatott, hogy az alperesek és az örökhagyó fokozatosan eltávolodtak egymástól, ez azonban nem róható kizárólagosan az alperesek terhére. Az a körülmény, hogy éveken át nem tartották egymással a kapcsolatot nem ad alapot sem az öröklésre való érdemtelenségre, sem a durva hálátlanság megállapítására. A Ptk. 7:78.§ (1) bekezdésének g) pontjában foglalt kitagadási ok sem állapítható meg, figyelemmel arra, hogy a felperes által is elismerten az örökhagyó sem a betegsége alatt, sem azt megelőzően nem kért anyagi vagy egyéb jellegű segítséget az alperesektől, sőt megbetegedéséről sem tájékoztatta őket. A tanúvallomások alapján nem találta megállapíthatónak, hogy az örökhagyó szándéka az alperesek öröklésből kizárására, vagy a kötelesrészt is érintő kitagadásukra irányult-e. Az érvénytelen kitagadás folytán álláspontja szerint az alperesek a kötelesrészre érvényes szóbeli végrendelet esetén is jogosultak lennének.

Az ítélettel szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását, a keresete szerinti döntés meghozatalát és alperesek perköltségben történő marasztalását kérte.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, nem tartalmazza a végrendelkezés időpontjában jelen volt személyek nyilatkozatait, csupán az ügyvéd által elmondottakat. Mind a hat jelenlévő nyilatkozatából ugyanakkor egyértelműen az állapítható meg, hogy az örökhagyó a halála esetére szóló végrendeletét mondta el, illetve hogy a másik két gyermekére nem kívánt hagyni semmit, kizárta őket az öröklésből. Álláspontja szerint az örökhagyó életét fenyegető helyzet fennállta tekintetében a szakértői bizonyítás elmaradása folytán az ítélet megalapozatlan, az nem felel meg sem a törvényszék korábbi hatályon kívül helyező végzésének, sem a PK.88. sz. állásfoglalásban foglaltaknak, e kérdésben ugyanis a felek és a bíróság is laikusnak minősülnek.

Az elsőfokú bíróság ítélete a végrendeletnél közreműködő tanúk meghallgatásának elmaradása miatt is megalapozatlan, a közjegyzői eljárás ugyanis nem része a bírósági eljárásnak, a tanúk meghallgatásának elmaradása miatt a tanúktól nem kérdezhetett.